Schrammel Imre

„A forradalom után, fogalmunk se volt arról, mi történik Nyugaton. A művészeti életről is csak elvétve érkeztek hírek, arról például, hogy ott a hatvanas években minden a kockáról szólt. Elhatároztam, hogy elkészítem a legtökéletesebb porcelánkockát. Ott volt előttem a legtisztább, hófehér anyagból a legszabályosabb mű, de hogyan tovább? Mérges lettem, egy vasdarabbal belecsaptam. A rideg tárgyban egycsapásra megjelent az élet. De az ütést gyengének tartottam. Próbáltam csúzlival is. Végül egy malaclopó köpenyben áthoztam a szomszéd légpuskáját és a pincében lőttem hasábokra, kockákra. A geometrikusból organikus formák lettek.” A lőtt és robbantott munkák tovább erősítették az akkor már Faenzai-nagydíjas nemzetközi hírnevét.

Díszlettervező lesz, határozta el és jelentkezett az Iparművészeti Főiskolára. Akkor még két hétig tartott a felvételi. Az első meghallgatáson a rajza alapján közölték: tehetségtelen. Mehetett vissza a rajzterembe. Soha nem tanult rajzolni, de életbevágó volt, hogy felvegyék, különben beviszik három évre katonának. „Egy kék köpenyes, tanárszerű ember méregette mit csinálok: ’Mester jöjjön velem.’ Átvitt egy másik helyre: ’Ide üljön!’ Akkor derült ki, hogy addig kontrafényben csak a kontúrját láttam a modellnek, úgy azt ma sem tudnám megrajzolni.”

A köpenyes jótevő Borsos Miklós volt. „A diploma után fogalmam se volt mit fogok csinálni. Valamiért bementem az egyetemre. A folyosón találkoztam a professzorral. Köszönésemre morgott valamit. Már messze járt, amikor hirtelen megfordult: „Mester, maga itt marad tanársegédnek! Ha meg tudta tanulni, meg is tudja tanítani.”

A szénszünet idején, mikor se otthon, se a főiskolán nem volt fűtés, kijárt az állatkertbe rajzolni. Egy folyton izgő-mozgó állatot pedig nem lehet a szokásos módon lerajzolni. „Meg kellett tanulni az állatot, az anatómiát, aztán megjegyezni a mozgást. Élveztem, csak ne vette volna át a ruhám az oroszlánszagot!” A módszert átadta a diákjainak is. 52 évi tanítás mellett kísérletek sora és kalandos sorsú kerámiák, szoborsorozatok alkotják az életművet.

’Lemész Hollóházára és megváltod a világot.’ Ezt már Juhász László, az akkor formálódó Iparművészeti Tanács alapító főtitkára mondta. Ő pedig komolyan gondolta, hogy a legjobbat hozza ki a gyenge minőségű, a kiégetésnél lágyuló helyi kaolinból. Lopótök, birsalma alakú öblös tárgyakat készített, mert ezek a termések követték a természet merevítő törvényeit és a porcelán is átvette ezeket.

Nem tetszett az igazgatónak. A küldetés végül botrányba fulladt, minden porcelángyárból kitiltották.

„Évtizedekkel később mégis meghívtak Herendre. Az igazgatóság azon tanakodott, hogyan lehetne reklámozni a céget. Javasoltam, küldjünk ki Velencébe a karneválra egy herendi mintás ruhába öltözött párt. A turisták majd fotózzák őket, a képük eljut a világ minden tájára. Aztán munkásnadrágot húztam, lementem a műhelybe és porcelánból alkottam meg a herendi mintába öltözött jelmezeseket. Senki nem hitt benne, míg nem jött egy svájci galerista: ’Miért nem ezt csináljátok?’ Erre szabad utat kaptam és elkészítettem a karneváli sorozatot.

Az agyag viselkedésének tanulmányozásából alakult a mű. A tökéletesen megformált alakok homoknyomásra úgy torzulnak, hogy természetesebbé válnak, mint eredeti állapotukban. Így születtek az antropomorf oszlopok is. A Minotaurusz sorozat pedig a férfi és nő közötti játszmákról szól.

A budavári ásatások idején a Budavári Palotába készült nagy méretű relief különböző korok feltárt rétegeit szimbolizálta. A rétegek közé boronatüskéket tervezett, hogy mint az összegömbölyödött sündisznó a védelem szimbóluma legyen. A borona tüskék végül nem kerültek a képbe, a kész művet az akkori kultúrvezetés utálkozva leverette. A szocialista realista eszmének a Közlekedési Múzeum mázatlan, terrakotta reliefje sem felelt meg. A mozgást imitáló háttérbe ágyazott különös járművek mégis fenn maradtak, igaz paraván takarásában. Most, ötven évvel később került elő a múzeum lebontásánál. Nemsokára a szombathelyi Schrammel múzeumban lesz látható.