Pató Károly

2013-07-07 • Festészet, grafika, Magyar kortárs művészet, Művész kategóriában • 1 komment

Utazás előtt kimentem az állatkertbe megnézni, mire kell figyelni. Los Angelestől buszoztunk Mexikóvárosig, onnan majdnem két hónapon keresztül stoppal csavarogtunk. A tengerész zsákban a ruháim mellett elfért a hálózsák és a függőágy. Veszélyes földön aludni. Két dúc között ringatóztunk a tengerparton az éjszakában, alattunk szaladgáltak a rákok, köztük néhány skorpió. Úton lenni, az egyik legjobb dolog a világon. Veszély mindenütt lehet. .

Skorpióval Törökországban is találkoztam. Egy félrebukó kő alatt, áttetsző zöld teste mögött megláttam felágaskodó farkát, szemvillanás alatt fenn voltam a szikla tetején. Peruban a fényképezőgépemet lopták el táskástul. Egy vendéglőben, a nyitott fiókban ott lapult a forgópisztoly is. Akkor volt a legnagyobb érték nálam, nem sokáig.

Kínába készülve egy év alatt megtanultam hétszáz írásjelet. A hős partizán lányokat és Mao Ce Tung-ot méltató népi Kína irodalmi szókincsével nem sokra mentem volna. Kínába nem jutottam el, de egy kínai regény alapján elkészítettem a „Nyugati utazás“ c. grafikai sorozatot. Szeretem a klasszikus kínai irodalmat.

Mindenhova nem jutunk el. Az olvasás megtöbbszörözi az ember életét, mintha száz lenne. Olvasd csak Fernando Pessoa versét: Hajó, ki messzi útra kelsz… Maga a végtelenség. Szeretem a rövid elbeszéléseket. Különösen Kafkától. Eredetileg egy színnel nyomtattam a lovamat: „Vágy, hogy indiánok lehessünk“. Nem bírtam ellenállni a késztetésnek, kiszíneztem.

Kafka ír a magányosságról, szorongásainkról is. Erről szól „Kafka madara“ c. linómetszetem.

Nehezen férünk. Mindenhol az én holmim van. Itt nőttem fel. Az ajtófélfán ott a rúd: 40 éve jógázom. A ház megsérült a háború alatt, darabokban maradtak meg a színes ablakkeretek, kerámia díszek. A hatvanas években leverték a vakolatot, egy ideig csupaszon hagyták, majd egyformára vakolták és festették az egészet. Húsz éve kidobtam a TV-t, számítógépes játék sem rontja Ákos fiunk ízlésvilágát. Ilyenek fest, amikor kedve van hozzá.

Az idén Norvégiába utaztam a fiammal. A kétszemélyes ajándékút a „Europe is beautiful“ fotópályázat győztesének szólt. Erdélyben, Buzán voltam egy népzenész barátommal. Nagyon jó volt a hangulat. A háziak táncra perdültek a konyhában. Gondoltam, beküldöm a képet.

Többnyire linóleum metszeteket készítek, de csinálok rézkarcokat, fametszetet és rajzokat is. A linómetszetekhez sokszor tenyérnyi rajzaimat nagyítom fel. Eljátszom a formákkal, bizarr dolgok jönnek ki belőle.

A művész kísérletezik. A megtanult dolgok olyanok, mint egy nyelv szavai. Minél több van belőlük, annál nagyobb a variációs lehetőség.

A metszetekhez padló-linóleumot használok. Sok szerszámom van, de többnyire néhány kedvenc eszközzel dogozom. Sétálok az utcán, lógnak a kis halfüggők a nők nyakában achátból. Vágyat érzek, hogy letörjem uszonyos farkukat (nem csak ahhoz). Az achátkőből készült szerszám a rézkarc és borzolás csiszolásához a legalkalmasabb, de használják a restaurátok is aranyozáshoz.

Amikor rajzolok, pont, mint olvasáskor, megjelennek előttem a dolgok, érzem a szagát, a levegőjét. Szeretem a grafikát, legszívesebben éjjel-nappal ezt csinálnám, ha lehetne. Vagy a természettel foglalkozom, felvágok egy káposztát, forgatom, lerajzolom, lefotózom a kiszáradt földet, aztán metszek. Vagy kint lógok az erdőben, gombászom, kint alszom sátorban… még télen is…

Budapest, 2011. október 7.