A tegzeske lárvája lakócsövet épít magának úgy, hogy az ajakmirigyeinek váladékából hálót készít és beledolgozza a körülötte található szerves és szervetlen törmelékeket. „Doktori disszertációmban a természeti, növényi, állati, emberi építményekkel foglalkoztam és ezekhez készítettem maketteket. A tegzeske tanulmányozása irányította a figyelmemet a szerves és szervetlen anyagokkal való kísérletezésre és az első fa-kerámia-kompozit-üvegtárgy eredetileg a Fővárosi Állat- és Növénykert kültéri faltervének makettje volt.
Ezekben csak később fedeztem fel azokat a repetitív motívumokat, amik a zongora billentyűjére is emlékeztetnek. Felidézi gyerekkoromat, apukámat aki zongorázott, nagyapámat, aki ezermester volt, és fát is faragott, bár üvegszakon végeztem a fát is szeretem.”
„Az első tiszta lány osztály volt a mienk, ami szokatlan volt addig a Kisképző üvegszakán. A kor legkíválóbb művészei és szaktanárai tanítottak, akiktől nemcsak a szaktechnológiai ismereteket sajátíthattuk el, de megmutatták milyen a „szép” rajzolás, ahogy a munkánkat tálalni illik, hogyan adjunk elő, milyen összeállításban építsük fel a prezentációt.
Alázatra neveltek bennünket és fájdalmas volt, amikor azzal szembesültem, hogy a lelkesen készített sok rajz első tíz darabja kuka, vagy egy családi tragédia sem ok arra, hogy kesztyűs kézzel bánjanak velünk. Élvezettel hallgattam a művészettörténeti órákat és most is büszke vagyok a rajzversenyeken elért díjaimra.
A mesterdiplomát követően belsőépítészeti munkákon dolgoztam és akkor készült a japán sorozatom. Az érdeklődésem a japán kultúra iránt már kislány koromban kialakult, amikor a nagyszüleimnél tanyán betegen lapozgattam a Kincses kalendáriumokat egy nagy faládában kutatva és nézegettem a Japánról és Egyiptomról közölt képeket.
A mostani sorozataimhoz használt már élettelen, kiszáradt faágakat megmentem az enyészettől, a tűztől, a trópusok viharaitól. Nem csak én gyűjtöm, de kapom is, mint a vasfát. Egy természetadta gyönyörű formavilággal foglalkozom. Szeretem, ütköztetni az anyagokat.
Tűzben keletkezett anyagokkal párosítom, mint az újrahasznosított kerámia, porcelán, üveg, vagy a fém. Az üveg a fénnyel él és ezekben a szobrokban az üveg a főszereplő, mégha szokatlan formában találkozunk is vele.
„Autóversenyző akartam lenni. Nagynéném kijelentette: fűszeres inas leszek, de a család leszavazta, mert vékony voltam. Anyám elvitt a nyomdába, oda csak betűszedőket kerestek. Az se volt jó, mert az ólomtól megbetegedik a tüdő. A nyomdász javasolta, próbáljuk meg az Iparművészetit. Kiderült, ott már folyik a tanítás, de tehettem pótfelvételit.
Az ostrom után a legkiválóbb művészek jöttek oda tanítani. Jó volt a hangulat, barátok voltunk és támogattuk egymást.
Nem nekünk kellett a munka után szaladni. Mielőtt a mozikba került egy film, felkérést kaptunk a Mokép-től a plakát elkészítésére. A Báthori utcában volt egy kis vetítőterem, ahol tolmáccsal végig néztük a filmet. Minden ránk volt bízva. Csak akkor szóltak, ha kevés volt a pénz: Legyen inkább két szín!
Sok plakát készült. A nyomdák nem törődtek semmivel. Folyt a földön a festék, volt, hogy olyan papír hátára nyomtak, amit egyszer már felhasználtak másra. A politikai plakátok készültek jobb minőségben.
A grafikát a komputer megölte. Egy híres borásznak készítettem borcímkét. Tetszett neki, de a színre bontott rajzokat a nyomda nem fogadta el. Elektronikusan kérték az anyagot. Nem rajzoltam többé. Visszavonultam.
Valamit mindig kell csinálni. Háztartási gépek csomagolásához használt anyagból készítem szobraimat. Nem túl kellemes faragni ezt az anyagot, de tudom csinálni az íróasztalnál. Magamnak teszem, élvezem.
Kínai hatásra készítem a szobrokat. Szeretem a kínai irodalmat. Zseniális. Más felépítésű mint az európai. A tv-ben is kínai adást nézek, pedig nem értem a szöveget. A nyugat nem figyel az emberi értékekre, csak a pénz érdekli.
Mindig azzal kell foglalkozni, amit a kor diktál. ’Képbuzeráns’ vagyok, most fotózok. Magazinokból fotózom ki a nőket. Leginkább történelmi karaktereket keresek. A fiamtól kaptam egy számítógépet, oda gyűjtöm. A jó fotóban benne van a lélek, emberi, hiteles.
Az emberek önkéntelenül is kivetítik az énjüket. Azt hiszik, ha megváltoznak mások lesznek. De a lélek nem tud megváltozni, mert a lélek az ősöktől, a családból jön. Ma páldául minden gyerek tudja, ha rosszul él. Mert mondja neki a környezete.
Apámat anno kiutasították a csehszlovákok, mert magyarnak vallotta magát. Semmink nem volt itthon. A Fő utcában egy különös udvarban, a Nyúlkaszárnyában kaptunk egy 5x5 méteres szükséglakást. Teljesen üres volt. A palafal oldalában volt csak egy luk a füst kivezetéséhez. Tihanyi bácsihoz jártunk vásárolni. Még billenős mérleget használt. Hitelt is adott. Kisgyerek voltam, magyarul se tudtam. Szüleink soha nem mondták, hogy milyen rosszul élünk.”
Töprengéssel telik a kellemes délután: Valóban mindent el kell hinni a jól fizetett tudósoknak, mert jó fejűek? A művészet tényleg csak egy linkség? Mitől változik meg az ember ízlése? Szabad-e műkedvtelésből ikonokat festeni?
„Az emberek nem foglalkoznak az alapvető dolgokkal. Két dologról nem lehet tudni hol van: a lélekről és az Istenről. Mózes, amikor eljutott Isten hegyéhez és megkérdezte Istent, mit mondjon népének, ki ő? Mi a neve? Ő így válaszolt: VAGYOK A KI VAGYOK”
Budapest, 2013. április 14.
