„Amikor épületet tervezek, formában, funkcióban és terekben gondolkodom. Amikor ékszert tervezek, elsősorban a forma érdekel. Szeretek kiállításra készíteni tárgyakat, akkor túlléphetek a hordhatóság kényes kérdésén. „Ékítészet” című kiállítási anyagomat számomra meghatározó építészek, építészeti motívomok ihlették. Carlo Scarpa olasz építész épületeit a váratlanul megjelenő, kézművességre utaló részletek teszik jellegzetessé. Az egyik medál egy kivájt ajtósarokra, a másik egy mozaik ablakra utal.                                                                                                          .

Frank O. Gehry aranybálnája Barcelona kikötője felett adta az ötletet a vörösréz háló felhasználásához. Santiago Calatrava elképesztő hídjait, csarnokait, acélsodronyok hálózatát, bátor és szokatlan szerkezeteit látva lehet, hogy a modern építészet nem más, mint felnagyított ékszerek?

Az egyetemi éveim alatt dolgozhattam egy firenzei építészstúdióban. Ma is profitálok abból a szellemből, amit ott megismertem. Építészként szép és izgalmas a munkám. Azért kezdtem mégis megtanulni az ötvösmesterséget, mert a sok számítógéppel készített rajz után szerettem volna megvalósítani az ötleteimet.

Nagy élmény kézzel és szerszámokkal elkészíteni tárgyaimat. Az ötvösiskolában a fémműves vizsgafeladatom egy mokume karkötő elkészítése volt. A Japánból származó technika különböző fémek együttes használatán alapszik.

Közben jelentkeztem Milánóba egy ékszertervezési kurzusra. Magántanulóként, egyénileg konzultáltak velem művésztanárok. Reggeltől estig terveztem és rajzoltam. Maximális pontszámmal kaptam meg a diplomámat. A választott témám: „Az ezüst és társai”. A megtervezett kollekcióimban az ezüst mellett szerepelt a réz, a drágakő, a fa, a textil, a papír és  a plexi.

Több milánói ékszertervemet megvalósítottam itthon. A meduza nyakéket egy fiatal építész vette meg kedvesének Karácsonyra, a sárgaköves karkötőhöz még nem találtam meg az igazi sárga követ, de milánói mesterem már nagyon várja.

Az ékszer nagyon személyes. Ismernem kell, akinek készítem. Ilyen karmok a gyűrűn, egy bírónő ujján tekintélyt parancsolnak. A félbevágott gingo levélbe befeszülő zöld turmalin kihangsúlyozza viselje zöld szemét.

A design ékszerek kultúrája nagyon változó. Miközben Németországban, Angliában, Amerikában keresik az extravagáns ékszereket, addig az olasz izlés a kihívó ruhakölteményekkel szemben visszafogottabb, konzervatív. Nálunk talán már egyre keresettebb az egyedi ékszer, de még mindig a klasszikus arany ékszer a megbecsültebb.

A Design hétre a „fordított gyűrűkhöz” betonból állítottam össze egy kollekciót. Anyag struktúrákkal játszottam: milyen felületet ad a hársfa lenyomata a kertből, a csipke, bőr, a plexi, gyöngyök, a fémforgács?

A medál obeliszkek is ennek az építészeti kísérletnek a részei. Amikor nem épületettel foglalkozom, ékszereket készítek korlátok nélkül, teljesen szabadon dolgozhatok. Szeretek különleges formákat, és felületeket létrehozni, ami felülmúlja a képzeletet.

A kis utcában, aki szombatonként elsétál a kirakat előtt, kénytelen megállni a különös zsibvásári kép láttán. Egy rakás fiatal egymás hegyén-hátán ráncigál méretes tarka ponyvákat. Irigykedve pillantanak egymásra, ha egyikük elragad valami ütős színű vagy mintájú darabot. Villognak a szemek, az izgalom fokozódik, csikorognak az agytekervények, barátnők gesztikulálnak egymásnak.

A bátortalanabbak óvatosan méregetnek, a lehetőségtől megrészegültek habzsolnak mindent, ami csak eléjük kerül. Fiatal férfiak összeszorított szájjal, tudomást se vesznek környezetükről, pragmatikusan állnak a művelethez.

Gyorsan döntenek a funkcióról: bicikli vagy laptop. Választanak szabásmintát, nekiesnek egy nagy ollóval az anyagnak.

Miki, a kellékes segít kiválasztani a hevedert és a szegőszalagokat. Szegecsekkel rögzítik a zsebeket, meg, amit kell.

Gergő végtelen türelemmel, diszkréten kormányozza a nyüzsgő tömeget. Kiadja a RE+KLÁM SZATYOR cimkét, még várni kell egy sort a varróhölgyeknél és kész: a magad kreálta táska.

Gergő iparművész, Sopronban végzett barátjaival hárman megalapították a Medence Csoportot. „Garmadában állnak a reklámponyvák. A házak renoválása után, vagy ha lejárt a reklámüzenet leszedik az óriásplakátot.

A cégek többnyire nem törődnek a további sorsukkal. Azok se, akik elkészítették, azok se, akik rendelték. Elenyésző része hasznosul.

