Mulandóság vagy ébredés? Rejtély marad. Holt anyagba bezárt szem, a másik szemhéj alól résre nyíló tekintet mit jelent? Az öntudatra ébredést, vagy a nyugodt beletörődést sorsunkba, hogy a dolgok szerte foszlanak, majd újra teremtődnek. Mindenki visel álarcot. Ennek felismerése együtt jár önmagunk megismerésével. A maszk tehát hozzátartozik egyéniségünkhöz.

Régi kultúrákban, a keleti és az inka birodalmak idején a maszkok szimbolikus, kultikus tartalmat hordoztak. A csigaspirál a lélek jele, az arany jelenti a napot, a nap maga az élet, a tudás.

Fatörzsről vettem le a mintát. Valódi levelek, karakteres lágyszárúak lenyomatait is használom. Nem tudok ellenállni a pásztortáskának, a különleges struktúráknak. Horvátországban találtam egy karó tetején ezt a kiszáradt sárgadinnye héjat. A pecsételő mintákat habsamott téglából faragom.

A fazekassághoz hagyományosan hozzátartozott a specializáció. Voltak a köcsögösök, a tálasok… A keramikusoknál is megvannak általában a jellemző tárgyak. Hozzám a maszk és a vesszős tál kapcsolódik.

Egy iparművészeti kerámiának szerintem az a feladata, hogy a tárgynak használaton kívül is legyen létjogosultsága, adjon valami többletet a funkción túl. Veresegyházán van egy titkos helyem, ahol begyűjtöm a fűzfa vesszőt. A tálakhoz kellenek fülnek.

Samottos agyagból dolgozom. Jól formázható és jól tűri az égetési viszontagságokat.

A fémoxidokat tartalmazó mázzal bevont tárgyat izzón vesszük ki a kemencéből és faforgáccsal kevert homokba temetjük. A fa begyullad, de nem jut levegőhöz, ezért az oxidból vonja el az oxigént az égéshez. Így a tiszta fém, többnyire a réz, megjelenik a tárgy felületén. A kitakarás előtt öt-hat percet várunk… Ez a néhány perc a legidegfeszítőbb és a legizgalmasabb.

Őszintén boldog vagyok, hogy Kun Évánál együtt égetünk. A meglepetés örömét olyan jó valakivel azonnal megosztani. Noha már több évtizedes rutinunk van, nem lehetünk soha biztosak abban előre , milyen szinek, hol keletkeznek. A raku káprázatosan boszorkányos! A raku varázslat a nagyobb felületeken és a kis tárgyakon is hat, legyen az egyszál-virág váza vagy a bőség szaru. Néha visítunk a gyönyörűségtől.

Budapest, 2012. március 11.

Elismerések /Recognitions

OKIT (Országos Képző- és Iparművészeti Társaság) megválasztott elnöke

Csokonai díjas

„A forradalom után, fogalmunk se volt arról, mi történik Nyugaton. A művészeti életről is csak elvétve érkeztek hírek, arról például, hogy ott a hatvanas években minden a kockáról szólt. Elhatároztam, hogy elkészítem a legtökéletesebb porcelánkockát. Ott volt előttem a legtisztább, hófehér anyagból a legszabályosabb mű, de hogyan tovább? Mérges lettem, egy vasdarabbal belecsaptam. A rideg tárgyban egycsapásra megjelent az élet. De az ütést gyengének tartottam. Próbáltam csúzlival is. Végül egy malaclopó köpenyben áthoztam a szomszéd légpuskáját és a pincében lőttem hasábokra, kockákra. A geometrikusból organikus formák lettek.” A lőtt és robbantott munkák tovább erősítették az akkor már Faenzai-nagydíjas nemzetközi hírnevét.

Díszlettervező lesz, határozta el és jelentkezett az Iparművészeti Főiskolára. Akkor még két hétig tartott a felvételi. Az első meghallgatáson a rajza alapján közölték: tehetségtelen. Mehetett vissza a rajzterembe. Soha nem tanult rajzolni, de életbevágó volt, hogy felvegyék, különben beviszik három évre katonának. „Egy kék köpenyes, tanárszerű ember méregette mit csinálok: ’Mester jöjjön velem.’ Átvitt egy másik helyre: ’Ide üljön!’ Akkor derült ki, hogy addig kontrafényben csak a kontúrját láttam a modellnek, úgy azt ma sem tudnám megrajzolni.”

A köpenyes jótevő Borsos Miklós volt. „A diploma után fogalmam se volt mit fogok csinálni. Valamiért bementem az egyetemre. A folyosón találkoztam a professzorral. Köszönésemre morgott valamit. Már messze járt, amikor hirtelen megfordult: „Mester, maga itt marad tanársegédnek! Ha meg tudta tanulni, meg is tudja tanítani.”

A szénszünet idején, mikor se otthon, se a főiskolán nem volt fűtés, kijárt az állatkertbe rajzolni. Egy folyton izgő-mozgó állatot pedig nem lehet a szokásos módon lerajzolni. „Meg kellett tanulni az állatot, az anatómiát, aztán megjegyezni a mozgást. Élveztem, csak ne vette volna át a ruhám az oroszlánszagot!” A módszert átadta a diákjainak is. 52 évi tanítás mellett kísérletek sora és kalandos sorsú kerámiák, szoborsorozatok alkotják az életművet.

