„Fátyolüveg – egy korszak üvegbe formált karatere, elfeledett szabadalom” című kiállítással köszönti a tavaszt a Kiskép Galéria már az új helyén, a Krisztina körúton. Kereken 60 évvel ezelőtt jegyezték be Veress Zoltán Kossuth-díjas és Suha Zoltán vegyészmérnökök közös szabadalmát, a világon egyedülálló magyar találmányt, a művészi igénnyel létrehozott három rétegű fátyolüveget. A döntően Somkúti Katalin által tervezett, nemesen egyszerű tárgyak az üveg természetes szépségét tükrözik. A kor szellemét autentikus módon megjelenítő formavilágú, a jellegzetes szikrázó színekben pompáző üvegtárgyak valamikor a mindennapi életünkhöz tartoztak. Mitter Imre ötvösművész magángyűjteményéből válogatott kiállítás az esztétikai élmény mellett ízelítőt nyújt a 70-es évek retró érzéséből. Személyesen megtekinthető 2021. április 9. – május 7-ig a Kiskép Galéria: 1016 Budapest Krisztina krt. 75/A. Virtuálisan a kiállítás elérhető itt

A megjelenése miatt „fátyolüveg”-nek nevezett, „Eljárás csillogó díszművek előállítására” címen 1961-ben szabadalmaztatott üveg három rétegből áll. A találmány alapját az a felismerés képezi, hogy az un. „kraklé” üvegnél nagyobb szilárdsággal és nagyobb mértékű csillogással is előállíthatók üvegtárgyak, ha a csillogást okozó megrepedezett réteget két másik üvegréteg közé ágyazzák.

Technológiájában két teljesen ellentétes anyag, két nagyszilárdságú, hőálló, magas hőmérsékleten olvadó keményüveg, a kettő között egy jóval alacsonyabb hőfokon lágyuló színes üvegréteg együttes felhasználásával készült. Háromszorosan eltérő hőtágulási mutatójuk ellenére sikerült összeházasítani őket és tárgyakat készíteni belőlük. A középső rétegben felszedett úgynevezett grézli (színes üvegtörmelék) vékony üvegréteget képez, mely a késztermék feszültségtelenítő hűtése során megrepedezik, milliónyi kicsi tükörként szórja a fényt, a másik kettő viszont olyan erős, hogy ezt a repedezést képes magában tartani és nem robban szét. A meglehetősen vastag, kész tárgyak visszahűtése különös figyelmet igényelt. Sokan mesélték, hogy sokáig cincogó, csengő hangot hallattak.

A fátyolüveg technikával dekoratív vázák, poharak és más használati tárgyak kézigyártásban készültek, ezért mind egyedi darab. Az első, amfórát idéző egyedi formákat Veress Zoltán tervezte. „Olyan tárgyakat szerettünk volna, ahol nem kell barbár módon roncsolni, vágni az üveget ahhoz, hogy csillogjon” – vallották a feltalálók.

Az ipari próbagyártás 1962-ben volt, az Iparművészeti Tanács megbízása alapján Suha Zoltán által tervezett formákkal. 1964-ben ez a fátyolüveg kollekció elnyerte a Budapesti Nemzetközi Vásár vásári nagydíját. A későbbi folyamatos gyártás Suha Zoltán és 1967-től Somkúti Katalin tervei alapján indult meg. Tervezési elveikben fontos volt, hogy az anyag különlegessége bontakozzon ki, de ügyeltek a színharmóniára is. A nemesen egyszerű, dekoratív vonalvezetésű, az üveganyagának természetes szépségét tükröztető, a kor szellemét autentikus módon megjelenítő formavilágú, jellegzetes, szikrázó színekben pompázó üvegtárgyak a mindennapi életünkhöz tartoztak.

Somkúti Katalin a speciális műszaki termékek előállításához készült és műszak után a kemencében megmaradt üvegkísérleti anyagok háztartási célú felhasználhatóságát kutatta. Ilyen volt többek között a fátyolüveg is, de számos más kísérleti anyagból magas művészi szinten készült egyedi díszüvegeivel ért el hatalmas nemzetközi elismeréseket.

A fátyolüveg egy nagyszerű találmány. A belőle készült tárgyak jó része esztétikailag kiérlelt magas minőséget képvisel. Utólag felmerülhet a kérdés, miért nem lett kibontva, miért nem teljesedett ki jobban ezen technikával készült tárgyak formavilága annak 35 éves pályafutása alatt? Egyrészt a tervgazdálkodásnak egy olyan időszakáról van szó, mely nem kedvezett az alkotó értelmiség számára. Másrészt évekig tartott a kísérletezés és a megfelelő technológiai körülmények kialakítása, a brigádok betanítása, mire eljutott abba a stádiumba, hogy gyártani lehetett. Bármilyen változtatás újabb hatalmas költséggel járt volna, amit nem tudott megfizetni a piac. Ugyanakkor magas minőséget képviselve egy korszak tárgykultúrájába karakteresen belesimul. Történetét már ismerjük, de designtörténeti jelentőségének feldolgozása még folyamatban van.

Veress Zoltán gyára a karcagi gázkutak hasznosításának céljával indult, egy felújított épületben. 1940-ben kezdődött az üvegolvasztása és a termelés. Az üveggyár fő profilja meghatározó jelleggel céltudatos és intenzív kutatási- és műszaki fejlesztési tevékenység és különféle műszaki üvegek gyártása volt. A vidéki kis falu házai közül kiemelkedő gyár hatalmas épületének csak egy manufaktúra méretű szárnyában összeszokott brigádok dolgoztak fátyolüveggel.

Korlátozott forrás jutott a fátyolüveg gyártásához, az értékesítési politikába sem illeszkedett a különleges marketinget igénylő termék. A kézi gyártásban készült fátyolüveg különlegességét nem tudták kidomborítani és a gyártás önköltsége lényegesen magasabb volt más üvegeknél. 1992-1997 között külföldi, elsősorban japán, amerikai és francia megrendelésre szállítottak. Abban az időben világviszonylatban egy fátyolüveg pohár már drágább volt, mint egy dúsan csiszolt ólomkristály ára! A Karcagi-Berekfürdői Üveggyárat 2008-ban bezárták és azóta elbontották. A tervrajzok, vasformák, dokumentumok, mintadarabok sorsa ismeretlen.