Mi kitisztítjuk és visszadolgozzuk. Egy plakát akár száz négyzetméter. Az időjárásnak ellenálló különleges festékkel nyomott, jó minőségű vászon vagy háló nagy része így is szemétbe kerül.

Szerencsére egy-két cég már környezettudatosan gondolkodik, például ajándékot készíttet belőle, úgyhogy Karácsony előtt jól fogyott ez a fránya ponyva!

Néha van olyan projekt ami sok anyagot vesz fel. Egy folyóirathoz mellékletként csomagoltak útlevéltokot. A 25 ezer darabhoz, kb. tíz óriáshálót (1000 m2) használtunk fel.

Funcionális újrahasznosításra is voltak már sikereink. Szabadtéri rendezvényre rendeltek bútorokat. Felújított raklapokból, ponyva kárpítozással gyártottuk.

Voltak kimondottan természetvédő projektjeink. 7000 m2 hálóból csináltunk békamentő „kerítést” az országutak mellé. Tervem a mezőgazdasági hasznosítás kialakítása, miután itt az esztétikán túl az anyag mechanikai tulajdonságai előnyösek és nagyobb az anyagigénye.

2008. óta működik a Makett Labor, ponyva workshop. A kézműves foglalkozás egy évben kb 4-500 m2-t emészt fel, célja az újrahasznosítás népszerűsítése. Nehéz felsorolni a legtetszetősebb ponyvákat. Miután az óriási képek oly kicsi részletei töltenek be egy-egy táskát, előfordul például, hogy egy autóreklám sebváltóból lesz öt olyan táska, hogy na!

Tele vagyunk tervekkel. Hívjuk az ovódákat, ma délelőtt nagycsoportosok foglalkozása volt. Márciusban egy nemzetközi WS-ot szervezünk, melynek célja a felhasználási terület kiszélesítése!”

A Múzeumok éjszakájából szabott táskám eu kivágással még épp elkészült. Szép zöld és kék. Jó kis ajándék lesz…

Érkezett a pizza:16 óra. Nagy volt a hajtás. Záróra!

Budapest, 2011. január 26.

Bemutatkozás és elérhetőségek:
medencecsoport.hu

Holtfáradt volt mindenki.

Három napig raktuk a fát Olsen anagamájába. A fatüzes égetéshez kitartás, tudás és tapasztalat kell. Ismerni és tudni kell olvasni a tüzet. Nemcsak művészet, igazi mesterség.

.

Japánban és Amerikában tanulmányoztam a magastüzű fatüzes technológiát. A legtöbbet Frederick L. Olsentől tanultam. A saját kemencémet is az ő tapasztalatai alapján építettük. Mivel itthon ez még szokatlan eljárás, tanítom az egyetemen (MOME) és könyvet írok róla (ami a Scolar Kiadónál fog megjelenni márciusban).

Először a Távol-Keleten égettek magastüzű kerámiát. A porcelán és a kőedény jól bírja az 1300 °C feletti hőt. Vannak, akik arra ügyelnek, hogy a porcelán makulátlanul tisztán égjen ki, ezért égetőtokokba helyezik a tárgyakat. Ha a porcelánt szabadon hagyjuk, a tűz nyomai megjelölik, a hamu pedig zöldes mázat képez rajta. Japánban szándékosan kezdték használni díszítésképpen a kemencében az égetés alatt képződő hamumázat.

Lassan a nyugati kultúrába is beszivárgott az elemeknek tág teret engedő égetési mód. Aki természetes hamumázas tárgyat készít, az a kemencében komponál, lánggal fest. Ahogy egymás mellé-alá-fölé rakatoljuk a tárgyakat, a lángok elől takarásba kerülnek a felületek, fotogramszerűen foltok keletkeznek.

Míg a gázkemencében szabályozott körülmények között ég ki a porcelán, addig a fatüzelésű anagama kemencében keményebb világ van. Zuhannak az égő fahasábok, lassan durva, vastag felületet képeznek a tűztérben elhelyezett tárgyakon, a hamu továbbszáll és ráolvad a felsőbb régiókban felhalmozott edényekre is, közben a lángok kíméletlenül nyaldossák a „hófehérke” porcelánt.

Mivel ez a fajta égetés tele van esetlegességgel, olyan művészeket vonz elsősorban, akik lazábban kezelik az anyagot. Az én szigorúságom a közép-európai konstruktivista hagyományokban rejtőzik. Egy olyan közegben sikerült az alapokat elsajátítanom, ami meghatározta világlátásomat. Talán pontosan ez az izgalmas, hogy ilyen háttérrel nyúlok ehhez a technikához.

Szeretem a szélsőségeket. A vékonyra nyújtott papírporcelánt lapszerűen kezelem, pontos illesztésekkel olyan geometrikus tárgyakat építek, ami a fatüzes világban igen szokatlan.

A finom szerkezetű, törékeny építményeket a kemencében a brutális erők aztán életre keltik. Egy építés közbeni érintéssel, majd a láng irányába helyezéssel tudom befolyásolni a mozgását és színét. De a végeredményt soha nem lehet előre látni.

Kevesen korongozzák itthon a porcelánt. Főleg öntik. A papírpéppel összegyúrt porcelánnak jobb a nyers szilárdsága, ezért könnyebb vele dolgozni. A Keresztút 14 darabos sorozatát és reliefjeimet is papírporcelánból készítem. Ha tisztán, fehéren akarom őket látni, gázkemencét használok, ha élőbb, színesebb tárgyakat szeretnék, fatüzes kemencében égetem őket.

