„22 évesen ismerkedtem meg a kővel. Besétáltam egy kőfaragó műhelybe. Fájdalmas pillanat volt, mert egy öklömnyi kő zuhant a lábamra. Eltartottt egy darabig, amíg tovább tudtam lépni. Pár hét múlva heti öt nap, napi nyolc órát, három éven keresztül csak kőfaragást tanultam. Már egy év után tudtam, hogy ezt akarom egész életemben csinálni.” Hosszú kanyargós tanuló és munkás évek következtek, mesterfokon sikerült elsajátítani a szakma minden fortélyát, majd megszerezte a szobrászdiplomát a Képzőművészeti Egyetemen.

Nincsenek szomszédok, az Új köztemető mellett a kőfaragó műhelyben visíthat a szabad ég alatt a flex, télen-nyáron, éjjel-nappal kopoghat a véső, senkit nem zavar. Több fiatal szobrásszal bérelik a helyet. Nagyobb megbízásoknál itt többen is tudnak dolgozni.

„Gyönyörű izgalmas kövekkel van dolgom a legegyszerűbb mészkőtől a legbecsesebbb márványig. Mindent meg tudok faragni bármilyen kőből. A megrendelések elsősorban emberábrázolások.” Kiállításain azonban nem látunk figurákat. A hídak még az egyetemi évekre utalnak. Már akkor is izgatta, hogyan lehet az idő múlását megfogni.

Miről ismerhetünk fel azonnal egy Kontur szobrot? Tiszta geometriai formákkal találkozunk, benne megjelenik a történelem. Az ablak, a kapu nyílás felületét finom átmenettel roncsolja, így a látványt nem zárja le szigorú vonalakkal, hanem tekintetünk akadály nélkül közvetlenül csatlakozik a végtelenhez, míg a másik oldalról csak egy szűk lőrést látunk.

A savval maratás nem új dolog, de ahogy ő csinálja, úgy valószínű itthon senki. Sósavval förcsköli a felületet, amit irányított roncsolásnak nevez.

Higított sósavval teli vödörben meríti a mészkő korongot, majd alaposan átmossa. Szemünk előtt zajlik le a fizikai jelenség. A penge éles vékony mészkő korong felülete nem csak visszanyeri természetes élénk színét és rusztikus felületét, de megmutatja a különböző összevetők kristályszerkezetét is. Így keletkeznek a „Roncsolt holdak”.

„Nem azért alkotok, mert az kell valakinek. Valamikor szerettem rajzolni, de ma már el nem tudom képzelni, hogy leüljek és vonalakat húzzak, tónusozzak. Volt egy faktúrákra épülő korszakom, organikus anyagokat építettem bele a képeimbe. Ezekhez nem is használtam festéket. Rézgálic, klórmész, aranycsillám, vasklorid…“ -mutatja -„…ráégettem technokolt, eperlekvárba hajszálakat nyomtam. Szokták kérdezni, miért pont eperlekvárt?“ Mert az volt itthon! – vágjuk rá kórusban.

És miért hajszálakat? A hajvágásról úgy mondják, ősi jelképe az elszakadás ösztönnek, de azt akkor még nem tudta. Grafika szakra jelentkezett a középiskolában, de szobrásznak vették fel. A főiskolán már festészetre iratkozott be.

Händel zenéje szól. „Valószínű azért szeretem, mert a barokk zene is organikus, az ellentétekre épít, tekeredik a szólam, az ember néha elveszik, feloldódik a fúgákban, majd azután minden hangszer egyszerre rázendít a témára.“ A CD lejár, rögtön rávesszük tegye fel nekünk az egyik saját szerzeményét. „Biztos Ti is használtok számítógépet. Csináltatok már zenét? Nem? Majd fogtok!“

Egy kortárs válogatáson láttam meg a festményét. Az volt a legizgalmasabb mű. Azt vettem észre magamon, hogy nem bírok tovább menni és siklik a szemem a színeken.

Soha nem határozza el előre mikor fest. Gyűlnek a vásznak, a festékek. Közben zajlik az élet: tanítás, kiállítások, zenélés. Majd elérkezik a nap… “Nyugtalan leszek, egész nap járkálok a lakásban, teszek-veszek, rakosgatok. Megfigyeltem már, úgy este tíz tájban kezdek hozzá. Akkor már nem zavar semmi.“

Extatikus állapotban, kézzel, gumikesztyűben, és ecsettel megy a vászonnak. „Az intenzív küzdelem után úgy kifáradok, mint a súlyemelők két perc alatt. Nem szoktam emlékezni rá, mire gondolok közben. Onnan tudom, kész a mű, hogy boldog leszek tőle és már nem tudok többet hozzátenni. Aztán leülök szemben a fotelba, és két-három órát nézegetem.“