Díjak:
Munkácsy Mihály-díj (1964)
Érdemes művész (1987)
Decorations:
Munkácsi Award (1964)
“Meritous Artist” (1987)
[post_title] => Darvas Árpád
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => darvas_arpad
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2016-11-20 16:53:02
[post_modified_gmt] => 2016-11-20 15:53:02
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://mutermek.com/?p=2880
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
[2] => WP_Post Object
(
[ID] => 959
[post_author] => 2
[post_date] => 2013-04-26 18:42:06
[post_date_gmt] => 2013-04-26 16:42:06
[post_content] =>
Műteremben ki ne szeretne kávézni, kvaterkázni, miközben Yves Montand énekel vagy Weszely Ernő harmonikája szól a párizsi manzard hangulat kedvéért? Mindezt Budapest belvárosában. Esetleg modern Unikorniszokat ábrázoló, színes pasztellek körében, gregorián dallamok mellett hétköznapi témákról társalogni: imádjuk a vékonyra szelt karajt gazdag zöldsalátával. Majd beszélgetni a flamandokról, akik a sok eső miatt mindent lefednek kockakővel. A mértani padlócsempék pedig jól kihangsúlyozzák a hullámzó, gyönyörű drapériákat és a nőalakok lágy mozdulatait.
Netán teázni van kedvünk? Választhatunk a csipkével szegélyezett polcról. Szép antik darabok. Ha szerencsénk van, az antwerpeni csészéből ihatunk és a méz csurgatása mellé hallgathatjuk a kék-fehér porcelán edényekkel kapcsolatos különös történetet. Majd beszélgethetünk a flamandokról, akik a sok eső miatt mindent lefednek kockakővel. A mértani padlócsempék pedig jól kihangsúlyozzák a hullámzó, gyönyörű drapériákat és a nőalakok lágy mozdulatait. Közben meggyújtjuk az illatos gyertyákat és finom kekszet ropogtatunk. Így telik egy délután a tetők felett a Klotild palota eklektikus tornyai társaságában.
„Büszke vagyok jász gyökereimre. A jászok alánok, a perzsák rokonai. Iparosok, földbirtokosok voltak, asszonyaik erősek, résztvettek a gazdaság napi igazgatásában. Mária Terézia idejében összefogtak és megtakarítottak annyit, hogy megváltsák magukat a német lovagrend szolgálata alól. (Google: A jászkunok megváltják magokat)
A Művészeti Gimnáziumban az utosó képzőművészeti osztályba jártam. Basilides Sándor bácsi hozta a legszebb modellt. Lehetett rajzolni reggeltől estig. Ma is a rajz a szerelem. Előttem a papír, nézem dühödt izgalommal, hirtelen elragad valami. Grafittal, krétával, vagy ecsettel elindul a kezem. Mire a végére érek, elfog a kíváncsiság. Fantasztikus mestereim voltak. Barcsay Jenő egyszer megszidott, mert nem készítettem el egy teljes alakos aktot. Aztán szabadkozott, hogy nem akart megbántani. Kedves öreg agglegény, csodálatos ember és jó tanár volt. Anatómiát tanított.
Fontos nekem, hogy nő vagyok. Semmi fontosat nem hagytam ki az életből. Művészként dolgozom, fontos a családom, az anyaság, a társam. A nőiességemet megélve ábrázolom a nőt. Számtalan nőnek merítettem az életéből, legyen csipkék között élő finom hölgy, szomszéd a belvárosban, idős falusi asszony, sikeres művésznő, akinek szépsége elrejti keserűségét. Magam előtt látom őket, amikor csak akarom. Történeteiket képpé varázsolom. Sajnálom, a művész kihasználja az ember lelkiéletét.
Képeimen a kéz és láb nem véletlenül hangsúlyos. A művész úgy tud belőle olvasni, mint az arcból. Szeretem a szikár-bütykös kezeket. Az enyém már fiatal koromban is az volt. Nem vagyok divatos művész, nem alkalmazkodom az időkhöz. Annál inkább igényem van a klasszikus és németalföldi kultúrára. Hogy ez mit jelent? Arra figyelek, hogy a képen legyen egy fő szólam, és csak az kapjon hangsúlyt. A többi csupán eszköz a látványhoz. A képi megfogalmazásnál az érzelmek domináljanak. Hitem szerint a hiteles művészet az egyéniségünkből fakad. Kérsz még egy kis süteményt ...?
Budapest, 2010. november 17.
keri-decsi.hu
[post_title] => Decsi Ilona luca
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => decsi_ilona_luca
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2013-12-13 16:22:30
[post_modified_gmt] => 2013-12-13 15:22:30
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://mutermek.com/?p=959
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
[3] => WP_Post Object
(
[ID] => 1036
[post_author] => 2
[post_date] => 2013-04-26 19:38:49
[post_date_gmt] => 2013-04-26 17:38:49
[post_content] => 
„Forró nyár volt, a kovácsműhely kegyetlenül izzasztó. Egyik fehérvári hagyományőrző egyesület rendelt egy tucat díszes pajzsot. Gondoltam, jobb lesz, ha felkelek hajnalban, amíg hűvösebb az idő. Kitártam az ablakot, le az inget. Fülemre tettem a zajvédőt és ütöttem a vasat. Jó ideje dolgoztam, amikor megszomjaztam. Léptem az ablakhoz, egy nagy csapat álmos szemű lány álldogált az udvaron, lestek kétségbeesetten befelé. Elfelejtettem, hogy aznap kezdődött a nyári szabadiskola. Este érkeztek a rajznövendékek.
Én is a Móri Művészeti Szabadiskolának köszönhetem, hogy díszműkovács - műlakatos lettem. Fát faragni érkeztem, de megkért a kovács egy kis segítségre. Megtaláltam az igazi szakmámat, és rám találnak a feladatok. A fehérvári órajátékhoz néhány egyszerű rajzvázlatot kaptam. Itt, meg ott hajlítsd még egy kicsit ... - kérte a művészeti vezető. A többit rám bízta. A magyar királyok és polgárok figurái két évig készültek. Mondják, jól tanítok. Az egyetlen magyar női lópatkoló is móri. Nálam tanult. A filigrán termetű fiatal hölgy imádja a lovakat, elismert név a szakmájában! Egyszer mégis felsültem a tanítással. Átküldtek hozzám Amerikából három markos legényt, szerezzék meg a tudományomat! Küzdöttek is derekasan. Három nap után mégis a kalapács győzött. Feladták. A kitartáson, az elszántságon és nem az erőn múlik, kiből lesz kovács!“
Az izzó szén fanyar szagából, az ütemes kalapács-csengésből rögtön tudjuk, itt dolgozik a kovács. A Lamberg kastélyhoz tartozó romos cselédlakásból sajátkezüleg alakította ki a műhelyt. Húsz év alatt megfüstölődött falak mellett kerítések és kapuk sorakoznak. A szőlőmintás két hónapig készült. Kap még egy tüzihorganyt, festeni se kell bő húsz évig, mert a rozsda nem bír vele.
