Babos Pálma Ferenczy Noémi-díjas kerámia művész és Raija Rastas finn textilművész kiállítása a Kiskép Galériában 2019. április 19 – május 15. között. Megnyitó április 18-án csütörtökön 17-18 óra között.

Babos Pálma és Raija Rastas a helsinki „U” Galériában rendezett közös kiállításon találkozott először. Elindult közöttük egy párbeszéd és közös alkotás folyamata. A rendszeres eszmecsere az elmúlt évben folytatódott. Idén Raija Rastas budapesti Artist In Residency programja alatt lehetőségük nyílt újra a találkozásra. Ennek eredményeképpen született legújabb alkotásokat jelenleg a Kiskép Galéria kamaratárlata mutatja be.

„Egyikből a Másikba” címet kapta a tárlat, mely utal a porcelán és a textil közötti átjárhatóságra. Az anyagok alapvetően ellentétes fizikai tulajdonságokat hordoznak, mégis kialakul a kapcsolat a tartalmi összetartozás által. Reflektál a minket körülvevő épített és természeti környezet összefonódására, az ember által megalkotott mesterséges kreációk ráépülnek a természeti környezetre.

Raija Rastas – textil művész Finnországból, a Vantaai Művészek Szövetségének tagja. Seutában, Helsinkihez közeli kis faluban él és dolgozik. Len, pamut és selyemszálból varrással és hímzéssel készíti alkotásait, de a természetben és a városban talált dolgokat is felhasználja. „Seutában élvezzük a csodás természetet, naponta fotózom és leleteket gyűjtök a művészetemhez. Az elmúlt években láthatjuk, ahogy az egész világon úgy Finnországban is megváltozott a természet, szenvedünk az erős széltől és viharoktól, a száraz és forró nyaraktól vagy éppen az esőtől. A természet annyira törékeny. Mit tehetünk? Csukjuk ba vagy nyissuk ki a szemünket? Mi a a helyes út, amit tehetünk? Milyen lépéseket tegyünk? Milyen lábnyomot hagyunk magunk után?”

Pálma Babos – “Az új sorozatom a minket körülvevő környezetre reagál, ami az előző “Városok és városlakók” című szobraimhoz kapcsolódik. A Tornyok a és a Városok az emberek és a városi környezet kapcsolatára figyelt és reflectált a városi életforma tipikus jelenségeire. Új szobraimban a minket körülvevő természetes és mesterséges elemek együttes jelenlétével foglalkozom. Akár csak valóságban, szobraimban sem létezik többé már az érintetlen természet. A történet résztvevői lehetnek megfigyelői, elszenvedői vagy élvezői az eseményeknek, helyeztüktől függően. Mindegyik szobor tartalmaz természeti és mesterséges részeket, aminek különbözőségét az anyag megmunkálásával is hangsúlyozom.”
A tárgyak láthatók itt.

Fábri Zoltán (1917-1994) „Ez is ember műve” című festménykiállítása a Budai Várban, a Magyarság Házában (Szentháromság tér 6.) látható 2014. november 21-től december 7-ig 10:00 és 18:000 óra között. Hétfő szűnnap. A belépés ingyenes.

A kiállításon, melyet a filmrendező unokája, a hagyaték örököse, Fábri Péter megbízásából, a Kiskép Galéria szervezett, azok az alkotások szerepelnek, melyeket a zseniális művész a háború, a fasizmus, a holokauszt és általában az embei erőszak témájában készített. Ezek gondolatikag a rendezői életmű meghosszabításának tekinthetők, akárcsak filmjei (Hannibál tanár úr, Két félidő a pokolban, Nappali sötétség, Utószezon, Az ötödik pecsét, Magyarok, Requiem) festményei is az ember embertelensége ellen emelnek szót.

Fábri Zoltán felsőfokú tanulmányait a Képzőművészti Főiskola festő szakán kezdte. A tehetséges növendéket Réti István már harmadéves korábban tanársegéddé jelölte. Ő azonban nem élt a megtisztelő lehetőséggel. Úgy gondolta a XX. század vizuális eszköze a mozgókép, és saját művészi kibontakozását a filmrendezésben képzelte el. 1952-1983 között 21 filmet készített. Legfontosabb díjai: két Oscar-díj jelölés, három Kossuth-díj, hat nemzetközi fesztivál fődíj, tizenhat egyéb nemzetközi díj.

