Az anyag szeretete, a „nem dobunk ki semmit, mindennek meg kell találni a helyét” belső indíttatásra támadt az a kreatív ötlete, hogy madarakat készítsen a gyárban keletkezett üvegtöredékekből. Először csak ő szedegetett össze érdekes darabokat, később már a munkások gyűjtötték neki az anyagot, amit a műszak után megcsiszolt és összeragasztott. A siker nem maradt el, a Szurek Ágnes vezette Üvegpiramis galéria egyik legtöbbet eladott sorozata volt.
A Salgótarjáni Öblösüveggyár tanulmányi ösztöndíjasaként formatervezői ambíciókkal kezdte meg tanulmányait az Iparművészeti Főiskolán. A gyár a hetvenes-nyolcvanas években a magyar szocialista üvegipar zászlóshajójaként működött. Formatervezőként kilenc aktív év nagy felelősséggel járt, mert az automata gépsoron műszakonként húszezer pohár, kehely készült. A gyár komoly megrendeléseket teljesített a kézi fúvó üzemben is, ahonnan a világ minden tájára exportálták a termékeket.
A Gyártmányfejlesztési Osztályon az éppen aktuális „nyugati” divathoz alkalmazkodva tervezték a gépi gyártásra kerülő termékeket. A műszaki rajzok szabványok és a technológia figyelembe véve alakultak. Ez kissé távol állt a csapongó, korlátokat nehezen viselő művészi habitustól. “Megbűvölve álltam az automata gépek mellett működés közben, és csodálkoztam, hogy életre kelnek az általam rajzolt formák, körzővel húzott ívek. Sok vendéglátóhelyre szállítottak belőlük, amire büszke voltam. Nagyon szerettem a munkámat, és remek munkatársaim voltak.”
Ritka pillanatnak számított, ha egy tervező kitüntetésképpen lehetőséget kapott saját, autonóm elképzeléseinek megvalósítására. A napi rutinból csak ritkán adódtak alkalmak a művészi ambíciók kibontakoztatására. A De Forma szimpóziumon, a Terített asztal pályázatra, a Szilikátipari Kutató Intézet üvegműhelyében készült tárgyakhoz most is nosztalgia fűzi.
„Még a Főiskolán tanárom, Bohus Zoltán mutatott nekem az Iparművészeti Múzeumban egy tárgyat a svéd Orrefors üveggyártól. Graál technikával készült, amit addig nem ismertem. A két réteg között halakat ábrázoló festés volt. Annyit festett üvegre, kezdjen vele valamit! – mondta. Sok kísérletezéssel és a tanárúrral együtt gondolkodva, saját kezűleg készült matricapapírjaimmal készültek a graál üvegeim. A diplomamunkám egy része is ez volt. Később is készítettem néha így tárgyakat.
A gyárat elhagyva Budapesten tanítással folytatódott az élet a Jaschik Álmos Szakgimnáziumban, ahol beindították az Üvegfestő és Ólomüvegező szakot. Az ötven éve nem tanított szakma felélesztése egy egészen más terület, megismerni és úgy átadni a diákoknak húsz éven keresztül, hogy azok nem is akarják, sokszor járt elkeseredéssel. Az emlékek persze megszépültek már, mert sokat tanultam“
Már gyerekkoromban is túl aktív voltam, mindennek meg akarom találni a helyét. Bármilyen anyagot találok, lehet belőle valami vicceset, szépet, feleslegeset, hasznosat készíteni. Ha festék, akkor azt ki kell festeni az utolsó cseppig. Fárasztó, de szórakoztató. “Az ember csak akkor játszik, amikor a szó teljes értelmében ember, s csak akkor egészen ember, ha játszik “ Schiller
„A Sterling galéria India című kiállítására készültem. A macskabajusz gyűrűm után, egy tigris bajuszát akartam gyűrűbe foglalni. Bogi lepett meg engem a bajusszal. Felhívta az állatkertet: Nagy szerencséjük van, mert ha tegnap hívnak, akkor nemet mondanék, de pont ma találtunk két szálat. -mondta az állatkert munkatársa. Ez készült belőle, a másik szál még vár a befoglalásra.
Szüleimmel együtt élünk. Édesapám, mióta az eszemet tudom a pincében fúr és farag. A melléképület volt már szövőüzem és lakatosműhely is.
Amikor Bogival megkaptuk, sok szerszám hiányzott még. Bolhapiacról került a kályha, ismerős mesterektől az eszterga, kalapácsok innen-onnan.“
A sok oldalú érdeklődés csak úgy árad a berendezésből. Az egyetem előtt megszerezte az fémműves szakmunkás bizonyítványt a ‚Kisképzőben‘. A műhelyt többek között az ott szerzett tapasztalatok alapján alakította ki. Így kapott helyet például a klasszikus Brett asztal. Könnyebb mellette egyenes háttal dolgozni, és a fémreszelékek összegyűjtését is megkönnyíti.
A viaszveszelytéses öntési technikához szükség van viasz injektorra is. Egy megszállott barkácsoló család sarjának nem kellett sok ahhoz, hogy egy gázbojler termosztátját újrahasznosítsa és elkészítsen belőle e fontos szerszámot. Bogi a „pocok“ gyűrűt már ezzel készítette.
„Tárgyalkotó művészetet tanultunk. Hollandiai ösztöndíjam alatt készítettem a Dínó széket. Nem tudtam kimenni vele az utcára úgy, hogy ne kérdezték volna, hol lehet kapni? Tényleg! Még kérdés, hol fogják gyártani?“
A borsdaráló több finomságban őröl. Nemcsak praktikus, de az asztal díszévé is válhatna. Szívesen látnánk az ebédlő asztalon!
Ide–oda cirkálunk helyiségből-helyiségbe, majd ki a szabadba. „A nagyi nemcsak fenyőt ültett szenvedélyesen, de lopótököt is. Először egy rebeket (őshegedű) készítettem, aztán egy szász lírát. A dió pedig egy kis szobrászat.“
A kertben áll egy fészer, még átalakítás alatt van. Benne lapul az öreg üllő, 100 kg is van. Fiatalos megszállottsággal rajta készült damaszk technikával ez az acél kés. A rétegekből összekovácsolt penge a mesterség nagy próbája.