Egy alkalommal volt nálam egy csoport. Az egyik hölgy meglehetősen ingerülten reklamálta miért nem fejezem be a képeimet? A kihagyott részek emelik ki a kompozíciót, azok adnak levegőt a motívumoknak… kezdtünk el beszélgetni. A végén ő maradt legtovább, sokat vitatkoztunk, de ő volt a legérdeklődőbb.“

A legnagyobb dícséretek is váratlanul érkeznek. Egyik látogatója magával hozta egy nap tinédzser lányát. Akkoriban a márkás farmer ritka és drága volt, de a lány nagyon akart egyet. Az apa ajánlata úgy szólt, vagy a farmer vagy két kicsi kép. A lány a képeket választotta.

A szobrok születése kapcsán megjegyzi: nagyon jó szomszédai vannak.

Szereti a fiatalokat. „Ezek a gyerekek már nagyon tudnak rajzolni, nekem az a feladatom, hogy tereljem őket, merre menjenek tovább és mi vezet zsákutcába. “ Nemrég részt vett Indonéziában egy csoportos kortárs kiállításon a Yogyakartai Művészeti Egyetemen. Ott minden művészeti ág megtalálható egyben, kezdve a zenétől a képzőművészeten át a temészetművészetig… Az meg micsoda? – kérdezzük. „Csak egy példa. A kampusz közepén egy hatalmas, csodálatos öreg fa áll. Azzal viccelődtünk, hogy biztosan a fa köré tervezték az egyetemet. Kiderült, hogy így is volt.“ A világ talán így kerek!

Budapest, 2011. április 13.

Bemutatkozás, zene és elérhetőség:

www.kopasztamas.hu

Mire beért a vonat, erősen havazott.

„Csodálkoztam is, hogy nem léptetek vissza a látogatástól, mikor kiderült, egy tanyán élek. Abbahagytam a tanítást a MOMÉ-n. Újrakezdtem. Jó itthon.

A tejes kanna, az ütös gardon, afrikai dzsambé, indiai kézi ütős hangszerek felidézik a kisoroszi kocsma hangulatos összejöveteleit, de nemcsak az esti zenei kikapcsolódás eszközei: modellek. „Egyszer kőből is kifaragtam őket. A szobor olyan, mintha zenélnék. Nem a véső ütemes kalapácsolására gondolok, hanem az arányokra, a felosztásra.“

Klasszikus értelemben az épület szobrokkal és benne zajló kultikus eseménnyel, a teljes megjelenésében számított művészetnek. A szobrászatot inkább mesterségnek tartották.

A szobrászat nem az anyagon múlik. Nyáron az udvaron fát faragok. Télen kővel dolgozom a műteremben és a fészer alatt öntöttük a madárdombi Szt.Pál apostol templom szobrait.

Undok dolog, meg kényelmes is hungarocellel dolgozni. A kétszintes mulatóhely födéme nem bírna el még fából sem ekkora súlyt. Műgyantával fogom bevonni. Néha átjön a szomszéd lány modellt ülni. Most a karon dolgozunk.

Szeretem Bach-ot. Ő ihlette a „Szép álomokat Goldberg úr” művet.

A Heraklész szobrot a nagy térhez kell arányítanunk. A Graphisoft Parkban gigantikus nemzetközi cégek működnek. Nem volt könnyű megtalálni a hozzájuk méltó témát. Mint szobrászt az a feladat izgatott, meg tudom-e dönteni a hatalmas alakot úgy, hogy a két lábán és azon a boton amire támaszkodik biztosan megálljon.

Kerámiát tanultam. Aztán kikötöttem a szobrászatnál. A Szársomlyó-hegy elhagyott kőbányájában Bencsik István a mester mellett dolgoztam. Csodálatos év volt. A felújított Gyimóthy-villában laktunk, enni kaptunk, mostak ránk, nekünk csak a napi 8-10 órát kellett ledolgozni. Szabadon alkothattunk.

Bátyám László, aki 3 évet töltött ott, a gránit megszállottja. Több tonnás ingó köveit olyan perfekcionizmussal faragja-helyezi egymásra, hogy kézzel át tudjuk billenteni egyik állásból a másikba. Apánk ragaszkodik mindenhez, a diploma munkámhoz (Ló uszik az emberrel), a bátyám sakorájához (gránit csobogó) bármihez, amit megfaragtunk.

Jó itt a tanyán. Baj néha csak a ragadozókkal van. Nemrég nyest dézsmálta apánk díszmadarait. Amikor a csirkékkel folytatta, ami a mindennapi élelmiszer, segítséget hívtunk. Olyan vad volt szegény pára, hogy nem tudtunk a ketrechez nyúlni, amiben el akarták szállítania. Ez volt a végzete.

Tanya, 2012. december 16.

