Böjtös Kinga, a „Vizitkártya” rovat szerzője már sokunknak vitte a jó hírét. Egy műteremlátogatás alkalmából valaki említette a blogját. Rákerestem, élvezetes nyelven írt történetek művészekről, otthonaikról, szép lakásfotókkal. Szorgalmas szerző, nagy az olvasottsága. Kiváncsivá tett, de nem kerestem a kapcsolatot. Nem emlékszem hol futottunk össze először, de rögtön megértettük egymást. Ugyanolyan „önjáró” mint én, természetes a stílusa, semmi finomkodás vagy fennkölt küldetéstudat. Engem a művészeknél tett látogatás során szerzett tudás- és élményátadás-kényszere hajtott az elején, amikor létre jött a Műtermek.com. Őszintén szólva nem kis dolog ismeretlenként betoppanni egy ember házába, ráadásul fotókat és beszámolót írni a nyilvánosságnak. Íme tőlünk egy rendhagyó beszélgetés Kingával közelgő, első kiállítása kapcsán.
A Kiskép Galéria működése elképzelhetetlen lenne már a weboldal nélkül. Amikor kezdtük, még alig voltak művészettel foglalkozó bloggerek, akik az akkori szokás szerint inkognitóban jegyezték az oldalt. Mi is. Neked ezekről az úttörő évekről és a mai helyzetről folyamatosan van tapasztalatod.
A vizitkártya blog – amit az azonos című, 2006-óta futó rovatomról neveztem el – valójában az eddig megjelent magazinos cikkeim archiválására és az írások háttér-információinak közlésére szolgál, a hozzá kapcsolódó facebookos szerzői oldalammal. Mivel egyrészt az újságoknál nincs kapacitás a lapszámok archiválására, másrészt sok olvasó lapozná fel az elmulasztott lapszámokat, ezért 2010 nyarán nyitottam egy saját „online raktárt”, a blogspoton és az issuu-n: www.vizitkartya.blogspot.com , www.issuu.com/vizitkartya Mára a közösségi oldalak térhódításával már a blog is csak egy másodlagos felületté vált, illetve a face- és insta oldal jelenti a blogos tartalmak „szócsövét”. De én ezt az egész hírgyártást nem veszem túl komolyan, vagyis nem pörgök rá a folyamatos tartalomra, a blog is a régi. Amikor igazán van mondanivalóm, vagy megjelenik egy írásom, akkor posztolok. A blogon többféle magazinban megjelent cikkeimet találni, mert a 16 év során megtartottam „független szerzői” szabadságom, ami azt jelenti, hogy arról írok, ami-aki megtetszik nekem, illetve amiről úgy látom, hogy másokat is érdekelhet.
Mi műtermeket látogatunk, Te művészek otthonait és egészen más okból.
Ez nálam zsigeri, ösztönös vonzalom. Művészekkel teli családból származom, születésem óta kreatív emberek vesznek körül és a felmenőim folyamatos alkotásban égtek. A családi albumból hoztam is válaszként pár régi fotót: egyiken még dédapám szobrászművész testvérének munkái és műterme látható, ő Stróbl Alajos tanítványaként alkotott.
Szoros kapcsolatom volt Szittya Horváth Éva porcelánművész keresztmamámmal, aki komoly életművet hagyott a herendi gyárban, ahova engem is bevitt a nála töltött vakációk során. Nem voltam nagyobb, mint a kínai padlóvázák, amikor kézzel festett tányérjaimat kiégették a hatalmas kemencékben. Ezért nem mulasztottam el, hogy egyik vizitkártya cikkemben meg ne emlékezzek az „Én Herendimről”. De szűnni nem akaró érdeklődésemet alaposan megágyazta a polihisztor-dalszerző dédapám, akinek életéről nemrég kötet készült, vagy a feltaláló apukám, aki élete végéig a szabadalmain dolgozott, mint textil hatású tapéták, speciális burkolatok, balettpadlók, stb. Kiváló ízlésű, művészvénájú anyukám most, nyolcvanon túl is bármikor kapható egy kulturális kalandozásra, vagy épp egy komplett lakásátalakításra. Azt hiszem, ezért vonzanak az alkotók, az ő környezetük és motivációjuk. Hogy mindez hogyan került a lakberendezési magazinokba, az a véletlen műve…mert cikkeim inkább élettörténetek, otthonsztorik, mint lakásbemutatók.