’Lemész Hollóházára és megváltod a világot.’ Ezt már Juhász László, az akkor formálódó Iparművészeti Tanács alapító főtitkára mondta. Ő pedig komolyan gondolta, hogy a legjobbat hozza ki a gyenge minőségű, a kiégetésnél lágyuló helyi kaolinból. Lopótök, birsalma alakú öblös tárgyakat készített, mert ezek a termések követték a természet merevítő törvényeit és a porcelán is átvette ezeket.

Nem tetszett az igazgatónak. A küldetés végül botrányba fulladt, minden porcelángyárból kitiltották.

„Évtizedekkel később mégis meghívtak Herendre. Az igazgatóság azon tanakodott, hogyan lehetne reklámozni a céget. Javasoltam, küldjünk ki Velencébe a karneválra egy herendi mintás ruhába öltözött párt. A turisták majd fotózzák őket, a képük eljut a világ minden tájára. Aztán munkásnadrágot húztam, lementem a műhelybe és porcelánból alkottam meg a herendi mintába öltözött jelmezeseket. Senki nem hitt benne, míg nem jött egy svájci galerista: ’Miért nem ezt csináljátok?’ Erre szabad utat kaptam és elkészítettem a karneváli sorozatot.

Az agyag viselkedésének tanulmányozásából alakult a mű. A tökéletesen megformált alakok homoknyomásra úgy torzulnak, hogy természetesebbé válnak, mint eredeti állapotukban. Így születtek az antropomorf oszlopok is. A Minotaurusz sorozat pedig a férfi és nő közötti játszmákról szól.

A budavári ásatások idején a Budavári Palotába készült nagy méretű relief különböző korok feltárt rétegeit szimbolizálta. A rétegek közé boronatüskéket tervezett, hogy mint az összegömbölyödött sündisznó a védelem szimbóluma legyen. A borona tüskék végül nem kerültek a képbe, a kész művet az akkori kultúrvezetés utálkozva leverette. A szocialista realista eszmének a Közlekedési Múzeum mázatlan, terrakotta reliefje sem felelt meg. A mozgást imitáló háttérbe ágyazott különös járművek mégis fenn maradtak, igaz paraván takarásában. Most, ötven évvel később került elő a múzeum lebontásánál. Nemsokára a szombathelyi Schrammel múzeumban lesz látható.

„Nyüzsgött a tömeg Toledo utcáin, hétágról sütött a nap. Az El Greco múzeumból jövet hirtelen jött az ötlet: Piknikezni kéne a város fölött, ott, ahonnan Greco megfestette az ismert városképet. Meredek oldalon másztunk a sziklák alá, hónunk alatt néhány üveg borral. Fehérből a friss, a vörösből meg óbor. Pár száz évet kiugrottunk időben.“

Arra már nem emlékszik senki, akkor vagy később határozták el, hogy a nagy példaképekhez hasonlóan ők is többen, együtt festenek meg egy vászont. A lehetőség most adódott, amikor a Bartók Béla úton az önkormányzat a festészet népszerűsítése céljából átadott egy tágas, üres üzlethelyiséget egy hónapra. Ahogy egykor Tiziano műhelye felett, itt is az írás: Sensaria (Friss levegő) hívogatja a járókelőt, az ajtón egy cédula: Nyitott műterem, nyitva naponta 10-18-ig.

Itt alkottak és rendeztek páros kiállításokat a Sensaria Egyesület tagjai. 2003-ban alakultak Károlyi Zsigmond osztályából a Képzőművészeti Egyetemen. A társasághoz később olyan fiatal művészek csatlakoztak, akik erősen kötődnek a tradicionális művészethez. A művészettörténészek új figuralitásról beszélnek. A képeken tájak, csendéletek, emberek.

„A kép a falon magában didereg, várja, hogy jöjjön valaki és megszólíthatja. Néhány ‚őrült‘ pedig összeállt, és azzal foglalkozik, hogy úgy látassa a világot, ahogy az megteremtetett, nő a fű, süt a nap, ember, asszony… Olyan képeket akarunk festeni, amihez ne kelljen egyetemet végezni azért, hogy megértse valaki… A kép feladata, hogy megfogjon, a festőé pedig, hogy a lehető legtöbbet hozzon ki a témából… Akkor jó a kép, ha őszinte…“ – mondja ki-ki, amit hirtelen gondol.

Kovács Lehel a táj sebeit festi meg, amit senki nem fest meg. Lőrincz Tamás önarcképet, tükörképeket és egy F1-es autót, a belsejét feszítő energiák szimbólumaként. Szabó Ábel azokat a tárgyakat, amikkel nem foglalkozik a művészet, pedig nagy hatással van sokak életére. Horváth Krisztián filozofikus magaslatba emeli a romlandóságot és az újjászületést. László Dániel a kertben sétáló kislányát, vagy kisfiát a Terror házában, amikor ‚Rákosi Mátyás és kora‘ c. sorozatát készítette a szoci nyomorról.

Megfestik országunkat, elhagyott gyárainkat, lakótelepeinket, a parlag heverő földeket. Meglátják a szántóföld közepén a körbe szántott kis szigetet, rajta omladozó házzal. Új földosztás van! A lakók sebtében távoztak- ki tudja- talán elüldözték őket, még bent van a gáz és villany, a zsákok tele terméssel.

