Czebe István

Az elmúlt hónapok lázas munkával teltek. „Magam sem értem, hogyan sikerült elkészülnünk határidőre a Mátyás templom üvegablakainak a felújításával. Minden egyes táblát a legfinomabban, kisméretű gyémánttárcsa segítségével emeltünk ki. Itt a műteremben a restaurátori elvek és szabályok szigorú betartásával bontottuk szét és rögzítettük az eredeti ólomrajzolatát. Közben folyamatosan dokumentáltunk. Az olyan sérült darabok, illetve a felületidegen pótlások helyett, amelyek mindenképpen cserére szorultak, új elemeket készítettünk.

A Bolyai János Gimnázium után a Salgótarjáni Öblösüveggyárban dolgoztam Erdei Sándor üvegművész mellett, aki a mentorom is volt. Az Iparművészeti Főiskola elvégzése után Buczkó Györgynek köszönhetően Tokodra járhattam az üveggyárba. Nekünk az egyik legjobb hely volt akkor az országban. Nagy mennyiségben állt rendelkezésre a folyékony üveg. Kipróbálhattuk a meleg üveg készítés határait méretben és formában is. Az anyag ismerettel lehet biztonsággal tervezni és alkotni. Az ember a hibából tanul és építkezik.

A mai valóság lehetőségeihez mérten dolgozom meleg üveggel. Jó lenne sokkal többet gyakorolni. Nemrég készítettem ezeket a torzókat. A fúvócső végén a meleg üveget a gravitáció, a centrifugális erő, és minimális szerszám segítségével formáztam. Szeretem a hutaüveget, ahogy a szemem láttára és az irányításommal alakul a meleg üveg. Fontos, hogy pontosan illeszkedjenek a darabok, hogy maguktól is megálljanak egymáson.

Érdekel az üveg statikája, ahol a szerkezetben az üveg tart üveget. A tárgyaimnál lebegő hatásra törekszem. Az egy darabbá összeolvasztott szobrok épp azáltal válnak izgalmas plasztikai kísérletekké, ami a lényegük: az alapanyaguk, maga az üveg. A konstrukciókban a határokat keresem. Ez persze okoz némi fejtörést, nagy kísérletező kedvet és sok türelmet igényel.

Az agyagból megmintázott darabról még nem tudom eldönteni, hogy az üvegben jó lesz-e. Egyedi darabokat készítek, minden gipszformát egyszer használok, nincs róluk gumiöntvény. Miután elkészül a gipszminta, még nézegetem egy darabig, hogy tényleg ezt szeretném-e. Aztán egyenként rakosgatom a formába a méretre vágott üveglemezkéket. Olyan ez, mint a dominó. Ha eldől, kezdhetem előröl.

Leginkább frontális beállítású tárgyakkal foglalkozom és masszív hatású talapzatokra állítom szobraimat. A fekete-fehér kontrasztokat kedvelem a legjobban. A legizgalmasabbak és a legszervesebbek azok a részletek, ahol a két színt összeillesztem, vagy ahol az íveket alakítom. Arra törekszem, hogy minél vékonyabb legyen az üveg teste, hogy a sötét részek is üvegszerűen jelenjenek meg, feltárva a belső struktúrákat.

Bizonyos méret alatt nem is „működik” az alkotás. Az eddig elkészült legkisebb darab talán ez a tortaszelet egy szál gyertyával, ami tulajdonképpen egy ajándéktárgy konceptje. Részünkről el tudnánk képzelni, hogy örülne valaki, ha ezt kapná születésnapjára.

Azt már megtanultuk, hogy a geometriába sok minden belefér. A pop-artos fekvő figura idomai minden más emberábrázolásnál jobban megmozgatja a fantáziát. Mennyivel hatásosabb a lábbal kalimpáló figura, ha valaki meg akarja alkotni a BÚÉK paródiáját. És minden humor fölött áll, ha a szobor egy beapplikált türkiz színről ezt a címet kapja: „Terence Hill jobb szeme”

Budapest, 2013. december 3.

Ferenczy Noémi-díj (2003)

A Magyar Üvegművészeti Társaság elnöke