„ Amikor Európában először bemutattam a műveimet, mondták, hogy minden olyan hegyes, szúr, látszik, hogy máshol nőttem fel. Igen, ahol felnőttél, onnan szerzed a tárgyi élményeket. Én a természetből veszem a témáimat. A trópusi fények, a tükröződés jelenik meg a geometrikus szobrokban. A caracasi műtermemben rozsdamentes acéllemezekből vízvágással, majd tükörfényesre polírozva készítem a fémszobrokat. Talán ennek a hűvösségnek a kiegyensúlyozására készültek 2003-ban az első Trópusi tojások. Üveggel Magyarországon dolgozom a barátaimnál. Most nagyon készültem színcsapokkal, frittekkel. Két nap alatt 29 tojás lett lefújva. Mindegyikben megjelenik egy trópusi madár színe, tulajdonsága. Kedvencem ez a piros.” Nem véletlenül. Rubin gold üvegről először az Ars Vitriában írt Johann Kuckel, az alkimista felmenő fedezte fel az 1700-as években.

Multikulturális közegben nőttem fel. Édesapám német, édesanyám magyar. Én Caracasban születtem. Az 1900-tól egészen a nyolcvanas évekig Venezuela egy nagyon befogadó ország volt. A migránsok mindenféle kultúrát hoztak magukkal. Caracasban pezsgett az élet a sok nemzeti fesztiváltól. Volt egy 2000 fős magyar közösség is, ahol lelkesen őriztük az óhaza hagyományait.

Szomszédunk volt Seka, a világhírű horvát keramikus művész. 15 évesen elszegődtem hozzá asszisztensnek. Nem kész agyagot használt, hanem porokból dolgozott, amit én kevertem a megadott recept szerint. Épített formákat készített, sokszor 15 réteget is kiégetett. Ekkor már tudtam, hogy valamilyen művészetekkel kapcsolatos dologgal akarok majd foglalkozni, de Venezuelában erre nincs képzés.

A rendszerváltás után megkértem a magyar állampolgárságot és eljöttem Budapestre. Először a Filmművészetire akartam jelentkezni, végül az Iparművészeti Egyetem Formatervező Szakára iratkoztam be. Az alkotáshoz szükséget eszközöket akartam megismerni, ezért bejártam az összes műhelyt. Miközben megismertem az anyagokat és elsajátítottam a technikai fortélyokat, számos barátot szereztem a diákok között és nagy hatással voltak rám a művésztanárok.

A diploma után Berlinben folytattam a tanulmányaimat. Olyan tárgyakat hallgattam, mint a kurátori tevékenység, a művészet szerepe az építészetben. Most ezen az egyetemen adok elő a Dél-Amerika művészetéről. Berlinben 2400 galéria működik, és négyszáznál több múzeum látogatható. Nem véletlen, hogy a damaszkuszi művészelit java itt talált menedéket.

Nem titkoltan érzékenyen foglalkoztatják a világ nagy társadalmi feszültségei. Nemzetközi művészeti projekthez csatlakozik, melynek keretében installációkat tervez, a videó, és a fotó nyelvén mondja el a véleményét a hatalomról és az erőszakról.

A világűrben az egyedüli lény, mely minden technikai segítség nélkül kibírja a körülményeket, eddigi tudásunk szerint, a medveállatka. Képes látszólag felfüggeszteni az élettevékenységét, ezért nem árt neki az oxigénhiány, a hideg, a sugárterhelés. Mondhatnák, igazi űrlény. A természetben extra körülmények között is megélő állat nálunk a mohában él, a legnagyobb sem éri el a két millimétert. Egyes fajták a szájnyílásukból mésztőrt lövellnek ki. „Megragadott a furcsa mozgása, a redők formája. Egy méterszer félméteres andezitből faragtam ki a medveállatkát. Ha ebben a nagyságban élne, talán a világ legveszélyesebb fenevadja lenne.”

„Amikor az ember sokáig bámulja a tükörben a saját szemét, egyszer csak eltűnik az arca. Azt mondjuk, a szem a lélek tükre. Tehát amikor a saját tekintetünket kutatjuk, akkor arra keressük a választ: Ki vagyok én? Szemünk egy ego nélküli embert lát, körülötte űr támad, olyan ez, mint egy űrutazás. Talán ez lenne a buddhaság?

Derkovits ösztöndíjasként azt vállaltam, hogy elkészítem Bodhidharma szobrát. Ő vitte el a Zen buddhizmust Kínába, alakjával sok helyütt találkozni. Gondoltam, örök érvényű figuráját a végtelen űrben kell elképzelni: egy vörös szkafanderbe öltözött arctalan űrbuddhát oxigénpalackkal?”