A műtermek.com indulásakor egy ismeretlen világba csöppentünk. Tíz év alatt sokat tanultunk. A galéria működtetése pedig megváltoztatta a fókuszt. Szakíróként Te másképp válogatod meg az interjú alanyaidat és pontos rálátásod van a média piacra, a szerkesztőségek működésére.
Kissé közhelyszerűnek tűnik, de azokkal interjúzok, akiknek érdekel a karaktere, a munkája, az otthona, azzal előbb-utóbb összefúj a szél és megismerkedünk. Ezekről, a gyakran barátságba torkolló találkozásokról gondolom úgy, hogy azt csinálom, ami a legjobban érdekel, vagyis munka terén a helyemen vagyok. Az anyagaim publikálása ennél jóval összetettebb feladat és komoly logisztika a szerkesztőségekhez való alkalmazkodás. Nekem jó iskola volt, hogy még időben „elcsíptem” azt a nagy generációt – irodalmár szerkesztőt, neves fotós laptulajdonost, művészettörténész olvasószerkesztőt – akiktől rengeteget lehetett tanulni, ha csendben melléjük telepedett az ember és figyelte őket, megfogadva tanácsaikat.
Jelenleg sem maradnak fiókban az anyagaim, de a mostani médiát inkább az aktuális trendek érdeklik és a lapok szorosan üzleti, hirdetői szempontok szerint alakítják a tartalmat. A lakások többsége nem a természetes hangulatában jelenik meg, pedig az olvasók nagy részét épp ez érdekelné. Emlékszem, a régi legendás Lakáskultúrában hosszú évekig futott egy „szabálytalan otthonok, szabad szellemben” c. rovat, ahova sokat írtam és melynek miliőjét azóta sem látom a lapokban. Nagykanállal ették az olvasók a bohém, merész kecókat, a lakók történeteit. Ezért a vizitkártya rovatom is hasonló, alternatív tartalommal született meg ugyanitt és maradt fent a népes olvasótábor érdeklődése miatt máig!
A Lakáskultúrából nyolc év után abba a SzépLak magazinba költözött évekre, ahol saját lakásaim jelentek meg még a kilencvenes években. Jelenleg pedig a rovatom online formában és ingyenesen olvasható az Alkotó Energia www.alkotoenergia.hu magazinban. E mellett az „A Mi Otthonunk” print-magazin „inspiráló otthonok” rovatában jelennek meg lakásbemutató cikkeim, de kerti sztorikat és vidéki élettörténeteket is publikálok online, a Vidéki Élet és az Édenkert portálokra.
Az olvasási szokások nagyon gyorsan változnak.
A médiában a szövegolvasás helyett a képek dominálnak, sőt ma már a mozgó képek, a filmek, live-ok. Amelyik cikket nem kíséri kifejező kép, azt nagy eséllyel átlapozzák, példa erre az instagram, ahol a vizitkártya oldal is a képekkel, sztorikkal kommunikál, ha ráérek posztolni. Filmes szakon diplomázott huszonéves gyerekeimen tapasztalom a világ változását és én is igyekszem a fiatalokról/hoz szólni.
