Darvas Árpád

„Autóversenyző akartam lenni. Nagynéném kijelentette: fűszeres inas leszek, de a család leszavazta, mert vékony voltam. Anyám elvitt a nyomdába, oda csak betűszedőket kerestek. Az se volt jó, mert az ólomtól megbetegedik a tüdő. A nyomdász javasolta, próbáljuk meg az Iparművészetit. Kiderült, ott már folyik a tanítás, de tehettem pótfelvételit.

Az ostrom után a legkiválóbb művészek jöttek oda tanítani. Jó volt a hangulat, barátok voltunk és támogattuk egymást.

Nem nekünk kellett a munka után szaladni. Mielőtt a mozikba került egy film, felkérést kaptunk a Mokép-től a plakát elkészítésére. A Báthori utcában volt egy kis vetítőterem, ahol tolmáccsal végig néztük a filmet. Minden ránk volt bízva. Csak akkor szóltak, ha kevés volt a pénz: Legyen inkább két szín!

Sok plakát készült. A nyomdák nem törődtek semmivel. Folyt a földön a festék, volt, hogy olyan papír hátára nyomtak, amit egyszer már felhasználtak másra. A politikai plakátok készültek jobb minőségben.

A grafikát a komputer megölte. Egy híres borásznak készítettem borcímkét. Tetszett neki, de a színre bontott rajzokat a nyomda nem fogadta el. Elektronikusan kérték az anyagot. Nem rajzoltam többé. Visszavonultam.

Valamit mindig kell csinálni. Háztartási gépek csomagolásához használt anyagból készítem szobraimat. Nem túl kellemes faragni ezt az anyagot, de tudom csinálni az íróasztalnál. Magamnak teszem, élvezem.

Kínai hatásra készítem a szobrokat. Szeretem a kínai irodalmat. Zseniális. Más felépítésű mint az európai. A tv-ben is kínai adást nézek, pedig nem értem a szöveget. A nyugat nem figyel az emberi értékekre, csak a pénz érdekli.

Mindig azzal kell foglalkozni, amit a kor diktál. ’Képbuzeráns’ vagyok, most fotózok. Magazinokból fotózom ki a nőket. Leginkább történelmi karaktereket keresek. A fiamtól kaptam egy számítógépet, oda gyűjtöm. A jó fotóban benne van a lélek, emberi, hiteles.

Az emberek önkéntelenül is kivetítik az énjüket. Azt hiszik, ha megváltoznak mások lesznek. De a lélek nem tud megváltozni, mert a lélek az ősöktől, a családból jön. Ma páldául minden gyerek tudja, ha rosszul él. Mert mondja neki a környezete.

Apámat anno kiutasították a csehszlovákok, mert magyarnak vallotta magát. Semmink nem volt itthon. A Fő utcában egy különös udvarban, a Nyúlkaszárnyában kaptunk egy 5×5 méteres szükséglakást. Teljesen üres volt. A palafal oldalában volt csak egy luk a füst kivezetéséhez. Tihanyi bácsihoz jártunk vásárolni. Még billenős mérleget használt. Hitelt is adott. Kisgyerek voltam, magyarul se tudtam. Szüleink soha nem mondták, hogy milyen rosszul élünk.”

Töprengéssel telik a kellemes délután: Valóban mindent el kell hinni a jól fizetett tudósoknak, mert jó fejűek? A művészet tényleg csak egy linkség? Mitől változik meg az ember ízlése? Szabad-e műkedvtelésből ikonokat festeni?

„Az emberek nem foglalkoznak az alapvető dolgokkal. Két dologról nem lehet tudni hol van: a lélekről és az Istenről. Mózes, amikor eljutott Isten hegyéhez és megkérdezte Istent, mit mondjon népének, ki ő? Mi a neve? Ő így válaszolt: VAGYOK A KI VAGYOK”

Budapest, 2013. április 14.

Díjak:

Munkácsy Mihály-díj (1964)

Érdemes művész (1987)

Decorations:

Munkácsi Award (1964)

“Meritous Artist” (1987)