A szakralitás számukra nem avantgard gag tárgya, nem közelítenek cinikusan a valláshoz. Egy templom meghitt tere, az oszlopok égbenyúló alakja, Balogh Zsófia kis Jézusa és Mária szobra válasz arra, hogy a ma nemzedéke mit érez a hittel kapcsolatban.

A modern művészetben van egy öncsonkító jelleg. A modernizmusig arányosabban kezelték az emberek magukat és a környező világot. Egyesek hiszik, attól lesznek korszerűek és haladók, ha tagadnak. Úgy is lehet minimalista egy művész, ha egyszerű témákat keres, és azokat expresszívebben dolgozza ki.

Változatos volt a látogatók köre. Jött egy lány igazi punk öltözetben, karikákkal a fülében, fekete pólóban, terepi nadrágban, bakancsban. Agresszív kinézete ellenére nagyon kedves volt és érdeklődő, finom lelkű és érzékeny. Gyakran belátogatott egy asszony. Hosszú időt állt egy-egy kép előtt. Annyira kíváncsi voltam, vajjon mire gondol.

Az utolsó nyílt napon, ott lóg a két közös kép. A „Budakalászi réten“ kompozíciója magától alakult ki, aki amikor jött, azt festett amire gondolt. Lehel az eget, Krisztián hegyeket, Dani a rétet és az alakokat, Tamás a demizsont. Ábel pedig úgy gondolta ebbe már nem szabad belenyúlni. A Toledóhoz volt néhány fotó és némi egyeztetés. Mindenki más palettát használt, így a színek mindenkinél másképp keverednek a széleken. Egymást is sikerült meglepniük.

Mi is történt ott a Bartók Béla úton? Egy jó szándék kapcsán élményzuhatag, színt vallás, közös remények. Megtanultuk, hogy az alapos önismeret és annak elfogadása, ahogyan mások látnak bennünket erős bizalmat épít az emberekben. Akkor nem kell feladni egyéniségünket, mindenki magától megtalálja a helyét és megszületik a mű.

Budapest, 2012. június 7.

Tagok / Members:

Balogh Zsófia
Horváth Krisztián
Horváth Roland
Kovács Lehel
László Dániel
Lőrincz Tamás
Szabó Ábel

Feleségemnek szántam nászajándékul az üvegfürdőkád szobrot, de már nem volt időm befejezni. Úgy két év múlva vettem újra kézbe. Már nem volt értelme úgy megcsinálni, ahogy terveztem, és hogy ne legyen semmi sexuális gondolat a szobor mögött a kádban gésák fürdenek.

2003-ban végeztem az Iparművészeti Egyetemen. Rögtön az Ajka-i üveggyárban helyezkedtem el tervezőként. A gyárat ekkor keresték meg a Prima Primissima közönségdíjának, egy üvegló elkészítésével. Ez volt az első munkám.

Így sikerült kialakítani a gyáron belül egy casting műhelyt. Ennek a műhelynek egyik legfőbb megrendelője a Fabergé cég. Üvegnippeket gyártottunk nekik, a legkedveltebb figura a bankárok jelképe a medve bikával. Egy igazi bankárnak nem hiányozhat az íróasztaláról. Az Ajka Kristály-ban készült tárgyak még ma is a kézművesség tipikus termékei.

Két év után eljött Ajkáról. Azóta cégek megbízására dolgozik. Folyamatosan kap munkát díjak tervezésére és gyártására.

Egy évvel ezelőtt megvette és berendezte ezt a műhelyt. Casting technológiával, azaz viaszveszelytéses módszerrel dolgozik.

„Ez itt pont olyan, mint egy bronzöntő műhely. Az ipari tapasztalatomat maximálisan ki tudom használni. Ez nemcsak a technológiára és az anyagismeretre vonatkozik. A cégekkel arculatról, anyagi lehetőségekről, határidőkről tárgyalunk.“

A hideg technológiára is berendezkedett, mert van rá kereslet.

A főiskolán más a szemlélet. Az úgynevezett stúdióüveg ott kísérleti művészetnek számít. Nála ez másképp van. A különbség lényege az, hogy míg a kísérletezésbe belefér a véletlenszerűség, a technológiai malőr is, addig ő az adott technológiát addig finomítja, amíg pontosan létre nem jön az elképzelt eredmény. Éppen ezért nem is titkol semmit, abból, amit megtanult.

A külső-belső formák sajátos kialakításának módszerét kutatja. Ebből, amit látunk, talán 5-6% tervezés, a többi mind szakmunka. Fejben dolgozik akár egy évig is. Miért tartja fel Suzy a kezét, miért nyeli le az embert a kutya? Azért, hogy legyen a bonboniernek fedele!

Budapest, 2011. november 28.

A kenu halk csobogással siklott a vízen. Már közeledtünk a parthoz, a belógó ágak alatt lehajtottam a fejem… El sem tudom mondani mennyire hiányzik a Tisza, a Sajó, a Szigetköz, a dunai túrázások, azok a ritka pillanatok. Az egyetem után hirtelen változik meg minden. Akkor jön rá az ember, addig burokban élt. Azon kaptam magamat, hogy mindent leírok.

Először csak azt, ami körülöttem zajlik, amit az újságok írnak, majd azt, ami az adott esemény idején velem történik, vagy amit gondolok róluk. A krokik, melyek ugyanolyan megszállottsággal készültek, mint a feljegyzések, egy napon egymás mellé kerültek.