Az Olimpia étterem séfjével és főpincérével indult a közelmúltban egy együttműködésünk. A hamumázzal olyan organikus felületű tányérokat készítettem, ami a gasztronómiában nálunk még teljesen újnak számít.”

A világ élvonalában számon tartott művésznél teázni sem akármilyen élmény. Lemorzsol egy darabot a puerh teából és kiválaszthatjuk, kinek a csészéjéből isszuk a kissé füstös ízű finom italt. Én az Olsen csészét választottam.

Budapest, 2013. január 19.

Díjak:

2013. Ferenczy Noémi-díj

2008, 2009 Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj

2003—2005 Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj

2003 Magyar Formatervezési Díj, termék kategória

2012— az International Academy of Ceramics (IAC) tagja

Elérhetőség: nemajulia[kukac]spavia.com

www.nemajulia.com

Iskolás koromban egy „száz éves“ bányász rajzszakkörbe jártam. Portrékat rajzoltam és tájképeket festettem. Nem hitt bennem senki. Mégis bekerültem a MOMÉ-ra. Ott úgy éreztem ‚kiürültek‘ a tájak amiket festettem. Fajó János tanította a rajzot, neki köszönhetem, hogy megismerkedtem a geometrikus művészettel, ez új értelmet adott mindennek.

Már az egyetem alatt elkezdtem vaskályhákat és kandallókályhákat tervezni a Fireplace kft-nek. Évente öt-hat új modelt tervezek, negyven-ötvenezer darabot adnak el belőle a nyugat-európai piacokon éves szinten. Kővel és kerámiával kombinált készülékek is vannak. Itt a műhelyben készítem a maketteket.

Vagy kályhával foglalkozom vagy festek. A festés előtt kell néhány nap, hogy lenyugodjak. Csak amikor jön az a bizonyos érzés, akkor kezdek bele egy képbe.

A geometria végtelen lehetőségeket kínál. Amikor egy formát megrajzolok és annak különböző változatait, nehéz meghozni a döntést, hogy meddig csússzon egy vonal, melyik áthatás a jobb? Meddig fedje egyik felület a másikat? Hol van az a pont, ahol már nemcsak vonalakról vagy színekről beszélünk, hanem történik valami a képen. Ugyanakkor arra is vigyázni kell, hogy ne essen ki az egyensúlyából a kompozíció.

Fa lemezeket használok, kiemelkednek a képek a síkból. Két híg alapozás után a harmadik rétegen már vastag olajfestékkel dolgozom. Három-négy órát egyben rá kell szánnom, nehogy az ecsetvonások megszakadjanak és lekövessem a formát, mintha áramolna a hullámzás.

Ismétlésre, javításra nincs mód. Ha korábban szárad míg a végére érek, vagy rontok, le kell kaparni az egészet és kezdem újra az egészet.

A Tsz major épülete elhagyottan állt a falu közepén. A teteje beszakadva, a pincében térdig ért a talajvíz. Rozsdás traktorok az udvaron. Azt rebesgették, hogy a pincében is van egy elsüllyedve. Később találtunk is egy nagy vasdarabot. Ide jártunk gyerekkoromban játszani.

Az Eszterházy birtokhoz tartozott, 1770. körül épülhetett a templomal egyidőben. Amikor az önkormányzat a telket négy részbe vágva értékesíteni akarta és ehhez le kellett volna a házat dózerolni, amire szerencsére nem volt pénz, megvettem, nehogy lebontsák. Sokszer eszebe jutott a felújítás során: kellett-e ez nekem? De itt lakom, itt vannak a műhelyeim, tudok vendégeket fogadni, apám borát tároljuk a pincében.

Egy jelképes összegért megkaptam Fajó Jánostól a szitanyomdáját. A nyomathoz fólia készül. A sűrű szitára felhordott vékony gumis rétegre ráhelyezett fóliát átvilágítjuk. Ahol a vörös „folt“ van, ott nem keményedik meg a gumi. Gumispaklival áthúzzuk rajta a festéket. Ahány szín, annyiszor kell megismételni. Akkor lesz tökéletes a nyomat, ha eltaláljuk a ráhagyásokat és a festéket kellő lendülettel terítjük.

Foglalkozom a gondolattal, hogy szervezzek a Szerencsi Szabadiskolához hasonló művésztelepet. Hiányoznak azok a napok, amikor csak a geometriával foglalkoztunk és órákat tudtunk a kompozíciókról beszélgetni.

Császár, 2013. július 19.

„Korán kezdtem fényképezni. Főként részleteket, minimális felületeket kerestem. Nem érdekeltek a nagy terek, sem az emberek. Nagyszüleim vegyészek, mérnökök, innen örökölhettem a vonzalmat a geometria és a formák iránt. Még az „őskorban“ kaptam tőlük egy zakatoló számítógépet ajándékba.

