Az Ars Sacra Művészeti Fesztivál idei hívószava: „Szentek legyetek” (1Pt 1.16). Kiállításunkkal Decsi Amália, Oringa nővérre emlékezünk, aki a Ferences Mária misszionárius rend tagjaként a 30-as években Kínában teljesített szolgálatot. Leveleit unokahuga Decsi Ilona luca Derkovits-díjas festőművész őrzi. „ Meghatódva forgattam Amálka régi leveleit amikor első grafikámat készítettem róla. Ezek a szépen rajzolt sorok egy művelt és jólelkű embert varázsoltak elém. Egy huszadik századi nő öntudatával bíró képzőművész arra a kérdésre keresi a választ, hogy egy ilyen szép teremtés vajon miért szentelte mások szolgálatára életét.”
A kiállításon e levéltöredékek alapján készült festmények és grafikák láthatók.
Nyitva: 2015. szeptember 19-27. között naponta 10:00 és 18:00 óra között.
1014 Budapest, Országház utca 8.
„Elérkeztünk immár e nap pompájával,
A csizmadiaifjúság díszes koszorújával,
Majd is megeresztem e szép köszöntésre,
Szent Háromság segítsen erre. Vivát.”
A céhes bálok hangulatát idéző versikét Herbert János monográfiájából vettem elő. A munkával teli napokat remek mulatságok szabdalták fel és ilyen köszöntő kíséretében indították el a ceremóniát. Vízkereszttől hamvazó-szerdáig tartandó báli szezon egyik Iparos bálján készülhetett egy kopott fotográfia, melyről vidám társaság néz rám. Csizmadiák bálja a harmincas évek elejéről. A bálon csinos ruhában hölgyeket és jól öltözött urakat látok, a kép sarkában a társaság mögött sorakozva a fehérkötényes személyzet megelégedetten húzza ki magát. Újra Herbert János sorait idézem, az 1768-ból „Legényekre vonatkozó articilusok…” – csinosan felöltözködve, másoknak kívánatos példájokra tartoznak” szól az intelem a csizmadia inasoknak.
Ez a megkopott felvétel is bizonyítja számomra, az igény nem változott a többi erkölcsi elvárásokkal együtt majdnem kétszáz év elmúltával sem. Herbert János leírása 1928 –ig követi a község életét, de ezen a felvételen még egy boldog időszak látható, a múlt század elkövetkező tragédiáit homály fedi. Látom a fotográfián milyen gondosan készültek az ünnepre a hölgyek és az urak. Jóllehet az iparosok hétköznapi élete szigorúan szabályozva volt. Elfogadták az örökölt hierarchiát és a céhvilág szokásait,A csizmadiák alkották a legnagyobb közösséget Jászárokszálláson, az 1862 –es adat alapján 120 tagot számlált a céh. Ezután következtek a szűcsök a szabókkal társulva és a kovácsok, legkevesebben a takácsok voltak. Csizmadiaként már az 1700-as évektől a Decsi család több tagja is része volt a közösségnek, mely 1910 –ben „Jászárokszállási Ipartestület” néven a község iparosait és kereskedőit fogta össze.
Nagyapám szép családjában a négy fiú mellett három nagylány és egy kicsi leányka látható az öreg fotográfián. Csak nagyanyám ül gyerekei körében, csizmadia nagyapám a háború áldozata lett. Szokás szerint a legidősebb fiú, nagyanyám jobbján ülő Decsi Emánuel vitte tovább a műhelyt. Mivel szűkös volt családfő nélkül az élet, a nagylányok közül kettő a katolikus egyház szolgálatába lépett. Anna szegénygondozó, Amálka Ferences Mária misszionárius nővérek közé állt és az Oringa nevet kapta rendjétől.
Meghatódva forgattam Amálka régi levelét amikor első grafikámat készítettem róla.
Ezek a szépen rajzolt sorok egy művelt és jólelkű embert varázsoltak elém. Egy huszadik századi nő öntudatával bíró képzőművészként csodálkoztam, hogy egy ilyen szép teremtés vajon miért szentelte mások szolgálatára életét. Vajon mi késztette hogy ebbe a rendbe kerüljön és elmenjen Kínába
hittérítőként. Hivatását bizonyára jól végezte, azért küldhették ilyen távolra hazájától.
Manapság is azon morfondírozom milyen élményei lehettek. Sajnos a kérdéseim nem találnak válaszra, rendjét nálunk születésem évében, 1950-ben feloszlatták. Kínából Eichgraben Annuziata kolostorába került, az ottani rendházukban élt haláláig. Ott helyezték örök nyugalomba.
Decsi Ilona (2015)
Decsi Ilona luca így ír magáról:
Budapesten születtem és Pest belvárosában élek. Túl a hatvanon Horvai István, a neves színházi rendező figyelmeztető szavai jutnak eszembe, egy nő ne írja le születése dátumát. Egy veszprémi kiállításom megnyitója óta hallom intelmét.
Szüleim mindketten Jászárokszálláshoz kötődtek, ahogy családom többi tagja is a Jászság vidékéről valóak. Gyerekkori nyaralások szép emlékeit őrzöm a Mátra alján elterülő lankás vidékről. Szüleim büszkék voltak szakmai sikereimre. Örülök, hogy számukra idegen képzőművész világot érdeklődéssel figyelték és bízom benne hogy onnan fenntről mai is szemlélik amit csinálok.
Képzőművészként diplomáztam az Andrássy úton, de a Művészeti gimnáziumban tanultam meg rajzolni Basilides Sándor tanár úrtól. Barcsay anatómia órája is remek volt. A fametszést Kolozsvárott Gy. Szabó Bélától tanultam, Ferenczy Júlia a pasztell rejtelmeit mutatta meg számomra. A Képzőművészeti Egyetemen szerdánként megismerkedtem a rézkarc technikájával, szombatonként gobelint szőttem. Férjem – akivel az Akadémián hozott össze a jó sorsom – Kéri Imre neves képzőművész mutatta meg a rézművesség csodáját. Évekig dolgoztam evvel a technikával és a Derkovits díjat is rézkarc sorozatomra nyertem. Férjemmel több hazai és külföldi kiállításon szerepeltem, utazásaink remek szakmai élmények voltak. Fiunk Gergő, közgazdászként végzett az IBS főiskoláján, Pesten él és dolgozik. Szakmai kihívás volt a februári kiállításom Londonban a Hungarian Cultuta Centre – ben, majd egy pesti bemutatkozást tervezek így munkával tekik az idei év. (2015.)
