Emmausi este

Kéri Imre Munkácsy-díjas festő- és grafikus, Magyarország Érdemes Művésze grafikai kiállításán az Ars Sacra Fesztivál alkalmából láthatunk egy válogatást. A bibliai jeleneteket ábrázoló alkotások jól példázzák, hogy a határtalan türelemmel készült klasszikus grafikának sajátos formája a borzolás, a digitalizás művészi elődje, emberi kéz alkotta pixeleinek köszönhető fény-árnyék drámaisága a ma emberét ugyanolyan elemi erővel szólítja meg, mint évszázadokkal korábban. A kiállítás megnyitója alkalmából kötetlen beszélgetésre készültünk a művek művészettörténeti hátteréről és a grafika születéséről.

 

A mezzotinto nagymestere megidézi Caravaggio itáliai festő szellemét. Az „Emmausi vacsora” című festmény a kereszthalála után feltámadott Krisztust ábrázolja két tanítványával. Caravaggio a természet szépítése nélkül ábrázolta képeinek szereplőit, egyszerű, hétköznapi alakjait környezetéből válogatta, vallásos tárgyú műveit többnyire a legszegényebb rétegeket képviselő, népies figurákról festette meg. Művészi eszközei között kitüntetett jelentősége volt a megvilágításnak, melynek köszönhetően számos követőre talált nemcsak a reneszánsz, de korunk művészei körében is.

Abban az időben (16.század) sok festő borospincébe vonult festeni, talán a meleg nyár nem tett jót az olajfestéknek és volt hely bőven a nagy méretű vásznaknak. A mély pince homályába kis lőrésnyi ablakokon tűzött be magasból a nap és élesen megvilágította ami útjába került. Kéri Imrét római látogatása ihlette meg, hogy  „Emmausi este” címen az itália festőnek ajánlva elkészítetse mezzotinto technikával a mű átiratát.

A kiállítás megtekinthető 2019. szeptember 14-22. között.

 

 

LÁTOGATÓK KOMMENTJEI ( 0 )

Kövesd a kommenteket RSS-en, vagy a saját weblapodról.