Félegyházi Károly

Gyerekkoromban hegedülni tanultam. A tanárom a nyitott bicskája hegyét tartotta a könyököm alá, hogy tartásom tökéletes legyen. Abba is hagytam a zenélést. Szerettem bütykölni, fúrtam-faragtam, szereltem, rajzoltam. Így kerültem gépipari technikumba, majd az Iparművészeti Főiskolára, ahol ipari formatervezőként végeztem.

.

A tanulás, később a munka mellett egy műlakatos műhelyben dolgoztam. Idős mesterem kénytelen volt háromszor is költözni, végül feladta az ipart és felajánlotta vegyem át a műhelyt. Ezzel az ipari formatervezői működésem fokozatosan átalakult kézműves tevékenységgé.

A Művészeti Alap tagjaként terveztem és kiviteleztem különféle tárgyakat, például az Omega lámpacsaládot. Ment is egy darabig, de rá kellett jönnöm, a tervezés nem igazán az én világom.

A restaurálásban több a manualitás. Élvezem a közös feladatmegoldást az építésszekkel, megrendelőkkel, műemlékesekkel. Ha nincs meg az eredeti, akkor megbeszéljük a stílust, az arányokat, mi legyen a műszaki megoldás, azután elkészítem.

A Sándor Palota átépítésekor elkészíthettem a történelmi magyar címert, lámpákat, feliratokat. A Klotild Palotába lámpákat készítettünk, a Tihanyi Apátságba korlátokat, zárakat, rácsokat… Folyamatosan van munkám, akár felújítás akár korhű másolatok.

A legizgalmasabbak a zárak. Érdekes, szellemes műszaki megoldásokkal találkozom. A legnagyobb méretű lehetett úgy harminc centi. Privát megrendelőim is vannak. Aki régi kúriát vásárol, igényli a korabeli vasalatokat, de új, modern épületekhez is kérnek míves kovácsoltvas és műlakatos elemeket.

A régi lámpák felújításánál az egyik legnagyobb probléma a búrák beszerzése. Ezekhez a szépséges szecessziós csillárokhoz sikerült hozzávalót találni. Érdekes ritkaságok, ezt közepén egy rúddal le-fel lehet mozgatni.

A műhelyben van min ámuldozni. A transzmissziós fúróállvány, ami még súllyal és nem rugóval működik.

És az öreg kézi prés, a sarokban pedig a fémnyomó pad. Ezen készülnek a lámpákhoz a fémkúpok. Kell hozzá erő és kitartás.

Reméltem, fiaim közül valamelyikük majd követ engem, ehelyett lett építész iparművész, trombitaművész, zongoraművész. Egy időben tanítottam a gödi szakiskolában, hátha lesznek olyanok, akiknek tovább lehet adni a mesterséget. Vagy tíz évig fogadtam itt az ipari tanulókat, de egy kivételével mind kihullott.

De majd az unokák! Tizenkét unokám van. A tizenhárom éves már nyaranta nálam inaskodik. Lehetett úgy tízéves, kaptunk tőle egy rajz-sorozatot, címe: A négy évszak. A kilenc évestől pedig mikor megkérdeztük, mi szeretne lenni: „Kovács leszek, vagy hegedüs, úgyhogy sokáig élj még nagypapa!“

Budapest, 2011. október 28.

Elérhetőség: felegyhazik[kukac]freemail.hu