Bálint Ildikó

„Volt egy páncéltőkés zongoránk. Egyszer csak lecsuktam a tetejét: elég volt a gyakorlásból. Kerülgettük egy darabig, aztán rávettem anyámat, adjuk el s vegyünk az árán egy tévét. Így történt. Attól kezdve csak a képzőművészet érdekelt. .

.

Férjemmel, Lukoviczky Endrével a Duna parton ismerkedtem meg és két nap múlva szembe jött velem az Iparművészeti Főiskolán, ahová felvettek. Azóta együtt vagyunk.

A főiskola mindenre megtanított. Megtanultunk rajzolni, festeni, szőni, restaurálni és mindenféle murális technikákat. Az egy zárt világ volt.

A legnehezebb a fehér vászonra egy pontot feltenni. A világot nem fotózom, hanem érzéseket szeretnék kifejezni. A művészet egy illúzió és ezen keresztül kell valami gondolatra rávilágítani az esszenciáját megragadni és ha sikerül, egy igazságot kimondani.

Legtöbbször olajjal festek, három-négy kép van egymás alatt és hónapokig festem. Egy-egy réteg más és más élményhez és érzelemhez kapcsolódik. Ahol a gyors technika, a frissesség és az ötlet a fontos, azt akvarellel dolgozom ki.

A gobelinszövés olyan, mint a gyermeknevelés: lassú, kitartó munka. Szorgalom kell hozzá. Nehéz időszakaimban ez a monotonság segít át.

Különös, izgalmas világ a művésztelep. A világot járt művész műterme pedig minden képzeletet felülmúl. Olyan kincsekre tud bukkanni, ami mellett mindenki elmegy. Számára elsősorban a tárgyak művészi és mesterségbeli értéke a megragadó. Elfeledett korok filléres emlékei kerülnek elő, amit a hozzáértő bele tud illeszteni egy méltó környezetbe, itt megszólalnak.

Magával ragadó az örök kíváncsiság, a folytonos lendület, a széles gesztusokkal kísért történetek. Az életben mintha minden simán menne. Gondol egyet, megpályázik egy lakást az akkor épülő Új Szentendrei Művésztelepen, aztán egyszer csak meghívják Amerikába, jön Svédország, majd ösztöndíj Olaszországba, utazások, kiállítások.

„Mi mindig sokat dolgoztunk. Örülünk annak, amink van, szeretünk színházba, koncertre járni, szívesen látjuk a vendégeinket. És igyekszünk a szakmát figyelni, mert a világot is a szakmán keresztül látjuk.”

Szentendre, 2012. december 2.