Kóródi Zsuzsanna

Londonban vettem egy koponya- és fényképezőgépmintás lentikuláris táskát, amit még mindig imádok. Nem tudok ellenállni a vicces gyerekkori dolgoknak, a kacsintós pénztárcának, a színváltós matricának. Mikor elhaladok egy kerítés mellett, vagy az utcán meglátok egy lyukacsos szemetest, a lécek vibrálásától és ugráló pontok látványtól szinte gyermeki boldogságot érzek. Mindig művész akartam lenni. Úgy képzeltem el a jövőmet, hogy bent vagyok egy szobában ecsettel meg vászonnal és azt csinálok amit akarok. Az álomtörténet csak eddig tartott, de hogyan legyen tovább? Fogalmam sem volt. Aztán megtaláltam a kérdésre a választ, amikor szerencsére láttam az üvegfújásról egy amerikai filmet. A Kisképzőben, majd utána a MOMÉ-n az üvegszakra jelentkeztem.

Racionális és egyben romantikus döntés volt. A professzoromtól –Bohus Zoltán– sokat hallottam Pilchuckról, a híres üvegiskoláról. Elhatároztam megnézem magamnak. Ma is, ha becsukom a szememet, látom, ahogy a kezdetekkor az alapító Dale Chihuly és barátai a hajnali hideg párájába burkolózva hordóból fújják az üveget. A kurzusok indulása előtt fiatal önkéntesek napokon keresztül ontják a látványos üvegtárgyakat. Részben ezek eladásából fedezik az iskola működését. Vettem a bátorságot, jelentkeztem egy szezonra a „cold shopba“, ahol egy cseh sráccal ketten csiszoltuk végleges formára a meglehetősen populáris tárgyakat.

A MOMÉ-n az üvegszakosoktól elsősorban az ipari formatervezést várják el. A levegőben van: csak szobrot ne…! Aztán mégis mindenki elkészíti a maga szobrát. „Akkor még mindig nem tudtam eldönteni, hogy a kép vagy a szobor érdekel. Abban már biztos voltam, hogy a figuralitás már nem vonz, beleszeretettem a geometriába. Azt is tudtam, hogy a síküveggel akarok kezdeni valamit. Így jött az op-art, az optika művészete.“

„A diplomamunkám üveglapokból állt, az élére ritmikusan váltakozva színes fóliát és üveget ragasztottam, hogy a látószög változásával sodorjon a felület a látványa. A mű elkészítésétől kimerültem fizikailag, tudtam hát, nem fogok többet 20 kilós tárgyak készíteni. A siker szerencsére még sem maradt el. Megkerestek a Zeneakadémia Wesselényi utcai épületének felújításával kapcsolatban, hogy a nagy homlokzati üvegfal tervezésében vegyek részt. Az ablakokkal sűrűn tördelt hatalmas felületen két réteg üveg között futnak a színes csíkok. Moire-nak hívják, amikor két raszter találkozásával interferencia keletkezik, és tekintetünk egy hullámzó mozgást érzékel.“

„A 2012-es Huglass kiállításon már egy olyan tárgyat mutattam be, ahol nem az éle felől színeztem az üveget. A digitálisan megszerkesztett mintát két rétegben tervezem a kompozícióba. Az alsó rétegre nyomdai eljárással kerül a grafika, a felső rétegre szitanyomatot égetünk be, majd az üvegvastagsága adja ki a képet. A szerkesztésnél a képzelőerőmre kell hagyatkoznom, mert a grafikának nem érzékelhető az árnyéka a számítógépen.“

Bordás üveggel lehet elérni a lentikuláris hatást. Az első tárgyakhoz sík üvegből vágott csíkokat csiszolt gömbölyűre. A jelenlegi sorozathoz üvegpálcákat ragaszt egymáshoz. Ezek a bordák rakják össze a szétszedett képet, mely négy különböző síkból áll. „A sok színtől, a hologramhatástól félek. Gyorsan beleszaladhat az ember a giccsbe. Szeretek fotózni, és bár egyszer biztosan használni fogom őket a műveimhez, el akarok kerülni minden kísértést, amire elég sok példa van a világban.“

Itt kanyarodjunk vissza Pilchuckhoz, Chihulyhoz, aki káprázatos formájú és felfoghatatlan méretű tárgyakat alkot még ma is. „Amikor utoljára már Gyurival –Gáspár György– tartottunk nyáron egy kurzust Amerikában, sikerült találkozni a mesterrel. Úgy volt, csak a műtermét láthatjuk. Döbbenetes, ahogy a hatalmas hangárban óriási vasállványok segítségével beállítják a teret a későbbi „valóság“ méreteit imitálva, hogy kipróbálják, hogyan fognak megjelenni a bizarr, organikus üvegalkotások … és egyszer csak jött ő. Még sem utazott el. A három perc alatt, amíg velünk volt, kiderült: természetesen ő is magyar származású, a nagyszülei szlovákiai magyarok voltak.“