Turay Balázs

A komp lassan elhagyja a New York-i Staten Island-et és ahogy közeledik a hűvös hajnali szélben a Szabadság szobor felé, kezd oldódni benne a feszültség. Hiába a nehézség, és a gátlás, meg kell próbálni: „Get closer”- ez a feladat. Kerülj közelebb, szólíts le idegeneket az utcán: „Lefotózhatom?” Akkor eszébe jutott a komp. Zárt hely, hajnali órák, nem futamodhat meg. És tényleg megszűntek a bénító gátlások. Persze senki nem anyázott, senki nem volt kellemetlen. Az emberi kapcsolatokat, gesztusokat kereste: a párok megölelték egymást,  a munkába indulók kávét kortyolgattak. Ettől kezdve működni látszott a dolog.

Egy évig tanult az ICP-n New Yorkban. Baráti biztatásra jelentkezett a Cornell Capa alapította az intézménybe. A híres fotóművész kétségekkel teli, türelmetlen Robert Capa bátyja nemcsak jó testvér volt, de igaz barát és menedzser.

Meg kellett szokni, hogy az embert először bolondnak nézik, amikor egy fadobozzal kiáll az utcára. Egy régi épület előtt eltűnődhetünk azon, hogy építése idején mit csinálhattak, hogy élhettek az emberek abban a korban, ebben a házban. Mit akartak üzenni az utókornak Róma oszlopaival, vagy jelenlegi épületeinkkel mit akarunk magunkról mondani.

A manuálisan készülő fotók ma ritkaságnak számítanak. Tudni kell, hogy lehet üvegre exponálni, ismerni kell a mit bír el a rézlemez, mit tud az alulemez és még sok egyéb mást. Nehéz alapanyaghoz és vegyszerekhez jutni.

Főiskola előtt a HVG-nél is tanult. Annyira hatott rá a boszniai háború, hogy elhatározta elmegy haditudósítónak. A család nehezen tudta lebeszélni. Így került a filmgyárba. Hordhatta a büféből a kávét, ahogy a főnöke fogalmazott: az „illatos modell lányoknak”. Eljutott  Ciprusra, ahol beleláthatott egy dokumentum film forgatásba. Ott fogalmazódott meg benne, hogy mit nem szabad csinálni egy dokumentarista művésznek.

Amikor a romák ellen elkövetett gyilkosságok túlélőiről és családtagjairól készített fotósorozatot távol állt tőle, hogy hatásvadász képeket csináljon. A felelősség és az együttérzés mellett neutrális igyekezett maradni annak ellenére, hogy 2. világháború óta nem volt ilyen brutális atrocitás Magyarországon. A művésznek dolga, hogy ne csak érzékenyebb legyen a társadalmi kérdésekre, hanem reagáljon. A FUGA Budapesti Építészeti Központban 2012. márciusában mutatták be a képeket, amelyek egy része azóta egy csoportos kiállítás kapcsán az ICP-be is „visszajutottak”.