Harminc évvel később, ugyanilyen meglepetésszerűen fordított hátat a mozinak. 1983-tól, élete utolsó 10 évében visszatért az ecsethez és kizárólag festészettel foglalkozott. Önnön örömére és megnyugvására alkotott.

Bár büszke volt arra, ha néhányat alkalmankét kiállítottak, a képek mégsem galériáknak készültek. Esetleg gondolt arra, hogy a képek egy része bekerül magángyűjteményekbe, hogy izgatóvá tegyenek belső tereket.

Volt azonban neki egy mániája: a történelem viharaiban szenvedő kisemberek sorsa. A háború, a fasizmus, a holokauszt borzalmait megörökítő festményeit, akárcsak az ebben a témában megrendezett filmjeit erkölcsi parancsra készítette és lelke mélyén talán remélte, hogy az utókor megőrzi őket.

A képek bemutatásának aktualítását a 70 évvel ezelőtti holokausztra való idei megemlékezések adták. Fábri Péter támogatta a gondolatot, hogy induljunk a Miniszterelnökség által meghirdetett pályázaton és így jött létre a Civil Alap finanszírozásában ez a kiállítás, melynek a Magyarság Háza ad otthont.

A kiállítás vendégeit Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója köszöntötte, megnyitó beszédet Vajda László, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Képcsarnok főosztályvezetője mondta.

A  kiállítás.

Vendégkönyv:

Miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium idén érettségiző rajz fakultációs  diákjai művészettörténeti kirándulása során meglátogatták galériánkat. Mindenki választhatott egy kedvencet. Emlékeztetőül itt vannak sorban.

Kucsora Márta                                        Simon Mazula Tibor

Martin Henrik                                         Gábriel Ajna

Wahorn András + Töttös Kata                                             Joseph Kádár

Vinczellér Imre              Dér Adrienn                                 Kopasz Tamás

Kádár Katalin                                          Morelli Edit

Kéri Imre                                                                                  Martin Henrik

Pataki Tibor: “Origami maszkok” kiállításának ünnepélyes megnyitója síppal, dobbal, karneváli felvonulással.                                                                                                                                                                             .

2016. február 7-én vasárnap este kiűztük a telet a Budai várból. Síppal, csörgős zene-bonával, hangos nótázással, versikékkel vonul a lelkes sereg, ahol tudtuk bevontuk a szellemeket.

„Mi vagyunk azok, akiktől a szülők óvják gyermekeiket. 
A deviánsok, narkósok, csavargók, húsz, harminc, negyven év élettapasztalatának ‘eredményei’, ha úgy tetszik kudarcai. Mondanivalónk van, üzenetünk van, világnézetünk van, tragikus és boldog sorsunk, véleményünk van, érzéseink vannak és céljaink, de kevés a lehetőség arra, hogy ezt köreinken kívül is megosszuk az emberekkel. Szeretnénk fórumot teremteni, hogy üzenhessünk magunknak, neked és azoknak a halhatatlan hangoknak, visszafojtott halálsikolyoknak, melyek tulajdonosai korántsem halhatatlanok.”

Hisszük, hogy ha két teljesen különböző ember, embercsoport vagy kultúra akár egyetlen apró dologban is egyetértésre jut, ez elég lehet ahhoz, hogy békét kössenek, együttműködjenek, tiszteljék egymást. Mert végső soron ezt szeretnénk: figyelmet, törődést, szeretetet; megmutatni, hogy másságunkkal együtt sem vagyunk mások, még akkor sem, ha mi vagyunk azok, akiktől óvtak a szüleink.” (A Megálló Alapítvány hivatalos honlapjáról)

“A Megálló Csoport Alapítvány sikerének titka, hogy a szokásos dolgokat szokatlanul csinálja. Fiatal szerhasználók, drogfüggők és szakemberek partnerségi viszonyok között, terápiás közösség színtéren, az ön és kölcsönös segítés elvei szerint tevékenykednek együtt Budapest VIII. kerületében, egy izgalmas terápiás atmoszférában, ahol a droghasználatot felváltó, másfajta emberi lét vízióját igyekeznek formába önteni. Terápiás közösségükben a személy, az ő kapcsolatai és a társadalom közti közvetítés, annak láncszemei, finom mecanizmusai az érdekesek.