Rájöttem ez egy útkeresés nálam: hol a határ a képben gondolkodás és szociális érzékenység között.

A napló felnagyítva érdekes kísérlet számomra olyan értelemben is, hogyan tudom személyes történeteimet úgy megjeleníteni, hogy még éppen súrolják az intimitás határát.

Ha egy kiállításra elmegyek, akkor automatikusan azokat a műveket keresem, ahol a képen írás is van. Magam is meglepődtem, hogy nekem ez a világom. Nyelvi korlátainkat is meg kellett tapasztalnom. Nemrég Zürichben szerepeltem egy kiállításom. Hiába volt ott a pontos nyelvi fordítás a képeim mellett, a közönség rosszul fogadta a magyar szöveget.

A világ bonyolult. Tanácsokat kezdtem tehát gyűjteni másoktól. Ebből 36 kicsi kép készült. Három évig készültek a rajzok. A sorozatot egy műnek tartom, mert így egyben tükrözi vívódásaimat és sorsom alakulásának folyamatát. Kedvenceim: “Mi a célod? Találd meg!” és “Ne feküdj le úgy aludni, hogy nem szereztél aznap magadnak örömöt!”.

Az egyik kiállításomra négy nagy kerek képet vittem, de csak háromhoz írtam tanácsot, az egyik kép még üres volt. A negyedikre szavazni lehetett és a számomra legkedvesebb üzenetet a kiállítás három utolsó napjára festettem meg. Az embereket megmozgatja az együtt gondolkodás.

Ha az ember nincs résen, könnyen magába szívhatja egy olyan világ, ami visszavonhatatlanul kizárja minden más életből. Fel se tűnik és csak egy lusta mozzanattá válik egy jól megkonstruált képen. A hatvanas évek amerikájáról készült pop-art montázshoz hasonlóan csak körül kell nézni magunk körül és kiderül divatok halmain ringatózunk, aminek már semmi köze a ma valóságához.

Kitörési pontokat kell találni. Színhasználatban is szisztematikusan keresem az újat. Szeretek tört színekkel festeni. A türkiz, a barack mellé keresem a színhangokat. Akkor szoktam például Gaudit lapozgatni, ha a különböző színállásokhoz keresem azt színt, amitől az egész össze fog állni.

Hogyan áll össze egy kép? Mi történik akkor, ha újraírunk egy már meglévő képet? Minden motívumát újra értelmezzük? Egyszerűen kisajátítjuk a témát. Mátyás király tányérja két méteresre nagyítva valószínű nem sokat mondana, de ha a töredezett szélű tárcsába belekerül a rakpart, a biciklis barátnő, háttérben a Parlament látképe, akkor egyszerre jelenik meg előttünk tér és idő.

A doktoriskolában is ezt a témát választottam. Hároméves kutatásom témája éppen a tér és idő lenne. Úgy érzem még sokat kellene és sokat tudnék tanulni. Most az Amadeus Alapítvány házában dolgozom, de nem kizárt, hogy külföldi pályázatokon is indulni fogok. Keresem a jó emberek társaságát, akikkel egy hullámhosszon vagyok. Szeretek beszélgetni, vitatkozni. Megfigyeltem, azok az emberek vitatkoznak a legtöbbet, akik a legjobban egyetértenek. Hiszen mi értelme azzal vitatkozni, aki csak hajtogatja a magáét?

Budapest, 2012. május 6.

Díjak:

Derkovits ösztöndíj (2009-2011)

Strabag Festészeti Díj (alkotói támogatás 2008)

Essl Award (különdíj 2007)

Magyar Köztársasági Ösztöndíj (2006)

Ludwig díj (2005)

Április elseje volt, a barátainkat vártuk, amikor megcsörrent a telefon. A Hiltonból hívtak. Azt mondta az illető, ő Robert Redford titkára. Azt hittem ez egy beugratás. Redford Brad Prittel forgatott Budapesten. Később hallottam, a folyamatos zaklatások elől költöztek fel a várba.

Lőrincz Edit belsőépítész telerakta a szobákat a vázáimmal. Robert Redford összecsomagoltatta és mind elvitte. Egy órát kaptam, hogy odaérjek és találkozzam a szinésszel. A vendégvárásra hivatkozva nem mentem el, de valójában nem volt hozzá bátorságom. Üveggyári rajzoló szakra vettek fel, de a bizonyítványomba üvegházi rajzolót írtak. Elképzelem magam, amint ülök egy üvegházban és rajzolok…

Önálló életemet egy udvari szoba-konyhában kezdtem. A füst-köd hangulatú körfolyosóról alig derengett be fény, nem volt mérhető az idő. A növény sem maradt meg. Akkor csináltam a kukoricalevelűs vázákat.

Az ott töltött 12 év alapozta meg bennem merre menjek. Nem hiszek abban, hogy létezik ösztönös művész. Rendszerben gondolkodom. Elültettem a fámat, abból nőtt ki a csemete, locsoltam, más már ette a gyümölcsöt, amikor én még csak az ágait nevelgettem.

Sok irányt választhatott volna. Le tud gyártani színes táblát ólom háló nélkül, vagy képviselhetné a most divatos minimalista vonalat, mint például ez a fűszál tartó edénye.

