Szabó Tamás

szabo_tamas-1-274x181„Izgat, hogyan lehet hatékonyan a térben gondolkodni. Szobrásznak tartom magam, de ugyanazzal az energiával festek is. A festményeim is inkább szobrok. Előfordul, hogy a szobrokat befestem. A két műfaj folyton hat egymásra.“

Köztéri szobrairól faggatjuk, mert meg kell értenünk a salgótarjáni 56-os emlékmű egy ponton rögzített, szinte lebegő alakját. „Bravúros megoldást akartam: hogyan lehetne a statikának ellentmondani. Nem tudhatjuk, hogy az ember elfutni készül és megmenekül vagy elesik.“

szabo_tamas-2-274x412 szabo_tamas-4-274x412 szabo_tamas-3-274x412

A Dob utcában Karl Lutz emlékére készült a szalagon, a levegőben repülő ember, statikailag szintén talányos mű. A svájci diplomata 62000 zsidó ember megmentéséhez járult hozzá. A Nehru parkban a cigány holokauszt emlékmű egy kukucskáló szobor. A tükörfényes gránit oszlop fekete háromszöge szimbolikus: a koncentrációs táborokban a cigányok jelzése volt. A belül aranyozott felület a fénytől a krematórium tűzeként „izzik“, a gránitba vágott nyelvek mögött az aranyozott, megnyomorított ember alakból pedig mindig csak egy részletet látunk.

szabo_tamas-5-274x412 szabo_tamas-6-570x378

A kertvárosias Százados úti Művésztelep a stadionok szomszédságában idén 100 éves. Fantáziánk elkalandozik, micsoda élet volt itt régen, ráférne némi felújítás a házakra is. Itt él és itt dolgozik. Szinte a város központjában vagyunk, de nyugodtan lehet fémet ütni, követ vésni, láncfűrésszel hasítani.

szabo_tamas-7-274x181 szabo_tamas-8-274x181

A műteremben nem sok jele van a klasszikus szobroknak. „2005-ben tele lettem az addigi esztétikával, elég volt a kisplasztikákból.“

szabo_tamas-9-274x412 szabo_tamas-10-570x378

Jöttek a spiccvasak, a kovácsolt vasszögek. Új plasztikai felvetéseket keresett. Bár szépen gyűlnek a szegecselt fejek…

szabo_tamas-11-274x412 szabo_tamas-13-274x412 szabo_tamas-12-274x412

“…még csak az elején vagyok ennek a forma rendszernek a feldolgozásában, legalább tív évre való munkám van.“

szabo_tamas-14-274x412 szabo_tamas-15-570x378

A 7000 éves tiszai kultúra ihlette a popszegecselt alakokat. „A Tornyai múzeumban találtam rá a gyönyörű nagy fenekű idolra.“ A fából és aluminiumból készült sorozat egy része most éppen Moszkvában van a MORF csoport közös kiállításán.

szabo_tamas-16-274x412 szabo_tamas-17-570x378

Minden szobornak külön üzenete van. Kazo (El Kazovszky) szobrát még a kulyája is elkíséri. Remélhetőleg egyszer egy szobor-erdőben bolyonghatunk együtt.

szabo_tamas-18-570x378 szabo_tamas-19-274x412

„A brutális felé közeledik a világ“ 2009-ben -talán afrikai előzmények után – készültek ezek a fejek.

szabo_tamas-20-274x412 szabo_tamas-21-570x378

„…szeretem csinálni, amit csinálok, átjövök a műterembe, teszem a dolgom, aztán lefekszem, felkelek és tovább csinálom…Ha kiteszem a lábam a művésztelepről, csak kezdődnek a problémák…villamosjegyet kell venni…“

Budapest, 2011. június 15.

szabo_tamas-22-274x412 szabo_tamas-23-274x412szabo_tamas-24-274x412

Elérhetőség: mutermek@mutermek.com

LÁTOGATÓK KOMMENTJEI ( 0 )

Kövesd a kommenteket RSS-en, vagy a saját weblapodról.