Képeimből, szövegeimből szubjektíven ”mixelem a tartalmat”, (mint ahogy inspirálóm Todd Shelby: www.theshelby.com ) ami aztán komplexen hat az olvasókra…innen az „enteriőr-Dj.” titulus is. Mivel a cikkeim eleve képközpontúak, nincs ellenemre ez a trend, de a témához kapcsolódó szöveget szükségesnek tartom. Tehát nekem is szaporodnak az online magazinos megjelenéseim, amiknek összeállítása lényegesen egyszerűbb, valamint olvasószáma nagyobb és jobban lemérhetőbb, mint a nyomtatott anyagoké. Bevallom, az a tempó is tetszik, ahogy egy aktuális kulturális hírem, vagy programajánlóm „azon frissiben” eljut az adott közönséghez, például az Artnews.hu portálon, ahol Pr-cikkeket és szubjektív kulturális kalandozásokat írok. Ha arra gondolok, hogy legelső cikkem 1999-ben írtam és még mindig nem találtam jobb elfoglaltságot, akkor ez a változatosság fiatalon tart és akár egy életre is szólhat…
Biztosan találkoztál már a szóval „izlésnevelés”. Nekem ez megfejthetetlen. Ki mondja meg mi a „jó izlés”?
Egykori rajztanárként néha még elkap a vizuális nevelés szándéka, mint küldetéstudat. Ugyanakkor, szerintem a jó ízlést és mértéktartást csak szelíd módszerekkel, pozitív példákkal lehet alakítani.
Gyakran írok „szépen élő” emberekről, akik harmóniában vannak saját környezetükkel és a trendektől függetlenül alakítják ki önazonos otthonaikat. Magam is meglepődöm, hogy ezek a pozitív példák mennyire „betalálnak” az erre fogékony olvasóknál, inspirálva őket saját lakberendezéseikben. Ezekért a visszajelzésekért is érdemes publikálni…
Mivel nálam az írást a kezdetektől kísérték egyéb, kreatív tevékenységek – térrendezés, látványtervezés, alkalmazott grafika – most is vállalok kreatív munkát olyan kisvállalkozásoknak, iparművészeknek, kézműveseknek, akiknek se idejük, se energiájuk nincs a márkaépítésre. Ilyenkor a promóciós cikkek, blogposztok írásán át a fotózásig, a céges magazin szerkesztésén át a kampányokig terjed a feladatom. Nagyon élvezem e változatos kihívásokat, amiben szintén jelen van intenzíven az ízlésnevelés.
Itt volt a járvány, válságok sorát éljük. Új szokásokat vettünk fel. Folyamatos újratervezésben él a világ.
A jövő olyan kiszámíthatatlan, hogy némileg
leszoktam a tervezésről. Egyenlőre azt tapasztalom, hogy lett egy közös témánk:
ki hogy bírja és mit csinál ebben a kifordult helyzetben. Engem is érdekelt, hogy
mi a túlélési stratégiája a képzőművész, lakberendező, illusztrátor és
galerista barátaimnak – így egy online cikksorozat is született belőle az
egy.hu portálon, melyben Téged is kérdeztelek. Az olvasói visszajelzések alapján sokunknak adtak
erőt a válaszokban rejlő üzenetek: kitartásról, kreatív válságkezelésről és
optimizmusról. Remélem, hogy ez az egymásra figyelés velünk marad, ahogy az
önkéntes segítségnyújtás, melyben mostanában magam is tevékenykedem a mellrákból
való meggyógyulásom kapcsán…
November végén nyílik első kiállításod, amihez szívből gratulálunk.
Alaposan kizökkentett a szerzői magány komfortzónájából, hogy Pintér Sonja művészeti kurátor felkért a kiállításra, mely eleinte egy kósza ötletnek tűnt. Majd pályáztunk és elnyertem az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) megtisztelő támogatását, így elkezdtem a tervezést. Nem volt egyszerű feladat a 16 év anyagából, a sok száz publikációm közül kiválasztani néhányat, akik a printelt molinókon szerepelnek az Újbuda Galéria falain. A november 24-i megnyitón számítok kedves riporthőseimre, akikkel tervezünk majd beszélgetős tárlatvezetéseket is. Jó hír, hogy az „Alternatívák az életre” című tárlat egészen 2023. január 22-ig látható majd, sőt nyáron elindul második otthonom, a Balaton partjára is…
Budapest Global Art Walk in the Castle Hill in privat excellent artists in hidden gardens in medieval buildings, with stories, wine and many more challeging things all hail to the art. The first Budapest Global Art Walk will took place on June 13, Saturday.