A teraszon találjuk a sárkány-játszószobor modelljét is, Bogi diploma munkáját. „A sárkány roma népmesék gyakori motívuma. Bódvalenkén a helyiek segítségével készítettük el a mását, váza klasszikus kosárfonási technikával készült.“
Elszalad a délután, hűvösre fordul az idő: „Tényleg szeretnétek látni, hogyan öntik a fémeket?“ Az alkimista hangulatú műhelyben alig bírjuk kivárni a pillanatot, íme elérkezett látogatásunk fénypontja!
Budapest, 2011. június 22.
Elérhetőségek:
www.imreiboglarka.com
www.szilosa.blogspot.com
[post_title] => Szilos András és Imrei Boglárka (Bogi)
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => szilos_andras_es-imrei-boglarka-bogi
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2013-12-15 22:37:29
[post_modified_gmt] => 2013-12-15 21:37:29
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://mutermek.com/?p=1856
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
[3] => WP_Post Object
(
[ID] => 3059
[post_author] => 2
[post_date] => 2013-07-13 13:16:26
[post_date_gmt] => 2013-07-13 11:16:26
[post_content] => 
Egy látogatás margójára:
Botticelli Primavera parafrázisa a Jeli arborétumban készült. .
.
Absztrakt festészetet tanult, de mindig a realitás érdekelte.
A testöntvényt hol pozitív, hol negatív oldalán használja, majd olajjal megfesti a képet.
Az első műterem egy romos padláson lett kialakítva. A felújításkor használt habarcsos ládába került Kőmíves Kelemenné.
Mindenki így lát, mint, ahogy most látjuk ezt a négyszemű nőt. Ha a táblát a fej mögé tesszük és a fej nagyon közel van hozzánk, akkor kettős látás alakul ki.
Dicséretek, díjak:
Kismartoni tanár úr rajzom fölé hajolt
Szabady tanár úr az osztály előtt megdicsért
Művészeti Gimnázium rajzverseny, 1959., I. díj
Művészeti Gimnázium rajzverseny, 1961., I. díj
Művészeti Gimnázium rajzverseny, 1962., II. díj
Sopron, „Türkiz Diploma”, 1962.
Képzőművészeti Akadémia, 1969., megosztott I. díj
Forradalmi Hagyományok, 1970.
Tanácsköztársaság Évforduló, 1969.
Képzőművészeti Lektorátus, Gobelin pályázat, 1973.
Lenin évforduló, Műv. Alap, 1970.
Derkovits ösztöndíj, 1971.
Dózsa pályázat, 1972.
Stúdió díja, 1973.
Hazám pályázat, 1974.
Munkánk a holnapért, 1975.
Honvédelem II. díj, 1978.
Ösztöndíj, Brüsszel Royale Akademie, 1978.
Marx 100. évforduló, 1983., II. díj
Gödöllő Egyetem, „A Föld”, 1986., I. díj
Zalaegerszeg, Sportcsarnok, 1988., I. díj
Hódmezővásárhely, Őszi Tárlat, 1996.
Hódmezővásárhely, Őszi Tárlat, 2005.
Hatvan, Magyar Tájak, 2004., Bronz Diploma
Szolnok, Tárlat, 2005.
Hatvan, Arcok és sorsok 2005., Arany Diploma
Szeged Nyári Tárlat, 2005.
Vasszécseny Díszpolgára, 2009.
Pro Cultura, Újbuda, 2010.
Szombathely, Dunántúli festők biennáléja 3. díj, 2010.
Koller-Díj 2013
[post_title] => Szkok Iván
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => szkok_ivan
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2013-12-09 20:02:05
[post_modified_gmt] => 2013-12-09 19:02:05
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://mutermek.com/?p=3059
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
[4] => WP_Post Object
(
[ID] => 1475
[post_author] => 2
[post_date] => 2013-06-29 15:45:08
[post_date_gmt] => 2013-06-29 13:45:08
[post_content] => 
Ha az ember műterembe készül, akkor nem árt előtte tájékozódni. Ma már viszonylag nem kunszt, ott az internet. Ismerősöknél is érdemes érdeklődni. Az igazi műélvezethez azonban nekem hozzátartozik a meglepetés és a személyiség. .Nem láttam eddig életemben két méteres bonsai ficust. Ahogy nem ültem még soha ilyen mesteri módon összeállított asztalnál sem.
Először fordult elő életemben, hogy életnagyságú, különlegesen faragott állatszobrok vesznek körül.
És bevallom ritka élmény egy olyan emberrel találkozni, aki minden alakoskodás nélkül beszél a világról és, amit gondol róla.
Csodálatos anyag a fa. Bennem már a mélybarna afrikai venge, a vöröses paduk, lilás amaranth önmagában is kiváltja a tiszteletet, a tökéletes megmunkálás pedig az ámulatot. De, hogy e nemes anyagok mellett az egyszerű rétegelt lemezből is csodákat lehet elővarázsolni, álmomban sem gondoltam.
A műteremben a művek gondosan letakarva, a fa finom pora mindent belep. Drámai hatású a leleplezés: feltárul az élet könyve, a lélekedények, a csomók. Íme az alkotó gondolata, amit érdemes át és átolvasni, hogy többek legyünk és ne csak belépjünk, hanem értsük is amit látunk:
„Ma – szándékom szerint – munkásságom az imádság vagy spirituális praxis egyfajta sajátosan mai, modern formája – nem az istenség közelségéből fakadó megismerés többlete, hanem a távollétéből vagy legalábbis érzékelésének hiányából eredő rossz közérzet és nyugtalanság, valamint e hiány betöltésének vágya artikulálódik efféle reintegrációs törekvésben.
Figyelmem mindinkább a hagyomány felé fordul; itt remélem megtalálni azokat a szellemi tendenciákat, melyek végtelen időkön keresztül forrtak, formálódtak az időtlen múlt kohójában, hogy utóbb gyógyító erejükből vígasztalást meríthessünk.
