Kubinyi Anna

Mi történhet nagyszerűbb az emberrel annál, mint, hogy megtalálja gyökereit és a célt, aminél már nem lehet fontosabb? Cote d’Azur, tőlem öt méterre a tenger hullámai, gazdagság, gondtalanság, napsütés, pálmafák. 2000-ben óriási kiállítási lehetőség Menton grandiózus városi galériájában, a Palais de l’Europe-ban.

.

Nyolcvan méter hosszú kiállító felület csak az enyém, a nyár kellős közepén két hónapra. Rengeteg dolog, sok nagyméretű textilt itthonról kértem kölcsön. A kiállítás nagy siker. Végére megérkezett a kamion és egy erős érzés fogott el: visszatérek! A művek után feltettem a kocsira a szövőszéket. Minden jó, de nem az én világom. Mindenkitől elbúcsúztam, tíz év után hazajöttem.

Kiapadtam Franciaországban. Forrásra volt szükségem. Erdélybe mentem, ahol addig nem jártam, pedig édesanyám nagyváradi származású. Nyugatra vágyakoztam, kelet, így Erdély nem vonzott. Nyugatra 90-ig nem utazhattam „disszidens“ családtagok miatt.

A természetből megszőttem már mindent, búzamezőt, tavaszi rétet, madarakat, fákat, kőzetgyűrődést, vulkánt, a milleneumra pedig életem legerősebb fáját, hatalmas, sűrű gyökerekkel. Az ezer éves gyökereket indultam keresni. Találkoztam Orbán Balázs országával, Erdély, Székelyföld szépséges tájaival, történelmével, építészeti, zenei és népművészeti örökségünkkel, Körösi Csoma Sándorral. Elementáris erővel hatott rám.

Csoma Sándor gyalogszerrel, nélkülözések közepette elindult messzi keletre. 17 nyelvet megtanult azért, hogy bizonyosságot találjon eredetünkről az ősi könyvekből. Az angolok kevés fizettségéért rendkívüli életművet hagyott a világra: a tibeti –angol szótárat. Életáldozata nem hozta meg gyümölcsét, a cél előtt elragadta a halál. Alakja örök példaképe az emberi nagyságnak.

Főt hajtani zarándokoltam szülőhelyére és nyughelyére. A székelykapukat és kopjafákat ő és minden eleink emlékére készítettem. Lassan híre kelt a műveknek és most ismét Indiában, ezúttal Kalkuttában fogom kiállítani halálának 170. évfordulója alkalmából. Dardzsilingben, síroszlopán új díszurnát is avatunk.

Mindig kenderrel dolgozom. Ez egy sprőd, kemény anyag. Hagyományos módon gobelin szövőszéken szövök, munkáimat mégsem nevezem gobelinnek, inkább textilreliefnek vagy plasztikus textileknek.

Legutóbb tértextileket szőttem. Mint óriási szabásminták, úgy készültek a szövőszéken a fejfák. Ezüstözött vasvillákkkal szövök. Az Ecseriről származnak, vékonyak és erősek, mégis már nyolcat elkoptattam.

A művészetben szerintem nem jó a korai siker. A küzdelmes körülmények és az akadályok még ispiráltak is. Hatan vagyunk testvérek, Édesapám egyetlen tanári fizetéséből éltünk. Mégis mindenünk megvolt. Boldogok voltunk. Felnőtt koromban sokat gondoltam erre, nagy erőt adott a nehézségekben. Jobban észre veszem az apró csodákat is. Hogyan virít a moha zöldjével a kietlen sziklán? Hogyan védi egy tüskés gesztenyehéj a csillogó kis magot?

Gimnáziumban kerámia szakon végeztem. Lehet, hogy ezért lettek textiljeim plasztikusak. A főiskolán kerámiára jelentkeztem, de papírom elkeveredett, a textilesek között felvételiztem. Az első szövésemet még senkinek nem mutattam meg. Négyzetesnek kellett volna lennie, de teljesen trapézra sikerült. Úgy hozta sorsom, hogy megtanultam „rendesen“ szőni, hogy azután ismét „rendhagyó“ legyek a három dimenzióval…

Budapest, 2012. november 25.

Díjak:

Kossuth-díj 2013.

Magyar Művészetért Díj 2006.

Prima Primissima díj (2010)