L.Szabó Erzsébet
Mondhatnánk, a szerencsével kezdődött. A Retek u. 5-ben Z.Gács Györggyel lakott nyaranta egy gangon. A szomszéd „tanár bácsi” bíztatta a lelkesen rajzolgató kislányt, hogy ne hagyja abba, mert jól csinálja. Ő pedig folytatta és sikeres felvételit tett a Művészeti Gimnázium festő tagozatára 1950-ben. Három évre rá Báthory Júlia tanítványa lett, aki megalapította az üvegszakot miután visszatért Párizsból. Nekik, egy bátor és világhírű üvegművész elszántságának és egy modern gondolkodású festőtanár elhivatottságának köszönhető, hogy a magyar üvegművészet egy olyan korban tudott megújulni, amikor az ország fizikálisan, szellemileg és politikailag is romokban hevert. Párizs, München és Dessau művészkolóniáinak kisérletező, újító és szabad szellemét sikerült máig meghatározó és szinte egyedülálló módon megvalósítani a „Kisképzőben”. Vendéglátóm története, életfelfogása és művészete tűpontosan bemutatja mit is jelent ez.
„Kitanultam a szakmát ’ától cettig’, az asztali készlet tervezéstől, a csiszoláson, a színes hutaüvegek és festett templomüvegek kivitelezéséig, hogy bárhol önállóan tudjak dolgozni. Arra is felkészítettek, hogy szériagyártásra alkalmas terveket nagy pontossággal meg tudjak rajzolni. A Salgótartjáni Üveggyárban voltam gyakorlaton, ahol kristály alapanyagú üvegtárgyakat is gyártottak. Itt ismertem meg a gyártás technológiáját. A fiatalok rendelkezésére állt egy tanulókemence, hogy kitapasztaljuk a fortélyokat. Tudnom kellett, a mesternek hogyan mozog munka közben a keze. Én, a tervező mondtam meg, hogyan készítsék el a tárgyakat.”
Útmutatást kapott, hogy invenciózus és napra kész legyen az új technikák és anyagok ismeretében, a megjelenő új technológiákhoz és anyagokhoz a művészi megújítás habitusával álljon hozzá. Alázattal bánjon velük. Példát kapott, hogy dokumenálja és szabadalmaztassa találmányait, mert értéket jelentenek. Itt megjegyzendő, abban az időben még csak kezdetleges volt a nemzetközi studióüveg mozgalom, aminek köszönhetően az alkotók először léptek ki a gyári üvegtervezők névtelenségéből.
Amikor Stanislav Libensky és Soukup professzorok tanítványaként tanult a prágai UMPRUM főiskolán, terveit a Zselezny-Brodi iskola műhelyében kivitelezte. Ez a tudás teljesedett ki később Velencében Astone Gasparetto professzor irányítása mellett. A hatvanas évek elején már dolgozott a Moser üveggyárban, a német Peil és Putzlernél, Salviattinál Muranoban, itthon pedig az Ajkai üveggyárnak. Tervezett a Salgótartjáni, a Tokodi, a Parádi és a Karcagi üveggyárakban. Kísérleteket folytatott a Műszaki Üvegipari Szövetkezetben és a Szilikátipari Kutatóintézetben. Mellette kiállításokon szerepelt. 25 éves, amikor a Műcsarnokban bemutatott „többréteges szines hutakész üveg alkotásait” Munkácsy-díjjal jutalmazták. 1984-ben Érdemes Művész díjat kapott.
Hatvanöt évről képtelenség röviden beszélni. Kiállítások hosszú listája, számos méltatás és saját tanulmány dokumenálja milyen gazdag az életmű. Azt sem fogjuk soha megtudni, hol tartana ma a magyar üveg dizájn ilyen nagyformátumú és munkabírású művész mellett, ha harminc évvel ezelőtt nem zárják be és pusztítják el üveggyárainkat.
A műterem, ahova visszavonult a Teréz körút egyik tágas nappalijából nyílik. A szerszámok és eszközök árulkodnak a szakmai sokoldalúságáról.
A műgonddal készült unikális darabok finomak és elegánsak, ha rászalad a tekintet, nem engedi el. Szinte látható, hogyan forgott a pipa végén a forró gömb. Olyan, mint egy meglebbenő szines függöny, vagy egy készülőben lévő festményre emlékeztet, ahol a több réteg alól még itt-ott kilátszik a festővászon.
Más daraboknál érezzük, ahogy az üvegbe fújt lehelettől nyúlik, hasadozik a felületbe olvadt idegen anyag legyen az ásvány, szinezék vagy aranylemez. A kész tárgy, pedig mintha még mindig folyékony állapotban lenne. Rögzül egy mozzanat, örvénylik a tűz, úsznak a levegőben a zárványok, lebegnek a textil foszlányok.
Pár nappal a látogatásom után vírusjárvány miatt kijárási korlátozást rendeltek el. A bádudvarnoki álmok egyelőre nem válnak valóra. Ez az igazi bánat a művész számára. Nem a betegségtől, a testi elmúlástól való félelem, hanem a gyötrelem az idő múlása miatt, mert annyi ötlet van még a fejében amit szeretne megvalósítani, a sok színpompás kígyóbőrös, gyöngyös, brokátdíszes edény, váza, ami a nevéhez kötődik és amit szeretne még elkészíteni.
ELŐZŐ: Antigravitáció
KÖVETKEZŐ: Szilágyi Csilla
LÁTOGATÓK KOMMENTJEI ( 0 )
Kövesd a kommenteket RSS-en, vagy a saját weblapodról.