Becsben van itt minden, pedig levetett holmik. A gépek a régi rendszer iparát szolgálták. Az üllő is öreg darab, ettől nem válna meg soha. „Ismertem egy öreg kovácsot. Az üllője középen mélyen ki volt kopva, mégis képes volt rajta egyenes szálat kalapálni.“ A hagyománytisztelet mellett gondolkodása nagyon mai. A vállalatok sem zárkóznak el, ha a modern technikáért hozzájuk fordul. Tenyérnyi, fodros leveleket vágat ki lézerrel. A karvastagságú vasrudat pedig inkább présgéppel hajlítatja. Az idő a finom munkákra kell.
A tűzön is sok múlik. Kizárólag kiváló minőségű lengyel szenet használ. Az hosszan izzik. Miközben jókedéllyel beszél mestersége titkairól, rutinból kezünkbe nyom egy kalapácsot - „Ki lehet próbálni!“ - és ütünk néhány kunkort a vasrúdból. Nem véletlen, hogy keresik a társaságát. Aki ide betéved, legyen tétovázó megrendelő vagy szakmai tanácsért a szobrász, ötletekért a belsőépítész, vagy valaki csupán egy kis vidámságért, biztos, hogy nem jön hiába.
Mór, 2010. november 20.
Néhány személyes adat:
A Képző- és Iparművészeti Szabadiskola Alapítvány (Mór) alapító tagja
A Székesfehérvári Kézművesek Egyesületének a tagja
Sok munkája népi iparművészeti zsűrizett alkotás
A kovácsműhelyben együtt dolgozott a szobrász Várnagy Ildikóval, Nagy Benedekkel és Jorgosszal, Ecsedi Mária grafikussal.
Két kovácstalálkozót szervezett Móron, amelyre az ország különböző részéről érkeztek kovácsok
Részt vett nemzetközi kovácstalálkozókon
Műhelyében előre bejelentett csoportoknak, látogatóknak kovácsbemutatót tart
Elérhetőség: 30/258-2756
[post_title] => Diós Tibor
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => dios_tibor
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2013-12-13 16:25:12
[post_modified_gmt] => 2013-12-13 15:25:12
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://mutermek.com/?p=1036
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
[4] => WP_Post Object
(
[ID] => 4082
[post_author] => 2
[post_date] => 2013-08-19 10:41:23
[post_date_gmt] => 2013-08-19 08:41:23
[post_content] => 
Gyerekkoromban annyira fontosnak tartottam a valóság felfedezését, - lemásztunk pincékbe, padlásokat kutattunk át, sziklákra kapaszkodtunk, átúsztunk folyókat -, hogy naplót vezettem és meg próbáltam illusztrálni az élményeimet. Talán ezt nevezhetném képzőművész tevékenységem első szárnypróbálgatásának. .
Kamaszkoromban nagy hatással voltak rám a szentendrei templomok belső terei, díszítése, ikon festményei, ezért magam is készítettem régiségnek tűnő tárgyakat.
Később, amikor megismertem a „modern festészet” történetét, -bár soha nem akartam festő lenni - a nekem tetsző nagymesterek (Monet, van Gogh, Paul Klee, René Magritte, Dali, Marcel Duchamp, Vajda Lajos) stílusában kezdtem „edwinista” képeket festeni. Megismerkedtem feLugossy Lászlóval, aki hasonlóan gondolkodott a dolgokról, mint én és hosszú évekig alkotó társam lett.
(Edwinizmus = zászló, amit olyan szél lobogtat, ami nem fúj)
1968-ban közösen tettük ki képeinket a szentendrei Várdomb falára. Létrehoztuk az első szabadtéri tárlatot, melyet tíz éven át minden év október első vasárnapján megrendeztünk. Sok autodidakta művészt (festőt, szobrászt, zenészt, írót-költőt) vonzott a térségbe az esemény, közülük többen Szentendrén telepedtek le. Ennek köszönhetően jött létre később a Vajda Lajos Stúdió.
1969 nyarán „Nalaja Happening” néven szerveztem „egy eszme zártosztályba vonulásának emlékére” performance jellegű előadásunkat. Az eszme feLugossy Laca volt, aki a kötelező katonaság alól sör-seduxen módszerrel mentette föl magát. Én, mint ifjú dadaista, ebben az időben minden cselekedetemet, gesztusomat műalkotásnak tekintettem, úgy, hogy szinte természetes volt részemről reagálni erre az esetre is.
A húsz percre tervezett előadás rendőri intézkedésbe fulladt és hat hónapig tartó vizsgálati fogsággá változott. A dadaizmus szellemében született teljesen ártatlan produkciót a történelmi korszak (1970) rémálomszerű skizofréniájának köszönhetően „akarat egységben elkövetett garázdaságnak” minősítette. A résztvevők közül tíz embert ítéltek el.
Ez az esemény nagy port kavart országszerte, sőt a külföldi sajtó is foglalkozott vele. Politikai ügy lettünk, akaratunkon kívüli ellenállók. Rájöttünk, van kultúrpolitika. Eddig eszembe se jutott, hogy engedélyt kérjek bárkitől bármire. Tudtunkra adták, ez így nem mehet. Minden tervünket be kell jelenteni és majd segítenek. Így is lett. A szabadtéri tárlatokat a Népművelési Intézet zsűrizte, helyiséget kaptunk az összejöveteleinkre. Szentendre egyik legszebb keresztboltíves pincéjében megalakult a Vajda Lajos Stúdió, mely most is működik.
Több, mint 500 kiállítást szerveztünk az elmúlt 40 évben. A 70-es években számtalan avatgard eseménynek volt színhelye. Itt fejlesztettük ki az intuitív-asszociatív-improvizatív hangterápiás zajbalettokat. A Bizottság zenekarunkkal is sokszor játszottunk és a performance műfaj népszerűsítésének legismertebb fészke lett. A pince műhelyként is működött időnként. A posta előttti műgyanta szobrok részben itt készültek. Többször is volt egyéni kiállításom e legendássá vált helyen.
