Sipos Eszter
A kenu halk csobogással siklott a vízen. Már közeledtünk a parthoz, a belógó ágak alatt lehajtottam a fejem… El sem tudom mondani mennyire hiányzik a Tisza, a Sajó, a Szigetköz, a dunai túrázások, azok a ritka pillanatok. Az egyetem után hirtelen változik meg minden. Akkor jön rá az ember, addig burokban élt. Azon kaptam magamat, hogy mindent leírok.
Először csak azt, ami körülöttem zajlik, amit az újságok írnak, majd azt, ami az adott esemény idején velem történik, vagy amit gondolok róluk. A krokik, melyek ugyanolyan megszállottsággal készültek, mint a feljegyzések, egy napon egymás mellé kerültek.
Rájöttem ez egy útkeresés nálam: hol a határ a képben gondolkodás és szociális érzékenység között.
A napló felnagyítva érdekes kísérlet számomra olyan értelemben is, hogyan tudom személyes történeteimet úgy megjeleníteni, hogy még éppen súrolják az intimitás határát.
Ha egy kiállításra elmegyek, akkor automatikusan azokat a műveket keresem, ahol a képen írás is van. Magam is meglepődtem, hogy nekem ez a világom. Nyelvi korlátainkat is meg kellett tapasztalnom. Nemrég Zürichben szerepeltem egy kiállításom. Hiába volt ott a pontos nyelvi fordítás a képeim mellett, a közönség rosszul fogadta a magyar szöveget.
A világ bonyolult. Tanácsokat kezdtem tehát gyűjteni másoktól. Ebből 36 kicsi kép készült. Három évig készültek a rajzok. A sorozatot egy műnek tartom, mert így egyben tükrözi vívódásaimat és sorsom alakulásának folyamatát. Kedvenceim: “Mi a célod? Találd meg!” és “Ne feküdj le úgy aludni, hogy nem szereztél aznap magadnak örömöt!”.
Az egyik kiállításomra négy nagy kerek képet vittem, de csak háromhoz írtam tanácsot, az egyik kép még üres volt. A negyedikre szavazni lehetett és a számomra legkedvesebb üzenetet a kiállítás három utolsó napjára festettem meg. Az embereket megmozgatja az együtt gondolkodás.
Ha az ember nincs résen, könnyen magába szívhatja egy olyan világ, ami visszavonhatatlanul kizárja minden más életből. Fel se tűnik és csak egy lusta mozzanattá válik egy jól megkonstruált képen. A hatvanas évek amerikájáról készült pop-art montázshoz hasonlóan csak körül kell nézni magunk körül és kiderül divatok halmain ringatózunk, aminek már semmi köze a ma valóságához.
Kitörési pontokat kell találni. Színhasználatban is szisztematikusan keresem az újat. Szeretek tört színekkel festeni. A türkiz, a barack mellé keresem a színhangokat. Akkor szoktam például Gaudit lapozgatni, ha a különböző színállásokhoz keresem azt színt, amitől az egész össze fog állni.
Hogyan áll össze egy kép? Mi történik akkor, ha újraírunk egy már meglévő képet? Minden motívumát újra értelmezzük? Egyszerűen kisajátítjuk a témát. Mátyás király tányérja két méteresre nagyítva valószínű nem sokat mondana, de ha a töredezett szélű tárcsába belekerül a rakpart, a biciklis barátnő, háttérben a Parlament látképe, akkor egyszerre jelenik meg előttünk tér és idő.
A doktoriskolában is ezt a témát választottam. Hároméves kutatásom témája éppen a tér és idő lenne. Úgy érzem még sokat kellene és sokat tudnék tanulni. Most az Amadeus Alapítvány házában dolgozom, de nem kizárt, hogy külföldi pályázatokon is indulni fogok. Keresem a jó emberek társaságát, akikkel egy hullámhosszon vagyok. Szeretek beszélgetni, vitatkozni. Megfigyeltem, azok az emberek vitatkoznak a legtöbbet, akik a legjobban egyetértenek. Hiszen mi értelme azzal vitatkozni, aki csak hajtogatja a magáét?
Budapest, 2012. május 6.
Díjak:
Derkovits ösztöndíj (2009-2011)
Strabag Festészeti Díj (alkotói támogatás 2008)
Essl Award (különdíj 2007)
Magyar Köztársasági Ösztöndíj (2006)
Ludwig díj (2005)
ELŐZŐ: Gonzales Gábor
KÖVETKEZŐ: Korom Tibor
LÁTOGATÓK KOMMENTJEI ( 0 )
Kövesd a kommenteket RSS-en, vagy a saját weblapodról.