Buda Castle Hill tops every guidebook’s list of “must-see sights” of Budapest. Buda Castle is the city’s crowning jewel. There is so much to discover within the sprawling Buda Castle and hidden along the cobbled lanes of the city’s historic quarter. (Organized by Balázs Bokor))
Castle Hill has been inhabited since the 13th century, when an influx of new inhabitants took to the high ground there following the Mongol attacks that devastated the population. Buda’s secure position motivated Hungary’s King Béla IV to move the capital from what’s now the regional city of Esztergom to this new site. In the centuries that followed, the district became the home of the royal court, and today you can still see the influences from the rule of King Matthias to the Habsburgs through an eclectic mix of renaissance and baroque styles. There are also traces left from the Ottoman occupation, which we can see scattered around Castle Hill.
Six stops in the program: KOLLER GALLERY ( the oldest private Hungarian gallery), MUSEUM OF MUSIC HISTORY, GITA HORVATH (an artist, a writer), JÓZSEF GAÁL GALLERY (paiter), BÁNSÁGHI ART STUDIO (generations of artists), KISKÉP GALLERY (Photo Klára Oppel)
A tegzeske lárvája lakócsövet épít magának úgy, hogy az ajakmirigyeinek váladékából hálót készít és beledolgozza a körülötte található szerves és szervetlen törmelékeket. „Doktori disszertációmban a természeti, növényi, állati, emberi építményekkel foglalkoztam és ezekhez készítettem maketteket. A tegzeske tanulmányozása irányította a figyelmemet a szerves és szervetlen anyagokkal való kísérletezésre és az első fa-kerámia-kompozit-üvegtárgy eredetileg a Fővárosi Állat- és Növénykert kültéri faltervének makettje volt.
Ezekben csak később fedeztem fel azokat a repetitív motívumokat, amik a zongora billentyűjére is emlékeztetnek. Felidézi gyerekkoromat, apukámat aki zongorázott, nagyapámat, aki ezermester volt, és fát is faragott, bár üvegszakon végeztem a fát is szeretem.”
„Az első tiszta lány osztály volt a mienk, ami szokatlan volt addig a Kisképző üvegszakán. A kor legkíválóbb művészei és szaktanárai tanítottak, akiktől nemcsak a szaktechnológiai ismereteket sajátíthattuk el, de megmutatták milyen a „szép” rajzolás, ahogy a munkánkat tálalni illik, hogyan adjunk elő, milyen összeállításban építsük fel a prezentációt.
Alázatra neveltek bennünket és fájdalmas volt, amikor azzal szembesültem, hogy a lelkesen készített sok rajz első tíz darabja kuka, vagy egy családi tragédia sem ok arra, hogy kesztyűs kézzel bánjanak velünk. Élvezettel hallgattam a művészettörténeti órákat és most is büszke vagyok a rajzversenyeken elért díjaimra.
A mesterdiplomát követően belsőépítészeti munkákon dolgoztam és akkor készült a japán sorozatom. Az érdeklődésem a japán kultúra iránt már kislány koromban kialakult, amikor a nagyszüleimnél tanyán betegen lapozgattam a Kincses kalendáriumokat egy nagy faládában kutatva és nézegettem a Japánról és Egyiptomról közölt képeket.
A mostani sorozataimhoz használt már élettelen, kiszáradt faágakat megmentem az enyészettől, a tűztől, a trópusok viharaitól. Nem csak én gyűjtöm, de kapom is, mint a vasfát. Egy természetadta gyönyörű formavilággal foglalkozom. Szeretem, ütköztetni az anyagokat.