A világegyetemben kalandozik a fantázia. Aszteroidák bolyonganak a sötét égbolton. Formátlan alakú bazalt darabok száguldanak bolygónk felé, a légbe érve olvadni kezdenek és meteorittá alakulnak.

„Amikor az ’Aszteroidák’ első darabját faragtam, előre megterveztem, hova kerüljenek a kráterek. Az eredmény egyáltalán nem lett természetes, át kellett faragni a következőképpen: csak kitaláltam nagyjából a formát, utána igyekeztem nem gondolkozni, hanem találomra belevésni a krátereket. Ezekre a szobrokra egyszerre gondolok nonfiguratív, és realista műként.”

Az ember a kövekre úgy tekint, mint élettelen tárgyra. „Az én holdnövényem él, kristályból növekedik. Nehéz volt megfaragni, mert egy óvatlan mozdulat, és ha letörik egy darabja, a szobornak vége. Egyik nap elkészítettem egyik ágát külön. Amikor édesapám meglátta, ijedten kérdezte: Letörött? Megkönnyebbült, hogy ez egy másik.”

A Meditációs tárgy, a Hipergótikus gúla és a TRS-holdak mintha szintén az eget kémlelnék. „Szeretem a matekozást. Először rajzban, majd papírból készítettem el e geometrikus alakzatokat, aztán kifaragtam kőből.”

Addig is, míg sikerül megfejteni Buddha titkát az „éberség arca”, Vidya sejtelmes tekintetével kell ismerkednünk.

„Egyáltalán nem foglalkoztam Picassoval. Nem érdekelt. De megkaptam államvizsga tételnek: a Gernicát kellett elemeznem. Ettől kezdve sokat tanulmányoztam, különösen a tragikus életű Dora Maarról készült portrékat. Picasso formákat látott maga előtt és mindent, amit térben látott befordította síkba. Én pedig Picasso után szabadon, kibontom festményeit a térbe.

.

A művészek szívesen feldolgozzák méltó elődeik munkáit. Ahogy Picasso El Greco után megfestette a Festőművészt, én elkészítettem Picasso Festőművészének szobor változatát. Ez még egy komoly Picasso műértő figyelmét is felkeltette. Kért egy változatot belőle.”

Nagyon sok vázlatot készít mozdulatokról, izomkötegekről, csontokról. Néha évek is eltelnek, mikor egy-egy részlet beépül egy szoborba. Dolgozik, keresi azt a valamit, ami valahogy nem illik az egészbe. Úgy mondja, ‘kell egy kakukk tojás’. A nézőt az a pont fogja meg és tartja az alkotás előtt.

Minden jó műben van egy anomália, ami visszakapja a szemet. Ilyen például a fej. A fej nála mindig más.

„Régóta foglalkoztat a ’végtelen tér’. Ha egy zárt test felületét megnyitjuk és belenézünk, akkor egy sötét térbe látunk, minek nincs meghatározható vége. Ennek kifejtése embert próbáló, komoly szobrászati feladat.

Eredetileg kizárólag bronzzal és fával dolgoztam. Aztán befestettem a szobraimat. Az alumíniumot mostanába fedeztem fel. Gyönyörű anyag. Jól lehet kombinálni fával, üveggel.

A szobrászat problémája maga a tárgy, olyat kell csinálnia, amihez kell a néző, aki felruházza és őrá kell bízni, hogy mit lát benne. A szobrásznak nem feladata, hogy ráerőltesse magát a mű befogadójára.

Készítek összerakható szobrokat is. Négy-öt részből állnak és akár többféle képpen is össze lehet rakni. Az interaktív szobornak olyannak kell lennie, hogy bárhogy is illesztik, ugyanúgy szobor maradjon. A gyűjtők nagyon szeretik. Van, aki ragaszkodik ahhoz, hogy otthon ő rakja össze egyedül a szobrot.

Az egyik gyűjtője akkor kereste fel először, amikor rájött, hogy tekintélyesre bővűlt régiség-gyűjteményéhez újonnan épített, modern háza nem tűri az antikvitásokat. A hűvösen minimalista környezet kívánta ezeket a vidám és megfejtésre invitáló szobrokat.

Köztéren most nem található egyetlen alkotása sem. A saját kertjében pihen a Nagy Fekvő Nő, Michelangelo allegorikus szobrának az ’Éj’-nek parafrázisa. A 40 formából kiöntött szobornak nem volt könnyű öntőműhelyt találni. Ebben az időben mindenki Szent Istvánt öntött.

A szobor végül elkészült. A Szobrász Társaság az Únióhoz való csatlakozásunk alkalmából 2004-ben kiállította az Erzsébet téren. Végzetét az európai úniós festett műanyag tehenek okozták. Pont a ‘Nagy fekvő nő” helyét nézte ki a szervező és félretették a hatalmas szobrot. Most itt pihen a kertben a gipsz-kapni ’szülőformák’, közelében, sűrűre nőtt bokrok között és magasra szökött mezei virágokba burkolózva.