Fogalmam sem volt mivel akarok foglalkozni. Japánt tanultam a gimnáziumban és az írás áll hozzám a legközelebb. Gondoltam író leszek. Ezért jelentkeztem az ELTÉ-re magyar-japán szakra. A japán végül nem indult. Két évig szenvedtem az egyetemen, amikor a családom javaslatára váltottam. Mindig szerettem varrni és beirakoztam egy tanfolyamra. Közben rajziskolában is képeztem magam.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                          .

Végül felvettek a MOME-ra. A bőrszakot választottam. Jó közösség, kiváló tanáraim voltak, nagyon szerettem oda járni. Sokat tanultunk a tervezésről, de a szakmáról sajnos keveset tudtam meg.

Egyszer azt a feladatot kaptuk, hogy válasszunk ki egy tárgyat az Iparművészeti Múzeumban kiállított tárgyak közül, és annak alapján készítsünk egy újraértelmezett tárgyat. Egy hatszögletű kis táskát választottam. Maga a forma ragadott meg. Szeretek origamizni, így hajtogatással oldottam meg a feladatot.

Amikor a „Gombolt újra” pályázaton indultam, akkor már a „Motiva” sorozaton dolgoztam. A virág formák hajtogatásához a hatszögletű táskánál szerzett tapasztalatokat használtam fel. Beválogattak a húsz döntős közé, ráadásul a táskám megjelenhetett a Magyar Formatervezési díj kiállításon is.

Az öt féle formában terveztem meg a kollekciót és két féle színválasztékban állítom össze. A polcképre mindig ügyelve vagy pasztel árnyalatokból válogatok, vagy élénk színű bőrből szabom őket.

Az idei „Gombolj újra” pályázathoz a budapesti metro állomásainak a hetvenes években használt, letisztult dizájn elemeivel kísérleteztem. A „magyaros” motívumok helyett hozzám közelebb állnak az urbánus témák. A színes műanyag padok adtak ihletet a „Metro” cipőkhöz. Idén megint döntős lettem, mint „new comer”. Éles a verseny, hiszen ott lesznek az „old hands” képviselői is.

Az Üllői úti száz éves házban egykor a Heinrich vaskereskedés működött. Később irodaháznak használták az épületet. Az új tulajdonos tervei megtorpantak a válsággal. Fiatal művészek vették ki az egyik emeletet és létrejött a Heinrich Alkotói Szint. „Örülök, hogy megtaláltam a helyet és bérelhetem ezt a szobát. Különösen jó, amikor kinézek az ablakon velem szemben az egyetemet látom.

Műhely már van, a tehetséget a szakma is visszaigazolja, a szorgalomhoz türelem is párosul, a piac élénken érdeklődik, elszántság tehát van. De nem elég a lelkesedés, amikor nem lehet mesterségbeli információkhoz jutni és lehetetlen kapcsolatokat találni, ha a fiatalok csak matuzsálem korú, leselejtezett gépeket tudnak venni. „Az összes peches gépvásárlásomat elfelejteti velem a varrógépem, ami még mindig kiváló. Van olyan évfolyamtársam, akinek a negyedik megvásárolt varrógépe végre már működött. Minden apró eredménynek örülni kell.”

Budapest, 2013. június 14.

„Mindig szerettem volna megfejteni a titkot: miért vonzza évszázadok óta a keleti szőnyeg az embert? Semmit nem tudunk időtlen idők óta ismétlődő motívumairól? Gyermekkoromban délutánonként le kellett feküdnöm aludni.

A nagyszobában a kanapén fekve órákig bámultam a szőnyeget. Persze alvás helyett. A gyönyörű mély bordó perzsának ma is minden részletét képes vagyok felidézni. A hosszú délutánokon bőven volt időm mindenfélét beleképzelni a mintákba.” .

A Művészeti Főiskolán textiles tanulmányai során azt látta, hogy a szőnyeg sokkal többről szól, mint amit általában megragadnak belőle. Különféle szövéstechnikák elsajátítása után olyan szőnyegek tervezésébe kezdett, melyekkel szándékosan átlépte a tradicionális technikai kötöttségeket.” Az első diploma átírta a hagyományos szőnyeg tartalmi és színezési szabályait. ’Illúzionisztikus’ daraboknak hívta őket. A megszokott statikus talp alá valók helyett finom színátmenetekkel lebegő felületeket hozott létre, mely plasztikus volt.

A mesterdiplomája tovább tágította a határokat: a szőnyeg már a hagyományos körvonalait is átlépte. A szövőszéken készíthető négyzet, téglalap helyett amorf, hullámzó, csigaformákat tervezett és csomózott szőnyeghez nem illő módon – a földön elindulva „fölmászott” a falra.

„Még a főiskolán indultam egy francia szőnyegtervezési pályázaton, amit legnagyobb megdöbbenésemre megnyertem. Az első díjat Párizsban adták át és hamarosan egy francia hand-tufting műhelyben találtam magam. Óriási keretekre feszített vásznak fogadtak, melyekbe kézzel lőtték be a gyapjúcsomókat. Lebilincselt az egész: hiszen erről szólt a mesterdiplomám is!”

Tizenhárom éve művezeti egy kis magyar hand-tufting műhelyben egyedi tervezésű szőnyegei gyártását. 100% gyapjúból készülnek míves darabjai, melyekbe saját kezűleg nyírja különleges faktúráit. Egyik fejlesztésére, amit „organikus nyírás”-nak nevezett el, 2004-ben a Magyar Formatervezési Tanácstól Nívódíjat kapott.