Visszavágytam és visszaköltöztem Szentendrére, ki a zöldbe, ahol az ember átitatódik a természettel. Ha nem vesz bennünket körül florária, akkor szenvedünk tőle. Apró ajándékokkal gyógyítjuk magunkat, a nők virágos ruhákba öltöznek, hajukba porzókat és bibéket tűznek. Vágyunk a primér élményekre, amit a város elvesz tőlünk. Nem fogjuk idegileg bírni a destruktív szekunder városi környzetet, fel fogunk lázadni.

Az üveget nem itt fújjuk. Amikor dolgozom nem filozofálgatok, mert ott van az üveg, nem látod milyen lesz a színe, mert az izzástól csak vörös, se a formáját, mert lágy és mozog. Ha kihűlt, megállapíthatod: jól sikerült gyerek, vagy olyan, mint a nagyapa, nagy a füle, de mégis kedves.

De mindig nálam van az én „fogorvosi táskám“, benne minden fontos szerszámmal, fogóval, a srajzzal, a leütő vassal. Ez a munkás kesztyűm, az az ünnepi. Minden jobb kezes bőrkesztyűt szívesen elfogadok!“

Az idei „termésből“ is bőségesen lehet válogatni: pipacsos, szilvás, cseresznyés, szőlős, magnóliás, klematiszos… „Arra törekszem, hogy ne legyen szabályos, statikus a forma. A végén az edény kap egy patinát az ónfürdőben, hogy összehozza a színeket.

A tél karitatív tevékenységgel zajlik. Képeslap-kollázsaiból ugyanolyan pontosság, teljességre törekvés, szeretet és életvidámság árad, mint üvegeiből. Közben elképzelem, azt a fiatal nőt, aki annyira vágyott egy biciklire és amikor a hófehér bringát meghozta a Mikulás, boldogan ráült és elindult a jégbordás Városligetbe.

Szentendre, 2011. december 7.

Díjak:

Ferenczy Noémi-díj (1996)

Válogatás Takáts Márton grafikus és festőművész műveiből. A művész életpályájának egyes szakaszaiból összeállított kamarakiállítás Tóth Károly műgyűjtő ötlete alapján készült.

Megnyitó: 2017. március 22-én 18:00 órakor. A művésszel Tóth Károly műgyűjtő beszélget.

„Meggyőződésem, hogy Rembrandt és Piranesi hagyományos grafikai nyelvén mindig lehet újat mondani. Tizenhat évig foglalkoztam klasszikus grafikával, amikor egy nap rádöbbentem, már hat órája dolgozom egy tenyérnyi darabon, közben magánfilozófiákat gyártok. Elfogott a vágy, olyat csináljak, ami nem szól didaktikusan semmiről, nincs intellektuális, átgondolt mondanivalója, a maga atmoszférájával hat a nézőre. El kezdtem festeni. A tíz éve alakuló magánnaplómnak a címe: ’Tűnő időm nyomában’. Bármi belekerülhet, ami velem megtörtént. Egy üres utca, szüleim műhelye, egy női portré. Mostanában ismét készítek grafikát. Kíváncsi voltam, mit változtam. Van-e különbség a festészet előtti és a mostani grafikák között? A régi munkákon egy 21 éves pökhendisége látszik: Nézzétek, hogy tudok rajzolni! A mai grafikák tónusosabbak, a vonalak sem erősek, szabadabban, könnyedebben használom a mesterség fogásait.”

A kiállítás látható: 2017. március 23-április 16. között.

Hochstein Lili és Beczner Barbara Telemanntól német szonátáiból játszanak.

Tóth Károly műtárgygyűjtő és Takáts Márton grafikusművész

Barbès Királynő /olaj, vászon 85 x 120 cm/ 2008
Dans le Café de la jeunesse perdue /repesztés, aquatinta, metszet 395 x 395 mm/ 2016
Baljós fellegek – Nestor Burma a Bir Hakeim hídon –
/repesztés, aquatinta, metszet 400 x 595 mm/ 2015-2016
A menthetetlen Thomas Bernhard nyomán –
repesztés, aquatinta, metszet 288 x 350 mm/ 2000 – 2001
Máté 10,38 /repesztés,aquatinta, rézkarc 312 x 425 mm/ 2002

„Meglátod szép lesz!” – mosolyog bíztatóan, mikor látja rajtam a tanácstalanságot. Már kétszer megforgatták a fúvócső végére felvett tüzes üveggömböcskét a mély kék színező üvegfrittben, aztán a világos kékben, de az üveg még mindig vörös. „Tapasztalatból tudom, hogy milyen színű lesz.” Ezután mártják bele a titánfehér frittbe. Ez legalább fehér, de csak egy ideig… A Bárdudvarnoki Üvegszimpóziumon ma ’Kavicsok’ készülnek. Úgy érzem magam, mint egy vegykonyhában. Kis zacskókban, tálkákban szines porok és üvegdarák. Többféle képpen készülhet a színes üveg, itt most a hutaüveg felszínére olvasztják a fémoxidokat és zománcokat, amit szépen egyenletesen rádolgoznak.