Ez az irányultság oka lehet annak, hogy egy ideje már munkáim voltaképpen edények, melyek minden formai attraktivitásukkal együtt csak mintegy foglalatát, héját képezik a bennük önmagát kinyilvánító magasabb, láthatatlan erőtérnek, és ugyanezt a sokféleség oppozíciójában megmutatkozó egység vagy teljesség kiegyensúlyozott harmóniáját kívánják érzékeltetni kétfejű figurális műveim.
Ennek érdekében szemléleti tisztaságra és technikai perfekcióra törekszem.“
Budapest, 2011. március 9.
szocsmiklostui.hu
[post_title] => Szőcs Miklós Tui
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => szucs_miklos_tui
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2013-12-15 22:40:22
[post_modified_gmt] => 2013-12-15 21:40:22
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://mutermek.com/?p=1475
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
[5] => WP_Post Object
(
[ID] => 2565
[post_author] => 2
[post_date] => 2013-07-10 18:32:06
[post_date_gmt] => 2013-07-10 16:32:06
[post_content] => 
Norouse, a mohamedán újév idején két hétig őrület van. Ilyenkor búzát ültetnek és amikor kihajt dobozostul felteszik a kocsi tetejére, hogy amikor elindulnak leessen. Belepik vele az utcákat. Perzsiában éltünk évekig. Aranyhalat vesznek, úgy mint nálunk nyuszit Húsvétkor. Befőttes üvegekben úszkálnak otthon, az irodában, üzletekben. A hal az újjászületés és szerencsét hoz. Van hal formájú morzsoló is. A lazán felfűzött lapocskák tologatása közben „Allah akbar“ mormogással közlekednek az igazhitűek.
Dervis vagy nomád ékszerek adtak ihletet. Követttünk néhány nomád családot, így ismertük meg életüket. A bolhapiacon gyűjtöttem mindenfélét, kanalat, lószerszámot: csupa ötvös remek. A kavicsos sivatagban él egy különös növény. Ahol kidugja a fejét, a régiségkeresgélőnek mutatja, alatta ősi temetkezési hely lehet szobrocskákkal, csatokkal.
Ruhatervezőként végeztem az Iparművészeti Egyetemen. Diploma után, még szinte hallgatóként nívódíjat kaptam egy komplett öltözet megtervezéséért. Textiles vagyok ékszerben is. Valósággal megszövöm az ékszereimet, úgy ahogy a páncélingeket szokás. Kifejlesztettem egy saját módszert is. Csigavonalban felfűzöm a gyöngyöt és az alapmotívumra csavarom.
Nem tudok unatkozni ennyi gyönyörű kő és gyöngy között. Borostyánból is annyi féle van. A sárga számolatlan árnyalatban, vagy a vörösek. A zöld borostyánnak szőlőszem, Angur a neve. A fák nedveiből öntik és préselik. Egyszerűen gyufával lehet ellenőrizni: az eredeti nem olvad meg.
Ötletszerűen hoztunk haza először néhány szőnyeget. A nomád kézi perzsába mindig kell hibát szőni, mert csak Allah lehet tökéletes. Találtunk néhány bölcsőt is. Bőrből vagy szőttesből készültek. El lehet képzelni milyen állapotban voltak. A vándorláskor csak beletették a csecsemőt és a sivatagban nem használtak pelenkát.
Iránban egy urinő már nem hord nomád ékszert, kizárólag aranyat visel. Otthonában a nyugati divatot követi. Nem vesz nomád szőnyeget, csakis tökéles minőségű, erősen mintázott városi stílusút. A visszafogott hagyományos nem felel meg az ízlésének.
Sűrű, fekete, buja hajuk van, persze, hogy erotikus a kivillanó nyak látványa. Nekem csak egy hajtincsem lógott ki a kendő alól a vidámparkban és rám szólt az őr. A szigorú öltözködési szabályokat folyamatos igyekeznek lazítani. Hatalmas textil rózsát tesznek a fejük búbjára, amitől a kendő felcsúszik a homlokon. A kabát már karcsusított, testhez állóbb, a nadrág fölé mini szoknyát húznak.
Festéssel, sminkkel, finom balzsamokkal, gyönyörű fehérneművel kárpótolják magukat a hölgyek. A csador, de legalább a kendő kötelező viseletének köszönhetően Iránban a nők dolgozhatnak. Jogosítványt is kapnak. A nők határozott sofőrök. Az utcai forgalomban végre egyenrangúak, ezt ki is használják.
Különös világból nőies fortélyok, szerencsét hozó amulettek, kortalanság üzenete, pusztán esztétikai élmény? Talán mese csupán, amit csak a nők tudhatnak igazán.
Budapest, 2012. március 25.
[post_title] => Szöllősi Rita
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => szollosi_rita
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2016-11-20 17:41:07
[post_modified_gmt] => 2016-11-20 16:41:07
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://mutermek.com/?p=2565
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
[6] => WP_Post Object
(
[ID] => 1425
[post_author] => 2
[post_date] => 2013-06-29 14:07:00
[post_date_gmt] => 2013-06-29 12:07:00
[post_content] => 
„Magas volt a páratartalom és nagy a hőség. Egyszercsak rárepült a lábamra egy nagy pápaszemes pillangó. Hagytam. Húsz percig, összezárt szárnyakkal pihent, mozdulatlanul néztük egymást, aztán elszállt. Nishida Mitsuo hívott Japánba.
98. óta ismerem, Finnországban találkoztunk egy nemzetközi kovács-találkozón. Nishida könyvből tanulta a mesterséget. Japánban kevés a vas, nincs hagyománya a díszműkovácsolásnak. Lángvágóval próbálkozott.
