Horváth Márton DLA

A magyar üvegművészet kapcsán nem beszélni róla olyan, mintha egy regényből kitépnénk azokat a lapokat, ahol az író az egyik főhőst mutatja be. 2014-ben jártam Bárdudvarnokon a Nemzetközi Üvegművészeti Alkotótelepen és találkoztam először az ott készült tárgyaival. A személyes találkozást lekéstem, mert előző évben vesztette el a 20. századi magyar üvegművészet egyik legmeghatározóbb alakját, a mestert és egyetemi tanárt, aki az ősi hagyományos fúvástechnikát akadémiai szintre emelte Magyarországon. (portréfotó: Huschit János)

A tök forma egy véletlen mozdulat adta formából kipattant ötletből majd számtalan szójátékból fejlődött, alakult. Minden darabja önálló karakter, melyből egy egész gyűjteményre való készült.

Az Üveg Nemzetközi Éve 2022 alkalmából szervezett „Hódolat az üvegnek” című kiállítás miatt kerestem fel özvegyét Vaszil Gabriellát. Néhány jellegzetes tárgyat kértem tőle. A történelmi környezetben megrendezett, a magyar üveg ötszázéves múltjának bemutatásából, a „melegüveg” magyarországi hagyományainak kutatásában és feltámasztásában kiemelkedő szerepe miatt kihagyhatatlan.

A látogatáson cserben hagyott a kamerám, ezért lassan két éve halasztom az írást, de a napokban olyan hír érkezett, miszerint a „kézműves üvegkészítés tudása, mesterségbeli technikája és képességei” című örökségelem felkerült az Unesco emberiség szellemi kultúrális örökségének listájára, ezért úgy döntöttem összeszedem amit tudok és közre adom.

Kezdetben üvegtechnikai eljárással magraforgatott, különböző felületkezeléssel színezett, ezüsttel redulákált és mintázott üveggyöngyökkel kápráztatta el környezetét. Az ősi kultúrákat megidéző gyöngysorok még ma is eleganciát és kiváltságot sugallnak.

Balogh Eleonóra üvegművész tárlatvezetést tart a GlasSpring kortárs üvegművészeti kiállításon (2019)

Az Iparművészeti Főiskolán mestere Z.Gács György, aki elindította az üvegszakot, megfogadtatta vele, hogy tanárként kijárja, hogy az Iparművészeti Múzeum Kinizsi utcai részlegében állítsanak fel egy hutát és az üvegfúvás mestersége kerüljön be a tananyagba. Ezzel lehetővé vált a hallgatók számára az ősi technológiák felelevenítése, újak kiművelése, az anyagösszetételek kutatása. Maga is tanítva tanult. „Médiumként kimeríthetetlenül sokoldalú, elvont, „transcendens” közlések hordozására alkalmas. Melegen, mint a szappanbuborék fújható. Szenvedés és szenvedély az üveg.” Akinek nincsenek problémái az üvegben, az ne akarjon diplomázni – emlékeznek vissza a dörgedelemre hallgatói. Nem elégedett meg a szaktárgyak ismeretével. Nagy műveltséggel rendelkezett, az olvasottságot megkövetelte. Szigorúan és kérlelhetetlenül.

Levélnehezék – tárgyhaiku Hull a hó, fű közé csend szorul.

Kulturális örökségként szinte kötelező érvényűnek tekintette feledésbe merült üvegkészítési technológiák előhívását, Pantocsek Leo Valentin nyomdokain járva tudós barátainak bevonásával elkötelezetten kutatta az irizált üveg fortélyát, mellyel képes volt megragadni és rögzíteni a pillanatnyi szappanbuborék színpompáját és az égbolton megjelenő szivárvány csodáját az üveg felületén. Később saját maga készítette vegyületkeverékekkel lüszterezte, szinezte az üveget ezüstös, aranyló, rezes árnyalatokban.

A fúvások szünetében a mestereknél szokás volt ügyességüket bizonyítandó szenteltvíztartókat készíteni saját célra, melyeket később ajándékba adtak, amit féltett kincsként becsültek. Aki figyelmes ilyenkor, sok fogást ellesve inspriálódhatott.

Kék lámpa címe: Valamennyi erőszakos remény emlékére (1996)

A „Lázulások” –Válogatott üvegeim-szövegeim (2004) címmel megjelent könyvéből számos gondolatot átvettem ebbe a bejegyzésbe. Az ott megjelent mottó: „Csak a rossz üveg törik el, a jóra vigyáznak.” reményt ad arra, hogy e sokoldalú művész, akinek munkássága átívelt korokon, de karakteresen tükrözi saját egyéniségét is, örökké tárgykultúránk nem elfeledett(!) meghatározó része lesz.