Furcsa anyag az üveg. A szabályos kristályokból álló kvarc (szilicium-dioxid), mely különböző adalékok hozzáadásával megolvasztható és alakítható, azonban megszilárdulása során az így keletkezett üvegnek hívott anyag mégsem vesz fel szabályos kristályos szerkezetet. Miután lehűl, bizonyos tulajdonságai a folyadékra jellemzőek. „Amorf vagy krisztallin formában megszilárduló anyagszerkezetű anyag” lesz belőle . Az üveget fém-oxidokkal színezhetjük, melyek ebbe az amorf szerkezetbe ionos kötéssel épülnek be.

Még izgalmasabb szín érhető el az irizálással, amikor speciális fémoxidokat gőzölnek az üvegfelületre. A 6-7. században a szírek használták először kerámiára és üvegre. A lengyel születésű, de Magyarországon orvosi tanulmányokat folytató Pantocsek Valentin Leó fedezte fel újra. A Párizsi Világkiállításon aranyérmet nyert híresség Zahn György zlatnoi üveggyárában kísérletezte ki a magyar szecesszióra jellemző eljárást, mely hatalmas sikert hozott. Egy osztrák üveggyáros, Lobmeyr szemet vetett a tudományra és cselhez folyamodva megszerezte az irizálás titkát. A hetvenes években az Iparművészeti Főiskola tanára Horváth Márton élesztette fel újra a technológiát.

„Ő volt az egyik mesterem. Azért jelentkeztem az Egyetemre, mert többet akartam tudni a fúvottüvegről, az építészeti- és a szakrális üvegekről. Addigra már sokat dolgoztam üveggel, díjakat, dísztárgyakat készítettem olvasztással, csiszolással. Eredetileg ötvösként végeztem és úgy is dolgoztam. Megtanultam a tűzzománcot, szakköröket, művésztelepet vezettem, a Magyar Tűzzománc Társaság tagja lettem.”

A melegalakítás tele van meglepetéssel. Azt hinnénk, hogy a formába fújás egyszerű. Kivéve, ha pontos méretre kell készíteni, mint a Visegrádi Négyek most felállításra kerülő emlékművéhez azt az egyetlen kisméretű búrát, amiből legalább 5-6 darabot kell megcsinálni ahhoz, hogy méretre, formára, vastagságra megfeleljen a követelményeknek.

Az üveg szépségének megmutatása minden művész vágya. „Az anyag alakíthatósága, a formagazdagság és az optikai hatás érdekel. Ezért kezdtem el a Kavics és a „Free blowing” (Amőba) sorozatokat. Végtelen lehetőség van benne, ha hagyjuk az üveget dolgozni…”

Különös anyag az üveg. Vörösen és tűzforrón hajladozva tűri, hogy formázzák. Ha túl gyorsan hűl le, tele lesz feszültséggel és darabokra robban. Az első „Amőba” nem is sikerül, a tört üvegek közt végzi. A következő már ígéretesebb.

(A felvételek a bárdudvarnoki Nemzetközi Üveg Alkotótelepen készültek)

ZAJ-ÁRAMLAT

VARGA DÓRA üvegművész kiállítása 2018. október 6-21. között

Varga Dóra üvegművész alkotásai 2014. óta láthatók a Kiskép Galériában. Durva szemcsékből összeolvasztott szobrok finom érintésre dallamos és különös hangokat bocsátanak ki. Nem kellett sokáig várni arra, hogy a kifejezetten kísérletező alkatú és más művészetek irányában nyitott művész a tárgyak megalkotásakor nem csak a mondani valóra és a szobrok belső tartalmára koncentrál, de tudatosan keresi a kapcsolatot a zenével és a filmmel. Alkotásai megállítanak és interaktivitásra ösztönöznek.

A Sound Spill – mely a kiállítás középpontjába állított tárgyegyüttes megnevezése is – a környezetünket szennyező és az embereket is károsító folyamatokra hívja fel a figyelmet. A közönség segítségével valódi életre kel a mű, a tengerek agóniáját megidéző hangokat és zörejeket Esteban de la Torre hangművész készítette.

A CAFé Budapest Kortárs Fesztivál alkalmából a Budapesti Fesztivál Központtal együttműködve

Hirtelen lökéssel elindult a metró. A férfi feje nagyot zöttyent tenyerében. Egy pillanatra a szeme is felnyílt, aztán visszanyerte eredeti pozitúráját. “Évek óta vázlatolok a metrón, buszon, villamoson, s ennyi idő alatt megtanultam, meddig nézhetek valakire, hogy ne tűnjön fel neki, hogy figyelem. Régóta gyűjtöm az “ellopott” pillanatokat. Az utóbbi hetekben hozzákezdtem egy sorozathoz. Munkacímül az Unatkozók-at használtam eddig.

A képek a budapesti tömegközlekedési eszközök tétlen, vagy olvasásba merült alakjait mutatják be. Jellemző, hogy az alakok egyike sem néz szembe – senkivel sem teremtenek kontaktust. Önkéntelenül beleilleszkednek a járművek tipikus architektúrájába. A képeken az állandó metró-villamos környezet geometriáját hangsúlyozom, míg az alakokat csak egy-egy jellemző ecsetvonással mutatom be.

A figuralitás elkísért eddigi munkám során, valószínű, hogy ez egy darabig így is marad. Nagyon korán keztem rajzot tanulni és ez meghatározza a festészethez való viszonyomat. Az egyetemi évek idején barokk képeket másolhattam tanulmány-rajzolás alkalmakkor.