Biatorbágy, 2012. augusztus 28.

Díjak:

Derkovits-nívódíj (1987)

Munkácsy-díj (1992) .

További információ:

www.attilamata.com

A móri Képző- és Iparművészeti Szabadiskola Alapítványát 22 éve magánemberek, művészek, mesteremberek alapították, a helyet a Móri Önkormányzat adja. 1994 óta nyaranta művésztelepet és nyári táborokat szerveznek hivatásos képző- és iparművészek részvételével illetve gyerekek számára. .

Mór központjában, a későbarokk stílusú Lamberg Kastély volt gazdasági épületeit a helyi művészközösség önkéntes munkával alakította át a művésztelep igényeinek megfelelően. A hely infrastruktúrájának fejlesztését és fenntartását az Alapítvány saját erőből fedezi.

A helyre hozott kútházban működik a fazekas műhely, a volt szamár- és lóistálló a felújítás után jelenleg műhelyeknek és egy kiállító teremnek ad helyet.

A műhelyekben szakemberek és mesterek vezetésével a magas művészetekben és népi mesterségekben meglévő technikai ismeretek átörökítése és tanítása folyik.

Egész évben nyitva áll a kortárs hazai és nemzetközi művészeti élet szereplői számára. A művésztelepen készült alkotások képezik az Alapítvány állandó kiállításának alapját.

Az egyes műhelyek önfenntartóak, év közben művészi kivitelezési munkákban működnek közre.

Több műfajban tevékenykednek: Hagyományos népi fazekasság, cserépkályha készítés, rakuzás,

szobrászat, viaszveszelytéses és precíziós bronzöntés, kézműves kovácsolás,fafaragás, nemeztextil falikárpit,

tűzzománc, grafika és szitanyomás, fotózás és camera obscura, művészkönyvek.

Állandó jelleggel sem állami, sem önkormányzati pénzügyi támogatásban nem részesül.

Állandó fizetett munkatársa nincs. Az Alapítvány tagjai önkéntes és ingyenes munkájukkal több millió forinttal gyarapítják Mór város vagyonát.

A közösség tagjai becsülik egymást, és a vezetésükre bízott műhelyeket. Nyitott szellemben és kultúrált körülmények között fogadják a vendégként érkező művészeket és megrendelőket.

Mór, 2012. augusztus 2.

A bejegyzés a www.moriszabadiskola.hu honlap anyaga alapján készült saját fotóanyagunkkal illusztrálva.

„A közel öt és fél méteres bronz szobrot hatvan darabból öntötték ki. Egy-egy darab 100-120 kilót is nyomott. Már mozgatásuk is sok embert és komoly szervezést igényelt. Wekerle Sándor, hazánk nagyformátumú államférfija 2011-ben kapott szobrot Móron, a szülővárosában. Készítője édesapám, Nagy Benedek szobrászművész.

Csúcsidőben egy tucat diák is besegített. A hegesztők szintén kiváló munkát végeztek. A hegesztési varratok lecsiszolása után még patinázva lett a szobor, ettől még szebb a felülete.”

A bronzöntő mester viaszöntéses eljárással dolgozik. Most Zichy Jenő szobrán lehet tanulmányozni egy köztéri szobor születését. A szoborról guminegatívot készítenek, a tekervényes viasz rudakból lesznek a járatok, melyen keresztül ki tud folyni a viasz a samottos formából. Régen méhviaszt használtak, most egy Niral nevű műviaszt.

A bronzöntés már a fészerben történik. Nem titok ma már az sem, hogy minden köztéri szobor közepébe egy óriási acélcsapot erősítenek, hogy ne tudják ellopni a szinesfém tolvajok.

Sok mindent, embert, lovat, kicsit-nagyot is kiöntött már bronzból. De nem az számít, hogy mit ábrázol a szobor. Egy öntőnek az a fontos, hogy pontosan a művész elképzelését valósítsa meg. Ez alatt nem csak a tökéletes formát érti, hanem az anyag választást, a színt, a patinát. Partnerség, szaktudás és szakmai alázat nélkül el se képzelhető a mesterség.

Nincs kísértés arra, hogy egy kicsit hozzá alkosson az ember valamit egy alkotáshoz, amikor egy nagy feladat közelébe kerül? „Kizárólag akkor ’nyúlunk bele’ a műbe, ha az anyag vastagsága miatt kell. Egy öntősegédről mesélték, hogy egyszer viccből az Epreskertben Pátzay mester lovasszobrának a farkát jobbról balra igazította. A mester nem értékelte humort”

Az anyagismeret kulcskérdés. Pontosan kell ismerni, hogyan viselkednek az ötvözetek. Miután megolvad a réz sokat számít mennyi ónt és egyéb fémet ad hozzá. „Egy dizájner megkért, hogy készítsek el néhány lámpakart alumíniumból. Az alumíniumöntészet sokkal inkább az ipari technológiákhoz áll közel. Drága, nagy sorozatokban érdemes foglalkozni vele. Én maradok a bronznál és a szobroknál.”

