Ef Zámbó István

Gyerekkoromban annyira fontosnak tartottam a valóság felfedezését, – lemásztunk pincékbe, padlásokat kutattunk át, sziklákra kapaszkodtunk, átúsztunk folyókat -, hogy naplót vezettem és meg próbáltam illusztrálni az élményeimet. Talán ezt nevezhetném képzőművész tevékenységem első szárnypróbálgatásának.                                                                                                                                                       .

Kamaszkoromban nagy hatással voltak rám a szentendrei templomok belső terei, díszítése, ikon festményei, ezért magam is készítettem régiségnek tűnő tárgyakat.

Később, amikor megismertem a „modern festészet” történetét, -bár soha nem akartam festő lenni – a nekem tetsző nagymesterek (Monet, van Gogh, Paul Klee, René Magritte, Dali, Marcel Duchamp, Vajda Lajos) stílusában kezdtem „edwinista” képeket festeni. Megismerkedtem feLugossy Lászlóval, aki hasonlóan gondolkodott a dolgokról, mint én és hosszú évekig alkotó társam lett.

(Edwinizmus = zászló, amit olyan szél lobogtat, ami nem fúj)

1968-ban közösen tettük ki képeinket a szentendrei Várdomb falára. Létrehoztuk az első szabadtéri tárlatot, melyet tíz éven át minden év október első vasárnapján megrendeztünk. Sok autodidakta művészt (festőt, szobrászt, zenészt, írót-költőt) vonzott a térségbe az esemény, közülük többen Szentendrén telepedtek le. Ennek köszönhetően jött létre később a Vajda Lajos Stúdió.

1969 nyarán „Nalaja Happening” néven szerveztem „egy eszme zártosztályba vonulásának emlékére” performance jellegű előadásunkat. Az eszme feLugossy Laca volt, aki a kötelező katonaság alól sör-seduxen módszerrel mentette föl magát. Én, mint ifjú dadaista, ebben az időben minden cselekedetemet, gesztusomat műalkotásnak tekintettem, úgy, hogy szinte természetes volt részemről reagálni erre az esetre is.

A húsz percre tervezett előadás rendőri intézkedésbe fulladt és hat hónapig tartó vizsgálati fogsággá változott. A dadaizmus szellemében született teljesen ártatlan produkciót a történelmi korszak (1970) rémálomszerű skizofréniájának köszönhetően „akarat egységben elkövetett garázdaságnak” minősítette. A résztvevők közül tíz embert ítéltek el.

Ez az esemény nagy port kavart országszerte, sőt a külföldi sajtó is foglalkozott vele. Politikai ügy lettünk, akaratunkon kívüli ellenállók. Rájöttünk, van kultúrpolitika. Eddig eszembe se jutott, hogy engedélyt kérjek bárkitől bármire. Tudtunkra adták, ez így nem mehet. Minden tervünket be kell jelenteni és majd segítenek. Így is lett. A szabadtéri tárlatokat a Népművelési Intézet zsűrizte, helyiséget kaptunk az összejöveteleinkre. Szentendre egyik legszebb keresztboltíves pincéjében megalakult a Vajda Lajos Stúdió, mely most is működik.

Több, mint 500 kiállítást szerveztünk az elmúlt 40 évben. A 70-es években számtalan avatgard eseménynek volt színhelye. Itt fejlesztettük ki az intuitív-asszociatív-improvizatív hangterápiás zajbalettokat. A Bizottság zenekarunkkal is sokszor játszottunk és a performance műfaj népszerűsítésének legismertebb fészke lett. A pince műhelyként is működött időnként. A posta előttti műgyanta szobrok részben itt készültek. Többször is volt egyéni kiállításom e legendássá vált helyen.

Képeimmel szobraimmal olyan gondolatokat szeretnék ébreszteni a nézőben, ami nekem se jut eszembe. Ez jellemzi szimbolista-szürrealista munkáimat. Motivumokat variálok végtelen változatban. Olyan érzésem van néha, mintha egyetlen képet festenék egész életemben. Szeretem az ellentétek egybe olvasztását, egymás mellett való szerepeltetését. Számomra egy locsoló kanna mellett heverő fűrész vészjósló, a koporsóban egy luk pedig optimista tett.

Szentendre, 2013. augusztus 13.