Megható pillanat volt, amikor egy egyetemről ismert idős modell felajánlotta, szívességből modellkedik nekem, csak azért, hogy ezzel támogasson a tanulmányaimban.

Az elmúlt egy évben többször festettem kartondobozokat, szemetes zacskókat, utcára kihajított zsákokat, konténereket. Sokan kérdezték, hogy miért foglalkozom ezekkel? Valójában a szépségük ragadott meg: a nejlonzacskók színjátéka, a dobozok geometriája, a használat során kialakult szabálytalanságaik.

Az utca lomjait korábban is feldolgoztam már. Hat évvel ezelőtt vittem haza az első lomtalanításról megmentett bejárati ajtót, hogy festménnyé alakítsam. Ezek lettek munkáim szellemi és fizikai keretei. A diplomamunkám is két ajtóból indult ki, ahol még az üvegre rárakódott koszt is beleépítettem a képekbe.

Két éve tanítok a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában. Egy első évfolyam osztályának lehetek az osztályfőnöke. Új, tervezett sorozatomban a rajztanítás hagyományát, szokásait, eszközeit szeretném körbejárni. Az első ide tartozó képeimen az antik szobrokról készült gipszöntvényeket festettem meg. Egy másik munkám témáját a tanítás mindenapjaiból vettem. A félkörívben, bakokon ülve veszik körül a diákok a látványt, és a munkájukba mélyedve rajzolnak.

Az Amadeus Alkotóházba a 2009-ben alapított Műgyűjtők Díja díjazottjaként kerülhettem be. Az műteremházban egy kisebb teremben kezdtem, s évről évre nagyobb helyiségbe költözhettem át. Most festhetek 2×2,5 méteres képet is. Csak egy nagy térben derült ki, hogy nem is olyan monumentális, mint amekkorának közelről, szűk térben tűnik.

Budapest, 2012. június 22.

Elérhetőségek:

e-mail: szabo_franci@yahoo.com

műterem: Amadeus Alkotóház, 1035 Bp. Veder utca 14.

honlap: www.szabofranciska.hu

Díjak:

UniCredit Tehetségprogram, kisalkotói ösztöndíj 2012

Pro Arte Aranyérem, Művészeti és Művészettudományi kategória 2011

Országos Művészeti Diákköri Konferencia, Művészetelméleti kategória, I. hely 2011

E.ON Hungária alkotói ösztöndíj, Berlin 2010 és

Intézményi Művészeti Diákköri Konferencia, Művészetelméleti kategória, I. hely

Műgyüjtők-Amadeus alkotói ösztöndíj 2009

Barcsay Jenő-díj 2009

Országos Művészeti Diákköri Konferencia, festészet kategória, II. hely 2009

Országos Művészeti Diákköri Konferencia, Szögart különdíj 2009

Székely Bertalan Ösztöndíj 2008 és

Intézményi Művészeti Diákköri Konferencia, festészet kategória, III. hely

PannoColor alkotói támogatása 2007

” Tizenhárom éves voltam, amikor díjat nyertem az Országos Középiskolai Fotóversenyen Pécsett. Egy 500 wattos lámpával világítottam meg a húgomat az akváriumunk előtt. A profilról készült fotó győzött, de a lámpa hőjétől elpusztultak a halak.                                                                                                                                                                    .

A második világháború kitörése előtt az Agfa már elkészítette az első színes filmet és azok a kamerák, amit abban az időben a Leica és a többiek gyártottak komoly értéknek számítottak. Ezért a harcok idején elrejtették őket. A háború után egy kis idő múlva előkerültek az eldugott családi fényképezőgépek. Nálunk is ez történt, s mivel akkoriban a családi kirándulás jelentette a leggyakoribb programot, a géppel örökítettük meg a látottakat.

Engem különösen a technikai részletek érdekeltek, és jelentkeztem a Forte gyárba. Ezután kerültem az 1960-as évek közepén a Corvina Kiadóhoz, amely a kulturális örökségek felmérésében és megörökítésében jelölte ki feladatát. Így kaptam megbízást a magyarországi freskók lefényképezésére. Mindenki menekült a feladattól, senki nem akart cipelni egy 60 kilós fényképezőgépet a tartozékaival. Én pedig nagyon megörültem a lehetőségnek.”

Ennek köszönheti, hogy őt kértek a Szent Korona fotózására, majd a koronázási palástról is ő készítette a felvételeket. Azóta több, mint nyolcvan könyv jelent meg múzeumokról, műemlékekről, művészekről, városokról, tájakról fotóival illusztrálva.

Évekkel ezelőtt felvetődött a Nyugat Magyarországi Egyetemen, hogy indítanak egy fotós tanszéket. Ehhez kezdett összeállítani egy színtankönyvet. Tanszék nem lett, de a kutatásokba annyira belemerült és évek alatt olyan sok izgalmas ismerettel találkozott, hogy megírta a „Színek – a fény tettei és szenvedései. Goethe színtana a mindennapokban” című könyvet.

” Egy nap megértettem, mit keresett Goethe mellszobra nagyapám könyvtárában. Egyszer megemlítette, hogy Goethe felrajzolta a színkört, de akkor még nem tudtam, hogy a színek révén lesz közöm a költő óriáshoz.” Egy alkalommal Goethe belenézett egy prizmába, és a látvány teljesen beszippantotta a színek világába. Ő képviselte azt az arisztotelészi álláspontot, hogy a színek létrejöttéhez a fény és a sötétség találkozására van szükség.

