Műtárgylista – Ugyanaz a történet kiállításhoz

„Ismeretlenek”

„Patalon” és „Ismeretlenek”

„Történet I-II. /Tánc” és „Kaposvár”

H.M.

H.M.Könyv leporello I-II.

„Motivációk I-II.” és „Balogh család”

„Bérlet”

„Útszéli keresztek”

Kereszt

papír öntvény pác

(22 x 22)

Útszéli keresztek

papír öntvény

(12 x 16,5)

Bosch boszorkányok

(20 x 20)

Brüsszel – Bosch

(20 x 20)

ELADVA

Vendégek Boschnál

(20 x 20)

Tél / Nyár  (20 x 20) ELADVA

Balatoni kikötő / Balaton  (20 x 20) ELADVA

Mednyánszky tiszteletére / olaj vászon (20 x 20)   ELADVA                    Barokk táj / olaj vászon (20 x 20)

Ősz

olaj vászon

(20 x 20)

Könyvtáj CVII.

művészkönyv

(20 x 20)

ELADVA

Könyvtáj CXI.

művészkönyv

(20 x 20)

ELADVA

Könyvtáj CVIII

művészkönyv

(20 x 20)

ELADVA

Párnakönyv

művészkönyv

(20 x 20)

Budapest by Night

Keretek közé szorított játék

olajvászon 20×20 cm

Winchester kép

vegyes technika

(20 x 15 cm)

CD/1-2

CD/3-4

CD/5-6

CD/7-8

CD/9 eladva

Triptychon / vegyes technika

Urban space

vegyes technika

10 x 15

Ganesha

vegyes technika

(12 cm)

BMW

vegyes technika

(17,5 cm)

Itt az idő, izgalom a tetőfokon. Működik a huta. Ventillátorlapátok verdesnek energikusan. Hivogatóan nyitott ablakok mellett dohog az olvasztó kemence. Bonyolult csőrendszerek és biztonsági berendezések hálózatán keresztül gyülekeznek a mesterek, tanárok, sűrűn beosztva érkeznek az üvegszakos tanulók.                              .                                                                                                                                                                            .                                                                                                                                                               .

Többször nekifutottunk már, hogy megszámoljuk, hány huta működik Magyarországon, de az Ajka Kristály üvegolvasztó kemencéin kívül komoly talán négy vagy öt van. Ezek közül is az egyik a Kisképzőben, szemeszterenként kétszer 1-1 hétre, 10 napra fűtik fel. Ennyire van anyagi fedezet. Egész éjszaka hevítik, olvasztják a másnapi adagot.

Formába fúvás folyik. A diákok készítik a terveket és a formákat. Nyakig maszatos mindenki az olajos grafittól. Ha ezzel kenik ki a gipsz formát, nem ragad bele az üveg és többször is fel tudják használni. Füstöl azonban veszettül, párban legyezik teljes erővel. A formát szilárdan kell tartani, a megfelelő pillanatban tanácsos megnyitni. Az első darab még nem tökéletes, de az élmény felejthetetlen lesz.

Emil már begrafitozta a két korsóból az egyik negatívját. „Az lesz a jóság, ez a gonosz“- mutatja és alig várja a pillanatot, amikor az ő formája kerül sorra. Barátságos fújómester valósítja meg a műveket. Évtizedeket dolgozott Tokodon. Ott készült az unikumos üveg is. 112 dicsőséges év után a csőd (2004) elvitte a híres üveggyárat.

Ez alkalommal James Carcass a másik fúvómester. Egy pillanatra sem lankad a figyelem. Ilyenkor itt van az üvegművészet színe-java. Odaadóan segítik a lelkes tanítványokat. Egymás felé is pattognak a kérdések, kapásból a válaszok, ki mit próbált meg eddig, vagy milyen megoldásról hallott. A hangulat irigylésre méltó. Valódi szakmai műhelymunka.

Ebéd időben megrohamozzák a bátrak a fúvócsöveket. Először egy kicsit vesznek a cső végére, csak ha az meghűl picit, tapad rá a következő réteg. Majd belemártják újra, úgy, mint ahogy a mézet csavarjuk a kanálra. És lehet próbálkozni, kis üvegbuborékot fújni a közepébe. Máté minden pillanatot kihasznál. Ül a padon, elmélyülten pörgeti, formálja, fújja. Ráérzett már az ízére és valamit biztosan forgat a fejében is.