Képeimmel szobraimmal olyan gondolatokat szeretnék ébreszteni a nézőben, ami nekem se jut eszembe. Ez jellemzi szimbolista-szürrealista munkáimat. Motivumokat variálok végtelen változatban. Olyan érzésem van néha, mintha egyetlen képet festenék egész életemben. Szeretem az ellentétek egybe olvasztását, egymás mellett való szerepeltetését. Számomra egy locsoló kanna mellett heverő fűrész vészjósló, a koporsóban egy luk pedig optimista tett.
Szentendre, 2013. augusztus 13.
[post_title] => Ef Zámbó István
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => ef_zambo_istvan
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2016-11-20 16:36:06
[post_modified_gmt] => 2016-11-20 15:36:06
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://mutermek.com/?p=4082
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
[5] => WP_Post Object
(
[ID] => 8629
[post_author] => 4
[post_date] => 2015-02-03 22:41:48
[post_date_gmt] => 2015-02-03 21:41:48
[post_content] => 
Pont 140 évvel ezelőtt született a legyőzhetetlen Kincsem. A csodakanca 54 versenyt nyert, ezzel még a mai napig világcsúcs vezető. Mi sem természetesebb, hogy az 1925-ben épült budapesti galopp pálya róla kapta a nevét. A maga idejében Európa legmodernebb versenytere sokáig szolgálta a lósportot. 2003-ban a Kincsem Park új épületet és új pályát kapott, de szerencsére a Mázsaházat és a régi lelátót nem bontották el. „A régi épületben a mázsálóban kaptam egy kis sarkot az első ló megmintázásához, azóta belaktuk a teret.”
Itt készült Overdose szobra is. „Kétszáz fotót készítettem róla. Érdekesen öntudatos ló. Tudja magáról, hogy ő valaki és úgy is viselkedik. Pedig torzak az arányai, kiderült a sprinthez direkt megfelelnek.” Ez egy valódi mesebeli történet. Akárcsak Kincsem, aki egy éves korában nem kellett senkinek, Overdose-ra, a nem különösebben igéretes alkatú csikóra sem nagyon licitáltak.
Gazdája Magyarországon edzette és egyszer csak megtörtént a csoda: kiderült, hogy minden megerőltetés nélkül úgy fut, mint a szél. Csikó korában 800ezer forintot fizettek érte, ma 1,5 miliárdot ér. Ez olyan véletlen, mint ha kihúznák az ötös lottót. A genetikai állomány egyszer csak kijön. Dózi a világ 3. legjobb sprintere, minden idők legsikeresebb magyar lova.
„A figuralitás áll hozzám közel. A diplomához három alakkal készültem. A végzés után öt-hat évig dolgoztam rajtuk. Lágy alakítható anyagot választottam, hogy saját külső-belső fejlődésemet végig vigyem az alakon. Nem fiktív figurát kerestem, hanem egy önportréval kezdtem.”
„A Yung által megfogalmazott ’Selbst’-re, a mélyénre, a belső istenre voltam kíváncsi. Ahogy lassan változtam és alakítottam szobraimat, úgy öltött formát az abszulutum és a három érett állapot. Ennek márványból kifaragott mása a Chanakalle Egyetemen áll a Dardanellákon.”
Még az egyetemen megértette, hogy a szobrászatban nincs stílus különbség, csak minőség különbség. Egyszer kaptak egy feladatot: szines absztrakt domborművet kellett készíteniük. Úgy érezte ez nem az ő világa, de meg kellett oldania. Fehér lapok közepébe elhelyezett egy prizmát, ami a fehérre kivetítette a szivárványt. Így lett szines.
Később hasonlót csinált vasból, de úgy alakította a felső lemezeket, hogy évente négy alkalommal bele tudjon hatolni a napfény és az megjelenjen a függőleges lemezen. Épp egy embert próbáló, nagy szoborrekonstrukcióval végzett. Lehet, hogy most ilyen fénycsapdákkal fog egy ideig foglalkozni? Mi pedig elképzeltünk egy tágas szabadtéri teret, egy kultikus helyet, ahol évente négyszer egy fénycsapda köré gyűlhetnek össze az emberek.
[post_title] => Engler András
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => engler-andras
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2016-11-20 14:13:34
[post_modified_gmt] => 2016-11-20 13:13:34
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://mutermek.com/?p=8629
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
[6] => WP_Post Object
(
[ID] => 1075
[post_author] => 2
[post_date] => 2013-04-26 20:05:50
[post_date_gmt] => 2013-04-26 18:05:50
[post_content] => 
„Azért festettem kéket-sárgát-zöldet, mert aznap hideget akartam enni. Szemben a párja, sárga-narancs: akkor meleget" - gondoltuk tréfát űz velünk, de rögtön folytatta: "Hat elemből épül fel a festészet világa: háromszög-négyzet-kör, sárga-kék-piros. Torzulásaik a fél formák, a félszínek. Minden más maszatolás. Itt a piros kör nem a piros alma illúziója, egyszerűen csak egy sík forma.“
Fogja a ceruzát és húzza a vonalat a papíron, úgy magyaráz.
"Békéscsabán a szomszéd asztalos bácsi tökéletesen másolt képeslapokat négyzetháló segítségével. Megpróbáltam. Pár hét múlva ott találtam magam a képzőművészeti szakkörben. Nagyon meg kell tanulni rajzolni ahhoz, hogy az ember bátran és biztosan elvonatkoztathasson!"
"A művészet kizárólag kortárs műfaj volt az impresszionistákig. A barokk embere nem kért a gótikából" -térünk át egy izgalmas kérdésre: Mit keresnek ma a gyűjtők? "Cézanne óta változott meg ez a felfogás. Ő döntötte le a rendszert, új művészeti nyelvet kreált. Bennünk van ez a nyelv, csak nem tudunk róla. Azóta a művészek a saját fejük, elképzelésük után mennek." Ebből arra következtetek, hogy a közönség is. "Mégis kevesen engedhetik meg maguknak, hogy ne rendelésre alkossanak. Ilyenek voltak Max Bill, Vasarely és Kassák. Velük dolgoztam (őszinteség és tisztelet a hangjában). Ők a szabad eszme elkötelezettjei voltak. Azért is küzdöttek, hogy a művészet ne egy szűk elit kiváltsága legyen."
"A demokratizálódás kvalitásos műfaja a színes sokszorosítás, a szerigráfia, a tökéles szitanyomat. Nagy pontossággal és mindig a megfelelő anyaggal kell dolgozni. Feleségem vegyész, tudott bánni a festékkel. Sokat segített. És jó volt a fizetése... "- teszi hozzá elismeréssel és bölcs iróniával. Bíztat: az igazi gyűjtő először képeslapot, majd füzetet vesz, aztán lesz egy kis pénz egy nyomatra, végül eljön az idő egy eredeti műre is.