Tíz év után épített kovácskohót, miután Európában látta hogy használják. Többször szólt, végül hat hónapra beálltam hozzá tanítani és dolgozni. Szerszámokat készítettem neki, hét tanítványom lett, köztük egy volt építész, szobrász, meg egy korábban stewardess hölgy. Fizetést és ellátást kaptam. Élveztem, hogy kedvemre kísérletezhetek. Ekkor érkezett a pillangó. A tökéletes mását akartam. A kész darabot ecetben marattam, vízben, esőben rozsdásítottam, amíg a szárnyak rozsdabarnák lettek. Sárgaréz cső, vörösréz rúd, cin drót összedolgozásával az 5mm-es korongot a szárnyakba fúrt lyukakba beleszegecseltem. Ezek lettek a „szemei”, drótkefe acéldrótból a lábai.
A japán lakk dobozok gyönyörűek. Hasonló különlegeseket akartam én is. A kígyós dobozka vas felületébe először egy expandált acélhálót kalapáltam, ami a kígyóbőr mintáját adta, majd összetekertem. Tekerve, majd felcsavarva, 3 méter hosszú köracélból készítettem egy naprafogó fejet is.
Íjkészítés a hobbim. A legnagyobb vágyam volt egyszer egy koreai típusú reflex íj. Kellett hozzá bambusz, eperfa a merev szarvakhoz, szaru, szarvasín, borítása nyírfakéreg. Felajzva száztíz centi a húr hossza, pihenő állapotban befér a bőröndömbe. Ezzel nem volt bajom A vasdobozkáim miatt pakoltak ki a repülőtereken minden átszállásnál.
Más élmény volt New Jersey. Húsz éve, a Szabadság szobor restaurálására érkező francia kovácsok óriási média figyelmet kaptak. Nem csoda, hogy a felső körök érdeklődése felélénkült a francia fémművesség iránt. Megalapították a Les Métalliers Champenois amerikai leányvállalatot (L.M.C.corp.), kizárólag a milliomos réteg építészeti igényeinek kiszolgálására. Egy magyar srác dolgozott a cégben, ő szólt, hogy keresnek kovácsot. Két hónapig „kóstolgattak”, mint idegent, míg az első önálló munkát készítettem: tizenegy méter hosszú, százötvenezer dolláros (30M Ft) lépcsőkorlátot.
A magyar és német kovácstechnika a franciától eltérő tradíciókra épül. Nálunk több a kovácsolás, a francia inkább műlakatos eljárás, rejtett csatlakozásokkal, csavarozással és szegecseléssel illesztik a darabokat. A lemezdomborítás (au poussage) náluk külön mesterség, lenyűgöző a technikája. Üllőt alig használnak. Másfél évig dolgoztam és tanultam náluk. Bevallom, nem sikerült mindent ellesnem.
A cégnél hozzájutottam titániumhoz, és szabadidőmben karkötőket kovácsoltam belőlük. Pille könnyűek. Végigjártam Manhattan összes butikját, hogy eladjak. Senkinek nem kellett. Gondoltam, majd Budapesten fogják megvenni az amerikai túristák. Így is lett.”
A kovács mesterség a világon mindenütt eltűnőben van. A tudás megmentése érdekében 1991-ben megalapították a Magyarországi Kovácsmíves Céhet és kapcsolatba léptek más nemzetek hasonló szervezeteivel. Az első lépés a First Baltic Forging Week-en való részvétel volt. 150 mestert fogadott Finnország. 2000-ben a finn címlistát is felhasználva Budapesten szerveztek egy nemzetközi találkozót a Mesterségek Ünnepe alkalmából a Budai várban. Hatvan mester mutatta be a tudását. A találkozóhoz legyártatott 3 műhelyszínt a Céh a mai napig használná, ha lenne lehetőség.
Már hivatalosan sem létezik a szakma, a KSH szerint a díszítőkovács, művészi kovács röviden díszműkovácsból díszműárus és divatékszer készítő lett.
Érettségi után nem volt semmihez kedvem. Két évig kallódtam. Aztán láttam a tv-ben egy riportot Kovács József kovács iparművésszel, és másnap már mestert kerestem akinél tanulhatok kovácsolni. Seregi György műhelyébe kerültem, hat évig voltam a tanítványa.
Zsámbék, 2011. február 23.
Elérhetőség: mutermek@mutermek.com
[post_title] => Szombathy Gábor
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => szombathy_gabor
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2013-12-15 22:43:48
[post_modified_gmt] => 2013-12-15 21:43:48
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://mutermek.com/?p=1425
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
[7] => WP_Post Object
(
[ID] => 3000
[post_author] => 2
[post_date] => 2013-07-13 12:40:55
[post_date_gmt] => 2013-07-13 10:40:55
[post_content] => 
„A ruhatervezők legszívesebben 36-38-as méretre dolgoznak. Nálunk gyakoribb a 40-44-es méret, ahol már a kényelem élvez prioritást. Ezt felismerve a célom mégis olyan komfortos és egyedi ruhák készítése, melyek csinosak bármilyen méretben.” Hogyan lehet egy ruha egyszerre kényelmes és passzentos, trendi és időt álló, egyéni és a társadalmi szerephez illő? A válasz az anyagban keresendő. .
Hightech környezetben beszélgetünk. Nem hivalkodó, racionális, mégis különleges. Felpolírozott szürke betonfelületek, acél sodronyok, nyers fa burkolatok, átgondolt, arányos és nagyvonalú terek. A modern technikai dizájn mellett meglepetésnek becsempészett klasszikus családi darabok, egy-egy apró emléktárgy, néhány kellemes színfolt. Egyszerű anyagok ötletesen felhasználva.
„Nálam elsődleges az anyag. A textil esetében is jellemzően sokféle anyagot rakok össze. Szalagokkal, csíkokkal szelidítem vagy éppen ’vadítom meg’ az egyszerű textiliát. Attól még, hogy a szürke és a natúr színek közül kivillan egy-egy harsányabb csík, az öltözet még decens marad és egyéniséget kölcsönöz viselőjének. Lakástextil esetében pedig varázslatos hangulatot lehet elérni.”
A szabásnak koránt sincs akkora jelentősége, mint az új felfogásban átalakított textilnek. A különböző anyagok, színek, felületek összetársításával elkészült viselet valójában „betakarja” az emberi testet.