„ A szőnyeg a lakásban igen nagy felületet foglal el. Nagyon fontos, hogy kinek és hová tervezek. Először feltérképezem a leendő szőnyeg enteriőrben betöltendő szerepét. Mi a feladata? Szétválasszon vagy összekössön? A bútor folytatásaként élje életét, vagy külön szigetként kapjon fő- vagy mellékszerepet? Így lesz a puszta ’tér: hely’, a ’ház’ pedig ’otthon’.

a href=”http://mutermek.com/wp-content/uploads/2013/06/gulyas_judit-17-274×412.jpg”>

A legnagyobb öröm számomra, amikor egy szakmai feladatot minél magasabb szinten meg tudok oldani és a megrendelőm elégedett, …amikor a kiszállításkor a felnőttek arcán megjelenik a boldog mosoly, a gyerekek pedig megrohanják és vadul elkezdenek rajta ugra-bugrálni.”

Pilisszentlászló, 2011.május 4.

„Annának reményül“ -ezt írta nekem a katalógusába Fajó János, amikor a műcsarnoki kiállításán először találkoztunk. Nyolc éves voltam. Pár évvel később a Szerencsi Művésztáborban lettem tanítványa és váltam festővé. Gyakran mondta, higgyem el olyat tudok, amit más nem. Akkor nem értettem, mire gondol. Könnyen ment a geometria és azóta is sajátom és ma már tudom, azt csinálom, ami belülről tisztán jön.                                                                                                                         .

A szabad-iskolai műhely alapelvei szerint ollóval dolgozunk. Vagdossuk, hajtogatjuk, tologatjuk a formákat. Mindent kicsiben lemodellezünk. A geometria nyelvtani elemei közül főleg az áthatások érdekelnek, ahogy a színek rétegekben hatnak egymásra. Egész nyarat töltöttem csak a színek keverésével, kísérletezéssel. Bátran használom a színeket.

Festményeim neves kortárs gyűjteményekben szerepelnek, 15 éve veszek részt nemzetközi kiállításokon. Önálló színes szitamappámat -természetesen az áthatásokra fókuszálva- 2008-ban nyomtattam. Amikor gyakornokként dolgoztam Londonban egy híres divattervezőnél, adtam neki egy példányt születésnapjára. Gondoltam elteszi majd a fiók mélyére. Meglepetésemre bekeretezve kitette az összeset a stúdiója falára. Imádja őket!

Gyakorlatias szakmát akartam, olyat melynek minden lépését én magam is meg tudom csinálni. A festészet a részem, de divattervezésből diplomáztam. Elejétől végig mindent megtanultam: szabás-varrást, digitális textiltervezést, szereztem textil technikusi szakmát.

24 éves voltam, amikor Angliában jelentkeztem a London College of Fashion-re. Kiderült, szakmai és festészeti előképzettségem miatt felmentés kapok az előkészítő alól. Divattervezést, szabászatot és film elméletet tanultam. A tanáraimmal mester-tanítvány viszonyunk volt. Ők mint szakmabeliek, aktív tervezők, nagy tudású szabászok örömmel alkottak építő kritikát munkáinkról és hagyták, hogy tervezői egyéniségünk megmutatkozzon.

Támogató légkörben dolgoztunk. Természetessé vált társaink körében, hogy nem szóljuk le más munkáját! Nem volt rivalizálás. Ott segítettük egymást ahol tudtuk. Keményen kellett dolgoznunk. Kaptunk néha olyan feladatot, melyet beadás után soha nem nyitott ki senki. Elsősorban önmagunkért kellett elsajátítani a tudást!

A diákok fele angol, másik fele ázsiai, amerikai és európai volt. Érdekes ebben a nemzetközi környezetben látni, az ázsiaiak mennyire kitartóan dolgoznak, sokuk abban a tudatban, hogy otthon várja őket egy saját gyár. Céllal voltak ott és ez nekem nagyon tetszett. Én is céllal érkeztem haza, hogy megvalósítsam gyerekkori álmom, a saját márkámat, az ANNCHI-t.

Mint tervező a festészet szemléletmódját ültetem át az öltözködés nyelvezetébe. Egy festmény önmagában teljes, míg egy ruha csak viselőjével együtt válik azzá. Amikor egyénre tervezek, először a kliensem egyéniségére vagyok kíváncsi. Megállapítom mi a legszebb az alakban, és mit kell elbújtatni, hogy viselője jól érezze magát. Fontos számomra, hogy ruháimban a nő törékeny legyen, de nem gyenge.

Az ANNCHI kollekciók egymásra épülnek. Rendszer van bennük. Közös jellemzőjük a geometria, a letisztultság, variálhatóság és rétegződés. Nem elkülönülő ruhadarabokról van szó, hanem a meglévő ruhatárba egyszerűen beleilleszthető elemekről. Például ilyenek az ingek. Egyszerűek és mégis tele vannak izgalmas részletekkel, könnyen kombinálhatóak. Minden nőnek kellene legyen legalább egy tökéletes fehér inge.

Budapest, 2013. október 20.

A régi bútorok idővel összeszáradnak, vetemednek, fájuk megreped, lötyög a lába, akad a fiók. Legtöbbször lomtalanításkor egyszerűen kidobják őket. Az évtizedekkel ezelőtt kivágott fadarabokban a mester szeme újrahasznosítható kincset lát. „Lomtalanításból mentünk haza. Gyűjtöttük a felhasználható deszkákat, kidobott fiókokat, amikor feleségem hirtelen álljt parancsolt: Ott egy pad! Tövig nyomtam a féket, kiugrottunk és rángattuk a halmok alól a padot, de nem mozdult. Városi pad volt, lecsavarozva.

Tizenöt évvel ezelőtt egy haverom elvitt egy restaurátor műhelybe. Biedermeier és empire bútorok felújításával és átalakításával foglalkoztak. Három hónapot csak csiszoltam, azt se tudtam hol vagyok. Aztán kaptam egy munkát, darabokra szedtem és összeraktam egy komódot. A német főnökömnek tágra nyílt a szeme, azután már csak kiadta a munkát. Ezt itt vágd le, ide tegyél egy oszlopot… Egész Európából hordták ide a romos bútorokat.