A nyitott műteremhez többnyire a támogató családi kör hiányélményét átélők tömörülnek, ám a fotózás világa Minyó Szert Károly képzőművész, szabadkézi fotográfus szakértelme mellett képessé teszi a műhely tagjait szolidáris, integrációt előmozdító kapcsolatok megteremtésére. Fiatalkori ellenérzéseiket így megtanulják hálára, mások és önmaguk hibáztatását megértésre, a szégyen és bűntudat érzését elfogadásra, kétségbe esésüket reményre cserélni.” (Mihaldinecz Csaba, a Megálló Csoport Alapítvány alapítója)

“Fejlődésünk a Megálló Házzal együtt zajlik a „Nyitott Műterem”-szisztémában, amely nekem, a csoportvezetőnek is egy igen jelentős paradigmaváltás, a több évtizedes, ún. egyéni művész karrierem feloldása a kollektív csoportlétben. Látszólagos ellentmondás ez, azonban a valóság és a praxis igazolni látszik az új formát. Mindkét végén nyereséges játszma kialakítására törekszem, a fotográfiát igen komplex módon használva. Nem klasszikus értelemben „oktatok”, hanem teljes személyiségemmel, folyamatosan jelen vagyok a Megálló életébe, persze lehet, hogy ez is klasszikusértelembe vett oktatás… ” (Minyó Szert Károly)

„Asztalnemük egykor és ma” – Mi magyarok büszkék vagyunk borainkra és pálinkáinkra, de azzal, hogy a becses nedüt mivel töltjük becses magunkba, azzal senki nem történik. A Café Budapest Művészeti Fesztivál keretében megrendezett Galériák Éjszakája  alkalmából október 17-én Pattantyús Gergő és James Carcass társaságában beszélgettünk, különleges poharakból iszogattunk, régi és új, magyar és angol művészi poharakat, caraffákat, pincetok üvegeket mutattunk be két szakavatott művésztől, akik most is úgy fújják az üveget, mint az egykori mesterek.

A Magyar Üvegművészeti Társasággal és a Budapesti Tavaszi Fesztivállal együttműködésben 2019. április 6-május 10. között kortárs magyar üvegkiállítást rendeztünk a Tér-Kép Galériában 44 művész részvételével. Cím: 1016, Budapest Krisztina krt. 83-85.

M.Tóth Margit “Aranykor”

Smetana Ágnes “Bioritmus”

GlasSpring címmel köszöntik a tavaszt a magyar üvegművészet jeles képviselői az áprilisi csoportos kiállítás keretében. A 44 kortárs alkotót felvonultató tárlat határtalan lehetőségét maga az üveg adja. E különleges anyag kimeríthetetlen alternatíváival, sokféleképpen megközelíthető, talán ezért is tud valójában egyetlen iskolához kötődő szoros közösség számos szerteágazó és sokszínű művészi életpályát felmutatni. A magyar üveg különlegességét a kezdetektől jelenlévő képzőművészeti kapcsolat, az elmélyült anyagismeret és technikai felkészültség mellett a művészi közeg adja.

Fűri Judit, James Carcass, Virágh Hajnalka, Pattantyús Gergely

Melcher Mihály, Sipos Balázs

Lukácsi László, Borkovics Péter

Bicsár Vendel, Balogh Eleonóra, Formanek Zsuzsa, Csala Zsuzsa, Vida Zsuzsa, L.Szabó Erzsébet

Dombi Lívia, Formanek Zsuzsa

Három generáció munkásságát ismerhetjük meg, az élen járó klasszikus mestereket, az érett művészi karaktereket, akik ma gerincét adják a műfajnak, és a szárnyaikat bontogató fiatal generációt, szinte valamennyien a Magyar Művészeti Társaság tagjai. Vannak, akik szobrászati anyagként tekintenek az üvegre, mások az alkalmazott művészet, illetve az építészeti üveg jeles képviselői. Egymás mellett szerepelnek az örökösen új témák és formák után kutató kísérletezők és akik következetesen egy technikát követve, stílusjegyeikkel összetéveszthetetlen szereplői az üvegművészetnek.