A kiegészítőknek is ez a szerepük. Egy egyszerű pólót vagy egy megunt felsőrészt könnyű feldobni egy sállal vagy egy színes könyöklővel. A lényeg, a kézművesz technika, mellyel minőséget, egyediséget, maradandó értéket és egyéniséget lehet előállítani. Az ékszerkészítést kikapcsolódásnak szánom. Ez nálam levezető terápia.
Hogyan lehet az öltözködési hagyományokat tovább vinni? A plisszírozást tekinthetjük akár sajátosan magyarnak is. Városon és falun nagyanyáink sűrün rakott szoknyát hordtak hétköznap éppúgy, mint ünnepnapokon. Szívesen és gyakran használom. Talán épp ettől a csipetnyi múlttól válik a viselet konszolidálttá.
Az Iparművészeti Főiskola után a dunaújvárosi Junior cipő gyárban dolgoztam. Ösztöndíjas szerződésem volt. A harmadik év végén a gyár tervező részlegén már alig volt munkánk. Ruha és bőrszakon végeztem, egyébként is a textillel szeretek foglalkozni, ezért saját vállalakozásba fogtam. Egyedi lakástextilt és öltözeteket készítek.
Munkái szerepeltek divatbemutatón Párizsban a Louvre-ban, láthatták kiállításokon Bécsben, New Yorkban és Tokióban. Az UNESCO nemzetközi divatpályázatán 1995-ben pedig beválasztották a legszűkebb körbe, a világ legjobb ötven fiatal tervezője közé.
Telki, 2013. június 17.
Tagja MAOE-nak, FISE-nek, a Magyar Képző és Iparművészek Szövetségének.
[post_title] => Szűcs Blanka
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => szucs_blanka
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2016-11-20 16:45:42
[post_modified_gmt] => 2016-11-20 15:45:42
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://mutermek.com/?p=3000
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
[8] => WP_Post Object
(
[ID] => 3851
[post_author] => 2
[post_date] => 2013-07-28 17:39:20
[post_date_gmt] => 2013-07-28 15:39:20
[post_content] => 
A hetvenes években fényes időket jósoltak a bányászvárosnak és Sárberek mocsarain panelházak emelkedtek, társadalmi összefogásból pedig megásták a Csónakázó tavat. Nagyot fordult a világ azóta Tatabányán. Mikor elérkezett a Millenium ideje a városgazdák egy méltó szobrot álmodtak a tó egyik sarkában meghúzódó bájós kis szigetre. .
„Így került helyére „Géza fejedelem a gyermek Istvánnal“ címü szobrom. Apa gyermekével, mely messzejár minden sztereotípiától, és még távolabb van az ünnepélyes, emelkedett pillanatokban szokásos, kosztümös figurától. Kovaliczky István csillagász közreműködött a térrendezésben, mert a szobor egyben napóra is. Az oszlopokon a téli órák, a kőlapokon a nyári órák szaladnak körbe-körbe.
Nyergesújfaluban nemrég elhatározták, hogy az I. világháborúban elesettek emlékművének megmaradt talapzatára új szobrot készíttetnek. A ‘Piéta‘ tervem nem tetszett a bírálóknak. A torzó lábak metafóráját nem értették. Én meg azt nem értem, miféle a fájdalom két kalimpáló lábbal. A ‚Magvető‘ szobrát sem kérték Szombathelyre.
Szinte a telek végében van a XV-ös akna. A bányát régen bezárták. Nyáron összejön itt néhány szobrász. Az ASG gyárból kapunk hulladék acéllemez darabokat és teljesen szabadjára engedjük fantáziánkat a lézerrel ejtett lyukak és amorf formák láttán. Kertünk dísze lett a Kapuőrző oroszlán, az Autó hárfával, a Tisztelet Giacomettinek.
Tizenhét éve vonatozok Győrbe a főiskolára. Lukon át nézem a tájat, a Dunát. Út közben van időm elmélkedni diákjaimon. Leendő tanítóknak tartok művészeti képzést. Kellő megfontoltsággal és humorérzékkel kell kezelni a hiányosságokat, amivel a diákok hozzánk érkeznek.
Az expresszionizmusról írtam a doktori disszertációmat. Ez rákényszerített arra is, hogy elemezzem saját munkásságomat és művészi felfogásomat. Úgy fogalmaztam: félfigurális absztrakt stílust követek, nem kifejezetten expresszív, mert szerkezetbe foglalom, nem is merev konstruktívista, valahol a kettő között.
Viaszveszelytéses módon készülnek az érmeim és kisplasztikáim. Így bármit fel tudok használni modelnek, még a száraz kenyérkockát is.
„Egy kiállításra készülök három új darabbal: Figura rúddal, Figura bottal, Figura lejtővel. Mint egy harakiri, vagy végtelenített öngyilkosság...? Egyik vázlatrajzomon úgy aposztrofáltam: Vallomások a létezésről.
Micsoda abszurd dolog azzal szembenéznünk, hogy létezésünk egyszer véget ér és ennek mi emberek még tudatában is vagyunk. Ennek a fájdalmas tudatnak a birtokában olyan megrázóan szép a létezésünk, mely egyszeri és megismételhetetlen. De azt hiszem éppen ezért olyan gyönyörű az, amit átélünk."
Tatabánya, 2013. július 23.
[post_title] => Szunyogh László
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => szunyogh_laszlo
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2016-11-20 16:37:23
[post_modified_gmt] => 2016-11-20 15:37:23
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://mutermek.com/?p=3851
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
[9] => WP_Post Object
(
[ID] => 1911
[post_author] => 2
[post_date] => 2013-07-06 13:01:39
[post_date_gmt] => 2013-07-06 11:01:39
[post_content] => 
Algéria... lágyan sodródnak partra a hullámok, a mindig szürke tengertől narancsosan búcsúzik a nap. Nők lépkednek óvatosan, talpuk finom érintésére süppedő hanggal válaszol a homok. A szabadság illatát hozza a hűvös esti szél. Ledobják fátylaikat, ékszereik követik a fátylak útját. Homok, tenger, kabil ékszerek: a szófa születésének kezdő akkordja.