Több száz bútort szedtem szét atomjaira. Nincs előttem titok: kötések, furnér vastagság, ragasztások minden elárulnak a szakértő szemnek. Amikor Óbudára kerültem egy másik restaurátor műhelybe, már totális átalakításokat is meg tudtam csinálni. Fotelből építettem komódot, az íróasztalból bárszekrényt…amit csak a vevő kívánt…

Az antik üzletek rendelik a felújításokat, mellettük jönnek a lakberendezők mindenféle ötlettel. Kapok egy rajzot, fotót pl. empire óratok: na ezt kell elkészíteni ember-magasságúra bárszekrénynek, a kerek asztal széthúzható legyen, kényelmes tizenkét ember számára.

Ennek a szekreternek Bécsben van az eredeti példánya. 147 cm, amit 170-re kellett arányosan felnagyítani és a rendeltetése is megváltozott. Két hét, mire a szegmeseket összeragasztottam a minta szerint. Komoly agymunkát igényel a csapolás kitalálása.

A finom illesztésekhez is csak békebeli technológiákat használok, a fiókok csak grótolva, vékony furnért melegenyvvel reibolok, de jobban szeretem a a magam vágta schwartnit: a vastag nemesfa furnért. A filéhez többszínű furnért összeragasztok és keresztbe vékonyan felszelem.

A bútor teste kizárólag régi fenyő. Hozom haza az eldobott fadarabokat, ismerősöktől is kapok használt bútorokat. Rovartalanítás után lécekre vágom, csontenyv és a “segédmunkásaim” (faszorítók) segítségével formába ragasztom.

Erre jön a nemesfa furnér. Az almafa mintázatában látszik, hogyan hajladoztak ágai a szélben, úgy alakultak a finom hullámok. A citromfa bársonyos, a földből felszívott kvarcszemektől kissé csillog.

A dióval markáns nagymintákat lehet kirakni, a komódról akár arcok, állatok néznek vissza.

Igazi élvezet a rejtett ékszer fiókok kitalálása, hova kerüljön a kis pöcök, ami nyitja a titkos zárat, a bőrizé, amivel a láthatatlan fiók előugrik. Vagy milyen legyen egy robosztus asztallap alátámasz, amit könnyű mozdulattal tud kihúzni egy filigrán háziasszony. (Bútor fotók / Jámbor Attila készítette)

Vannak “mesterkópiák”, és vannak bútorok, melyek mai igényekre készülnek egy klasszikus stílus átkomponálásával. Édesapja viasz pecsétjével meg is jelöli őket. A közös bennük, hogy az itt felhasznált anyagok már tökéletesen kiszáradtak, ezért nem csalódhatunk bennük és a régi kipróbált technikák bravúros megoldásai külön élvezetet nyújtanak. A felhasznált természetes anyagokról már ne is beszéljünk. A bizonyíték: ‘Csontenyvet nyalogat az asztalos kutyája’.

Budapest, 2011. szeptember 30.

Budapestre jártam gimibe. Mindig csodálatba ejtettek a múltszázad eleji bérházak és paloták lépcsőház burkolatai és terrazzoi. A franciák és a spanyolok ma is vitatják, ki volt az első 1883-ban, aki elkezdett cementlapokat gyártani. Nálunk is elterjedt, majd szinte teljesen kihalt a gyártás, csak külföldről hoztak be készterméket.

Az Iparművészeti Egyetemen kerámia szakán kezdtem tanulni. A cementtel akartam foglalkozni, majd átmentem Sopronba, az Alkalmazott Művészeti Intézetbe. Probstner János meghívott Kecskemétre a Kerámia Stúdióba, ahol elkezdhettem a kísérleteket. Nagy szabadságot kaptam és a diplomamunkámat is ebből írtam.

A Kozma ösztöndíjnak köszönhetően nyugodtan dolgozhattam két évig a témán, de nem találtam kivitelezőt. Van egy mozaiklap gyártó, hasonló technológiával, de a felső felületbe apró szemcsés kőzúzalékot kevernek, amit a száradás után fel kell csiszolni. Kis mintaválasztékot kínálnak főleg középületekhez. Nem volt mit tenni, a falunk szélén kitakarítottuk a disznóól egyik sarkát és elindítottam a manufaktúrát.

Kézi munkával állítjuk elő a lapokat. A minőség nagyon függ az alapanyagtól. Már minden bányát kipróbáltunk. Nehéz a folyamatosan megbízható forrást megtalálni. Finomra őrölt mészkövet használunk. Vicces reggelente a nyomokból látni, milyen állatok jártak éjjel vendégségben.

A mi cementlapjaink felülete finom masszából készül, teljesen sima. Ránézésre az égetett kerámiából készített metlahira hasonlít. A cementlap izgalmasabb, egyedi, van benne pici esetlegesség. Végtelen a minta és szín választék. Felülete természetközeli, jó lépkedni rajta, nem rideg. Szeretem benne a matt selyemfényt. Valószínű fényes-csempe fóbiám van.

Gyűjtöm a régi cement lapokat, kutatom a magyar minta kultúrát. Néha lelkiismeret furdalásom van, mert azt gondolom túl keleties némelyik motivumom. Ezért örültem meg nagyon, mikor az egyik alapmintánkhoz hasonló – mi csak az ötvenesnek hívjuk- előkerült egy bontásból. A szecesszió is közel áll hozzám. Fémbetétekkel is készült egy kollekció, de ahhoz kifinomultabb technológiára és beruházásra van szükség.

Nehéz döntés a manufaktúra mérete, forgalma, ügyfélkörének bővítése. Folyamatosan jönnek megrendelések, de többet is tudnánk. Tele vagyok tervekkel, de semmire sincs elég idő. Borka lányom hat hónapos, egy tündér, jól viseli, hogy állandóan dolgozom.

Megrendelőink a saját igényük és izlésük szerint maguk állítják össze a színterveket a honlapunkon megadott program segítségével. Néha furcsa színvilágot kapunk. A műszak végén az üzemben a ‘fiúk’, a megmaradt színekből állítják össze a saját variációjukat. A sikeres darabokból áll a ‘maradanyag készlet’. Maga az aranybánya.

