Szunyogh László

A hetvenes években fényes időket jósoltak a bányászvárosnak és Sárberek mocsarain panelházak emelkedtek, társadalmi összefogásból pedig megásták a Csónakázó tavat. Nagyot fordult a világ azóta Tatabányán. Mikor elérkezett a Millenium ideje a városgazdák egy méltó szobrot álmodtak a tó egyik sarkában meghúzódó bájós kis szigetre.                                                                                                                                                  .                                                                                                                                                                                                          

„Így került helyére „Géza fejedelem a gyermek Istvánnal“ címü szobrom. Apa gyermekével, mely messzejár minden sztereotípiától, és még távolabb van az ünnepélyes, emelkedett pillanatokban szokásos, kosztümös figurától. Kovaliczky István csillagász közreműködött a térrendezésben, mert a szobor egyben napóra is. Az oszlopokon a téli órák, a kőlapokon a nyári órák szaladnak körbe-körbe.

Nyergesújfaluban nemrég elhatározták, hogy az I. világháborúban elesettek emlékművének megmaradt talapzatára új szobrot készíttetnek. A ‘Piéta‘ tervem nem tetszett a bírálóknak. A torzó lábak metafóráját nem értették. Én meg azt nem értem, miféle a fájdalom két kalimpáló lábbal. A ‚Magvető‘ szobrát sem kérték Szombathelyre.

Szinte a telek végében van a XV-ös akna. A bányát régen bezárták. Nyáron összejön itt néhány szobrász. Az ASG gyárból kapunk hulladék acéllemez darabokat és teljesen szabadjára engedjük fantáziánkat a lézerrel ejtett lyukak és amorf formák láttán. Kertünk dísze lett a Kapuőrző oroszlán, az Autó hárfával, a Tisztelet Giacomettinek.

Tizenhét éve vonatozok Győrbe a főiskolára. Lukon át nézem a tájat, a Dunát. Út közben van időm elmélkedni diákjaimon. Leendő tanítóknak tartok művészeti képzést. Kellő megfontoltsággal és humorérzékkel kell kezelni a hiányosságokat, amivel a diákok hozzánk érkeznek.

Az expresszionizmusról írtam a doktori disszertációmat. Ez rákényszerített arra is, hogy elemezzem saját munkásságomat és művészi felfogásomat. Úgy fogalmaztam: félfigurális absztrakt stílust követek, nem kifejezetten expresszív, mert szerkezetbe foglalom, nem is merev konstruktívista, valahol a kettő között.

Viaszveszelytéses módon készülnek az érmeim és kisplasztikáim. Így bármit fel tudok használni modelnek, még a száraz kenyérkockát is.

„Egy kiállításra készülök három új darabbal: Figura rúddal, Figura bottal, Figura lejtővel. Mint egy harakiri, vagy végtelenített öngyilkosság…? Egyik vázlatrajzomon úgy aposztrofáltam: Vallomások a létezésről.

Micsoda abszurd dolog azzal szembenéznünk, hogy létezésünk egyszer véget ér és ennek mi emberek még tudatában is vagyunk. Ennek a fájdalmas tudatnak a birtokában olyan megrázóan szép a létezésünk, mely egyszeri és megismételhetetlen. De azt hiszem éppen ezért olyan gyönyörű az, amit átélünk.”

Tatabánya, 2013. július 23.