A bútorcsalád harmadik ülőkéje, az ‚Algériai puff‘ elnevezésű a 2010-es Construma óta nincs itt. A Mapei standjáról egyenesen vitték ki magángéppel a világ legnagyobb design megmérettetésére Milánóba, az I Salonira. Innen egyenes út vezetett: „Megválasztottak a ravennai Kortárs Mozaikosok Nemzetközi Egyesületének (AIMC) tagjává.“
A formák és mintázat ihletét a keleti imaszőnyeg adta. Fényjátszó környezetből, mint őstengerből emelkedik ki a patchwork szcenárió: életfa, keleti ékszer, mecset ablakok. A boldogság madara mindig magányosan szerepel, hiszen szívében őrzi szerelmesét.
„Az anyag bűvöletében élek. A Ravennából érkező SICIS mozaik hivogató formavilága, a gondolat szárnyalását hűen követő Wedi lemez, a lágyan alakítható MAPEI Kerapoxy Design fugázó habarcs a millió fényt szóró glitterrel keverve, a design vegykonyhájának alapanyagai. A végső látványában puha szövetnek látszó fugázó anyaggal képzeletet felülmúlóan sok fáradság van. A függőleges burkolásnál a gravitáció törvényei szerint állandóan lefelé tartó anyagot kell formába és helyére zabolázni. Ez nem egyszerű feladat, nagy állóképességet, jó kondit igényel“
„A kis kék elefántomat nagy várakozással és lelkesedéssel jönnek másolni a mozaikos tanfolyam hallgatói. Kitaláltam egy trükköt a munka csalódásmentes kivitelezéséhez. Előrajzolom a Keraflex ragasztóba a kontúrt, így ennek mentén töltik fel a Kerapoxy designnal. A nagy nekirugaszkodás mindig nagy örömmel is végződik.“
A fugázó habarcs a csempék közötti rések feltöltésére szolgál. A fugát olyan mennyiségben használja, mint eddig senki más. A mélységek, a dolgok leglényege érdekeli. „Édesanyám finom fánkot készített. Kiszaggata a kerek darabokat, én a visszamaradt furcsa alakzatokra vártam. A kedvemért azt is kisütötte. Azóta tudom, mindennek a ‚belső tere izgat...‘ a fonákja felől is megnézem, milyen onnan a világ.“
Kényeztetés mai felfogásban: wellness ágy egy intim meditációhoz. „Alsó részén Velence motívumai: hidak, árkádok, puha kárpitok színe, a karnevál csillogása. Amikor ráfekszel, finoman ér el a színvarázs, mint akár egy lepke pora... Abban bízom, korunk mozaik művészeire 200 év múlva azt fogják modani az emberek: ez olyan ‚Ditis‘érzetű mobilia...“
Budapest, 2011. július 11.
[post_title] => Szűr Szabó Edit / Diti
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => szur_szabo_edit_diti
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2013-12-14 10:05:43
[post_modified_gmt] => 2013-12-14 09:05:43
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://mutermek.com/?p=1911
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
[10] => WP_Post Object
(
[ID] => 9134
[post_author] => 4
[post_date] => 2015-07-19 13:58:57
[post_date_gmt] => 2015-07-19 11:58:57
[post_content] => 
Mindig izgatta, hogy az ókori egyiptomi társadalmakban honnan származott az erő, mely képes volt egy olyan szilárd hierarchia fenntartására, ahol az ábrázolás szinte változatlan formában megmaradt több ezer éven keresztül. A profilban ábrázolt emberi fejek kifejező ereje benne is elindított egyfajta narratívát. Megtapasztalt, továbbgondolt és elképzelt egy olyan világot, ahol az oldalra fordított fejek azért súgnak egymás fülébe, mert a rajtuk uralkodó vezető politikai erő olyan hatalmat érhet el a társadalomban, hogy az abban élők valamennyien félnek kimondani az igazságot és a véleményüket.
„ Az oldalról megformált humanoid elemek, arcok és alakok épületszerű egybeépítésének volt egy előképe: egy bizonyos sorban elhelyezkedő, suttogó férfiprofilokat ábrázoló grafikám 1986-ból. A Hangár című, magnókazettán terjesztett, magyar irodalmi, hangos folyóirat borítójához készítettem Császár László, Hollandiában élő íróbarátom kérésére még főiskolás koromban. A kazettákon az akkori válogatott magyar irodalom honi és külföldi szerzői általában maguk olvasták fel műveiket.”
Eleinte csak férfiakat ábrázolt, legtöbbször törődött arcokat. Idővel az arcok kisimultak, az érzelmek megjelenítése egyre kevésbé lett fontos. Lassan eltűnt az egyértelmű maszkulin forma. A nézőben bizonytalanságot kiváltó nemtelen arcrészletekkel építette kolosszusait, melybe örökre bezárta figuráit. “Magánbörtönökbe űzzük, körbebástyázzuk, ezernyi zárral, lakattal, lánccal, ráccsal vesszük magunkat körül fizikai értelemben és képletesen is. Félünk, hogy a külvilág bűnei és szennye elér bennünket, de ezzel saját mozgásterünket is korlátozzuk, vagy végérvényesen ellehetetlenítjük.
Minden rosszat szeretnénk kívül rekeszteni biztonságunk érdekében, de ezzel a jót is kizárjuk, a magunk jóságát sem tudjuk sugározni kifelé. Az utcán gyanakvóan nézünk a szembejövőre, megismerkedhetnénk, akár egy ragyogó világ tárulhatna elénk, életünk legnagyobb élménye lehetne, élethosszig tartó barátságok születhetnének. Talán soha többé nem találkozunk. Eszünkbe sem jut, hogy rajtunk is múlik és ismeretlenül elsétálunk csodálatos emberek mellett. “Magányosan, félelmekkel tele kételkedünk a boldogságban, az élet és a világ szépségében. Ez pedig pazarlás!”