Amerikából telefonáltak. Nem értettem a nevét, de mondta, hogy venne tőlem csempét. Valamelyik gyűjtőportálon láthatta a munkáimat. Elképzeltem, ahogy innen szállítok a tengeren túlra, és környezetvédőként minden porcikám tiltakozott. Amerikában sok kiváló gyártó van -mondtam- vegyen ott és letettem a telefont. De újra, meg újra hívott.

Egy nap megkérdezte ismerem-e a Kontrol film rendezőjét? Mert ő együtt dolgozott vele. Gondoltam biztosan az egyik kezdő operatőr. Továbbra sem tudott meghatni. Egy este az öcsém keresgélt a youtube-on. Egyszer csak hallom ugyanazt a hangot, amit a telefonban. Te! Ki ez? Három hete ezzel az emberrel beszélgetek. Matt Dillon volt. A new yorki apartmanjába végül mégis szállítottam.

Padragkút, 2013. augusztus 1.

„Indiában dolgoztam nemrég a Charles Eames ösztöndíj keretében az Ahmeabadi Egyetemen. Vittem magammal egy tervet: a huszonöt méteres ‘Indian Desire’, hat mozgó részből álló acéltorony. Egy mesterséges tó partján állítják fel. Az anyag statikai és dinamikai terhelési próbái az indiai szilíciumvölgyben az IIT Delhi Intézetben folynak. Interneten keresztül bárki a világon, bárhonnan vezérelheti, külön állíthatók a szintek, válthatók a szinek!

Unalmas dogmák között élünk. Elérhetetlen ideálokat hajszolunk. Tudatosan keresem a lehetőségeket, amik kifognak rajtunk: fizikai és szellemi értelemben is. Itt van egy kocka és három vallás. Adott térben részeire bontom, komplementereivel kiegészítem, elkülönítem, és keverem a szimbolikákat, amik csak körbe járva, tudatunkban épülnek ismét többféleképen össze. Ebben a szellemben készült a Szent Föld kompozíció.

A pontosság kedvéért felkerestem a gujarati főmuftit, hogy megkérdezzem, mit ír elő a Korán: A jelképükben a Hold milyen irányban áll? A római keresztnél egyértelmű -gondoltam- ne legyen baj a Holdból. Adott időpontra érkeztem. Őmuftisága ebéd után szunyókál…- szabadkoztak a őt segítő testvérek. Három órát vártam a válaszra: Nem mindegy? A Hold az égen egyszer így csökken, egyszer úgy dagad.”

Műhelye hagyományos technológiák és modern ipari környezetben, 140 éves örökölt asztalos-szerszámok mellett Pro Engineer tervező program és lézertechnológia. „Álmaimmal megtűrt alak vagyok, a családtól kaptam helyet, hogy kísérletezzek. Fajátékokkal indultam. Az ember kíváncsiságára épülő, meditációs játékok gyártásával keztem. Sosem izgattak az egymás elleni küszködések.” Dobozka emlékeztet a polcon: madárka daraboló, szemfúró.

A nürnbergi játékkiállításon a világ egyik legnagyobb szaktekintélye, a Rubik kocka sikermenedzsere leült hozzám. Kimért őszinteséggel szólt: Te másképp értelmezed. Ne akarj játékot csinálni. Ezt itt nem veszik meg. Ez művészet. Fájdalmas, egyben örömteli felismerés volt. Jöttek hát a szobrok. Nem gyártok, nem adok el. Mindenből egy készül, megsemmisítem a szerintem sikertelen, köztes darabokat.”

„Az INS felületem: Igen-Nem-Semleges, domború-homorú-egyenes térkeretre feszülő elemem analógiákat sejtető, kiemelt abszrakció, ami egyben építő forma is. Kirakhatunk mindenféle szabályos vagy szabálytalan testet, gömböt, kockát, de bármilyen, a hagyományos geometriában nem definiálható testet.”

„A hét oldalú kockától minden mérnök barátom elszörnyed. A kockából kivágunk egy darabot, így lesz hét oldala. Kapunk egy izgalmas formát, ami kevesebb a tökéletesnél, de van személyisége. Nem baj, ha valamiből veszítünk, ha tudjuk, ezzel mit nyerünk.

A Vari-art’ ciklusom is erről szól: egyszerű, triviális formákat szándékosan elrontok, ezzel a tökéletes új értelmet kap. Ez egy kúp. Vagy mégse? Egy pici trükk, a felosztások miatt tud mozogni, számtalan formába, akár csiga alakba. Mindez menet közben változhat. Adhatunk neki szerepet a sakktáblán: király vagy szolga, barát vagy ellenség? Végülis egyformák vagyunk, képességeinken határain belül bármik lehetünk! Kapcsolataink minősége alakítható.

Próbából Nexus címmel két nagyméretű, lágy íveivel és merev egyeneseivel karakteresen különböző, egyben hasonló kúpot felfüggesztettünk a Szépművészetiben. Több múzeum termináljáról is lehetett irányítani a lebegő figurákat. A cél és feladat: indirekt módon kapcsolatot keresni egymással. Sokan azt se vették észre: „ketten” vannak… Szobraim próbára tesznek, cselekvésre, újragondolásra provokálnak. Végülis az interaktivitás megadja azt az érzést, hogy hasznosnak érezzük magunkat…”

Budaörs, 2010. december 15.

Életrajz, alkotások, kiállítások:

www.meditationtoys.com

Képzeld el, megérkezel egy ügyfélhez és nem névjegyet adsz át, hanem a mobiloddal dobsz egy mozdulatot, és máris a partner telefonjába íródik céges névjegyed. Csak a telefonokba egyre gyakrabban beépített mozgásérzékelőt kell kihasználni…Na, ilyen ötletek kitalálása a feladat. Ez a KIBU szemléletmód. Az új technológiákra építve, egy adott termékekkel, az alapvető rendeltetésükön kívül mit lehet még csinálni? A felhasznált lehetőségeket a szabad fantázia segítségével tágítani, játszani a gondolattal!