Eszter minden mozdulatában benne vannak a gyakorlott tánclépések. Az üvegfúváshoz nem árt a jó ritmusérzék. A kis gömb nyeklik ide-oda, élvezettel próbálja egyensúlyozni és figyel Borkovics tanár úrra, aki a déli szenviccsel ugrott be az órára. Huta mellett képzeli el az életét, mert örömét leli benne, az üveg szép, és sok benne az alkotás lehetősége.

Még 24 óra, és a hűtőkemencéből kivehetők az üvegek. Lesz, ami tökéletes, de lesz, ami kissé csálé. Öröm és csalódás. Szerencsére ott vannak bíztatásul a kiváló példaképek, akik élnek-halnak a mesterségükért és nem hagyják magukra a kesergőket.

Köszönet Kecskés Krisztinának, Bihari Kristófnak, Sipos Balázsnak, Borkovics Péternek és James Carcassnak a türelmes magyarázatokért, a diákoknak a bemutatkozásért.

Budapest, 2012. április 5.

A CAFé Budapest alkalmából, Lapidárium címmel rendezett kiállításon a „Volitantes” sorozatának ide készült darabjait mutattuk be. A kifejezés a nap felé nézve a szemben visszamaradt sejtmaradványok szemfenékre vetett árnyékát jelenti. „Témáimat a környzetünkből veszem, mint például a szemünk által megfigyelt optikai jelenség vagy az állatok és növények. A szobraim fontos eleme a fény és az árnyék, mely minden esetben irányított ezért a szobor szerves részét alkotják.” A vakítóan fehér carrarai és ruskicai márványból faragott kisplasztikák sikert arattak és gazdára leltek.

Ezt követően még négy évet kellett várnunk, hogy eljussunk a Hantházi vasútállomásra. Ceglédről 1911-től járt Hantháza végállomásig a vonat, összekötve a várost a 19. század végén telepített szőlőbirtokokkal. Az utolsó szerelvény 1978. február 28-án este 8-kor hagyta el az állomást.

„Amikor de költöztünk fontos szempont volt, hogy az állomás épületének modernizálása mellett, külső formai jellegét is visszaállítsuk. Ideális helyet taáltunk az alkotómunkához és a családunknak is – itt nem zavarunk senkit.

„A szombathelyi Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium díszítőszobrász osztályából rögtön felvettek a Képzőművészeti Egyetemre.

„Főként kővel és fával dolgozom. Szobraimat egyetlen darabból ragasztás és csapolás nélkül.  Jó minőségű köveket beszerezni. Emberes munka az autóról levenni, mire elkészül a szobor már egyedül is fel tudom emelni. Akár félkézzel. Márvánnyal dolgozni nagy alázatot és odafigyelést igényel. Könnyen reped és javíthatatlan.

A megfoghatatlan tömegekkel való játék izgat. A rajzi alapokon nyugvó formákat a folytonosság, az önmagukba való visszatérés jellemzi. Jelenleg olyan individuális, szubjektív jelképrendszerek alkotása foglalkoztat, melyek különböző, de objektív jelentéssel bírnak.

Munkáim azon ősképek segítségével jönnek létre, melyek a legkorábbi barlangrajzoktól a ma használatos emojik-ig kollektív tudatunkban élnek.

A Móricz Zsigmond Gimnáziumba jártam. Imádtam az irodalmat. Csodálatos tanárnőnk volt. Én voltam az előolvasója. Mindenki azt hitte magyar-francia szakos tanár lesz belőlem, de meglepetésre és szüleim riadalmára az Iparművészeti Főiskolára felvételiztem, ahol könyvművészeti szakon diplomáztam.

.

Alkalmazott grafikusként dolgoztam, mígnem egyszer megalkottam egy könyvet szabad grafikai motívumokkal. Erre a könyvre kaptam első külföldi ösztöndíjamat Spanyolországba. majd a francia állami ösztöndíjat, két hónap Párizsban. Ráleltem új anyagokra, bátran készítettem könyvet gumiból és fémhálóból.