“Úgy három évvel ezelőtt kiemeltem a figuráimat a magánbörtönükből, eltűntek a színek is, egy szigorúan monokróm világ köszöntött rám. Megjelent az emberi test realisztikusabb képe. A fejük sokszor továbbra is kocka. Ezekbe a kockaszerű fejüregekbe aztán válogatás nélkül tölthető a legkülönbözőbb információ.
A ‘Szegénynek gazdag, gazdagnak szegény’ , ‘Fehérnek fekete, feketének fehér’ címek elcsípett élőbeszéd töredékek, azt sugallják, hogy a szellemi szegénység, a kulturálatlanság, a tolerancia hiánya, a demagógia, az elvtelen hazudozások, a kirekesztés, a kicsinyes irigység, a gyűlölet és a félelem örökítése az újabb generációkra ugyan társadalmi méretű probléma, de a mikrokörnyezetek felelőssége is. Leginkább mindenkinek egyénileg kellene számot vetni önmagával!
“Nem veszhet ki az együttérzés az emberiségből! Az USA-ban tapasztaltam, hogy a temetés mára gyors lefolyású „bulivá” vált. Korábban egy közösségben meghalt évente egy-két ember. Volt idő feldolgozni a veszteséget, elbúcsúzni, megsiratni, megélni a gyászt. Ma zúdulnak ránk a világból a rettenetes tragédiák. Az ember tragédiafeldolgozó képessége nem tud lépést tartani a tömeges halálhír áradattal. Védekezésül meg akarja úszni a gyászt. Festményemen a látszólag gyászoló alakok, mintha szégyellnék magukat, de a harsány színek elárulják, hogy máson jár az eszük és mennyire hazug mindez a szerepjáték.
A képeken tájból kimagasló figurák, kocka és házemberek, befalazott jósok, kisistenek, nagyistenek, gonoszak, bátrak, szelídek, esendő emberek az időtlenséget jelképező repedt vakolat mögött hol befeketednek, hol visszaszínesednek, a haragos arcvonások néha finomodnak, majd megkeményednek és mindegyik kép mögött van egy hosszú történet.
Munkácsy-díj (1997)
[post_title] => Szurcsik József
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => szurcsik-jozsef
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2016-11-20 12:48:29
[post_modified_gmt] => 2016-11-20 11:48:29
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://mutermek.com/?p=9134
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
[11] => WP_Post Object
(
[ID] => 10323
[post_author] => 4
[post_date] => 2017-03-14 12:26:21
[post_date_gmt] => 2017-03-14 11:26:21
[post_content] => 
Meggyőződésem, hogy Rembrandt és Piranesi hagyományos grafikai nyelvén is lehet mindig újat mondani. ’Budapest, Hommage a Piranesi’ rézkarcsorozatom egy olyan remélhetőleg soha meg nem valósuló jövőbeli Budapest víziója, ahol a nyugati kultúra hűtlen lesz önmagához, a világ által csodált eklektikus város romjai között csak csavargók bóklásznak (meg talán művészek), a többség a karcok hátterében sejlő üvegpaloták falanszterében éli mindennapjait.
Tíz évig jártam ki Párizsba a Bastille téren évente megrendezésre kerülő szabadtéri művészeti vásárra, ahol a számtalan giccs mellett értékes műveket is árultak. Ezen a vásáron mindig sokan voltak. Meglepően hozzáértő kérdéseket kaptam: ’Ez egy borzolás?’ vagy ’Lágyalappal készült?’ Kiderült, Párizsban az önkormányzatok esti szakköröket tartanak fent, a legkülönbözőbb szabadidős tevékenységekből, köztük rézkarc szakkörök is működnek, ahova bárki elmehet.
Művészcsaládba születtem, mindenben támogattak. Hat évesen második lettem egy országos rajzversenyen. A nagy szocialista forradalom emlékére „Október unokái” témában vártak pályaműveket. Egymásra lövöldöző robotokat rajzoltam. Persze, akkoriban minden hír az első magyar űrhajósról szólt. Elsőre nem kerültem be a Főiskolára. Mozgalmas év következett.
Dolgoztam rajzfilmstúdióban, délutánonként portrét, aktot rajzoltam, esténként rézkarcszakkörbe jártam. Amikor aztán felvettek, a frissen alakult Intermédia Tanszék un. progresszív szelleme vált az iskola szellemiségévé. A magam figuratív megfogalmazásával, a rézkarcolás archaikus technikájának elkötelezettjeként magánutas ellenzékké váltam.
Korábban arról álmodoztam, hogy a művészi lét egy közösségi életforma. Képzőművészek, írók, zenészek összejárnak, beszélgetnek. Azok az idők azonban elmúltak. Tizenhat év után zavart: már hat órája dolgozom egy tenyérnyi darabon, közben magánfilozófiákat gyártok, elfogott a vágy, olyat csináljak, ami nem szól didaktikusan semmiről, nincs intellektuális, átgondolt mondanivalója, a maga atmoszférájával hat a nézőre.
El kezdtem festeni. Az a pár kollégám, akik engem sok évnyi rézkarcolás után a festésre inspiráltak jobbára nyugateurópai művészek. Itthon valamiért nincs kihez fordulni. Ahogy anyám szokta mondani: „Magányos itt a nyeregben, mióta meghalt a ló…”
Tíz éve alakuló magánnaplómnak a címe: ’Tűnő időm nyomában’. Bármi belekerülhet, ami velem megtörtént. Egy üres utca, szüleim műhelye, egy női portré. Lelkileg a mediterrán kollégáimnál tapasztalt irány áll közel hozzám, szemben a nálunk hagyományosabb német, inkább spekulatív, olykor konceptuális iránnyal, ahol a figuratív, narratív dolog ma nem trendi. A kérdés, hogyan lehetek friss, hiteles művész itt a provincián, úgy, hogy ne legyen az előadásmód és a mondanivaló poros?
Elsősorban városi látképeket festek. Az utcák, szecessziós kávéházak, enteriőrök és a ’No place’ (Semmi helyek), elhagyott csarnokok, a pályaudvar, a hajótemető megfestésekor pontosságra, ugyanakkor nagyvonalúságra és lazaságra törekszem, hogy a témáim megfestése ne váljon szájbarágóssá, maradjon a nézőnek is hozzátenni valója a képhez Nagyapám szavai szerint: ’A művész a nézőt a keresztútig vezeti és ott magára hagyja.’