Varga Dóra, Bánó Rita, Lendvai Péter Gergely, Ábel Tamás, Darabos Anita

Soltész Melinda, Botos Péter, Joanidu Tomai

Kecskés Krisztina, Borkovics Péter, Kóródi Zsuzsanna, Gáspár György

Budai Zsolt János, Haba Erika, Köblitz Birgit, Grünfelder Judit

A nemzetközi vérkeringésbe történő bekapcsolódás a 70-es évektől az élvonalba emelte üvegművészeinket. A jövő izgalmas kérdés, mert a kortárs üvegművészetben az a fantasztikus, hogy nincsenek kötött irányzatok: az anyag, és eszközeinek (forma, szín, ornamentika) használata szabadabb, mint valaha. Erre bizonyíték ez az átfogó tárlat, amely ezúttal a németországi Glasmuseum Lette májusában nyíló csoportos kiállításának ízelítője is, ahol Európa egyik legjelentősebb kortárs üveggyűjteményében állítanak ki művészeink 30 év után ismét német nagyközönség előtt.

James Carcass, Hegyvári Bernadett, László Kyra

Buczkó György, Gonzales Gábor

Kohut-Görömbei Luca, Balogh Eleonóra

Borbás Dorka, Edőcs Márta, Jegenyés Jusztina

Homoki Anikó

Aranykor

olajvászon

(30×30)

Öregember

olajvászon

(30×30)

Mágusok ideje

olajvászon

(30×30)

Vágyaim estéje

olajvászon

(30×30)

Adómentes remete

olajvászon

(30×30)

A Híd összeköt. A Hídon mindenkinek át kell menni. A Híd egyben tart. Április elejétől, mi több, már egy éve, június végéig útépítünk. Többes szám, első személyben, mert besegítünk. Még a legprofibb útépítőknek is el kell a lakossági segítség. Például hogyan lehet elviselhetőbbé tenni az építkezéssel járó kellemetlenségeket. Elég jól belejöttünk már tavaly is. Szerveztünk, művezettünk, követ bontottunk, áramot és vizet adtunk… Leveleztünk a hatóságokkal, ha kellett felszabadítottuk az utcánkat… hosszú a történet… Most ponton-hidat építtettünk és működtetünk. Amikor jönnek a munkagépek felszedjük a raklapokat, majd visszahelyezzük. Kell a Híd! Könnyű belátni, 160 méteren át kell jutni valahogy a ragacsos, kátrányos  úton. Ez a mi Hídunk. Mi terveztük, mi szereztük. Harcoltunk érte.

A munkások és a lakók elnevezték a Sóhajok hídjának. Már megírtuk a Google-nak is. A Hídon mindenki átmegy, akár kell akár nem. A gyerekek oda-vissza szaladgálnak. A biciklisek nehezen boldogulnak, de ez nem zavarja őket. Átküzdik magukat a ritka deszkákon. Volt egy férfi, le-fel járkált, mert csak így tudott telefonálni: a mi Hídunkon. Fel se merült benne, hogy visszhangos az utca, minden szót hallottunk. Bár ne hallottuk volna! Együttérzésből erre járnak a Vári Kutyások is. Ha botladozik ebük a deszkák között, hónuk alá kapják szegényt. Ki gondolná: egy ilyen Híd közepe, maga a világ közepe. Innen még egy unalmas utca is fotogén.

Az Országház utca lakói büszkék a Hídra. Szeretik. A sajátjuknak tekintik. Inspirálja őket. Itt jön éppen Horváth Gita írónő. Jó híreket hoz. Ismét készít japán tusrajzokat.

Budapest, 2013. június 3.

Ifj.Szlávics László szobrászművész legújabb érmeiből rendezett kamara kiállítás  2015. március 15-től

Huglass 2017 a Magyar Üvegművészeti Társaság kiállítása a Szent István bazilikában 2017. október 18-tól november 12-ig. Tárlatvezetés november 4-én.