A műteremben matt, meszelt, hófehér falak, csillogásmentes padló, utcáról felfoghatatlan méretek, nagy ablakok, hatalmas munkaasztal, rajta rendparancsoló Marcus, nemes vérű vadmacska, körmei kíméletlenek.
A Mindentudás Egyetem egyszerűségével, kristálytisztán és magas fokon végre megértettük a konstruktivizmus lényegét. A türelmes magyarázatok és néhány életrajzi epizód után, amikor átjövünk a nagytermen, megtörténik a csoda: élni kezd a fal. Térből térbe színek és formák, ívek visznek. A síkból váratlanul kinyílik egy tűzpiros ölelkezés, szürke árnyék helyett egy vanília vagy neonzöld csík mutatja az utat. Bolyongunk a festmények és szobrok között.
„Ezt visszavásároltam egy hagyatéki aukción, hiányzott az életműből, -mutat a becsomagolt képre a padlón- tudnom kell, hova kerülnek a műveim.“ - mosolyog. Minden korszakból itt van az első. Még galériás korából pontosan tudja, hogyan működik a közönség.
Beérünk a műhelybe. Energia és aktivitás árad mindenhonnan. „Bejártunk a csepeli színesfém-öntödébe éjszaka alpakkával és rézzel kísérletezni. Nem voltak alkalmas idők arra, hogy eredményeinket befogadják. Pedig az anyagkísérlet iparművészeti szempontból alapvető“ – míg beszél, féltő mozdulattal mutatja az ötvözetet és érzékeny mozdulatokkal simítja a fát.
Úgy is értelmezhetjük, hogy az anyag adja a benne rejlő lehetőséget? Ennél a pontnál is elidőzünk: „Nem szabad csalni. Lenvászonra lenolajjal kell festeni. A vászonba beissza magát a lenmagolaj, eggyé lesz, örök életű, nem csillog. Minden más lepereghet, csak idő kérdése.“
Budapest, 2010. november 25.
Elérhetőségek:
fajo.hu
Pályafutás
(rövidített változat)
1937. február 9. Orosháza - 2018. július 8. Budapest
1961. kitüntetéses diplomával végez a budapesti Iparművészeti Főiskola díszítőfestő szakán, 1961-65. esztétikát, művészetelméletet és filozófiát tanul.
1964-67. Kassák Lajos egyetlen tanítványa.
1965-től nem tárgyat, hanem formát fest. A szabad formát Kassák Lajostól veszi át.
1969. Kassák özvegyével végigutazza Nyugat-Európát, megismeri Carl Lászlót, Vasarelyt és Max Billt. A munkakapcsolat barátsággá alakul.
1971. részt vesz a Soest-on (Nemzetközi Grafikai Szimpózium), ahol megtanulja a professzionális szerigráfia technikát
1992-től plasztikai tevékenysége kiteljesedik. Csúcstechnológiával is dolgozik (Binder cég, Rába)
1974. megalakul a Pesti Műhely. Kiadói tevékenysége során Kassák, Vasarely, Max Bill, Nicolas Schöffer, Gerstner, Pfaler, Linschinger mappák készülnek. Számos könyvet, katalógust adott ki. Jelentős publicista.
1976-88. vezeti a Józsefvárosi Kiállítótermet, az első magyar non-profit műhely-galériát. Fő profilja az experimentális művészettől a designig terjed. Nemzetközi fórummá válik.
1962-től részt vesz több száz egyéni és csoportos kiállításon itthon, egész Európában, Japánban, az Egyesült Államokban Művei megtalálhatók köztereken, múzeumokban és magángyűjteményekben szerte a világban.
1989-től tanít a Magyar Iparművészeti Egyetemen
2003-tól oktat posztgraduális képzésben építészeket az Ybl Miklós Főiskolán
1976-tól vezet nyári szabadiskolát
Főbb hazai és nemzetközi díjak:
1971. Wilhelm Morgem Haus Soest
1973. III. Internationale Malerwochen in der Steiermark, Graz
1985. Munkácsy-díj
2008. Kossuth díj
[post_title] => Fajó János
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => fajo_janos
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2018-07-09 10:17:22
[post_modified_gmt] => 2018-07-09 08:17:22
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://mutermek.com/?p=1075
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
[7] => WP_Post Object
(
[ID] => 2724
[post_author] => 2
[post_date] => 2013-07-12 16:32:20
[post_date_gmt] => 2013-07-12 14:32:20
[post_content] => 
Olyan vagyok, mint a rák: Szétnyitom a karjaimat, majd bezárom és mindent viszek, amit összefogtam. Lomtalanításból gyűlnek a dobogó alá a tárgyak, a szekrényajtók, székek, hintaszékek. Lassan sorra kerül mind és nemezből elkészítem rá az új kárpitot vagy a betétet. .
Most ez az ő mestersége. „Angol férfiszabászatot tanultam a hatvanas években. De kinek kellett már akkor a negyvenes évekre jellemző keményre varrt zakó? Vagy kinek volt türelme kivárni amíg egy ülepvarrás hat hónap alatt kézzel elkészült. Ezekre a fortélyokra nem volt szükség a Vörös Október Ruhagyár (VOR márka) szériatermelésében.
Szabász tudásomat már ritkán használom. Túrkálóban szoktam fillérekért kincsekre bukkanni. A vadonatúj finom gyapjúból varrt kommersz kabátokat vagy kardigánokat csak át kell kicsit szabni, hozzánemezelek néhány finom részletet és máris kész a különleges szalondarab.
Friss és fád színekben sűrűre nemezelt textíliák, kacskaringós, gyajúval bevont drótok kerülnek elő. A tároló helyként funkcionáló, magas beépített dobogóktól teátrális a milliő. A főúri pompába öltöztett utazó láda mögül az sem lenne meglepő, ha maga Bánk Bán lépne elő. Főleg itt a Budai Várban.
Több évtizede annak, hogy olyan élethelyzetbe került, hogy elvállalta az Országos Levéltár házmesteri állását az Uri utcában. Ezt tartja élete egyik legszerencsésebb adományának. Ebben a palotában található még a Képzőművészeti Lektorátus, a Textil-Restaurátor műhely és a Könyvkötő műhely. Volt honnan ellesni a tudományt.
„Nemezelni bárhol lehet. Nyáron a Rialto hídat idéző lépcsőház alatt az udvaron. Télen a nagy étkezőasztalon.