Átpároltam egy másik műfajba. Alig hatvan éve indult el a könyvhöz kapcsolódóan ez a képzőművészeti forma, amit ma művészkönyveknek hívunk. Egyedi vagy kis példányszámú, bibliofil könyveket készítek. Általában a magam kockázatára születnek a művek, de az is előfordul, hogy kiadók, szerzők, gyűjtők keresnek meg egy-egy verssel. Pályázatokra is dolgozom itthon és külföldön is.

Megfestem hozzá a papírt henger vagy ecset segítségével, néha fürösztéssel. A szöveg és a rajzok nyomtatásához sokféle technikát használok: a litográfia, szita, linó, rézkarc mellett dolgozom festett üveglappal, airbrush technikával, sablonnal, anyag lenyomatokkal.

Sokan idegenkednek a könyvek átformálásától. Mint egykori ösztöndíjas, minden évben részt veszek a Frankfurti Könyvvásáron. Németországban a megégetett papír, amit néhány művész beépít a kompozícióba, komoly történelmi sebeket szakít fel.

Ugyanakkor a használt kévéfilterből készült kávé könyvecskémért rajonganak. Nagy sikert arattam a “Teaház a nyúlhoz” könyvvel is, mely egy nemzetközi pályázatra készült Vilniusba. A filtert itthon találtam, a borító fűpapírját külföldön vettem, a történetet én magam írtam.

Sokszor hívnak Franciaországba. A francia költészet közel áll hozzám. Talán ezért is várják annyira tőlem a gyűjtők a ritkaságokat. Ebben a műfajban, fontos szerepe van a nyelvnek. Nemcsak a megértés, hanem a közvetített kultúra, az életritmus, a lélek szempontjából is.

A magyart kevesen beszéljük, ennél fogva kevesen ismerik íróinkat. Bizony kockázatos, ha saját nagyjainkról mintázok egy művet. Nagyon megörültem, amikor Esterházy és Márai arcképét felismerték külföldi kiállításaimon.

Könyvtárgyaimba könyvkötészeti anyagokat teszek, de beépítem a papírmerítéshez szükséges dróthálót, a fém stencillemezt, fát, papírmasszát. Fontos, hogy a végeredmény egy valódi könyv művészi élményét adja, üzenetét közvetítse, mint például a Face-book.

A budavári könyvünnepre készítettem egy sorozatot: magyar írók és költők ábécés könyvét a BUDAVÁR szó betűiből. Nem is olyan könnyű minden betűhöz találni egy híres nevet, hát még milyen szórakoztató volt megrajzolni, linóba metszeni a megfelelő figurát!

Budapest, 2012.november 14.

Munkácsy-díj (2008)

Ápolt, tornácos házak között, a svábosan rendezett utcában még a hőség sem olyan nyomasztó. Elhagyva a világhírű Kálvária dombot, a jobb oldalon ott a romos fal, benne a színes ablaküveggel. Mellette nyílik a kapu: „Ez a polányi címer, azért tettem bele, hogy ne legyen huzatos az udvar.”

.

Szürreális kertbe lépünk. Kiszáradt fatörzseket éltet tovább az üvegboborék, öklömnyi gömbök ringanak az ágakon.

Fűcsomók között derékig érő fénylő szobrok. Lábunk előtt összeolvasztott sörös palackokon antennákat zizegtet a szellő.

„Húsz évig érlelődött bennem, most végre hozzáfogtam a kopjafa sorozathoz. A lét alaptörvényeit vésem színező üvegcsapokba, melyeknek csak pár morzsájától is palackok százai lesznek kékek vagy zöldek.

Művészeti gimnáziumba jártam kerámiára és elsőként végeztem üvegszakosként a Kolozsvári Képzőművészeti Egyetemen. Marosvásárhelyen a Prodcomplex üveggyárnak lettem a formatervezője. Dísztárgyakat, poharakat gyártottunk. A 13 év alatt hatszáz új termékem került sorozatgyártásba. Én voltam az első képzett tervezője a gyárnak, de frissen végzettként sokat tanultam az idős szakiktól. Szabad kezet kaptam, használhattam aranyat, platinát, ólmot, ami csak eszembe jutott.

Nyárád-Gálfalván a szülőfalumban építettem egy saját műhelyt. Pont kész lettem vele, amikor megjött a hivatalos értesítés, hogy áttelepedhetünk Magyarországra. 1986-ban költözött a család, 40 éves voltam, amikor újra kezdtem az életemet. Senkit sem ismertünk. Az Ajkai Üveggyárnak lettem a designere. A rendszerváltás után azonban gyorsan elkoptak a kollégák, megváltozott a hangulat. Inkább eljöttem.