Lehet, hogy egyenlőre nincs az ötletre vevő? Nem is ez a cél!Hogy, mi a Kitchen Budapest: főzőcske vagy játszószoba, kamaszos barkácsoló műhely? A KIBU –amelyet 2007-ben non-profit kft.-ként a Magyar Telekom alapított – egy köztes hely: műterem, műhely, stúdió, kiállítási tér egyvelege, ahol kütyük és kacatok között a huszonévesek igényeivel foglalkoznak fiatal kutatók. Egyidőben nagyjából 25 fő. Eddig kb. százan kaptak minimum három hónap, de akár tíz hónapos kutatói ösztöndíjat.

Olyan kutatás-fejlesztési (R&D) lehetőség, ahol a hasonló érdeklődésű, hatalmas belső hajtóerőkkel bíró kutatók csoportban, koordinált támogatással, nemzetközi környezetben, a biztos finanszírozás tudatában és modern eszköztár segítségével élhetik meg a szabadon alkotás élményét, és gyakorlatban próbálhatják ki tehetségüket. Részesei lehetnek egy különleges állapotnak: mixelhetik tudásukat és kreativitásukat művészekkel és mérnökökkel közösen.

Sipos Melinda üvegművészetet és új média designt tanult. Számára ma már az alkotás nem köthető egy tárgyhoz, anyaghoz, műfajhoz. A KIBU egyik szervezőjeként (programtanácsadó) funkciója: közösségi motor. Összehozza azokat, akiket érdekel minden ami mozog, villog, online vagy mechanikus, amihez nem köthető egyértelműen egyetlen iparág.
„A KIBU-ban születő munkákkal hazai, nemzetközi fesztiválokon, művészeti kiállításokon, céges bemutatókon jelenünk meg. Némely projektünk elsőre meglepőnek, komolytalannak tűnhet: virtuális szúnyogok levadászása égő cigarettával, leheletünk kifújásával angyalkák előidézése egy készülékben, melyet MMS-ben küldhetünk tovább… Ám ezek legtöbbször a minket körülvevő technológiák újszerű, szokatlan párosítására épülnek. A KIBU egyik alapvető célja a kortárs technológiai megoldások újragondolása, átértelmezése, kulturális kontextusba helyezése.“

Vagy a fűnyíró, ami 14 botmixer segítségével feliratot ír a fűbe.

De vannak igazi termékek is: Hímes, a fülbevaló- vagy kulcstartó pendrive, hímes tojás
motívummal. Nighmo, az éjjeli lámpa, mely ledekkel és mozgásérzékelőkkel működik és fényérzékelő segítségével csak sötétben világít, akkuja pedig USB csatlakozóval tölthető.

Az intenzív műhelymunka intézményes és személyes kapcsolati háló (networking) segítségével a világ minden táján követhető. Az itt megfordult kutatók bejutnak nagy híres egyetemekre hallgatónak vagy oktatónak. Az itt dolgozók pedig büszkék arra, hogy a világhírű start-up cég, a PREZI a KIBU falai között fogant.

Budapest, 2011.május 12.

Elérhetőség: www.kitchenbudapest.hu

Kint ragyogó napsütés, a beszűrődő zajok elől lehúzott redőnyök mögött hallgatjuk Bocelli átfűtött tenorját: „Besame, besame mucho…“ A szobában sápadt lámpafény. Csukott szemmel még erősebb a térhatás. A hangfal miatt jöttünk.

.

„Finom izlésű barátnőmmel felújítottuk a lakásunkat, kiválasztottam az akkor kapható legjobb hangfalat. Amikor hazaértem a gondosan megválasztott bútorok és színek közé, csak annyit mondott a hölgy: Mit akarsz ezzel a koporsóval?“

Fel volt adva a lecke, hogyan lehetne kitörni a doboz formából és elkezdett kísérletezni idomokkal és anyagokkal. A gömb a legideálisabb, és olyan műgyanta keverék, amitől kőszerű anyagot kapunk, hogy ne rezonáljon a hanghullámoktól. A magas hangsugárzót tartó idomot pedig fából esztergálják.

Akusztikailag a literméret számít. A sablonok szerint öt cm-ként növekedik a golyó. A lelke a hangösszekötő és a „hangváltó“ kábel. A legérzékenyebbet a Pénzverdében 9.999-cel ezüstözik, a 9.998-ast egyszerűen a Csepeli galvanizálóba viszi. Egy két-három méteres ezüstbők készült kábel akár másfél millióba is belekerülhet, amit az erre speciálizálódott gyártók állítanak elő külföldön.

A mélyhangsugárzó membránja kevlárból, karbonból vagy kerámiából is készülhet. Puha bélésbe burkolva kerül bele a tekercsekből és a kondenzátorokból felépülő vezérlő, a passzív elektronika, a „hangváltó“. A jó hangfal minden hangot tökéletesen ki tud adni lineárisan, hangszíne egyensúlyban van. Számítógéppel, speciális mikrofonnal pontosan lehet tesztelni.

Az erősségét watt-ban adják meg, de ennél sokkal fontosabb a valós frekvencia átvitele. “Vannak huncut cégek, akik tudják, hogy rosszak a paraméterek. Ilyenkor meghirdetik, hogy kiváló a hangfal házimozizásra. Alig vagyunk a világban, akik ennyire közel vissza tudjuk adni a hangszerek hangját úgy, mint az eredeti. Nálunk „high end“, csúcsminőség készül.

Egyedi dizájnnal, egyedi tárgyakat készítünk, magas technikai tartalommal. Amikor a technika kész, kap egy szórógittet, kézzel díszítjük és fényezzük. Először nem is gondoltam komolyan, hogy felhasználjuk a Sixtusi kápolna freskó motivumait, de végül Gasztonyi Kálmán festő barátom két részletet is megfestett a teremtés történetéből. Egy hangfal teljes felülete több, mint egy négyzetméter. Bármilyen texturát (bőr, kő, rattan mozaik stb.) el tudunk készíteni.

