Rabóczky Judit Rita
„Rákattantam a mozdulatra.“ – válaszol sietve és derékon kapja a hajoló alakot, ruganyos mozdulattal rakja ide-oda. Lustán bámész testtartásban álldigál a másik szobor. Miután stabil pontot fogott a gerendán a hasa alól kukucskáló figura, párja hanyag testartása egy erőművészi aktussal megváltozik, szemtanúi vagyunk egy újabb sztori kezdetének:
Lába-dereka előre csúszik, büszke fejtartással vágyakozó lesben áll. Tetteti, hogy flegma, pedig nagyon is figyel. Még pár centi, a falnak feszül. Üzeni: erős vagyok, nem akárki! A buzgó rakosgatás inspiráló, az idő gyorsan telik…
Dr.Balogh Péter mecénás támogatásával létesült az alkotóház. A házban szükséglakások voltak, ezeket alakították át műtermekké. Az Amadeus Alapítvány keretében fiatal képzőművészek kapnak lehetőséget szabad alkotó munkára. Van szilárd háttér, de mindenki maga alakítja a sorsát.
„Bekerültem az első társaságba. Sokfélék vagyunk, lelkünk mélyén saját műteremre vágyunk… autonóm művész vagyok.”
Kapóra jött, hogy az egyetem fémműhelyét kevesen használták, és megtanultam a fémmel bánni. Először apám tanítgatott, de nem tőle tanultam meg hegeszteni. „Nem látod? Leesik a cunder!“- morgolódott, mert a hegesztési salakot nem dolgoztam el. Nem veszélytelen dolog gépekkel dolgozni. Kiteszem a falra figyelmeztetésül a sérüléseim fotóját. Legyen intő jel, hogy jobban vigyázzak.
Jól felszerelt számítógépes sarokban szaladunk végig a korszakokon: diplomamunka Giotto angyalai, városi vasmacskák, vaskaktuszok sorozatban. „A hetes buszon vittem a táskámban a kaktuszt. Amikor ezt felfedezte egy utas, paprikás lett a hangulat.”
„Kikukázott alapanyagokból készülnek lehullajtott történeteim. Vasdarabok, acéllemezek, vezetékeket, huzalok, kábelek… ezek mind egy bezárt gyár udvarából valók.“
Tobzódunk az élményekben, jövünk-megyünk Óbudán. „A szobor címe: Királynő, esetleg Kint vagy bent, talán Szerelmes… eredetileg fél méterrel magasabb volt, de nem fért ki az ajtón.“ –hangzik a rövid, sokatmondó komment. Délceg tartás, keresztbe font karok tartják távol a világot. Sűrű, bozót épül köréje. Ki tudja, mikor gondolta az alkotó: ennyi elég! Talán, mikor elfogyott az erő, a türelem, a düh.
Drót aura közepén repülnek a magányos alakok és ölelkező párok. Annyira átélhető, őszinte és sugárzó. Gombolyodnak a formák és tótágast állnak, ha kell. Komolyság vagy mókázás? A mozdulat megérintő, és mindig adódik valami groteszkség.
„Szobrász vagyok, én vágom a hajamat is. 3-4 napig eltart, mire elégedett leszek a formájával. A Mac-kel néztem hátulról, hol kell még nyírni, most rövidebbre sikerült, és fázik a fejem. Otthon vaspipacs mezőben fekszem és ébredek. Ott van az ágyam végében.“ Hogy lehet ennyi vas között élni? Úgy, hogy életet lehelt beléjük.
Budapest, 2011. április 21.
ELŐZŐ: Gera Klára
KÖVETKEZŐ: Gonzales Gábor
LÁTOGATÓK KOMMENTJEI ( 0 )
Kövesd a kommenteket RSS-en, vagy a saját weblapodról.