Nem volt rajta játék, de élveztem, ahogy rajzolhatok rajta. Hamar megtanultam programozni.“ A családi videózás lehet az oka, nem kötötte le ami statikus, annál inkább minden, ami mozog. „Az animáció izgatott, de úgy, hogy nincs előtte megszabott történetiség, hanem a mozgás külső tényezőtől függ. A videomorf installáció olyan illúziót kelt, mintha a közönség úszna a teremben. Bulikon kezdtem először vetíteni. Az animáció szakra nem, de a videora sikerült bejutnom.“

A MOME-n találkozunk, a Média Design Szak szobájában. Biztonságos sarokban a diploma munka. Az interaktív szobor érzékeny totem oszlop. A néző közeledésével az érzékelők elindítják a digitális motorokat, azok a papírlegyezőket sziromszerűen nyitják és zárják. A vesszőfonat a szobrász édesapa emléke előtti tisztelgés.

Harmadéven már oktatta is a számítógépes kísérleteit. „Új médiáról szokásos beszélni. Itt az anyag, maga a technológia. Tulajdondonságait ugyanúgy kell figyelembe venni, mint bármely más anyagnál, legyen kő vagy fa. Az anyag meglepetései, hibái, a véletlenek részei az alkotásnak. Aki fest különböző hangulatot érez, csak itt nem ecsetet adok a hallgatók kezébe, hanem digitális ceruzát, tablet-monitort.“

A főiskola művészeti szemlélet ad. Az önkifejezéshez meg kell keresni hol lehet dolgozni az alkalmazotti világban. A fogékony közeg alakul. A Pannonszékház art projektje három évre beprogramozva: az aula nagyvonalú terében futó optikai fríz képi változásait különféle fizikai paramétek generálják, például az időjárás változásai.

Telenor székház (Molnár Ágnes fotói)

Sanghaji Világkiállítás: a magyar pavilonról sokat cikkeztek. Arról nem nyilatkoztak, hogy a Gömböc sikeres bemutatkozása mellett, mit érzett a közönség a különös élményt nyújtó hangi és képi térben, mely a benti hangulat állapotának megfelelően változott.

Egy biztos: már kapisgálják a fiatalok mit akarnak. Nem elégíti ki az ember fiát, ha csak nézi és hallja, amit gyártanak neki. A multi-touch asztal, a beat-box már a jelen. Képzeljünk el egy zene asztalt, ami egy tablet-monitor, ahol az ujjunk érintésével pengethetjük a húros hangszereket és kedvünkre „verhetjük“ a dobokat.

Nincs határa a fantáziának! Összejössz a barátaiddal. A legújabb technológiai rafinesszel összerakott asztalhoz ültök. Csendben beszélgettek, inkább csak hallgattok. Nézitek a szép fehér kavicsokat. Leszáll a nyugalom, lassan sötét lesz, a kövek világítani kezdenek. Felszabadul a gondolat. Hirtelen megmozdul valami: azonnal világos lesz és minden kifehéredik, a kövek eltűnnek. Berobbannak a későn jövők. „Mindez az első bemutatón történt. Ne mozogjatok! –szólt egy hang. Olyan varázslatos volt!“

Budapest, 2011. augusztus 17.

Alátogatás elmarad! „A szerencsi iskola támogatás és pénz hiányában befejezte 35 éves működését. A Fúga Galériában lévő kiállítás még látogatható, ott érdemes körülnézni… Üdvözlettel, Fajó János” A 36. Nemzetközi Iskola és Művésztelep két hetes alkotótáborát július 15-29. közöttre hirdették meg. .

Bejelentkeztünk látogatónak, de lehangoló… sőt a fenti megdöbbentő válasz érkezett. A 2012-es tábor hirdetményében még ezt lehet olvasni: „Az alkotótábort 1976-ban Szatmáry István alapította Deim Pál, Csiky Tibor, Misch Ádám és Fajó János művészeti vezetésével. 1990-ben egyesületté alakult, hogy szakmai rangját és függetlenségét megőrizhesse. 1994-ben Szerencsre települt. Minden év július második hetétől kerül megrendezésre 80-140 fiatal részvételével, akik 4-5 országból jönnek a két hétig tartó táborba.

A művésztelep és iskola szellemiségét a geometrikus, konkrét művészet hatja át. A tiszta formát tanítjuk minden anyagban, technikában, elméletben és funkcióban. Itt, csak önmagunk kibontásával foglalkozunk a nap 24 órájában. Iskolánkban azt az életformát modelleztük meg, amely ehhez a munkához szükségeltetik. Az élet élésének – az egyén önmagához való eljutásának – specifikus életformáját, ami eltér minden konvencionálistól, átlagostól. Céltudatos és magunkra szabott.” (Fajó János)

Nyolc szekcióban működik a tábor. – tudjunk meg a nyílt felhívásból. Művészeti vezető: Fajó János Kossuth-díjas festőművész, aki egyben a kompozíciós alapismereteket adja át.

Természet utáni stúdiumokat vezeti: Pataki Balázs ipari formatervező művész, grafikus képzőművész,

Grafika rézkarc, linómetszet, szitanyomat ismeretek és gyakorlat Kovács Tamás László, grafikus-, szobrászművész vezetésével,

Fotótechnikák, fényképezőgép használatának tudását átadja Matkócsik András operatőr, rendező, forgatókönyvíró, a fotólabort vezetik: Stradovár Júlia, Galambos Eszter,

Design, kerámia, formatervezés, tárgyak, edények szekció Réthy Zsuzsánna szakmai felügyelete alatt,

Plasztikai stúdiomok, térplasztikák Kludovácz András iparművész irányításával,

Építészeti alapfogalmak, térbeli viszonylatok makettezése: Kapy Jenő DLA, Ybl-díjas építész,

Animációk, digitális építészeti gyakorlatok, érdekes képi-formai kísérlet megvalósítása: Botzheim Bálint építész támogatásával.