Édesapja, huga, sógora is szobrászok. Ennyi kiváló művész között nincsenek alkotói ambíciói. Szeme azonban megakad a vízbe kiömlő viasz lassan kialakuló hullámain: mint a láva vulkánkitöréskor.

Már csak kíváncsiságból is ki kellett önteni vasba és bronzba. Egy csokor szárazvirágból is izgalmas forma kerekedett, és a miniatűr ablakkeretek is milyen jól mutatnak egybeépítve.

Mór, 2012. július 13.

„Rákattantam a mozdulatra.“ – válaszol sietve és derékon kapja a hajoló alakot, ruganyos mozdulattal rakja ide-oda. Lustán bámész testtartásban álldigál a másik szobor. Miután stabil pontot fogott a gerendán a hasa alól kukucskáló figura, párja hanyag testartása egy erőművészi aktussal megváltozik, szemtanúi vagyunk egy újabb sztori kezdetének:

Lába-dereka előre csúszik, büszke fejtartással vágyakozó lesben áll. Tetteti, hogy flegma, pedig nagyon is figyel. Még pár centi, a falnak feszül. Üzeni: erős vagyok, nem akárki! A buzgó rakosgatás inspiráló, az idő gyorsan telik…

Dr.Balogh Péter mecénás támogatásával létesült az alkotóház. A házban szükséglakások voltak, ezeket alakították át műtermekké. Az Amadeus Alapítvány keretében fiatal képzőművészek kapnak lehetőséget szabad alkotó munkára. Van szilárd háttér, de mindenki maga alakítja a sorsát.

„Bekerültem az első társaságba. Sokfélék vagyunk, lelkünk mélyén saját műteremre vágyunk… autonóm művész vagyok.”

Kapóra jött, hogy az egyetem fémműhelyét kevesen használták, és megtanultam a fémmel bánni. Először apám tanítgatott, de nem tőle tanultam meg hegeszteni. „Nem látod? Leesik a cunder!“- morgolódott, mert a hegesztési salakot nem dolgoztam el. Nem veszélytelen dolog gépekkel dolgozni. Kiteszem a falra figyelmeztetésül a sérüléseim fotóját. Legyen intő jel, hogy jobban vigyázzak.

Jól felszerelt számítógépes sarokban szaladunk végig a korszakokon: diplomamunka Giotto angyalai, városi vasmacskák, vaskaktuszok sorozatban. „A hetes buszon vittem a táskámban a kaktuszt. Amikor ezt felfedezte egy utas, paprikás lett a hangulat.”

„Kikukázott alapanyagokból készülnek lehullajtott történeteim. Vasdarabok, acéllemezek, vezetékeket, huzalok, kábelek… ezek mind egy bezárt gyár udvarából valók.“

Tobzódunk az élményekben, jövünk-megyünk Óbudán. „A szobor címe: Királynő, esetleg Kint vagy bent, talán Szerelmes… eredetileg fél méterrel magasabb volt, de nem fért ki az ajtón.“ –hangzik a rövid, sokatmondó komment. Délceg tartás, keresztbe font karok tartják távol a világot. Sűrű, bozót épül köréje. Ki tudja, mikor gondolta az alkotó: ennyi elég! Talán, mikor elfogyott az erő, a türelem, a düh.

Drót aura közepén repülnek a magányos alakok és ölelkező párok. Annyira átélhető, őszinte és sugárzó. Gombolyodnak a formák és tótágast állnak, ha kell. Komolyság vagy mókázás? A mozdulat megérintő, és mindig adódik valami groteszkség.

„Szobrász vagyok, én vágom a hajamat is. 3-4 napig eltart, mire elégedett leszek a formájával. A Mac-kel néztem hátulról, hol kell még nyírni, most rövidebbre sikerült, és fázik a fejem. Otthon vaspipacs mezőben fekszem és ébredek. Ott van az ágyam végében.“ Hogy lehet ennyi vas között élni? Úgy, hogy életet lehelt beléjük.

Budapest, 2011. április 21.

“A koronázási palást maga a csoda! Alig néhány kőfaragvány maradt fenn Szent István király idejéből, és akkor itt van egy ezer éves textil, a legesendőbb anyag…” Arannyal dúsan hímzett  ereklye. Megviselte az idő, de kopottsága még misztikusabbá teszi. Képzeljük hozzá a ceremóniát, amikor I.István és Gizella királyné átadja ezt a kultikus ornátust a székesfehérvári székesegyháznak, méltósággal vonulnak a nép között és kimért mozdulatokkal az oltárra terítik.