A bútorkápitozást magyar gyapjúval kezdtem, ami nem volt a legjobb minőség. A színes részeken gyorsan elkopott. Ezért nem is merek pénzt kérni érte, elajándékozom őket még most is, pedig az ausztrál gyapjú már kiváló minőségű.
Azért készítem, mert sok örömet okoz.
Izgalommal vetjük rá magunkat a múzeumba illő kalaptartókra. Megszállottan gyűjt mindenféle textilt.
„Egy lomtalanításkor behívott a házába egy asszony. Látta, hogy a kidobott rongyok között matatok. Megajándékozhat-e egy régi keresztelő garnitúrával? Brüsszeli csipkéből készült a kis rékli és fejkötő. A régi bugyogó gyűjtemény is biztosan érdekes látvány lesz majd az lányunokáknak.
Elvarázsolt világba kerültünk. Néha olyan, mint egy babaház, néha pedig, mint egy palota. A ház úrnője dekorál, barkácsol, maga rakja a cserépkályhát, ragaszkodik a vörösréz fürdőkazánhoz, amihez saját maga gyártja a papírbrikettet. Büszke az 1917 előtt készített gáztűzhelyre, mert már akkor volt edénymelegítő.
A picinyke varrószoba pedig egy olyan időkről árulkodik, amikor a nő hölgy, a férfi pedig úr volt.
Budapest, 2012. szeptember 8.
[post_title] => Farkas Márta
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => farkas_marta
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2016-11-20 17:22:24
[post_modified_gmt] => 2016-11-20 16:22:24
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://mutermek.com/?p=2724
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
[8] => WP_Post Object
(
[ID] => 2317
[post_author] => 2
[post_date] => 2013-07-08 16:50:46
[post_date_gmt] => 2013-07-08 14:50:46
[post_content] => 
Gyerekkoromban hegedülni tanultam. A tanárom a nyitott bicskája hegyét tartotta a könyököm alá, hogy tartásom tökéletes legyen. Abba is hagytam a zenélést. Szerettem bütykölni, fúrtam-faragtam, szereltem, rajzoltam. Így kerültem gépipari technikumba, majd az Iparművészeti Főiskolára, ahol ipari formatervezőként végeztem.
.
A tanulás, később a munka mellett egy műlakatos műhelyben dolgoztam. Idős mesterem kénytelen volt háromszor is költözni, végül feladta az ipart és felajánlotta vegyem át a műhelyt. Ezzel az ipari formatervezői működésem fokozatosan átalakult kézműves tevékenységgé.
A Művészeti Alap tagjaként terveztem és kiviteleztem különféle tárgyakat, például az Omega lámpacsaládot. Ment is egy darabig, de rá kellett jönnöm, a tervezés nem igazán az én világom.
A restaurálásban több a manualitás. Élvezem a közös feladatmegoldást az építésszekkel, megrendelőkkel, műemlékesekkel. Ha nincs meg az eredeti, akkor megbeszéljük a stílust, az arányokat, mi legyen a műszaki megoldás, azután elkészítem.
A Sándor Palota átépítésekor elkészíthettem a történelmi magyar címert, lámpákat, feliratokat. A Klotild Palotába lámpákat készítettünk, a Tihanyi Apátságba korlátokat, zárakat, rácsokat... Folyamatosan van munkám, akár felújítás akár korhű másolatok.
A legizgalmasabbak a zárak. Érdekes, szellemes műszaki megoldásokkal találkozom. A legnagyobb méretű lehetett úgy harminc centi. Privát megrendelőim is vannak. Aki régi kúriát vásárol, igényli a korabeli vasalatokat, de új, modern épületekhez is kérnek míves kovácsoltvas és műlakatos elemeket.
A régi lámpák felújításánál az egyik legnagyobb probléma a búrák beszerzése. Ezekhez a szépséges szecessziós csillárokhoz sikerült hozzávalót találni. Érdekes ritkaságok, ezt közepén egy rúddal le-fel lehet mozgatni.
A műhelyben van min ámuldozni. A transzmissziós fúróállvány, ami még súllyal és nem rugóval működik.
És az öreg kézi prés, a sarokban pedig a fémnyomó pad. Ezen készülnek a lámpákhoz a fémkúpok. Kell hozzá erő és kitartás.
Reméltem, fiaim közül valamelyikük majd követ engem, ehelyett lett építész iparművész, trombitaművész, zongoraművész. Egy időben tanítottam a gödi szakiskolában, hátha lesznek olyanok, akiknek tovább lehet adni a mesterséget. Vagy tíz évig fogadtam itt az ipari tanulókat, de egy kivételével mind kihullott.
De majd az unokák! Tizenkét unokám van. A tizenhárom éves már nyaranta nálam inaskodik. Lehetett úgy tízéves, kaptunk tőle egy rajz-sorozatot, címe: A négy évszak. A kilenc évestől pedig mikor megkérdeztük, mi szeretne lenni: „Kovács leszek, vagy hegedüs, úgyhogy sokáig élj még nagypapa!“
Budapest, 2011. október 28.
Elérhetőség: felegyhazik[kukac]freemail.hu
[post_title] => Félegyházi Károly
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => felegyhazi_karoly
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2016-11-20 17:53:00
[post_modified_gmt] => 2016-11-20 16:53:00
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://mutermek.com/?p=2317
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 1
[filter] => raw
)
[9] => WP_Post Object
(
[ID] => 8217
[post_author] => 2
[post_date] => 2014-09-18 14:37:44
[post_date_gmt] => 2014-09-18 12:37:44
[post_content] => 
„Mi vagyunk azok, akiktől a szülők óvják gyermekeiket.
A deviánsok, narkósok, csavargók, húsz, harminc, negyven év élettapasztalatának ‘eredményei’, ha úgy tetszik kudarcai. Mondanivalónk van, üzenetünk van, világnézetünk van, tragikus és boldog sorsunk, véleményünk van, érzéseink vannak és céljaink, de kevés a lehetőség arra, hogy ezt köreinken kívül is megosszuk az emberekkel. Szeretnénk fórumot teremteni, hogy üzenhessünk magunknak, neked és azoknak a halhatatlan hangoknak, visszafojtott halálsikolyoknak, melyek tulajdonosai korántsem halhatatlanok."