Amikor Prince nálunk koncertezett, az öltözőjébe tettek egy matyó mintás hangfalat, amit a koncert után megkapott ajándékba, hogy erről is emlékezzen Magyarországra. Gut Zoltán porcelánfestő „cérnaszálanként“ festette meg a virágokat.

Változatos a vevőkör. A lakáshoz állítom be a hangokat és a dizájnt. Egy helyiségen a sok üreges bútor elnyeli a hangot, ha pedig nincs bútor, akkor pattognak a hangok a falon, interferálnak. A dizájnban a legfontosabb, hogy a „nőknek tessen“, illjen a lakáshoz.

Budapest, 2013. november 14.

„Amikor épületet tervezek, formában, funkcióban és terekben gondolkodom. Amikor ékszert tervezek, elsősorban a forma érdekel. Szeretek kiállításra készíteni tárgyakat, akkor túlléphetek a hordhatóság kényes kérdésén. „Ékítészet” című kiállítási anyagomat számomra meghatározó építészek, építészeti motívomok ihlették. Carlo Scarpa olasz építész épületeit a váratlanul megjelenő, kézművességre utaló részletek teszik jellegzetessé. Az egyik medál egy kivájt ajtósarokra, a másik egy mozaik ablakra utal.                                                                                                          .

Frank O. Gehry aranybálnája Barcelona kikötője felett adta az ötletet a vörösréz háló felhasználásához. Santiago Calatrava elképesztő hídjait, csarnokait, acélsodronyok hálózatát, bátor és szokatlan szerkezeteit látva lehet, hogy a modern építészet nem más, mint felnagyított ékszerek?

Az egyetemi éveim alatt dolgozhattam egy firenzei építészstúdióban. Ma is profitálok abból a szellemből, amit ott megismertem. Építészként szép és izgalmas a munkám. Azért kezdtem mégis megtanulni az ötvösmesterséget, mert a sok számítógéppel készített rajz után szerettem volna megvalósítani az ötleteimet.

Nagy élmény kézzel és szerszámokkal elkészíteni tárgyaimat. Az ötvösiskolában a fémműves vizsgafeladatom egy mokume karkötő elkészítése volt. A Japánból származó technika különböző fémek együttes használatán alapszik.

Közben jelentkeztem Milánóba egy ékszertervezési kurzusra. Magántanulóként, egyénileg konzultáltak velem művésztanárok. Reggeltől estig terveztem és rajzoltam. Maximális pontszámmal kaptam meg a diplomámat. A választott témám: „Az ezüst és társai”. A megtervezett kollekcióimban az ezüst mellett szerepelt a réz, a drágakő, a fa, a textil, a papír és  a plexi.

Több milánói ékszertervemet megvalósítottam itthon. A meduza nyakéket egy fiatal építész vette meg kedvesének Karácsonyra, a sárgaköves karkötőhöz még nem találtam meg az igazi sárga követ, de milánói mesterem már nagyon várja.

Az ékszer nagyon személyes. Ismernem kell, akinek készítem. Ilyen karmok a gyűrűn, egy bírónő ujján tekintélyt parancsolnak. A félbevágott gingo levélbe befeszülő zöld turmalin kihangsúlyozza viselje zöld szemét.

A design ékszerek kultúrája nagyon változó. Miközben Németországban, Angliában, Amerikában keresik az extravagáns ékszereket, addig az olasz izlés a kihívó ruhakölteményekkel szemben visszafogottabb, konzervatív. Nálunk talán már egyre keresettebb az egyedi ékszer, de még mindig a klasszikus arany ékszer a megbecsültebb.

A Design hétre a „fordított gyűrűkhöz” betonból állítottam össze egy kollekciót. Anyag struktúrákkal játszottam: milyen felületet ad a hársfa lenyomata a kertből, a csipke, bőr, a plexi, gyöngyök, a fémforgács?

A medál obeliszkek is ennek az építészeti kísérletnek a részei. Amikor nem épületettel foglalkozom, ékszereket készítek korlátok nélkül, teljesen szabadon dolgozhatok. Szeretek különleges formákat, és felületeket létrehozni, ami felülmúlja a képzeletet.

A kis utcában, aki szombatonként elsétál a kirakat előtt, kénytelen megállni a különös zsibvásári kép láttán. Egy rakás fiatal egymás hegyén-hátán ráncigál méretes tarka ponyvákat. Irigykedve pillantanak egymásra, ha egyikük elragad valami ütős színű vagy mintájú darabot. Villognak a szemek, az izgalom fokozódik, csikorognak az agytekervények, barátnők gesztikulálnak egymásnak.

A bátortalanabbak óvatosan méregetnek, a lehetőségtől megrészegültek habzsolnak mindent, ami csak eléjük kerül. Fiatal férfiak összeszorított szájjal, tudomást se vesznek környezetükről, pragmatikusan állnak a művelethez.

Gyorsan döntenek a funkcióról: bicikli vagy laptop. Választanak szabásmintát, nekiesnek egy nagy ollóval az anyagnak.

Miki, a kellékes segít kiválasztani a hevedert és a szegőszalagokat. Szegecsekkel rögzítik a zsebeket, meg, amit kell.

Gergő végtelen türelemmel, diszkréten kormányozza a nyüzsgő tömeget. Kiadja a RE+KLÁM SZATYOR cimkét, még várni kell egy sort a varróhölgyeknél és kész: a magad kreálta táska.

Gergő iparművész, Sopronban végzett barátjaival hárman megalapították a Medence Csoportot. „Garmadában állnak a reklámponyvák. A házak renoválása után, vagy ha lejárt a reklámüzenet leszedik az óriásplakátot.

A cégek többnyire nem törődnek a további sorsukkal. Azok se, akik elkészítették, azok se, akik rendelték. Elenyésző része hasznosul.

Mi kitisztítjuk és visszadolgozzuk. Egy plakát akár száz négyzetméter. Az időjárásnak ellenálló különleges festékkel nyomott, jó minőségű vászon vagy háló nagy része így is szemétbe kerül.