„Az Alkotótábori Egyesület azzal a céllal jött létre, hogy felkutassa a tehetségeket, pótolja, amire a lezüllesztett gimnáziumi rajzoktatás nem képes és felkészítse őket a felsőoktatásba való bejutásra. Azon fáradozik, hogy tehetséges fiatalokat keressen, szűrje a homokból az aranyrögöket, mert tudja: minden népnek-nemzetnek – mint fúrónak a vídia – a tehetség, a rátermettség az eleje. Itt kezdődik a mindenfajta emberi felemelkedés és a gazdaság.”

„A résztvevők együttdolgozás utján válhatnak művésszé. Módszerének lényege az önkéntesség, Tíz éve a szabadiskola művészteleppel egészült ki, ahol már saját nevelésű, érett művészek is dolgoznak.”

Lezárult volna egy korszak? Mi lesz a tannal? Enyhe vigasz, hogy egyszer talán a hazai összművészeti oktatásban jeleskedő intézményről készül majd egy szakmailag kompetens tanulmány.

Mi csak annyit tehetünk az ügyben, hogy igyekszünk bemutatni minél több itt „nevelkedett” fiatal művészt, hogy átadjuk korszerű gondolkodás módjukat és megpróbáljuk menteni, ami menthető. A kiállítás megtekintésekor még fogalmam sem volt a fejleményekről. A NAGY látogatásra készültem, mint szoktam. A hevenyészve készített képeim talán visszaadnak valamit azokból az értékekből, amit az elmúlt 35 évben a Szerencsi Szabadiskola megteremtett.

Aki ezt a bejegyzést megtalálja, és elolvassa Fajó János kiállításmegnyitó beszédét (www.fuga.org.hu – 35 év Telkibányától) érteni fogja: mi a gondolkodás értelme és mi a nem öncélú művészet feladata?!

„…A legkisebb társadalmi részecske az egyén, azon múlik egy társadalom minősége. A személyiséggé művelt egyéneken áll vagy bukik egy nemzet jövője, és persze a társadalompolitikán, amely ezt felismerni képes és a tehetségeket tudatosan, programjaival segíti kibontakoztatni. Nem elé, hanem mögé áll! Egy ország attól szegény, békétlen, ha kiegyensúlyozatlan, ha nincs helyes értékrendje. Nem tudja, hogy mi az, ami fontos, fontosabb vagy felesleges luxus és ez irritálja polgárait. A szegénység csak az igazságossággal és a társadalmi perspektívával fogadható el. A hatalom fordított értékrendje a biztos pusztulásba, leépülésbe viszi az országot….” (részlet)

Budapest, 2012. július 15.

www.szabadiskola.hu

Báthory Júlia a 20. század egyik legprominensebb, nemzetközi hírű alkotója paraszt Versaillesnak hívta a dömsödi portát. Itt, a minden négyzetmiliméteren ápolt kerttel, rózsákkal körülvett, gondosan megépített nádfedeles házakban rejtőzött el az első magyar női üvegművész fogadott fia Szilágyi András és Kovács Júlia üvegművészek és András fiuk, aki művészettörténész. Ha az üvegművészet szellemiségét szeretnénk alaposabban megérteni, akkor ők kihagyhatatlanok a történetből.

Báthory Júlia végigélt egy egész évszázadot (1901-2000), munkásságát elismerték Munkácsy- és Magyar Örökség díjjal, oklevelekkel díjazták Münchenben, Strassburgban, az 1937-es párizsi, a 39-es New yorki és az 58-as brüsszeli világkiállításokon. Számos újítást vezetett be, amikor az ipari technológiákat a kézművesség, a „craft” méreteire tette alkalmassá. A korabeli kritikák úgy fogalmaztak róla, titkokat alkotott üvegben.

A meglepetések mestere, igazi egyéniség volt. Ugyanakkor perfekcionista. Számára az üveg szent anyagnak számított. Olyan megszemélyesített kapcsolatot képzeljünk el, ahol alkotó és alkotása, és maga az alkotás folyamata is organikus egységben olvad össze. Mindent ő készített, mert azt vallotta, hogy csakis az aktív alkotás közben kialakuló ZEN állapot hoz létre eredeti művet.

Talán ez az elhivatottság motiválta arra, hogy felfedezéseit és a hozzávezető utat tananyagba foglalja és tudását átadja az őt követő generációknak. Ötven éves elmúlt, amikor az egyetemi szintű programot „középiskolai fokon” a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban, a Kisképzőben vezették be, ahol a mai napig nem csak a mesterséget oktatják, hanem a szemléletet is. A legnagyobb külföldi szakegyetemek professzorainak a neve mellett emlegetik.

