Kéri Imre

„Történt 1974-ben, egy szombat este csöngetett a szomszéd. Csak neki volt a belvárosi bérházban telefonja. Azonnal menjen a galériába, ott reklamálja magát egy két méteres, szakállas olasz rövid gatyában, látni akarja! –hadarta izgatottan.

Nem vagyok megalkuvó fajta, nem tartom vissza a véleményemet, ezért ért váratlanul, hogy a Dürer teremben kiállíthattam húsz darab rézkarcomat. Tiszta európai, amit csinálsz! – szeretettel lapogatta a hátamat Emilio Vedova, a grafika és festészet nagymestere. Tíz nyomatot rögtön megvásárolt, jóllehet előző nap a műbőrkabátos belügyes elvtárs kiradíroztatta velem a grafikák mellé ceruzával felírt árakat mondván, a szocializmus eltart téged, itt nem kell eladni! Vedova mesterrel együtt vacsoráztunk aznap este. A bortól még hevesebben szalvétára rajzolt egy hatalmasat: ilyen tökösnek kell lenni a művészetnek! – kiáltotta elszántan. Így indult barátságunk.

Itália, akár a második otthonom. Kellemes találkozásokra, szórakoztató élményekre, nagy csodákra emlékszem. Festékes nadrágban, fekete trikóban egy 80×100-as vakrámával, rajta egy festménnyel 1996-ban még Róma utcáin is feltűnik az ember: a Pantheonnál megáll mögöttem egy kis srác iskolatáskával kezében, összehúzott szemöldökkel, mustrálja a képet „Buon disegno“ (jó rajz) veti oda, majd elszalad. Két fiatalember váratlanul vállon összekarolva dalra fakad mögöttem. A halpiacon a kofa beállítja a tonhalat: Nem jobb így, mester? És sötétedéskor harmadik este hazafelé a kocsmáros már készíti a pohár vörösbort és a szendvicset „Megéhezett, művész úr?“- köszönt.

A műterem építése idején, 1914-ben fővárosi rendelet szabályozta: ha az építtető vállalta, műterem is lesz a házban, a telket olcsóbban kapta. A kultúrtárca jelölte ki a bérlő művészt, a bérleti díjat a ház tulajdonosa kapta. Több száz műterem épült így akkoriban Budapesten. Ez a ház panziónak épült.

Tetőtérben vagyunk. A város fölött hatalmas ablak izzítja a színeket. Jobbra az amszterdami ócskapiac színes kavalkádja megidézi a hippi mozgalmat. Rembrandt városában tett látogatása művészetének igazi fordulópontját jelenti. A híres holland halálának 300. évfordulójára rendezett rézkarc-kiállítás után Hollandiából hazatérve, a neves klasszikus és az ösztönökkel inspiráló Cobra csoport hatására soha többet nem festett úgy, mint előtte. Emiatt kegyvesztett lett.

Írónak készült. Balatonfüreden a hatvanas években ott üldögélt a Lipták házban a zöld cserépkályha mellett Passuth, Borsos és Illyés társaságában.

Történetekben dúskáló grafikus lett, aki ma himbavassal dolgozik. Ezzel kell ütemesen pontozni a rezet a mezzotinto finom árnyalásához. Erre a műfajra nem sokan vállalkoznak. Sok türelem és tudás kell hozzá. Csakúgy, mint a többszínű nyomtatáshoz.

A „házi“ rézkarcprés nyomdagépnek minősült a hatvanas években, bizony veszélyes és illegális. Egy vasesztergályos vállalkozott rá, hogy összeszedi az alkatrészeket és megépíti. Kérdezte a mester, mivel fog működni a prés? Háát…? Bablevessel vagy pörkölttel!

Budapest, 2010. december 23.

Életrajz és elérhetőségek:

kéri-decsi.hu

________________________________________________________________________

2007-ben elfogadta az Európai Unió: a művészet munka!