Hisszük, hogy ha két teljesen különböző ember, embercsoport vagy kultúra akár egyetlen apró dologban is egyetértésre jut, ez elég lehet ahhoz, hogy békét kössenek, együttműködjenek, tiszteljék egymást. Mert végső soron ezt szeretnénk: figyelmet, törődést, szeretetet; megmutatni, hogy másságunkkal együtt sem vagyunk mások, még akkor sem, ha mi vagyunk azok, akiktől óvtak a szüleink." (A Megálló Alapítvány hivatalos honlapjáról)
"A Megálló Csoport Alapítvány sikerének titka, hogy a szokásos dolgokat szokatlanul csinálja. Fiatal szerhasználók, drogfüggők és szakemberek partnerségi viszonyok között, terápiás közösség színtéren, az ön és kölcsönös segítés elvei szerint tevékenykednek együtt Budapest VIII. kerületében, egy izgalmas terápiás atmoszférában, ahol a droghasználatot felváltó, másfajta emberi lét vízióját igyekeznek formába önteni. Terápiás közösségükben a személy, az ő kapcsolatai és a társadalom közti közvetítés, annak láncszemei, finom mecanizmusai az érdekesek.
A nyitott műteremhez többnyire a támogató családi kör hiányélményét átélők tömörülnek, ám a fotózás világa Minyó Szert Károly képzőművész, szabadkézi fotográfus szakértelme mellett képessé teszi a műhely tagjait szolidáris, integrációt előmozdító kapcsolatok megteremtésére. Fiatalkori ellenérzéseiket így megtanulják hálára, mások és önmaguk hibáztatását megértésre, a szégyen és bűntudat érzését elfogadásra, kétségbe esésüket reményre cserélni." (Mihaldinecz Csaba, a Megálló Csoport Alapítvány alapítója)
"Fejlődésünk a Megálló Házzal együtt zajlik a „Nyitott Műterem”-szisztémában, amely nekem, a csoportvezetőnek is egy igen jelentős paradigmaváltás, a több évtizedes, ún. egyéni művész karrierem feloldása a kollektív csoportlétben. Látszólagos ellentmondás ez, azonban a valóság és a praxis igazolni látszik az új formát. Mindkét végén nyereséges játszma kialakítására törekszem, a fotográfiát igen komplex módon használva. Nem klasszikus értelemben „oktatok”, hanem teljes személyiségemmel, folyamatosan jelen vagyok a Megálló életébe, persze lehet, hogy ez is klasszikusértelembe vett oktatás... " (Minyó Szert Károly)
[post_title] => FoToNoIrE / Megálló Csoport Alapítvány
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => fotonoire_megallo_csoport_alapitvany
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2016-11-20 14:30:26
[post_modified_gmt] => 2016-11-20 13:30:26
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://mutermek.com/?p=8217
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
[10] => WP_Post Object
(
[ID] => 7552
[post_author] => 4
[post_date] => 2014-03-28 18:20:17
[post_date_gmt] => 2014-03-28 17:20:17
[post_content] => 
Miért kell egy fejszobrot teleszegecselni és összekötözni bőrcsíkokkal, amitől olyan, mint egy háborúban megsebzett ember? Mi értelme csövekkel az ember szájába belefojtani a szót, miközben üreges szeme a semmibe mered? A félelmetes fejektől zavarba jövünk! Tévedünk, ha azt hisszük, hogy a művészet feladata a szépség és jóság, szemet és lelket melengető kifejezése?
„A kérdés inkább így szól: szabad-e kimondani az igazat? Egy depressziós, zárkózott, frusztált világban, ha csúfsággal vagy ijesztővel találkozunk rosszul érezzük magunkat. Ami taszítja az embert, attól fél. Nem is tudja megfogalmazni, csak érzi.
Valaki azt mondta egy festményre, hogy túl sötét. Mikor rájött, hogy azért hatott rá így, mert nem rég meghalt valakije és az ürességre emlékeztette, megbékélt vele, mert segített feldolgozni a fájdalmat.” A szociálisan érzékeny művész addig feszít egy témát, amíg elő nem hívja ezt a konfliktust.
„Volt egy magyar tanárom, akivel folyton összetűzésbe kerültem. A jakubinusok forradalmához vezetett vissza mindent. Hiába érveltem ennek ellenkezőjéről kiváló irodalomtörténészek idézeteivel, csak olaj volt a tűzre. Azonban nagyon megszerettem az irodalmat. Megértettem és vallom, hogy minden alkotásnak a lényege az a felfedezés, hogy legyen benne legalább egy pillanatnyi boldog bizonyosság arra: A világban lenni jó!”
A nyolcvanas években versekhez készített grafikát. ’Szeretőm egy puskatok, gyermekeim pisztolyok, kékes füst az énekük, szent Hubertus, légy velük.’ - írta a Bohócok énekében Weörös Sándor és Pásztor Béla. ’Négysoros strófákat rögtönöztünk, furcsa és kusza versikéket; ha az egyik elkezdett valamit, folytatta a másik;... Talán nem is versek, csak közös hancúrozás.’ - írta a Holdaskönyvhöz Weörös Sándor.
Azóta a társadalom létproblémáival foglalkozik. A ’Vésett arcok’ folyamat képek. Ezek a fametszetek tartalmilag újra és újra megújulnak. A nagyon egyszerűből indulnak, majd a fadúcokról levett szines nyomatokra újabb és újabb festék- és időrétegek kerülnek fel. A tudatalattival foglalkozik, amit ’metaarchaizmusnak’ hív. A rusztikus szépséget mutatják meg az emberben.
Az ember mindig együtt élt az együgyűvel, a bohóccal, a groteszkkel. Őseink eltorzított testekben fejezték ki a jóságot és gonoszságot, a vágyat, az örömet és fájdalmat. A természet adta a példát. A félig ember-félig állat ábrázolás is ezért volt népszerű. Kultúránkból kezdenek kiveszni ezek az ősi, nagyon is egyszerű archaikus kifejezés módok.
„Indonéziában találkoztam a wayanggal. A jávai kultúrában, a jellegzetes emberi tulajdonságokkal felruházott wayang bábokkal eljátszott közkedvelt árnyjátékok nem csak szórakoztatnak, de erkölcsi tanulságokkal is szolgálnak. Amit évszázadok óta változatlan formában bemutatnak, értenek és ragaszkodva szeretnek Ázsiában, azt hogyan tudnánk átvenni Európában ?
„ Hagyományaikat követve fogtam hozzá, hogy tartalmilag valami újat alkossak. A múlttal való párbeszédnek szántam, miközben ami a nyugaton múltnak számít, az keleten élő valóság.”
Különös élmény olyan alkotóval tölteni egy délutánt, aki évszázadokkal, évezredekkel korábban élőkkel társalog.