Szilágyi Andrást kilenc évesen fogadta örökbe Báthory Júlia. Kétsége nem volt afelől, hogy az életét az üveggel köti össze. A „Mama” és fia, Mester és tanítványa kapcsolatáról annyit biztosan tudunk, hogy köztük nem voltak féltve őrzött titkos receptek, az ifjú pedig tovább fejlesztette a kinccsé tevés gyakorlatát és egészen más utakon járt. A szakma szeretete vitte, üveggyári tervezőként, majd művészeti vezetőként dolgozott, számos építészeti munka fűződik a nevéhez.

Feleségét Kovács Júlia Ferenczy Noémi-díjas üvegtervező iparművészt sajnos már nem ismerhettem meg személyesen, de közel ötven éves művészi pályafutásának tárgyi emlékei sokat elárulnak szenvedélyesen kísérletező személyéről. Különböző anyagtársításokkal foglalkozott, az üveget samottal és fémekkel is kombinálta, ezzel különleges hatású, álomszerű világot teremtett. Nyughatatlan természete közel múltban bekövetkezett haláláig folytonos alkotásra ösztönözte.

A Kiskép Galéria következő kiállításához hármójuk életművéből válogattunk, melyhez Szilágyi András beavat bennünket a magyar dizájn- és művészettörténet egyik legizgalmasabb, még nem teljesen feltárt időszakába és általa autentikus forrásból merítve betekinthetünk egy több generációs művészcsalád mindennapjaiba is.

Az anyag szeretete, a „nem dobunk ki semmit, mindennek meg kell találni a helyét” belső indíttatásra támadt az a kreatív ötlete, hogy madarakat készítsen a gyárban keletkezett üvegtöredékekből. Először csak ő szedegetett össze érdekes darabokat, később már a munkások gyűjtötték neki az anyagot, amit a műszak után megcsiszolt és összeragasztott. A siker nem maradt el, a Szurek Ágnes vezette Üvegpiramis galéria egyik legtöbbet eladott sorozata volt.

A Salgótarjáni Öblösüveggyár tanulmányi ösztöndíjasaként formatervezői ambíciókkal kezdte meg tanulmányait az Iparművészeti Főiskolán. A gyár a hetvenes-nyolcvanas években a magyar szocialista üvegipar zászlóshajójaként működött. Formatervezőként kilenc aktív év nagy felelősséggel járt, mert az automata gépsoron műszakonként húszezer pohár, kehely készült. A gyár komoly megrendeléseket teljesített a kézi fúvó üzemben is, ahonnan a világ minden tájára exportálták a termékeket.

A Gyártmányfejlesztési Osztályon az éppen aktuális „nyugati” divathoz alkalmazkodva tervezték a gépi gyártásra kerülő termékeket. A műszaki rajzok szabványok és a technológia figyelembe véve alakultak. Ez kissé távol állt a csapongó, korlátokat nehezen viselő művészi habitustól. “Megbűvölve álltam az automata gépek mellett működés közben, és csodálkoztam, hogy életre kelnek az általam rajzolt formák, körzővel húzott ívek. Sok vendéglátóhelyre szállítottak belőlük, amire büszke voltam. Nagyon szerettem a munkámat, és remek munkatársaim voltak.”

Ritka pillanatnak számított, ha egy tervező kitüntetésképpen lehetőséget kapott saját, autonóm elképzeléseinek megvalósítására. A napi rutinból csak ritkán adódtak alkalmak a művészi ambíciók kibontakoztatására. A De Forma szimpóziumon, a Terített asztal pályázatra, a Szilikátipari Kutató Intézet üvegműhelyében készült tárgyakhoz most is nosztalgia fűzi.

„Még a Főiskolán tanárom, Bohus Zoltán mutatott nekem az Iparművészeti Múzeumban egy tárgyat a svéd Orrefors üveggyártól. Graál technikával készült, amit addig nem ismertem. A két réteg között halakat ábrázoló festés volt. Annyit festett üvegre, kezdjen vele valamit! – mondta. Sok kísérletezéssel és a tanárúrral együtt gondolkodva, saját kezűleg készült matricapapírjaimmal készültek a graál üvegeim. A diplomamunkám egy része is ez volt. Később is készítettem néha így tárgyakat.

A gyárat elhagyva Budapesten tanítással folytatódott az élet a Jaschik Álmos Szakgimnáziumban, ahol beindították az Üvegfestő és Ólomüvegező szakot. Az ötven éve nem tanított szakma felélesztése egy egészen más terület, megismerni és úgy átadni a diákoknak húsz éven keresztül, hogy azok nem is akarják, sokszor járt elkeseredéssel. Az emlékek persze megszépültek már, mert sokat tanultam“ 

Már gyerekkoromban is túl aktív voltam, mindennek meg akarom találni a helyét. Bármilyen anyagot találok, lehet belőle valami vicceset, szépet, feleslegeset, hasznosat készíteni. Ha festék, akkor azt ki kell festeni az utolsó cseppig. Fárasztó, de szórakoztató. “Az ember csak akkor játszik, amikor a szó teljes értelmében ember, s csak akkor egészen ember, ha játszik “ Schiller

„A Sterling galéria India című kiállítására készültem. A macskabajusz gyűrűm után, egy tigris bajuszát akartam gyűrűbe foglalni. Bogi lepett meg engem a bajusszal. Felhívta az állatkertet: Nagy szerencséjük van, mert ha tegnap hívnak, akkor nemet mondanék, de pont ma találtunk két szálat. -mondta az állatkert munkatársa. Ez készült belőle, a másik szál még vár a befoglalásra.