Magyarpolányban kezdtem építeni egy üzemet, de az anyagiak miatt nem indult be a termelés. Ezt a kis házat rendeztem be műhelynek. Jelentkeztem a fővárosi Fasori Evangélikus Templom 56 m2-es színes üvegablakának rekonstrukciójára. Referenciaként a veszprémi Megyeháza Szent István termének ólomablakai és a témához készített saját ablak részlet szolgált. Mire kész lettem vele, már majdnem tudtam úgy dolgozni, mint Róth Miksa idejében. Elnyertem a munkát.

Kerámiát oktatok a művészeti iskolában és szakköröket vezetek. Idén, felkérésre, meghirdettük első alkalommal az üvegtábort. A szülök nehezen értik, nincs mitől félteni a srácokat, amikor izgatottan kotorásznak az üvegcserepek között, hogy összerakják életük első kaleidoszkópját.”

Minden megvan itt, ami a kerámia és az üvegformázásához kell. Égető kemence, korongok, kis huta, rogyasztó kemence, polírozó gépek. Van egy furcsa eszköz a millefiori készítéséhez és egy antik lámpa ebből a különös üvegből.

A padláson sem sonkák lógnak, hanem itt található egy kis bemutató terem, ahogy mondja a „receptes könyv”. Itt minden technikára és technológiára van egy-egy példa, amit élete során használt vagy kidolgozott. Ha kíváncsiak arra, hogyan kell „beleharapni” az üvegbe, miféle egyéb varázslatokra képes az ember, akkor menjenek és keressék meg a „szalmakalapos polányvégi üvegest”!

Magyarpolány, 2013. augusztus 18.

„Képzeletemben a világ valós és átvitt értelemben is egy nagy sivatag, aminek a közepében mindig létezik egy élő hely. Ezeket a helyeket keresem, kutatom. Tanulmányaim idején jöttem Zebegénybe a művésztelepre. A mesés környezet, a változatos, élénk természet életreszóló hatással volt rám, beleszerettem a színekbe és itt ismerkedtem meg a férjemmel. Amint átvettem a diplomámat már jöttem vissza hozzá Magyarországra, azóta élek Nagymaroson.” Szenvedélyük az utazás, és az egzotikus kirándulásokról begyűjtött relikviákkal megtöltött lakótérből misztikusan átszivárog a sok élmény a műtermek praktikumába.

„Egy ideig hezitáltam a textil és az üvegszak között, de az építészkarra is felvettek. Akkor még volt NDK. Az üveg mellett döntöttem és beiratkoztam az Iparművészeti Akadémiára Halléban. Engem az üveg anyaghoz kötöttsége vonzott, ráadásul a nyugati kultúrában a középkori templomokban az üveget kárpitnak fogták fel. Az ólmozott üvegeken a figurákat síkban ábrázolták, ezzel szemben Magyarországon a színes üvegablakok jóval később, elsősorban Róth Miksának köszönhetően a szecesszió idején terjedtek el, ahol a térbeliség és a sok a szín jellemző.

Közel harminc év alatt számos templom és kápolna, valamint jelentős középületek, többek között a Holokauszt Múzeum ablakait készítette. Szívesen dolgozik építészekkel, mert a közös gondolkodás különösen inspirálja.

Most a gazdagréti Angyalok templomának kórushátfal ablakán dolgozik, melynek mottója: „Áldjad én lelkem az Urat! Uram és Istenem, nagy vagy te igen, ékességet és fenséget öltöztél magadra! A ki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel  és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot.” (Zsolt 104,1-2)

A 45 m2-es üvegablak nem sokára kész. Ki tudja hányszor emelte már meg az egyenként 5-10 kilós, összesen 62 darab táblát? Ha elégedetlen egy színfolttal, a darabot teszi újra a kemencébe és a fiókból előkerülnek a keskeny lapokból összekottázott színpróbák és anyagminták.

A jellegzetes rusztikus felülethez a kemence aljába finom kerámiagyapotból és porokból vet ágyat. Erre kerülnek az üveglemezek. Így készültek azok az alkotások is, melyek a saját kertészetükben kialakított galériában, a családi szervezésben megrendezett népszerű kulturális események izgalmas hátteréül szolgálnak.