Legfontosabb díjak:
Munkácsy-díj (1991)
Palladium-díj (2007)
Jelenlegi kiállítása:
„Hagyomány és átváltozás” címmel
Helyszín: Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum
Nyitva: 2014. augusztus 31-ig
[post_title] => Gaál József
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => gaal_jozsef
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2016-11-20 15:00:47
[post_modified_gmt] => 2016-11-20 14:00:47
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://mutermek.com/?p=7552
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 1
[filter] => raw
)
[11] => WP_Post Object
(
[ID] => 7997
[post_author] => 2
[post_date] => 2014-07-19 17:53:10
[post_date_gmt] => 2014-07-19 15:53:10
[post_content] => 
„Jártam a világot, több helyen éltem, Írországban, Marokkóban, Egyiptomban. Te merre jártál? Mindig messze laktunk az egyetemtől is, a műteremtől is. Órákat ülök a villamoson. Ettől meg lehet őrülni. Neked is sokat kellett ingázni? Nagyon kemény életem volt. Nappal festettem, éjszaka pedig kávéházakban dolgoztam. Neked is sokat kellett dolgozni? De olyan nagyon beteg ugye nem voltál, mint én?” Úgy beszélgetünk, mint közeli bizalmas barátok, akik rég nem látták egymást. Ő mesél, aztán kérdez. Türelmesen vár és tágra nyitott szemmel figyel. Nem jegyzetelek.
„Amikor agyvérzést kaptam, meghaltam.” Ha ez 15 évvel ezelőtt történik, akkor nem tudták volna megmenteni. A művész világ összefogott, a MissionArt Galéria szervezésében közel ötven művész felajánlott egy-egy képet, és a bevételből fedezték a rehabilitációt. Senki nem érti, hogyan nem kényszerült kerekes székbe. Két évig alig tudott beszélni, csak rajzolt. Fél évvel ezelőtt pedig vett egy porcelán balett táncos babát. „Élek” mondta. Újra beszél és ismét fest.
Sok barátja van, akiket lefestettet. Már az egyetemen is, ha volt egy pár szabad óra, pózoltak neki a barátnők, festők, szinészek, a mestere. „Most is nagyon jók hozzám és sokat segítettek abban, hogy felgyógyuljak.”
„Betegség, halál, félelem” a címe egy évekkel a betegsége előtt készült képnek. Akkor készült a Kórház dobozinstalláció sorozata azokkal az eseményekkel, amik később bekövetkeztek. Élmények, önbeteljesítő jóslatok, pusztán látomások vagy egymástól független véletlenek egybeesése? Aki ebben él, annak egyértelmű.
Egy hónappal a betegsége előtt „Transcendens angyalok” címen volt egy kiállítása. Huszonhárom angyalfestmény. És már abban is biztos, hogy felgyógyulását az angyaloknak köszönheti. De abban is biztos, soha többet nem akarja, hogy csak angyalok legyenek a kiállításán.
A nagymama rokokkó nippjei népesítik be a kisszobát. Célt és értelmet adnak az új élethez, amíg nem lesz végre egy rendes műterme újra. Balatonszemesen érzi magát a legjobban. A betegsége előtt a vizet festette, most a házukat, mert az biztonságot ad.
A család úgy tudta orvos lesz belőle. Ő pedig engedelmes volt. Olyan jól szerepelt az iskolai fizika versenyen, hogy felvételi nélkül bekerült a Radnóti Gimnáziumba fizika-biológia szakra. Amikor egy borzalmas szemet kellett felboncolni, rosszul lett. Szerencsére a rajz tanára felfigyelt a rajz tehetségére.
[post_title] => Gábriel Ajna
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => gabriel_ajna
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2016-11-20 16:14:23
[post_modified_gmt] => 2016-11-20 15:14:23
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://mutermek.com/?p=7997
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
)
[post_count] => 12
[current_post] => -1
[in_the_loop] =>
[post] => WP_Post Object
(
[ID] => 12343
[post_author] => 2
[post_date] => 2023-11-16 13:56:51
[post_date_gmt] => 2023-11-16 12:56:51
[post_content] =>
A tegzeske lárvája lakócsövet épít magának úgy, hogy az ajakmirigyeinek váladékából hálót készít és beledolgozza a körülötte található szerves és szervetlen törmelékeket. „Doktori disszertációmban a természeti, növényi, állati, emberi építményekkel foglalkoztam és ezekhez készítettem maketteket. A tegzeske tanulmányozása irányította a figyelmemet a szerves és szervetlen anyagokkal való kísérletezésre és az első fa-kerámia-kompozit-üvegtárgy eredetileg a Fővárosi Állat- és Növénykert kültéri faltervének makettje volt.
Ezekben csak később fedeztem fel azokat a repetitív motívumokat, amik a zongora billentyűjére is emlékeztetnek. Felidézi gyerekkoromat, apukámat aki zongorázott, nagyapámat, aki ezermester volt, és fát is faragott, bár üvegszakon végeztem a fát is szeretem.”
„Az első tiszta lány osztály volt a mienk, ami szokatlan volt addig a Kisképző üvegszakán. A kor legkíválóbb művészei és szaktanárai tanítottak, akiktől nemcsak a szaktechnológiai ismereteket sajátíthattuk el, de megmutatták milyen a „szép” rajzolás, ahogy a munkánkat tálalni illik, hogyan adjunk elő, milyen összeállításban építsük fel a prezentációt.
Alázatra neveltek bennünket és fájdalmas volt, amikor azzal szembesültem, hogy a lelkesen készített sok rajz első tíz darabja kuka, vagy egy családi tragédia sem ok arra, hogy kesztyűs kézzel bánjanak velünk. Élvezettel hallgattam a művészettörténeti órákat és most is büszke vagyok a rajzversenyeken elért díjaimra.
A mesterdiplomát követően belsőépítészeti munkákon dolgoztam és akkor készült a japán sorozatom. Az érdeklődésem a japán kultúra iránt már kislány koromban kialakult, amikor a nagyszüleimnél tanyán betegen lapozgattam a Kincses kalendáriumokat egy nagy faládában kutatva és nézegettem a Japánról és Egyiptomról közölt képeket.
A mostani sorozataimhoz használt már élettelen, kiszáradt faágakat megmentem az enyészettől, a tűztől, a trópusok viharaitól. Nem csak én gyűjtöm, de kapom is, mint a vasfát. Egy természetadta gyönyörű formavilággal foglalkozom. Szeretem, ütköztetni az anyagokat.
Tűzben keletkezett anyagokkal párosítom, mint az újrahasznosított kerámia, porcelán, üveg, vagy a fém. Az üveg a fénnyel él és ezekben a szobrokban az üveg a főszereplő, mégha szokatlan formában találkozunk is vele.