Szüleimmel együtt élünk. Édesapám, mióta az eszemet tudom a pincében fúr és farag. A melléképület volt már szövőüzem és lakatosműhely is.

Amikor Bogival megkaptuk, sok szerszám hiányzott még. Bolhapiacról került a kályha, ismerős mesterektől az eszterga, kalapácsok innen-onnan.“

A sok oldalú érdeklődés csak úgy árad a berendezésből. Az egyetem előtt megszerezte az fémműves szakmunkás bizonyítványt a ‚Kisképzőben‘. A műhelyt többek között az ott szerzett tapasztalatok alapján alakította ki. Így kapott helyet például a klasszikus Brett asztal. Könnyebb mellette egyenes háttal dolgozni, és a fémreszelékek összegyűjtését is megkönnyíti.

A viaszveszelytéses öntési technikához szükség van viasz injektorra is. Egy megszállott barkácsoló család sarjának nem kellett sok ahhoz, hogy egy gázbojler termosztátját újrahasznosítsa és elkészítsen belőle e fontos szerszámot. Bogi a „pocok“ gyűrűt már ezzel készítette.

„Tárgyalkotó művészetet tanultunk. Hollandiai ösztöndíjam alatt készítettem a Dínó széket. Nem tudtam kimenni vele az utcára úgy, hogy ne kérdezték volna, hol lehet kapni? Tényleg! Még kérdés, hol fogják gyártani?“

A borsdaráló több finomságban őröl. Nemcsak praktikus, de az asztal díszévé is válhatna. Szívesen látnánk az ebédlő asztalon!

Ide–oda cirkálunk helyiségből-helyiségbe, majd ki a szabadba. „A nagyi nemcsak fenyőt ültett szenvedélyesen, de lopótököt is. Először egy rebeket (őshegedű) készítettem, aztán egy szász lírát. A dió pedig egy kis szobrászat.“

A kertben áll egy fészer, még átalakítás alatt van. Benne lapul az öreg üllő, 100 kg is van. Fiatalos megszállottsággal rajta készült damaszk technikával ez az acél kés. A rétegekből összekovácsolt penge a mesterség nagy próbája.

A teraszon találjuk a sárkány-játszószobor modelljét is, Bogi diploma munkáját. „A sárkány roma népmesék gyakori motívuma. Bódvalenkén a helyiek segítségével készítettük el a mását, váza klasszikus kosárfonási technikával készült.“

Elszalad a délután, hűvösre fordul az idő: „Tényleg szeretnétek látni, hogyan öntik a fémeket?“ Az alkimista hangulatú műhelyben alig bírjuk kivárni a pillanatot, íme elérkezett látogatásunk fénypontja!

Budapest, 2011. június 22.

Elérhetőségek:

www.imreiboglarka.com

www.szilosa.blogspot.com

Algéria… lágyan sodródnak partra a hullámok, a mindig szürke tengertől narancsosan búcsúzik a nap. Nők lépkednek óvatosan, talpuk finom érintésére süppedő hanggal válaszol a homok. A szabadság illatát hozza a hűvös esti szél. Ledobják fátylaikat, ékszereik követik a fátylak útját. Homok, tenger, kabil ékszerek: a szófa születésének kezdő akkordja.

A bútorcsalád harmadik ülőkéje, az ‚Algériai puff‘ elnevezésű a 2010-es Construma óta nincs itt. A Mapei standjáról egyenesen vitték ki magángéppel a világ legnagyobb design megmérettetésére Milánóba, az I Salonira. Innen egyenes út vezetett: „Megválasztottak a ravennai Kortárs Mozaikosok Nemzetközi Egyesületének (AIMC) tagjává.“

A formák és mintázat ihletét a keleti imaszőnyeg adta. Fényjátszó környezetből, mint őstengerből emelkedik ki a patchwork szcenárió: életfa, keleti ékszer, mecset ablakok. A boldogság madara mindig magányosan szerepel, hiszen szívében őrzi szerelmesét.

„Az anyag bűvöletében élek. A Ravennából érkező SICIS mozaik hivogató formavilága, a gondolat szárnyalását hűen követő Wedi lemez, a lágyan alakítható MAPEI Kerapoxy Design fugázó habarcs a millió fényt szóró glitterrel keverve, a design vegykonyhájának alapanyagai. A végső látványában puha szövetnek látszó fugázó anyaggal képzeletet felülmúlóan sok fáradság van. A függőleges burkolásnál a gravitáció törvényei szerint állandóan lefelé tartó anyagot kell formába és helyére zabolázni. Ez nem egyszerű feladat, nagy állóképességet, jó kondit igényel“

„A kis kék elefántomat nagy várakozással és lelkesedéssel jönnek másolni a mozaikos tanfolyam hallgatói. Kitaláltam egy trükköt a munka csalódásmentes kivitelezéséhez. Előrajzolom a Keraflex ragasztóba a kontúrt, így ennek mentén töltik fel a Kerapoxy designnal. A nagy nekirugaszkodás mindig nagy örömmel is végződik.“