[post_title] => Takáts Márton
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => takats_marton
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2017-03-24 20:08:24
[post_modified_gmt] => 2017-03-24 19:08:24
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://mutermek.com/?p=10323
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
)
[post_count] => 12
[current_post] => -1
[in_the_loop] =>
[post] => WP_Post Object
(
[ID] => 11648
[post_author] => 2
[post_date] => 2020-06-23 21:20:58
[post_date_gmt] => 2020-06-23 19:20:58
[post_content] => 
„Március 15-e volt. Pontosan emlékszem. Este 7-kor sétáltam egy barátnőmmel, amikor megcsörrent a telefon. Nem ismertem a számot, de egyessel kezdődött, gondoltam egy budapesti szám. Angolul szóltak bele. Szerencsére a barátnőm tudott angolul és átadtam neki, ő tolmácsolt köztünk. Kiderült Amerikából hívtak a Pichuck Glass Schoolból, a világ legnagyobb üvegművészeti központjából. „Mond meg neki, hogy megyek, a konyhai munka is megfelel.” Pilchuck egy olyan különleges hely, ahol még a sofőr is üvegművész. Csiszoló asszisztensnek jelentkeztem, mert abban az időben homokfújt tálakat készítettünk az Ajkai Üveggyárban. 2011-től hét alkalommal voltam Amerikában, az utolsó évben már tanítani mentem. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy az iskola fizette a repülőjegyemet.
Pilchuck egészen más világ. Itthon a tanítványok nem ültek a tanár mellé a menzán, a távolságtartástól lassan beléjük költözött a szorongás, ott pedig bárki mellé letottyanhattak, lehetett világhírű művész: „How are you?” és már beszélgettek is. Amikor először megérkezett nem tudott angolul, felnőtt fejjel kezdte el tanulni a nyelvet. A kurzus végén már előadást tartott, igaz, csak tőmondatokban, de bevállalta a helyzetgyakorlat kedvéért, érezze milyen kiállni emberek elé.
Ott alakult ki az a felfogása, hogy az alkotás önmagában is érvényes. Ismert, hogy a művek fogadtatása nagyon éltérő. Lehet mondani véleményt róla, de jogosultságát megkérdőjelezni senkinek nincs joga. Csak pár tárgyat hozott haza onnan. Amikor kiállította azt mondták róluk, olyan "kelet-európai” azaz lecsiszolt, egyszerű.
Sokáig nem volt műterme és most ennek is nagyon örül. Egyetemi légkör veszi körül, sok fiatal alkotó, mégha az utcára nyíló pince hátsó részében nem is ideálisak a körülmények. Gyerekkorában szeretett agyagozni, aztán Kaposváron üveggel foglalkozott. Annyira egyszerűnek tűnt akkor milyen lesz az élete. Csinál tárgyakat, megveszik és ennyi. Amikor Ajkán dolgozott a tálain elvont történeteket jelenített meg.
Jelenleg a Tranfuse 02 sorozatával foglalkozik. Egy bő évtized eltelt a diploma munkája óta, hogy újra szobrokat készítsen. Akkor fémrácsra esztergált gömbölyded lencséket applikált huta üvegből. A különféle megmunkálásnak köszönhetően létrehozott egy fényjátékot. Van, amikor az ember annyira elnyomja magában, mi történt, hogy mikor felépítette első beton és üveg kompozícióját, maga is meglepődött, hogy ennyi kihagyott idő után is milyen mélyen dolgozott benne a fény kivetítésnek gondolata.
Csurgai Ferenc szobrász beton workshopján tanult meg egy új technológiát. Szigorú receptúra szerint elkészített hiperérzékeny anyaggal dolgozik. A beton és üveg anyagukban testvérek, minőségükben azonban mindkettő más tulajdonságokkal rendelkezik. A rideg betonba ágyazva az üveglencsék légies, spirituális hatást keltenek. A formákat és az illesztéseket már biztonsággal kezeli, a következő lépésben a szinek használatával az érzelmekre akar hatni.
[post_title] => Szilágyi Csilla
[post_excerpt] =>
[post_status] => publish
[comment_status] => open
[ping_status] => open
[post_password] =>
[post_name] => szil%c3%a1gyi-csilla
[to_ping] =>
[pinged] =>
[post_modified] => 2020-06-23 21:20:58
[post_modified_gmt] => 2020-06-23 19:20:58
[post_content_filtered] =>
[post_parent] => 0
[guid] => http://mutermek.com/?p=11648
[menu_order] => 0
[post_type] => post
[post_mime_type] =>
[comment_count] => 0
[filter] => raw
)
[comment_count] => 0
[current_comment] => -1
[found_posts] => 166
[max_num_pages] => 14
[max_num_comment_pages] => 0
[is_single] =>
[is_preview] =>
[is_page] =>
[is_archive] => 1
[is_date] =>
[is_year] =>
[is_month] =>
[is_day] =>
[is_time] =>
[is_author] =>
[is_category] => 1
[is_tag] =>
[is_tax] =>
[is_search] =>
[is_feed] =>
[is_comment_feed] =>
[is_trackback] =>
[is_home] =>
[is_privacy_policy] =>
[is_404] =>
[is_embed] =>
[is_paged] => 1
[is_admin] =>
[is_attachment] =>
[is_singular] =>
[is_robots] =>
[is_favicon] =>
[is_posts_page] =>
[is_post_type_archive] =>
[query_vars_hash:WP_Query:private] => f018e33b61e453a62acc40bcc9478e01
[query_vars_changed:WP_Query:private] =>
[thumbnails_cached] =>
[allow_query_attachment_by_filename:protected] =>
[stopwords:WP_Query:private] =>
[compat_fields:WP_Query:private] => Array
(
[0] => query_vars_hash
[1] => query_vars_changed
)
[compat_methods:WP_Query:private] => Array
(
[0] => init_query_flags
[1] => parse_tax_query
)
)
-->