Tűzben keletkezett anyagokkal párosítom, mint az újrahasznosított kerámia, porcelán, üveg, vagy a fém. Az üveg a fénnyel él és ezekben a szobrokban az üveg a főszereplő, mégha szokatlan formában találkozunk is vele.
Babos Pálma Ferenczy Noémi-díjas kerámia művész és Raija Rastas finn textilművész kiállítása a Kiskép Galériában 2019. április 19 – május 15. között. Megnyitó április 18-án csütörtökön 17-18 óra között.
Babos Pálma és Raija Rastas a helsinki „U” Galériában rendezett közös kiállításon találkozott először. Elindult közöttük egy párbeszéd és közös alkotás folyamata. A rendszeres eszmecsere az elmúlt évben folytatódott. Idén Raija Rastas budapesti Artist In Residency programja alatt lehetőségük nyílt újra a találkozásra. Ennek eredményeképpen született legújabb alkotásokat jelenleg a Kiskép Galéria kamaratárlata mutatja be.
„Egyikből a Másikba” címet kapta a tárlat, mely utal a porcelán és a textil közötti átjárhatóságra. Az anyagok alapvetően ellentétes fizikai tulajdonságokat hordoznak, mégis kialakul a kapcsolat a tartalmi összetartozás által. Reflektál a minket körülvevő épített és természeti környezet összefonódására, az ember által megalkotott mesterséges kreációk ráépülnek a természeti környezetre.
Raija Rastas – textil művész Finnországból, a Vantaai Művészek Szövetségének tagja. Seutában, Helsinkihez közeli kis faluban él és dolgozik. Len, pamut és selyemszálból varrással és hímzéssel készíti alkotásait, de a természetben és a városban talált dolgokat is felhasználja. „Seutában élvezzük a csodás természetet, naponta fotózom és leleteket gyűjtök a művészetemhez. Az elmúlt években láthatjuk, ahogy az egész világon úgy Finnországban is megváltozott a természet, szenvedünk az erős széltől és viharoktól, a száraz és forró nyaraktól vagy éppen az esőtől. A természet annyira törékeny. Mit tehetünk? Csukjuk ba vagy nyissuk ki a szemünket? Mi a a helyes út, amit tehetünk? Milyen lépéseket tegyünk? Milyen lábnyomot hagyunk magunk után?”
Pálma Babos – „Az új sorozatom a minket körülvevő környezetre reagál, ami az előző „Városok és városlakók” című szobraimhoz kapcsolódik. A Tornyok a és a Városok az emberek és a városi környezet kapcsolatára figyelt és reflectált a városi életforma tipikus jelenségeire. Új szobraimban a minket körülvevő természetes és mesterséges elemek együttes jelenlétével foglalkozom. Akár csak valóságban, szobraimban sem létezik többé már az érintetlen természet. A történet résztvevői lehetnek megfigyelői, elszenvedői vagy élvezői az eseményeknek, helyeztüktől függően. Mindegyik szobor tartalmaz természeti és mesterséges részeket, aminek különbözőségét az anyag megmunkálásával is hangsúlyozom.”
A tárgyak láthatók itt.
Kéri Imre Munkácsy-díjas festő- és grafikus, Magyarország Érdemes Művésze grafikai kiállításán az Ars Sacra Fesztivál alkalmából láthatunk egy válogatást. A bibliai jeleneteket ábrázoló alkotások jól példázzák, hogy a határtalan türelemmel készült klasszikus grafikának sajátos formája a borzolás, a digitalizás művészi elődje, emberi kéz alkotta pixeleinek köszönhető fény-árnyék drámaisága a ma emberét ugyanolyan elemi erővel szólítja meg, mint évszázadokkal korábban. A kiállítás megnyitója alkalmából kötetlen beszélgetésre készültünk a művek művészettörténeti hátteréről és a grafika születéséről.