A fugázó habarcs a csempék közötti rések feltöltésére szolgál. A fugát olyan mennyiségben használja, mint eddig senki más. A mélységek, a dolgok leglényege érdekeli. „Édesanyám finom fánkot készített. Kiszaggata a kerek darabokat, én a visszamaradt furcsa alakzatokra vártam. A kedvemért azt is kisütötte. Azóta tudom, mindennek a ‚belső tere izgat…‘ a fonákja felől is megnézem, milyen onnan a világ.“

Kényeztetés mai felfogásban: wellness ágy egy intim meditációhoz. „Alsó részén Velence motívumai: hidak, árkádok, puha kárpitok színe, a karnevál csillogása. Amikor ráfekszel, finoman ér el a színvarázs, mint akár egy lepke pora… Abban bízom, korunk mozaik művészeire 200 év múlva azt fogják modani az emberek: ez olyan ‚Ditis‘érzetű mobilia…“

Budapest, 2011. július 11.

El vagyunk halmozva dogmákkal. A művészet azt kutatja, hogyan tudunk ezektől megszabadulni. A mai formatervezés középpontjában is ez áll. Az egyik alaptétel szerint a forma követi a funkciót. De mégis mitől kilincs a kilincs? Attól, hogy ott van az ajtón. Mi történik, ha egy formát kiveszünk a funkcióból? És mit kezdünk a magára maradt kilinccsel? Vagy mi történik, ha funkciókat összevonunk? Amikor megszületett a számítógép, külön volt hozzá egy monitor és egy kezelő felület. Aztán a funkciókat összerakva létrejött egy új forma, a laptop.

A kulturális dogmákkal is hasonlóan vagyunk. A számos esztétikai fogalom, mint a szépség, egyszerűség mellett megjelent a meglepetés és a szomorúság esztétikája. Ezek arányára mondhatjuk, hogy milyen valaminek a karaktere. Szoktunk beszélni népek karakteréről: a hűvös északi, a bölcs keleti. A „magyar karakter” nagyjából az észak-déli és a kelet-nyugati habitus keveréke. Ma azonban -többek között a művészetnek köszönhetően- megszűnni látszanak ezek a kulturális dogmák.

„A Pécsi Műszaki Főiskolán folytattam a tanulmányaimat és közben bejártam a Zsolnay Műteremházba klasszikus rajzot tanulni. Remek tanárokkal kerültem kapcsolatba. Mindent elsajátíthattam a képzőművészeti kultúrából, megtanultam mintázni az embert. Ugyanakkor Pécs városát áthatotta a Bauhaus szellemisége. Lantos Ferenc Kísérleti Vizuális Műhelyében mindig előkerültek a természet mögötti szerkeztek, tehát a geometria. Miután megkaptam a mérnöki diplomámat jelentkeztem az Iparművészeti Főiskolára.”

Azóta is keresi az utat, hogyan lehet a dizájnt és a képzőművészetet összehangolni. Tanulmányozza és tanítja a formatervezést, először az Iparművészetin, majd 15 éve után a Műszaki Egyetemen ahol bevezették a formatant is. Itt más volt a megközelítés, mérnöki alapokra kellett építeni a formatervezést.

„Az első formatan órán azt kérem a mérnökhallgatóktól, hogy vegyék fel a kabátot, menjenek ki a szabadba és hozzák be az első dolgot, ami legelőször megtetszik. Szinte biztos, hogy a szőke hajú lány egy szál sárga virággal érkezik, valami kékkel, akinek kék a szeme. Egy alkalommal egy feketébe öltözött kemény, olyan igazi „matekos” srác kirángatott egy rácsot a sárból. Micsoda kreativitás kellett hozzá! A következő feladat elősegíteni a hirtelen villanásokat az egyik agyféltekéből a másikba, megtalálni a formát a funkcióhoz. Például mit lehet kezdeni egy kockával? Itt már a személyiség is megmutatkozik. Van, aki a cukorra gondol róla elsőnek, van, aki a dobókockára.”

Az ipari formatervezőként azon kutakodik, hogyan tudja a tervezés javára fordítani az emberek gondolkodásmódját, amihez először felméri milyen értékékekre támaszkodhat, hogy a legtöbbet hozza ki a tárgyból. A budapesti utasvárók –nyertes- pályaművéhez egy egyszerű zártszelvényt vett alapul, melybe kétféle bemetszéssel előállt egy nagyon egyszerűen és gyorsan kivitelezhető többfukciós szerkezet.

A General Electric megbízása utcai lámpatest tervezésére szólt. A formai követelmények megkívánták, hogy hasonlítson a régiekre, miközben a legmodernebb okos (Smart) technológiával lett felszerelve. A tartókarnak egy nehéz világítótest súlyát kell viselnie. A megoldáshoz a csontok merevítő strukturája adta az ötletet. A világban sikeres világítótest már itthon is számos helyen felszerelésre került.

A mai technológia a művész számára korábban soha nem létező lehetőségeket kínál. A geometrikus minimalista gondolkodás új anyagokat von be, felhasználja a lézert, a szinterezést és más ipari eszközöket. Az így alkotott szobrok és reliefek az anyagban ébredő feszültségek hatására születnek meg, melyek felületén ébredő fény-árnyék változásások a figyelmes szemlélőnek különös interaktív élményt nyújtanak.