Farkas Márta

Olyan vagyok, mint a rák: Szétnyitom a karjaimat, majd bezárom és mindent viszek, amit összefogtam. Lomtalanításból gyűlnek a dobogó alá a tárgyak, a szekrényajtók, székek, hintaszékek. Lassan sorra kerül mind és nemezből elkészítem rá az új kárpitot vagy a betétet.                                                                                                                                                 .

Most ez az ő mestersége. „Angol férfiszabászatot tanultam a hatvanas években. De kinek kellett már akkor a negyvenes évekre jellemző keményre varrt zakó? Vagy kinek volt türelme kivárni amíg egy ülepvarrás hat hónap alatt kézzel elkészült. Ezekre a fortélyokra nem volt szükség a Vörös Október Ruhagyár (VOR márka) szériatermelésében.

Szabász tudásomat már ritkán használom. Túrkálóban szoktam fillérekért kincsekre bukkanni. A vadonatúj finom gyapjúból varrt kommersz kabátokat vagy kardigánokat csak át kell kicsit szabni, hozzánemezelek néhány finom részletet és máris kész a különleges szalondarab.

Friss és fád színekben sűrűre nemezelt textíliák, kacskaringós, gyajúval bevont drótok kerülnek elő. A tároló helyként funkcionáló, magas beépített dobogóktól teátrális a milliő. A főúri pompába öltöztett utazó láda mögül az sem lenne meglepő, ha maga Bánk Bán lépne elő. Főleg itt a Budai Várban.

Több évtizede annak, hogy olyan élethelyzetbe került, hogy elvállalta az Országos Levéltár házmesteri állását az Uri utcában. Ezt tartja élete egyik legszerencsésebb adományának. Ebben a palotában található még a Képzőművészeti Lektorátus, a Textil-Restaurátor műhely és a Könyvkötő műhely. Volt honnan ellesni a tudományt.

„Nemezelni bárhol lehet. Nyáron a Rialto hídat idéző lépcsőház alatt az udvaron. Télen a nagy étkezőasztalon.

A bútorkápitozást magyar gyapjúval kezdtem, ami nem volt a legjobb minőség. A színes részeken gyorsan elkopott. Ezért nem is merek pénzt kérni érte, elajándékozom őket még most is, pedig az ausztrál gyapjú már kiváló minőségű.

Azért készítem, mert sok örömet okoz.

Izgalommal vetjük rá magunkat a múzeumba illő kalaptartókra. Megszállottan gyűjt mindenféle textilt.

„Egy lomtalanításkor behívott a házába egy asszony. Látta, hogy a kidobott rongyok között matatok. Megajándékozhat-e egy régi keresztelő garnitúrával? Brüsszeli csipkéből készült a kis rékli és fejkötő. A régi bugyogó gyűjtemény is biztosan érdekes látvány lesz majd az lányunokáknak.

Elvarázsolt világba kerültünk. Néha olyan, mint egy babaház, néha pedig, mint egy palota. A ház úrnője dekorál, barkácsol, maga rakja a cserépkályhát, ragaszkodik a vörösréz fürdőkazánhoz, amihez saját maga gyártja a papírbrikettet. Büszke az 1917 előtt készített gáztűzhelyre, mert már akkor volt edénymelegítő.

A picinyke varrószoba pedig egy olyan időkről árulkodik, amikor a nő hölgy, a férfi pedig úr volt.

Budapest, 2012. szeptember 8.