A mezzotinto nagymestere megidézi Caravaggio itáliai festő szellemét. Az „Emmausi vacsora” című festmény a kereszthalála után feltámadott Krisztust ábrázolja két tanítványával. Caravaggio a természet szépítése nélkül ábrázolta képeinek szereplőit, egyszerű, hétköznapi alakjait környezetéből válogatta, vallásos tárgyú műveit többnyire a legszegényebb rétegeket képviselő, népies figurákról festette meg. Művészi eszközei között kitüntetett jelentősége volt a megvilágításnak, melynek köszönhetően számos követőre talált nemcsak a reneszánsz, de korunk művészei körében is.
Abban az időben (16.század) sok festő borospincébe vonult festeni, talán a meleg nyár nem tett jót az olajfestéknek és volt hely bőven a nagy méretű vásznaknak. A mély pince homályába kis lőrésnyi ablakokon tűzött be magasból a nap és élesen megvilágította ami útjába került. Kéri Imrét római látogatása ihlette meg, hogy „Emmausi este” címen az itália festőnek ajánlva elkészítetse mezzotinto technikával a mű átiratát.
A kiállítás megtekinthető 2019. szeptember 14-22. között.
Fábri Zoltán (1917-1994) „Ez is ember műve” című festménykiállítása a Budai Várban, a Magyarság Házában (Szentháromság tér 6.) látható 2014. november 21-től december 7-ig 10:00 és 18:000 óra között. Hétfő szűnnap. A belépés ingyenes.
A kiállításon, melyet a filmrendező unokája, a hagyaték örököse, Fábri Péter megbízásából, a Kiskép Galéria szervezett, azok az alkotások szerepelnek, melyeket a zseniális művész a háború, a fasizmus, a holokauszt és általában az embei erőszak témájában készített. Ezek gondolatikag a rendezői életmű meghosszabításának tekinthetők, akárcsak filmjei (Hannibál tanár úr, Két félidő a pokolban, Nappali sötétség, Utószezon, Az ötödik pecsét, Magyarok, Requiem) festményei is az ember embertelensége ellen emelnek szót.
Fábri Zoltán felsőfokú tanulmányait a Képzőművészti Főiskola festő szakán kezdte. A tehetséges növendéket Réti István már harmadéves korábban tanársegéddé jelölte. Ő azonban nem élt a megtisztelő lehetőséggel. Úgy gondolta a XX. század vizuális eszköze a mozgókép, és saját művészi kibontakozását a filmrendezésben képzelte el. 1952-1983 között 21 filmet készített. Legfontosabb díjai: két Oscar-díj jelölés, három Kossuth-díj, hat nemzetközi fesztivál fődíj, tizenhat egyéb nemzetközi díj.
Harminc évvel később, ugyanilyen meglepetésszerűen fordított hátat a mozinak. 1983-tól, élete utolsó 10 évében visszatért az ecsethez és kizárólag festészettel foglalkozott. Önnön örömére és megnyugvására alkotott.
Bár büszke volt arra, ha néhányat alkalmankét kiállítottak, a képek mégsem galériáknak készültek. Esetleg gondolt arra, hogy a képek egy része bekerül magángyűjteményekbe, hogy izgatóvá tegyenek belső tereket.
Volt azonban neki egy mániája: a történelem viharaiban szenvedő kisemberek sorsa. A háború, a fasizmus, a holokauszt borzalmait megörökítő festményeit, akárcsak az ebben a témában megrendezett filmjeit erkölcsi parancsra készítette és lelke mélyén talán remélte, hogy az utókor megőrzi őket.
A képek bemutatásának aktualítását a 70 évvel ezelőtti holokausztra való idei megemlékezések adták. Fábri Péter támogatta a gondolatot, hogy induljunk a Miniszterelnökség által meghirdetett pályázaton és így jött létre a Civil Alap finanszírozásában ez a kiállítás, melynek a Magyarság Háza ad otthont.
