
„A főiskola alatt, Zánkán a nyári művésztáborban egy társammal országúti feszületről készítettük a kötelező rajzot. Egyik oldalon én, szemben ő. Egyszercsak megjelent egy gumicsizmás asszony. A borgazdaságban dolgozott. Én mindennap eljárok emellett a kereszt mellett és megveszem amit rajzolt. Mennyit kér érte? – szólt felém. De még nincs is kész!-mondtam értetlenkedve. Nem baj!- legyintett.

Tőlem még nem vett senki semmit. Bajban voltam, huszat nem mertem kérni, tíz kevésnek tűnt, hát mondtam: 15 forint. Akkor várom magukat este – mondta a címét. Mentünk hárman is. Jól meglepődtünk, mert készült az asszony. Csinált ételt, volt bor, szólt a magnó. Finoman szólva erős áldomást ittunk a jó üzletre. Múlt az idő, valahogy sikerült feltápászkodnunk és a korom sötétben a tábor felé indultunk. De eltévedtünk egy csalitosban. Bolyongtunk össze-vissza pirkadatig. Mikor végre derengett láttuk, néhány négyzetméteren tévelyegtünk. Pár évvel később az Operaház díszletszobrászaként erdőt kellett festenem. Legyen élethű, sűrű, misztikus, kósza ösvények szeljék át, legyen perspektívája. – így a rendező. Volt hát tapasztalat. Vödörszámra kevertem a festéket. Színházban ez így szokás. Na igen, a következő képemért már bátrabban kértem…“
Műterem békés kúria hangulatban.


Csinos kerti tavacska, tornác alatt egy gazdára váró szobor, két erdélyi kopó, Kökény és Áfonya. Jön Bagira is, a cica. Polgári és paraszt-barokk berendezés, szemeskályha adja a finom meleget, szól a Bartók rádióból egy oratórium.

Váratlan helyeken szálkás, göcsörtös, szürreális szobrok. Akár elsüllyedt ókori hajó rakománya, vagy ásatások leletei.


A tetőtér, mint gyerekkorunk igazi padlása. Eszembe jut, amikor egy falusi látogatás alkalmával nevetgélve gázoltunk át a kiselejtezett fotelek, gázlámpa, madárkalicka, hintaló, veretes ládika, csipkés rokolya, nagymama göncök halmain. Térdig jártunk a kukoricában. Mókás, de ezek a tárgyak köszönnek vissza a festményekről.

A vásznakon bogarak neszeznek, egér, kék macska, béka. Levegőben lepke és léghajó, köztük szálldogál a ház és az autó.

Díványon kelleti magát a dúskeblű madam, piros orrú vadászok tivornyáznak. Gerendák között pasztelek suttognak, hol meg színek kiabálnak.

Egy egész asztallap szolgál festékes palettául. „Te fényképezed a koszomat?“ – kérdi vendéglátónk és ahogy nézegetjük mi mivel illik össze, rátalál egy igazi penészzöldre. A rendkívüli árnyalatnak megörülve, extázisba esve ecseteli a színfoltokat végleges helyükre.

Ő pingál és keni, mi meg exponálunk: az életet csak addig szabad komolyan venni, amíg van benne humor és líra!
Érd, 2011. január 12.

Életrajz és elérhetőségek:
totherno.fw.hu