Medveczky Attila

„Mióta az eszemet tudom, könyvkötő szerettem volna lenni. A szüleim is azok, a gyerekkoromat  testvéremmel együtt itt töltöttük velük a Fő utca 4-ben könyvek halmai, kézzel festett papírok garmadája és különleges öreg szerszámok között. A galérián futkározni, papírból játékokat készíteni, maga volt a paradicsom.” A reformkor idején, a polgári átalakulással egy időben, az 1800-as évektől terjedt el a könyvkötő szakma. Tittl Lipót a század második felében bérelte ki a nagyvonalú banképület udvari helyiségét, ami azóta is könyvkötő műhelyként működik a Lánchíd szomszédságában, a Budai vár alatt.

„Előttünk Németh Miklós ezüstkoszorús mester dolgozott itt.” Az 1920-ban kelt mesterlevele igazolja, hogy nevezett tanonc a ‘Budapesti könyvkötők, szíjgyártók, nyergesek, bőröndösök, keztyüsök, sérvkötészek és tímárok ipartestülete előtt önállóan készített munkadarabot mutatott be’. Anno ilyen felszabadító levéllelés egy kis szerszámos ládikával indultak neki a mesterlegények, hogy bejárják Európát, tapasztaljanak és sok tudással térjenek haza.

„A családunk 1978-ban vette át tőle a műhelyt.” A magas boltívek alatti félhomályban százharminc éve gyűlnek a speciális szerszámok és különleges eszközök. Igazi ipartörténeti gyűjtemény,  pedig mindegyiket használják ma is.

A fűzőláda valójában egy állvány, arra szolgál, hogy a könyv íveit pontosan és kényelmesen lehessen felfűzni. A bígelő- és perforáló gép segítségével lyuggatják, vagy törik meg a borító kartonját.

A bőrös könyveket ereszre verik, ami azt jelenti, hogy a meggömbölyített könyvet présbe fogva, kalapáccsal alakítják ki az ún. ereszt, mely mellé a könyvtáblák kerülnek.

Aztán jöhet a borító aranyozása, amit kézzel vagy préssel végeznek. A kézi aranyozáshoz a betűket vagy mintaformát felhevítik és a fóliát így nyomják a bőrbe, vagy a vászonba.

A préssel dombornyomás is készíthető.

“Ez a kincseket rejtő szekrény akkor is itt állt a cirádás aranyozó mintanyomókkal és ritkaság számba menő betű készlettel. Ma egy kisebb vagyont elkérnének az készítésükért.”

„Az írás és a könyv lassan kikopik életünkből. Európában kezd kihalni a mesterségünk, bár Firenzében még van könyvkötők utcája is. Magyarországon is elég sokan vagyunk. A könyvtárak voltak a legjobb megrendelők, amíg volt pénzük. A diplomadolgozatok is eltartották a szakmát.

Hozzánk ma magánmegrendelők, gyűjtők  jönnek inkább, ezért eredeti anyagokkal dolgozunk és nagyon kell ismernünk a régi kötésfajtákat is. A francia betáblázástól  az ugróhátas könyvig, melynek közepe erős, mintha acélrúgó lenne benne. Amikor kinyitjuk, kiugrik a közepe, olyan lesz, mint egy nagy rajztábla, ezért végig jól lehet írni rajta. Könyvelőknek készítettek ilyet, hogy kényelmesen töltsék ki a táblázatokat.

Sok érdekes és különleges, régi könyvvel volt dolgom. Itt van ez a fotóalbum. Tervezem, hogy készítek egy ilyet, de még nem jöttem rá a fortélyra, hogyan gömbölyítették le és aranyozták be a karton széleit. Egyszer egy börtönnaplót hoztak bekötni. A kiegyezés környékén írhatta egy orvos. Életemben nem találkoztam gyönyörűbb írással, amiből annyira áradt volna a lelki béke.

Édesapám öt évvel ezelőtt adta át a műhelyt és én képviselem itt az ötödik generációt. Játékból kezdtem könyvet kötni és most is játszom.”