A kiállítás vendégeit Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója köszöntötte, megnyitó beszédet Vajda László, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Képcsarnok főosztályvezetője mondta.
Miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium idén érettségiző rajz fakultációs diákjai művészettörténeti kirándulása során meglátogatták galériánkat. Mindenki választhatott egy kedvencet. Emlékeztetőül itt vannak sorban.
2016. február 7-én vasárnap este kiűztük a telet a Budai várból. Síppal, csörgős zene-bonával, hangos nótázással, versikékkel vonul a lelkes sereg, ahol tudtuk bevontuk a szellemeket.
„Mi vagyunk azok, akiktől a szülők óvják gyermekeiket. A deviánsok, narkósok, csavargók, húsz, harminc, negyven év élettapasztalatának ‘eredményei’, ha úgy tetszik kudarcai. Mondanivalónk van, üzenetünk van, világnézetünk van, tragikus és boldog sorsunk, véleményünk van, érzéseink vannak és céljaink, de kevés a lehetőség arra, hogy ezt köreinken kívül is megosszuk az emberekkel. Szeretnénk fórumot teremteni, hogy üzenhessünk magunknak, neked és azoknak a halhatatlan hangoknak, visszafojtott halálsikolyoknak, melyek tulajdonosai korántsem halhatatlanok.”
Hisszük, hogy ha két teljesen különböző ember, embercsoport vagy kultúra akár egyetlen apró dologban is egyetértésre jut, ez elég lehet ahhoz, hogy békét kössenek, együttműködjenek, tiszteljék egymást. Mert végső soron ezt szeretnénk: figyelmet, törődést, szeretetet; megmutatni, hogy másságunkkal együtt sem vagyunk mások, még akkor sem, ha mi vagyunk azok, akiktől óvtak a szüleink.” (A Megálló Alapítvány hivatalos honlapjáról)
„A Megálló Csoport Alapítvány sikerének titka, hogy a szokásos dolgokat szokatlanul csinálja. Fiatal szerhasználók, drogfüggők és szakemberek partnerségi viszonyok között, terápiás közösség színtéren, az ön és kölcsönös segítés elvei szerint tevékenykednek együtt Budapest VIII. kerületében, egy izgalmas terápiás atmoszférában, ahol a droghasználatot felváltó, másfajta emberi lét vízióját igyekeznek formába önteni. Terápiás közösségükben a személy, az ő kapcsolatai és a társadalom közti közvetítés, annak láncszemei, finom mecanizmusai az érdekesek.
A nyitott műteremhez többnyire a támogató családi kör hiányélményét átélők tömörülnek, ám a fotózás világa Minyó Szert Károly képzőművész, szabadkézi fotográfus szakértelme mellett képessé teszi a műhely tagjait szolidáris, integrációt előmozdító kapcsolatok megteremtésére. Fiatalkori ellenérzéseiket így megtanulják hálára, mások és önmaguk hibáztatását megértésre, a szégyen és bűntudat érzését elfogadásra, kétségbe esésüket reményre cserélni.” (Mihaldinecz Csaba, a Megálló Csoport Alapítvány alapítója)
„Fejlődésünk a Megálló Házzal együtt zajlik a „Nyitott Műterem”-szisztémában, amely nekem, a csoportvezetőnek is egy igen jelentős paradigmaváltás, a több évtizedes, ún. egyéni művész karrierem feloldása a kollektív csoportlétben. Látszólagos ellentmondás ez, azonban a valóság és a praxis igazolni látszik az új formát. Mindkét végén nyereséges játszma kialakítására törekszem, a fotográfiát igen komplex módon használva. Nem klasszikus értelemben „oktatok”, hanem teljes személyiségemmel, folyamatosan jelen vagyok a Megálló életébe, persze lehet, hogy ez is klasszikusértelembe vett oktatás… ” (Minyó Szert Károly)
„Asztalnemük egykor és ma” – Mi magyarok büszkék vagyunk borainkra és pálinkáinkra, de azzal, hogy a becses nedüt mivel töltjük becses magunkba, azzal senki nem történik. A Café Budapest Művészeti Fesztivál keretében megrendezett Galériák Éjszakája alkalmából október 17-én Pattantyús Gergő és James Carcass társaságában beszélgettünk, különleges poharakból iszogattunk, régi és új, magyar és angol művészi poharakat, caraffákat, pincetok üvegeket mutattunk be két szakavatott művésztől, akik most is úgy fújják az üveget, mint az egykori mesterek.
