Szilcz Mariann

Az anyag szeretete, a „nem dobunk ki semmit, mindennek meg kell találni a helyét” belső indíttatásra támadt az a kreatív ötlete, hogy madarakat készítsen a gyárban keletkezett üvegtöredékekből. Először csak ő szedegetett össze érdekes darabokat, később már a munkások gyűjtötték neki az anyagot, amit a műszak után megcsiszolt és összeragasztott. A siker nem maradt el, a Szurek Ágnes vezette Üvegpiramis galéria egyik legtöbbet eladott sorozata volt.

A Salgótarjáni Öblösüveggyár tanulmányi ösztöndíjasaként formatervezői ambíciókkal kezdte meg tanulmányait az Iparművészeti Főiskolán. A gyár a hetvenes-nyolcvanas években a magyar szocialista üvegipar zászlóshajójaként működött. Formatervezőként kilenc aktív év nagy felelősséggel járt, mert az automata gépsoron műszakonként húszezer pohár, kehely készült. A gyár komoly megrendeléseket teljesített a kézi fúvó üzemben is, ahonnan a világ minden tájára exportálták a termékeket.

A Gyártmányfejlesztési Osztályon az éppen aktuális „nyugati” divathoz alkalmazkodva tervezték a gépi gyártásra kerülő termékeket. A műszaki rajzok szabványok és a technológia figyelembe véve alakultak. Ez kissé távol állt a csapongó, korlátokat nehezen viselő művészi habitustól. “Megbűvölve álltam az automata gépek mellett működés közben, és csodálkoztam, hogy életre kelnek az általam rajzolt formák, körzővel húzott ívek. Sok vendéglátóhelyre szállítottak belőlük, amire büszke voltam. Nagyon szerettem a munkámat, és remek munkatársaim voltak.”

Ritka pillanatnak számított, ha egy tervező kitüntetésképpen lehetőséget kapott saját, autonóm elképzeléseinek megvalósítására. A napi rutinból csak ritkán adódtak alkalmak a művészi ambíciók kibontakoztatására. A De Forma szimpóziumon, a Terített asztal pályázatra, a Szilikátipari Kutató Intézet üvegműhelyében készült tárgyakhoz most is nosztalgia fűzi.

„Még a Főiskolán tanárom, Bohus Zoltán mutatott nekem az Iparművészeti Múzeumban egy tárgyat a svéd Orrefors üveggyártól. Graál technikával készült, amit addig nem ismertem. A két réteg között halakat ábrázoló festés volt. Annyit festett üvegre, kezdjen vele valamit! – mondta. Sok kísérletezéssel és a tanárúrral együtt gondolkodva, saját kezűleg készült matricapapírjaimmal készültek a graál üvegeim. A diplomamunkám egy része is ez volt. Később is készítettem néha így tárgyakat.

A gyárat elhagyva Budapesten tanítással folytatódott az élet a Jaschik Álmos Szakgimnáziumban, ahol beindították az Üvegfestő és Ólomüvegező szakot. Az ötven éve nem tanított szakma felélesztése egy egészen más terület, megismerni és úgy átadni a diákoknak húsz éven keresztül, hogy azok nem is akarják, sokszor járt elkeseredéssel. Az emlékek persze megszépültek már, mert sokat tanultam“ 

Már gyerekkoromban is túl aktív voltam, mindennek meg akarom találni a helyét. Bármilyen anyagot találok, lehet belőle valami vicceset, szépet, feleslegeset, hasznosat készíteni. Ha festék, akkor azt ki kell festeni az utolsó cseppig. Fárasztó, de szórakoztató. “Az ember csak akkor játszik, amikor a szó teljes értelmében ember, s csak akkor egészen ember, ha játszik “ Schiller