„Örülök, ha olyan művészekkel állítok ki, akik mást csinálnak, mint én. A saját tárgyaimban is szeretem kombinálni az üveget más anyagokkal, fémmel, kővel, textillel.” Minden zugban és minden tárgyban kaland és meglepetés és ott van a keresett meghittség.

„Utazásainkra mindig viszek egy jegyzettömböt és vízfestéket. Míg festek a helyiek mindig nagy kíváncsisággal állnak körbe bennünket. Rövid idő alatt barátságos hangulat alakul ki, és amíg a figyelmüket teljesen lekötöm, addig a férjem nagyon jó fotókat tud róluk készíteni. Ezek az élmények később a tárgyakba is beépülnek.

Így volt akkor is, amikor valahol Ázsiában egy kőfaragó érdeklődve vizsgálgatta, hogyan használom az ecsetet. ’Ha maga ilyen ügyesen fest – mondta – akkor ki kell próbálnia a faragást is!’  és ragaszkodott hozzá, hogy üljek mellé és ahogy ő vési a fejeket, tegyek úgy én is. Haza érkezve az első dolgom volt, hogy üvegből is elkészítettem párat.”

„22 évesen ismerkedtem meg a kővel. Besétáltam egy kőfaragó műhelybe. Fájdalmas pillanat volt, mert egy öklömnyi kő zuhant a lábamra. Eltartottt egy darabig, amíg tovább tudtam lépni. Pár hét múlva heti öt nap, napi nyolc órát, három éven keresztül csak kőfaragást tanultam. Már egy év után tudtam, hogy ezt akarom egész életemben csinálni.” Hosszú kanyargós tanuló és munkás évek következtek, mesterfokon sikerült elsajátítani a szakma minden fortélyát, majd megszerezte a szobrászdiplomát a Képzőművészeti Egyetemen.

Nincsenek szomszédok, az Új köztemető mellett a kőfaragó műhelyben visíthat a szabad ég alatt a flex, télen-nyáron, éjjel-nappal kopoghat a véső, senkit nem zavar. Több fiatal szobrásszal bérelik a helyet. Nagyobb megbízásoknál itt többen is tudnak dolgozni.

„Gyönyörű izgalmas kövekkel van dolgom a legegyszerűbb mészkőtől a legbecsesebbb márványig. Mindent meg tudok faragni bármilyen kőből. A megrendelések elsősorban emberábrázolások.” Kiállításain azonban nem látunk figurákat. A hídak még az egyetemi évekre utalnak. Már akkor is izgatta, hogyan lehet az idő múlását megfogni.

Miről ismerhetünk fel azonnal egy Kontur szobrot? Tiszta geometriai formákkal találkozunk, benne megjelenik a történelem. Az ablak, a kapu nyílás felületét finom átmenettel roncsolja, így a látványt nem zárja le szigorú vonalakkal, hanem tekintetünk akadály nélkül közvetlenül csatlakozik a végtelenhez, míg a másik oldalról csak egy szűk lőrést látunk.

A savval maratás nem új dolog, de ahogy ő csinálja, úgy valószínű itthon senki. Sósavval förcsköli a felületet, amit irányított roncsolásnak nevez.

Higított sósavval teli vödörben meríti a mészkő korongot, majd alaposan átmossa. Szemünk előtt zajlik le a fizikai jelenség. A penge éles vékony mészkő korong felülete nem csak visszanyeri természetes élénk színét és rusztikus felületét, de megmutatja a különböző összevetők kristályszerkezetét is. Így keletkeznek a „Roncsolt holdak”.

Londonban vettem egy koponya- és fényképezőgépmintás lentikuláris táskát, amit még mindig imádok. Nem tudok ellenállni a vicces gyerekkori dolgoknak, a kacsintós pénztárcának, a színváltós matricának. Mikor elhaladok egy kerítés mellett, vagy az utcán meglátok egy lyukacsos szemetest, a lécek vibrálásától és ugráló pontok látványtól szinte gyermeki boldogságot érzek. Mindig művész akartam lenni. Úgy képzeltem el a jövőmet, hogy bent vagyok egy szobában ecsettel meg vászonnal és azt csinálok amit akarok. Az álomtörténet csak eddig tartott, de hogyan legyen tovább? Fogalmam sem volt. Aztán megtaláltam a kérdésre a választ, amikor szerencsére láttam az üvegfújásról egy amerikai filmet. A Kisképzőben, majd utána a MOMÉ-n az üvegszakra jelentkeztem.

