Török Sára
„Kertünk hatalmas, lombos eperfájára gondoltam: zöldjei közül kibarnállik egy-egy ágacska, bágyadt délután levelei között apránként átvilágít az ég… Megbízást kaptam egy svédországi, századfordulón épült faház előtető oldalának elkészítésére.
Mikor már csak hó van hosszú hónapokon át mindenütt, miért ne lehetne a meleg nyári napok hangulatát élvezni, ha csak tűnő pillanatra is, amikor az ember kilép a fagyos világba. Annyira beleszerettem ebbe a képbe, hogy most magamnak készítek egy kisebb ablaktáblát ugyanazokkal a színekkel és technológiával.
Felmenőim művészek, hat éves korom óta kerámiáztam, megtanultam a tűzzománcozást, az üvegolmozást, de hiába töltöttem életemet a szentendrei művésztelepen, szüleim féltésből polgári pályára szántak. Így erdészmérnök lettem. Ha nem üveggel foglalkoznék, akkor végzettségem szerint talán vadászati turizmussal. Szeretem az ólmozás, a festék, a terpentin szagát. Amikor a tíz emeletes ház picurka raktárába beköltöztem műhelyemmel, döntöttem: Lámpákat fogok csinálni üvegből és tudtam, már az is boldogság lesz, ha csak rezsire futja és jut egy kevés kajára.”
A Szimultán Képző- és Iparművészeti Tanodában találkozunk. Igazi óbudai hangulat barátságos belső udvar, eltűnőben lévő idill. A rajztanítással, üvegművességgel és lakberendezéssel foglalkozó iskola menedzselése mellett kiélvezheti művészi hajlamait. (kemence fotó a diákok munkáiról)
Fusing technikával (rogyasztás) dolgozik. Agyagból mintáznak és gipszből formát készítenek, arra fektetik a táblaüveget, vagy üvegkollázst és speciális kemencében összeolvasztják. Határtalan lehetőséget kínál ez az új technika.
Lelkesen és tudatosan kísérletezik. Ólmozott üveg után készít nyomatot. Üvegfestéssel előkészített mozaikokat dolgoznak össze, nemcsak síkfelületre, de bármilyen tárgyhoz.
Az üveg két oldaláról aranyló betűk megalkotása? A hozzáértők tudják, szinte lehetetlen…De sikerült: a madárdombi Szent Pál apostol templom bejáratához kerülnek ezek a szakrális feliratok.
A tűzzománcból bőséggel fakadnak az ötletek. A Millefiori betéteket medálokra szokták használni. A velencei-muránói üveg különlegesség belekívánkozott ebbe a zöld mezőbe.
A szőrös furcsaság az üveg újrahasznosításának produktuma. Ledarált üveg formába öntve. Polarizált fényű lámpával ellenőrizhető: egységes-e az anyagszerkezetet? Bizonyság kell, nehogy idővel elporladjon a térelválasztó tégla vagy az egyedi formatervezett tárgy.
Az üveg megbabonáz, elvarázsol. Sokfélesége magában rejti az izlések sokféleségét. „Az egyik barátom beajánlott: készítsek egy klasszikus Tiffany lámpát természetgyógyászat masszőrének. Nem volt ínyemre a feladat. A geometrikus meleg színek közé elrejtettem néhány virágot. Egy év után a megrendelő visszahozta: nem tud vele élni. Visszavásároltam. Jött egy festő barátunk, édesanyja 85. szülinapjára szeretne venni tőlem valamit. A lámpát választotta. Hamarosan meghalt a szeretett hölgy. Utolsó perceiben ezt a lámpát nézegette.“ Nincs vidámabb történeted?- kérdeztük letaglózott hallgatás után. „Szerinted nem ez a legemberibb történet?“
Budapest, 2011. május 25.
Elérhetőség: ww.szimultan.hu
ELŐZŐ: Bergmann István
KÖVETKEZŐ: Csáji Attila
LÁTOGATÓK KOMMENTJEI ( 0 )
Kövesd a kommenteket RSS-en, vagy a saját weblapodról.