Horváth Anna Annchi

„Annának reményül“ -ezt írta nekem a katalógusába Fajó János, amikor a műcsarnoki kiállításán először találkoztunk. Nyolc éves voltam. Pár évvel később a Szerencsi Művésztáborban lettem tanítványa és váltam festővé. Gyakran mondta, higgyem el olyat tudok, amit más nem. Akkor nem értettem, mire gondol. Könnyen ment a geometria és azóta is sajátom és ma már tudom, azt csinálom, ami belülről tisztán jön.                                                                                                                         .

A szabad-iskolai műhely alapelvei szerint ollóval dolgozunk. Vagdossuk, hajtogatjuk, tologatjuk a formákat. Mindent kicsiben lemodellezünk. A geometria nyelvtani elemei közül főleg az áthatások érdekelnek, ahogy a színek rétegekben hatnak egymásra. Egész nyarat töltöttem csak a színek keverésével, kísérletezéssel. Bátran használom a színeket.

Festményeim neves kortárs gyűjteményekben szerepelnek, 15 éve veszek részt nemzetközi kiállításokon. Önálló színes szitamappámat -természetesen az áthatásokra fókuszálva- 2008-ban nyomtattam. Amikor gyakornokként dolgoztam Londonban egy híres divattervezőnél, adtam neki egy példányt születésnapjára. Gondoltam elteszi majd a fiók mélyére. Meglepetésemre bekeretezve kitette az összeset a stúdiója falára. Imádja őket!

Gyakorlatias szakmát akartam, olyat melynek minden lépését én magam is meg tudom csinálni. A festészet a részem, de divattervezésből diplomáztam. Elejétől végig mindent megtanultam: szabás-varrást, digitális textiltervezést, szereztem textil technikusi szakmát.

24 éves voltam, amikor Angliában jelentkeztem a London College of Fashion-re. Kiderült, szakmai és festészeti előképzettségem miatt felmentés kapok az előkészítő alól. Divattervezést, szabászatot és film elméletet tanultam. A tanáraimmal mester-tanítvány viszonyunk volt. Ők mint szakmabeliek, aktív tervezők, nagy tudású szabászok örömmel alkottak építő kritikát munkáinkról és hagyták, hogy tervezői egyéniségünk megmutatkozzon.

Támogató légkörben dolgoztunk. Természetessé vált társaink körében, hogy nem szóljuk le más munkáját! Nem volt rivalizálás. Ott segítettük egymást ahol tudtuk. Keményen kellett dolgoznunk. Kaptunk néha olyan feladatot, melyet beadás után soha nem nyitott ki senki. Elsősorban önmagunkért kellett elsajátítani a tudást!

A diákok fele angol, másik fele ázsiai, amerikai és európai volt. Érdekes ebben a nemzetközi környezetben látni, az ázsiaiak mennyire kitartóan dolgoznak, sokuk abban a tudatban, hogy otthon várja őket egy saját gyár. Céllal voltak ott és ez nekem nagyon tetszett. Én is céllal érkeztem haza, hogy megvalósítsam gyerekkori álmom, a saját márkámat, az ANNCHI-t.

Mint tervező a festészet szemléletmódját ültetem át az öltözködés nyelvezetébe. Egy festmény önmagában teljes, míg egy ruha csak viselőjével együtt válik azzá. Amikor egyénre tervezek, először a kliensem egyéniségére vagyok kíváncsi. Megállapítom mi a legszebb az alakban, és mit kell elbújtatni, hogy viselője jól érezze magát. Fontos számomra, hogy ruháimban a nő törékeny legyen, de nem gyenge.

Az ANNCHI kollekciók egymásra épülnek. Rendszer van bennük. Közös jellemzőjük a geometria, a letisztultság, variálhatóság és rétegződés. Nem elkülönülő ruhadarabokról van szó, hanem a meglévő ruhatárba egyszerűen beleilleszthető elemekről. Például ilyenek az ingek. Egyszerűek és mégis tele vannak izgalmas részletekkel, könnyen kombinálhatóak. Minden nőnek kellene legyen legalább egy tökéletes fehér inge.

Budapest, 2013. október 20.