Hegyvári Bernadett
Cornwallban olyan erős a tengerparti szél, hogy megdönti a legerősebb fákat is. Erről is beszélgettek a zsűrivel, amikor a hanyatt hajló „Fiú” szoborért ítélték oda a díjat. A Worshipful Company of Glass Sellers London az 1500-as években alapított céh az egyik legtöbb tradícióval bíró, komoly elismerést élvező szakmai szervezet Angliában. Minden évben meghirdetik a díjat azoknak a fiatal feltörekvő művészeknek, akik Angliában élnek és dolgoznak. „Meglepődtem, hogy behívtak interjúra és beszélnem kellett a szoborról. ’A fiuk mindig az égre néznek’ – szólt az én egyik érvem arra miért is döl hátra szobor. Tetszett nekik a szobor szögletessége is, meg hogy darabokból van. Náluk ez a gondolkodás ismeretlen, ránk pedig jellemzőek az erős konstruktivista hagyományok miatt.”
A díjat a Lord Mayor of London, London történelmi belvárosának polgármestere adta át egy vacsora keretében a nagyestélyiben és smokingban megjelent több száz fős sereglet előtt. Mindenki ott volt, aki számított. Amikor a „Loving cup”-ot körbe adják kell mondani mellé egy szöveget, szerencsére a hátam mögött álló szomszédom súgott végig. Egyszerre volt ijesztő és vicces az egész, az angolok rettenetesen hagyomány mániásak a szó jó értelmében és ennek súlya van.
Ez volt az első munkám, amit Max Jacquard üvegművész műtermében készítettem. Utána kerültem egy önálló stúdióba amit Londonban a régi vasúti hidak alatt alakítanak ki. Két szinten 14 művész dolgozott. A kiváló hangulatú társaságban volt kerámikus, festő, zenész, kárpitos, performance művész. Életem egyik legjobb szakasza volt ez.
Casting technikával dolgozom. Az öntészet tele van izgalommal, mindig van benne meglepetés. Szeretem a tárgyaimat sok-sok dirib-darabból összerakni, de a forma gonoszkodik az égetésnél, mert a zsugorodása kiszámíthatatlan. Sokat kellett kísérletezni. Amikor Angela Thwaites 2011-ben megjelentette a ’Formakészítés az üvegművészetben’ (Mould making for glass) című könyvét, modellezési szempontok alapján az én tárgyaimat is említi.”
„Először fejeket készítettem. Volt köztük persze zsákutca is. A zöld fej már három különböző üvegből készült. Középső részébe egy londoni buszmegálló kitört üvegét olvasztottam bele.” Az üveg elfedi és fel is fedi azt, ami belül van, ugyan úgy mint az ember.
Miután visszaköltözött Magyarországra érdeklődése a mindennapi élet felé fordult, megszületett a fia és a lánya. „Arra sem volt idő, hogy egy vacak teát megigyak. Belső kényszerem van az alkotásra. Nem tudok nélküle létezni. Azt mondtam magamnak: Nézz körül! Minden ami körülötted van inspirál. A mindennapok eszközeit, tárgyait kell szétcincálni és felmagasztosítani mert megérdemlik” Először születtek a kavicsok, amiket mindenhol megtalálunk, majd eljött a teáscsészék és egyéb tárgyak ideje.
“Szeretek szöszmötölni, szétvágni, összerakni, magamévá tenni a tárgyat. Egy olyan játék lesz, amellyel nem lehet játszani, mert eltörik. Megszűnik a tárgy eredeti funkciója a munka során és beemelődik a képzőművészetbe, ezzel felmagasztosul az egyszerű, a mindennapi.
A szimpla pohár és kancsó forma a víz egyszerűségét fejezi ki. Ez a tárgyegyüttes egy új alkotói korszak, a csendéletek korának kezdete. „A víz micsoda kincs sokak számára. Azzal, hogy több darabból rakom össze a tárgyat, kockáztatom, hogy a szétszedésnél sérül.” Életünk, ami függ a víztől, pont olyan törékeny, mint az üveg.
PREVIOUS: Barabás Márton
NEXT: Kóródi Zsuzsanna
USER COMMENTS ( 0 )
Follow Comments via RSS feed. Trackback Comments from your website.