Szerencsére egy-két cég már környezettudatosan gondolkodik, például ajándékot készíttet belőle, úgyhogy Karácsony előtt jól fogyott ez a fránya ponyva!

Néha van olyan projekt ami sok anyagot vesz fel. Egy folyóirathoz mellékletként csomagoltak útlevéltokot. A 25 ezer darabhoz, kb. tíz óriáshálót (1000 m2) használtunk fel.

Funcionális újrahasznosításra is voltak már sikereink. Szabadtéri rendezvényre rendeltek bútorokat. Felújított raklapokból, ponyva kárpítozással gyártottuk.

Voltak kimondottan természetvédő projektjeink. 7000 m2 hálóból csináltunk békamentő “kerítést” az országutak mellé. Tervem a mezőgazdasági hasznosítás kialakítása, miután itt az esztétikán túl az anyag mechanikai tulajdonságai előnyösek és nagyobb az anyagigénye.

2008. óta működik a Makett Labor, ponyva workshop. A kézműves foglalkozás egy évben kb 4-500 m2-t emészt fel, célja az újrahasznosítás népszerűsítése. Nehéz felsorolni a legtetszetősebb ponyvákat. Miután az óriási képek oly kicsi részletei töltenek be egy-egy táskát, előfordul például, hogy egy autóreklám sebváltóból lesz öt olyan táska, hogy na!

Tele vagyunk tervekkel. Hívjuk az ovódákat, ma délelőtt nagycsoportosok foglalkozása volt. Márciusban egy nemzetközi WS-ot szervezünk, melynek célja a felhasználási terület kiszélesítése!”

A Múzeumok éjszakájából szabott táskám eu kivágással még épp elkészült. Szép zöld és kék. Jó kis ajándék lesz…

Érkezett a pizza:16 óra. Nagy volt a hajtás. Záróra!

Budapest, 2011. január 26.

Bemutatkozás és elérhetőségek:
medencecsoport.hu

Holtfáradt volt mindenki.

Három napig raktuk a fát Olsen anagamájába. A fatüzes égetéshez kitartás, tudás és tapasztalat kell. Ismerni és tudni kell olvasni a tüzet. Nemcsak művészet, igazi mesterség.

.

Japánban és Amerikában tanulmányoztam a magastüzű fatüzes technológiát. A legtöbbet Frederick L. Olsentől tanultam. A saját kemencémet is az ő tapasztalatai alapján építettük. Mivel itthon ez még szokatlan eljárás, tanítom az egyetemen (MOME) és könyvet írok róla (ami a Scolar Kiadónál fog megjelenni márciusban).

Először a Távol-Keleten égettek magastüzű kerámiát. A porcelán és a kőedény jól bírja az 1300 °C feletti hőt. Vannak, akik arra ügyelnek, hogy a porcelán makulátlanul tisztán égjen ki, ezért égetőtokokba helyezik a tárgyakat. Ha a porcelánt szabadon hagyjuk, a tűz nyomai megjelölik, a hamu pedig zöldes mázat képez rajta. Japánban szándékosan kezdték használni díszítésképpen a kemencében az égetés alatt képződő hamumázat.

Lassan a nyugati kultúrába is beszivárgott az elemeknek tág teret engedő égetési mód. Aki természetes hamumázas tárgyat készít, az a kemencében komponál, lánggal fest. Ahogy egymás mellé-alá-fölé rakatoljuk a tárgyakat, a lángok elől takarásba kerülnek a felületek, fotogramszerűen foltok keletkeznek.

Míg a gázkemencében szabályozott körülmények között ég ki a porcelán, addig a fatüzelésű anagama kemencében keményebb világ van. Zuhannak az égő fahasábok, lassan durva, vastag felületet képeznek a tűztérben elhelyezett tárgyakon, a hamu továbbszáll és ráolvad a felsőbb régiókban felhalmozott edényekre is, közben a lángok kíméletlenül nyaldossák a „hófehérke” porcelánt.

Mivel ez a fajta égetés tele van esetlegességgel, olyan művészeket vonz elsősorban, akik lazábban kezelik az anyagot. Az én szigorúságom a közép-európai konstruktivista hagyományokban rejtőzik. Egy olyan közegben sikerült az alapokat elsajátítanom, ami meghatározta világlátásomat. Talán pontosan ez az izgalmas, hogy ilyen háttérrel nyúlok ehhez a technikához.

Szeretem a szélsőségeket. A vékonyra nyújtott papírporcelánt lapszerűen kezelem, pontos illesztésekkel olyan geometrikus tárgyakat építek, ami a fatüzes világban igen szokatlan.

A finom szerkezetű, törékeny építményeket a kemencében a brutális erők aztán életre keltik. Egy építés közbeni érintéssel, majd a láng irányába helyezéssel tudom befolyásolni a mozgását és színét. De a végeredményt soha nem lehet előre látni.

Kevesen korongozzák itthon a porcelánt. Főleg öntik. A papírpéppel összegyúrt porcelánnak jobb a nyers szilárdsága, ezért könnyebb vele dolgozni. A Keresztút 14 darabos sorozatát és reliefjeimet is papírporcelánból készítem. Ha tisztán, fehéren akarom őket látni, gázkemencét használok, ha élőbb, színesebb tárgyakat szeretnék, fatüzes kemencében égetem őket.

Az Olimpia étterem séfjével és főpincérével indult a közelmúltban egy együttműködésünk. A hamumázzal olyan organikus felületű tányérokat készítettem, ami a gasztronómiában nálunk még teljesen újnak számít.”

A világ élvonalában számon tartott művésznél teázni sem akármilyen élmény. Lemorzsol egy darabot a puerh teából és kiválaszthatjuk, kinek a csészéjéből isszuk a kissé füstös ízű finom italt. Én az Olsen csészét választottam.

Budapest, 2013. január 19.

Díjak:

2013. Ferenczy Noémi-díj

2008, 2009 Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj

2003—2005 Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj

2003 Magyar Formatervezési Díj, termék kategória

2012— az International Academy of Ceramics (IAC) tagja

Elérhetőség: nemajulia[kukac]spavia.com

www.nemajulia.com