Kisképző Üvegszak

Itt az idő, izgalom a tetőfokon. Működik a huta. Ventillátorlapátok verdesnek energikusan. Hivogatóan nyitott ablakok mellett dohog az olvasztó kemence. Bonyolult csőrendszerek és biztonsági berendezések hálózatán keresztül gyülekeznek a mesterek, tanárok, sűrűn beosztva érkeznek az üvegszakos tanulók.                              .                                                                                                                                                                            .                                                                                                                                                               .

Többször nekifutottunk már, hogy megszámoljuk, hány huta működik Magyarországon, de az Ajka Kristály üvegolvasztó kemencéin kívül komoly talán négy vagy öt van. Ezek közül is az egyik a Kisképzőben, szemeszterenként kétszer 1-1 hétre, 10 napra fűtik fel. Ennyire van anyagi fedezet. Egész éjszaka hevítik, olvasztják a másnapi adagot.

Formába fúvás folyik. A diákok készítik a terveket és a formákat. Nyakig maszatos mindenki az olajos grafittól. Ha ezzel kenik ki a gipsz formát, nem ragad bele az üveg és többször is fel tudják használni. Füstöl azonban veszettül, párban legyezik teljes erővel. A formát szilárdan kell tartani, a megfelelő pillanatban tanácsos megnyitni. Az első darab még nem tökéletes, de az élmény felejthetetlen lesz.

Emil már begrafitozta a két korsóból az egyik negatívját. „Az lesz a jóság, ez a gonosz“- mutatja és alig várja a pillanatot, amikor az ő formája kerül sorra. Barátságos fújómester valósítja meg a műveket. Évtizedeket dolgozott Tokodon. Ott készült az unikumos üveg is. 112 dicsőséges év után a csőd (2004) elvitte a híres üveggyárat.

Ez alkalommal James Carcass a másik fúvómester. Egy pillanatra sem lankad a figyelem. Ilyenkor itt van az üvegművészet színe-java. Odaadóan segítik a lelkes tanítványokat. Egymás felé is pattognak a kérdések, kapásból a válaszok, ki mit próbált meg eddig, vagy milyen megoldásról hallott. A hangulat irigylésre méltó. Valódi szakmai műhelymunka.

Ebéd időben megrohamozzák a bátrak a fúvócsöveket. Először egy kicsit vesznek a cső végére, csak ha az meghűl picit, tapad rá a következő réteg. Majd belemártják újra, úgy, mint ahogy a mézet csavarjuk a kanálra. És lehet próbálkozni, kis üvegbuborékot fújni a közepébe. Máté minden pillanatot kihasznál. Ül a padon, elmélyülten pörgeti, formálja, fújja. Ráérzett már az ízére és valamit biztosan forgat a fejében is.

Eszter minden mozdulatában benne vannak a gyakorlott tánclépések. Az üvegfúváshoz nem árt a jó ritmusérzék. A kis gömb nyeklik ide-oda, élvezettel próbálja egyensúlyozni és figyel Borkovics tanár úrra, aki a déli szenviccsel ugrott be az órára. Huta mellett képzeli el az életét, mert örömét leli benne, az üveg szép, és sok benne az alkotás lehetősége.

Még 24 óra, és a hűtőkemencéből kivehetők az üvegek. Lesz, ami tökéletes, de lesz, ami kissé csálé. Öröm és csalódás. Szerencsére ott vannak bíztatásul a kiváló példaképek, akik élnek-halnak a mesterségükért és nem hagyják magukra a kesergőket.

Köszönet Kecskés Krisztinának, Bihari Kristófnak, Sipos Balázsnak, Borkovics Péternek és James Carcassnak a türelmes magyarázatokért, a diákoknak a bemutatkozásért.

Budapest, 2012. április 5.