Racionális és egyben romantikus döntés volt. A professzoromtól –Bohus Zoltán– sokat hallottam Pilchuckról, a híres üvegiskoláról. Elhatároztam megnézem magamnak. Ma is, ha becsukom a szememet, látom, ahogy a kezdetekkor az alapító Dale Chihuly és barátai a hajnali hideg párájába burkolózva hordóból fújják az üveget. A kurzusok indulása előtt fiatal önkéntesek napokon keresztül ontják a látványos üvegtárgyakat. Részben ezek eladásából fedezik az iskola működését. Vettem a bátorságot, jelentkeztem egy szezonra a „cold shopba“, ahol egy cseh sráccal ketten csiszoltuk végleges formára a meglehetősen populáris tárgyakat.

A MOMÉ-n az üvegszakosoktól elsősorban az ipari formatervezést várják el. A levegőben van: csak szobrot ne…! Aztán mégis mindenki elkészíti a maga szobrát. „Akkor még mindig nem tudtam eldönteni, hogy a kép vagy a szobor érdekel. Abban már biztos voltam, hogy a figuralitás már nem vonz, beleszeretettem a geometriába. Azt is tudtam, hogy a síküveggel akarok kezdeni valamit. Így jött az op-art, az optika művészete.“

„A diplomamunkám üveglapokból állt, az élére ritmikusan váltakozva színes fóliát és üveget ragasztottam, hogy a látószög változásával sodorjon a felület a látványa. A mű elkészítésétől kimerültem fizikailag, tudtam hát, nem fogok többet 20 kilós tárgyak készíteni. A siker szerencsére még sem maradt el. Megkerestek a Zeneakadémia Wesselényi utcai épületének felújításával kapcsolatban, hogy a nagy homlokzati üvegfal tervezésében vegyek részt. Az ablakokkal sűrűn tördelt hatalmas felületen két réteg üveg között futnak a színes csíkok. Moire-nak hívják, amikor két raszter találkozásával interferencia keletkezik, és tekintetünk egy hullámzó mozgást érzékel.“

„A 2012-es Huglass kiállításon már egy olyan tárgyat mutattam be, ahol nem az éle felől színeztem az üveget. A digitálisan megszerkesztett mintát két rétegben tervezem a kompozícióba. Az alsó rétegre nyomdai eljárással kerül a grafika, a felső rétegre szitanyomatot égetünk be, majd az üvegvastagsága adja ki a képet. A szerkesztésnél a képzelőerőmre kell hagyatkoznom, mert a grafikának nem érzékelhető az árnyéka a számítógépen.“

Bordás üveggel lehet elérni a lentikuláris hatást. Az első tárgyakhoz sík üvegből vágott csíkokat csiszolt gömbölyűre. A jelenlegi sorozathoz üvegpálcákat ragaszt egymáshoz. Ezek a bordák rakják össze a szétszedett képet, mely négy különböző síkból áll. „A sok színtől, a hologramhatástól félek. Gyorsan beleszaladhat az ember a giccsbe. Szeretek fotózni, és bár egyszer biztosan használni fogom őket a műveimhez, el akarok kerülni minden kísértést, amire elég sok példa van a világban.“

Itt kanyarodjunk vissza Pilchuckhoz, Chihulyhoz, aki káprázatos formájú és felfoghatatlan méretű tárgyakat alkot még ma is. „Amikor utoljára már Gyurival –Gáspár György– tartottunk nyáron egy kurzust Amerikában, sikerült találkozni a mesterrel. Úgy volt, csak a műtermét láthatjuk. Döbbenetes, ahogy a hatalmas hangárban óriási vasállványok segítségével beállítják a teret a későbbi „valóság“ méreteit imitálva, hogy kipróbálják, hogyan fognak megjelenni a bizarr, organikus üvegalkotások … és egyszer csak jött ő. Még sem utazott el. A három perc alatt, amíg velünk volt, kiderült: természetesen ő is magyar származású, a nagyszülei szlovákiai magyarok voltak.“