A Magyar Üvegművészeti Társasággal és a Budapesti Tavaszi Fesztivállal együttműködésben 2019. április 6-május 10. között kortárs magyar üvegkiállítást rendeztünk a Tér-Kép Galériában 44 művész részvételével. Cím: 1016, Budapest Krisztina krt. 83-85.
M.Tóth Margit „Aranykor”
Smetana Ágnes „Bioritmus”
GlasSpring címmel köszöntik a tavaszt a magyar üvegművészet jeles képviselői az áprilisi csoportos kiállítás keretében. A 44 kortárs alkotót felvonultató tárlat határtalan lehetőségét maga az üveg adja. E különleges anyag kimeríthetetlen alternatíváival, sokféleképpen megközelíthető, talán ezért is tud valójában egyetlen iskolához kötődő szoros közösség számos szerteágazó és sokszínű művészi életpályát felmutatni. A magyar üveg különlegességét a kezdetektől jelenlévő képzőművészeti kapcsolat, az elmélyült anyagismeret és technikai felkészültség mellett a művészi közeg adja.
Fűri Judit, James Carcass, Virágh Hajnalka, Pattantyús Gergely
Melcher Mihály, Sipos Balázs
Lukácsi László, Borkovics Péter
Bicsár Vendel, Balogh Eleonóra, Formanek Zsuzsa, Csala Zsuzsa, Vida Zsuzsa, L.Szabó Erzsébet
Dombi Lívia, Formanek Zsuzsa
Három generáció munkásságát ismerhetjük meg, az élen járó klasszikus mestereket, az érett művészi karaktereket, akik ma gerincét adják a műfajnak, és a szárnyaikat bontogató fiatal generációt, szinte valamennyien a Magyar Művészeti Társaság tagjai. Vannak, akik szobrászati anyagként tekintenek az üvegre, mások az alkalmazott művészet, illetve az építészeti üveg jeles képviselői. Egymás mellett szerepelnek az örökösen új témák és formák után kutató kísérletezők és akik következetesen egy technikát követve, stílusjegyeikkel összetéveszthetetlen szereplői az üvegművészetnek.
Kecskés Krisztina, Borkovics Péter, Kóródi Zsuzsanna, Gáspár György
Budai Zsolt János, Haba Erika, Köblitz Birgit, Grünfelder Judit
A nemzetközi vérkeringésbe történő bekapcsolódás a 70-es évektől az élvonalba emelte üvegművészeinket. A jövő izgalmas kérdés, mert a kortárs üvegművészetben az a fantasztikus, hogy nincsenek kötött irányzatok: az anyag, és eszközeinek (forma, szín, ornamentika) használata szabadabb, mint valaha. Erre bizonyíték ez az átfogó tárlat, amely ezúttal a németországi Glasmuseum Lette májusában nyíló csoportos kiállításának ízelítője is, ahol Európa egyik legjelentősebb kortárs üveggyűjteményében állítanak ki művészeink 30 év után ismét német nagyközönség előtt.
Warning: file_get_contents(http://...@N04): failed to open stream: HTTP request failed! HTTP/1.1 404 Not Found
in /home/mutekcom/public_html/wp-content/themes/sofa_avatar/functions.php on line 1546