A Nemzeti Múzeum féltett kincse üveg alatt látható. A védelmező félhomályban alig élvezhető szépsége, pedig mintája megidézi államalapításunk korát. Nem hagyta nyugodni a dolog, komoly elhatározásra jutott: mindenkinek látnia kell ezt a fontos nemzeti kincset. „Egy szobrász nem csak akkor dolgozik, ha megbízása van.”-teszi hozzá.

(fotó: a Panonhalmi apátság kapu terve)

A puszta másolat szóba se jöhetett, át kellett írni bronzba. Nemcsak a szövéstechnikai részleteket kellett értelmezni és térben megfogalmazni, de személyiséget, arcot kellett adni prófétáknak, szenteknek és az apostoloknak, Krisztusnak és a királyi családnak. A mű különös vándorútra kelt. Most a budavári Kapisztrán téren áll. „Még nem találta meg a végleges helyét. Én elkészítettem, a palást meg intézze el, hova kerüljön!”- mondja.

„Egy szobrász műtermében nem sok a látni való” – fogadott bennünket a szeles, zivataros délután – „néhány vázlat, kis makettek, pár eszköz.” Tehát jeleket kerestünk. Kit ábrázolnak a falon a régi fényképek? „Anyai nagyapámat, nagyanyámat és legkisebb fiukat, aki ott veszett a Don kanyarban.” Kell ennél hitelesebb forrás II. világháború áldozatai emlékművéhez?

Amikor egy történelmi eseményhez kapcsolódóan kap a szobrász megbízást, együtt kell legyen a szakmai racionalitás, a gondolat és az érzelmi töltet. „Apor Vilmost ábrázolhattam volna égre tárt kezekkel vagy térdre borulva, Istenhez fohászkodva. De Győr püspöke a  fenyegetés ellenére sem volt hajlandó kiadni „krumpli pucolásra” a szovjet katonáknak a templomba menekült lányokat és fiatal asszonyokat. Apor püspök mártírsága és életének végső üzenete, hogy mindenkinek áldozatot kell hozni.”

Teleki Pál is súlyos döntés elé került, és bár a történészek különbözőképpen ítélik meg szerepét és személyiségét, a tények tények maradnak.

Mégis honnan lehet tudni, hogy egy szobor sikerült? „Talán onnan, hogy valami kiállja az idő próbáját. Amikor elkészül, csak arra gondolok: talán ez jó, talán ez nem rossz. Nehéz ma bármiben értéket megfogalmazni. Nincs olyan kiemelkedő kvalitás, amit ne kérdőjeleznének meg és nincs olyan hülyeség, aminek éltetésére ne találnának közönséget.

Szent Márton díj (2013)

Erdélyben kezdődött. Egy marék agyagból gyúrtam formát, aztán még egyet. Nem tudtam mi lesz belőle. Egyszerű volt és könnyen ment. Különös meditatív állapotba kerültem. Akkor elhatároztam, hogy 341 darabot készítek. Miért ennyit? Száz kevés –gondoltam-, háromszáz már elég sok, végül összeszoroztam két prím számot. Mind másmilyen. Jöttek sorba, nem volt prekoncepcióm, a végeredmény akkor volt jó, ha csak úgy megtörtént. Amikor éreztem már, hogy túl nagy lett az egyik, a következőket jóval kisebbre csináltam. Mindig kronológiai sorrendben állítom ki, így jól megfigyelhető a folyamat, és a végeredmény felülnézetből olyan, mint egy földrajzi domborzat.

A második sorozat a 120 darabos diploma munkám, fehér márványból készült. A szerszámokkal és kővel dolgozás tanított meg arra, hogy a forma teljesen anyag függő. A faragás közben transzállapotba kerültem, egy külön világban voltam, a tárgyak pedig egy nyelvet alkottak grammatikával, szavakkal, amiból mondatokat és verseket lehet szerkeszteni.

Gyerekkoromban sokat sportoltam, hogy kifáradjak estére. Édesanyám ötlete volt a művészeti iskola. Ez elég rendhagyó dolog volt, mert rajta kívül a családban mindenki mérnök. Egyik délután a kosárlabda edzés közepéről vitt el a művészeti gimnázium előkészítőjére. Még szemüveg sem volt rajtam. Egy drót négyzetet kellett lerajzolni, persze semmit nem láttam belőle! Végül felvettek grafikára, de második évtől indult egy szobrász szak. Én voltam az első diák. Közel áll hozzám a kő. Többek szerint kapaláccsal és vésővel születtem.

Az egyetemi évek biztonsága után ott volt a kérdés, hogyan tovább. Nyertem egy kis időt azzal, hogy elmentem Lengyelországba. Restaurálásból éltem. Ott ezt magas színvonalon művelik. Két év után jöttem haza. Az első dolog, amit megértettem, hogy időbeosztás szerint kell szervezzem az életemet.

A hegyekben, az erdőszéli kicsi házba, ahol a nyolcvanas évek illegális ellenzékének szamizdat műhelye működött, egy hónapra költöztem. Ennek három éve. Munka mellett azzal kísérletezek, hogy mi teszi formává az anyagot. Az absztrakt formáknak nem kell konzekvensnek lennie a természettel.

Az első faszobrot, ha jól emlékszem egy tábortűznél faragtam. Csak kezembe vettem egy fadarabot a tűz melől. Egy szobornak nem kell feltétlenül történetet mesélnie. Amikor kővel dolgozom úgy érzem magam, mint egy reinkarnáción átesett archeológus, aki üzenetet kap a múltból.

Több projekten dolgozom egyszerre. Az őszi kiállítás anyaga purhabból lesz. De folytatom a Monstrum c. famunka figuráit is. Az „Alien – űrlények” sorozat első darabjai egyelőre műanyagból készültek, de keresem a megoldást arra, hogy fémet alkalmazzak.

Most kezdtem el egy új sorozatot: 1000 darab marokszobor tardosi mészkőből. Minden elkelt példány után annak kétszeresét készítem. Mivel kiszámíthatatlan mikor kerül valakihez, különböző kihagyásokkal készül, ebben az esetben az időeltolódásból fakadó szinteket vállalom. Ha mind az 1000 elkészül kiadok egy katalogust a tárgyak fotói mellett pedig ott lesz a tulajnosok neve és városa.

„Izgat, hogyan lehet hatékonyan a térben gondolkodni. Szobrásznak tartom magam, de ugyanazzal az energiával festek is. A festményeim is inkább szobrok. Előfordul, hogy a szobrokat befestem. A két műfaj folyton hat egymásra.“

Köztéri szobrairól faggatjuk, mert meg kell értenünk a salgótarjáni 56-os emlékmű egy ponton rögzített, szinte lebegő alakját. „Bravúros megoldást akartam: hogyan lehetne a statikának ellentmondani. Nem tudhatjuk, hogy az ember elfutni készül és megmenekül vagy elesik.“

A Dob utcában Karl Lutz emlékére készült a szalagon, a levegőben repülő ember, statikailag szintén talányos mű. A svájci diplomata 62000 zsidó ember megmentéséhez járult hozzá. A Nehru parkban a cigány holokauszt emlékmű egy kukucskáló szobor. A tükörfényes gránit oszlop fekete háromszöge szimbolikus: a koncentrációs táborokban a cigányok jelzése volt. A belül aranyozott felület a fénytől a krematórium tűzeként „izzik“, a gránitba vágott nyelvek mögött az aranyozott, megnyomorított ember alakból pedig mindig csak egy részletet látunk.

A kertvárosias Százados úti Művésztelep a stadionok szomszédságában idén 100 éves. Fantáziánk elkalandozik, micsoda élet volt itt régen, ráférne némi felújítás a házakra is. Itt él és itt dolgozik. Szinte a város központjában vagyunk, de nyugodtan lehet fémet ütni, követ vésni, láncfűrésszel hasítani.

A műteremben nem sok jele van a klasszikus szobroknak. „2005-ben tele lettem az addigi esztétikával, elég volt a kisplasztikákból.“

Jöttek a spiccvasak, a kovácsolt vasszögek. Új plasztikai felvetéseket keresett. Bár szépen gyűlnek a szegecselt fejek…

“…még csak az elején vagyok ennek a forma rendszernek a feldolgozásában, legalább tív évre való munkám van.“

A 7000 éves tiszai kultúra ihlette a popszegecselt alakokat. „A Tornyai múzeumban találtam rá a gyönyörű nagy fenekű idolra.“ A fából és aluminiumból készült sorozat egy része most éppen Moszkvában van a MORF csoport közös kiállításán.

Minden szobornak külön üzenete van. Kazo (El Kazovszky) szobrát még a kulyája is elkíséri. Remélhetőleg egyszer egy szobor-erdőben bolyonghatunk együtt.

„A brutális felé közeledik a világ“ 2009-ben -talán afrikai előzmények után – készültek ezek a fejek.

„…szeretem csinálni, amit csinálok, átjövök a műterembe, teszem a dolgom, aztán lefekszem, felkelek és tovább csinálom…Ha kiteszem a lábam a művésztelepről, csak kezdődnek a problémák…villamosjegyet kell venni…“

Budapest, 2011. június 15.

Elérhetőség: mutermek@mutermek.com