Több évtizedes kutatásai alatt számos elméletet alkotott. Felfedezte többek között a bíbor színt és a színes árnyékot. Ha egy tárgyat félhomályban vörös fénnyel megvilágítunk, akkor a szemünk a tárgy szürke árnyékát kékeszöldnek látja. Ez a kisegítő szín azonban csak az agyban jelenik meg, mert agyunk törekszik a teljességre. Goethe még egy vendéglőbe se tudott úgy belépni, hogy ne a színekkel foglalkozott volna.

Az okos és szórakoztató könyv, a színkeverést bemutató készülék, a színsakk mind csak eszköz, hogy megértsük a színek kapcsolatát és azok milyen hatással vannak ránk. A színízlés kialakítása már művészi és társadalmi feladat, kezdve az épületek színterveitől, az öltözködésen át a reklámokig.

” A szoftverek ma úgy vannak beállítva, hogy a kép harsogóan színes legyen. Elfogadható fotót készíteni nem nagy művészet, de ezzel a fényképezés mint műfaj, átmeneti „süllyedésben” van. A minőséghez, az igazi fotó elkészültéhez azonban kell egy belső indulat, egy mondanivaló, hiszen a fénykép is egy beszélt nyelv, a színeknek pedig alá kell támasztaniuk a mondanivalót.”

„Új a csizmám a szögre van felakasztva, sarkantyúját belepte a rozsda… Rámás csizmát visel a babám, szeret is az engem igazán… Kopogós a csizmám, amit vettél… azt kopogja, már nem szeretsz igazán.“ A lagziban még eldúdoljuk őket: népdalok, műdalok, jóslatok, csupa népi bölcsesség a csizmáról. Csizmadia mesterrel, aki a megénekelt lábbeliket alkotta, akinek tudása és szerszámai apáról fiúra szállnak, ma már alig találkozhatunk.

„Kossuth huszárai még puhaszárú csizmát hordtak. Az 1910-es évek környékén kezdtek kemény szárú csizmát készíteni. A parasztok hordták, mert jól állt, fess tartást adott.“ Meg kell nézni egy kalotaszegi legényest vagy egy vasvári verbunkost, ahogy csattognak a tenyerek a csizmaszáron!

„A csizmának először a szára készül el és miután összevarrjuk, kifordítjuk.“ A kemény szárú csizma tartásához a bőrt keményítik, van benne egy réteg kapnics (nátronpapír) és egy réteg zsákvászon, amit csirizzel ragasztanak egymáshoz. Gyorsan kell dolgozni, mert csak addig lehet a szárat kifordítani, amíg a csiriz meg nem keményedik.

Mióta a kendert nem termeszhetik nálunk, nehéz alapanyaghoz jutni. Az erős vászon is Indiából szerezhető be. Ezért kényszerből a legtöbben műanyagokat használnak, melyeknek más a tulajdonságuk, ezért kívülről varrják és egy bőrcsíkkal takarják el a varrást. „Ők nem is csizmadiák, mert nem fordítják ki a szárat!“

A szár, utána jön a kaptafa. Egy speciális faformán készül a ványolt csizma. Ezen nyújtják a fejrész bőrét derékszögre a lábhajlathoz. A másik a nyelves eljárás, amikor a fejrészből hozzászabnak egy kiálló darabot, amivel a szárhoz igazítják. Megformázzák a fejet, megkapja az orrmerevítő kaplit (bélés). A cipővel ellentétben nem varrják, hanem faszegekkel rögzítik a külső talphoz. Az utolsó munkafázis a szártető szegély.

Aki csizmát akar csináltatni, nem elég a talp méretet megadnia. Kell a rüszt vastagsága, mekkora a torok bőség, hány centi körben a vádli. El kell dönteni, hátul legyen a varrás, vagy oldalt. Az oldalt varrotthoz a felhúzáskor hajlékony lábfejre van szükség! Van görbeszárú csizma is? „Az Állami Népiegyüttesben táncolt egy fiatalember, akire rá kellett igazítani. Persze ilyenkor inkább rövidebbre szabjuk.“

A menyecskék és asszonyok csizmája maga a tekintély és szépség.Vidékenként más a fajtája és mintázata, többnyire 4-5 falunak volt azonos. Kéménden a kurta, sok szoknyás viselethez piros csörgős csizma illett. Mérán dús mintás, piros ráncos csizmát húztak. Rimócon varrottas lakkbőrből készült, ványolt csizmába öltöztek. Annyira vigyáztak rá, hogy csak vasárnap és különleges alkalmakkor használták. A templom előtt bújtak bele, odáig a kezükben vitték.

Főleg tánccsoportok rendelik vagy hagyományőrzés céljából veszik. Az aranykoszorús csizmadia műhelyben készült már testőrcsizma, bajor csizma hatalmas csattal, lovagló csizma, mely magas kérgével védi a bokát és a népi virtus kedvelőinek az ősi magyar bírkózáshoz hosszú szárú tornapapucs, amilyet a mongolok szalaggal rögzítenek a lábukhoz.

A népi viselet fontos darabja a karakter cipő. Régen arató szandálnak hívták. Hordták fűzősen, kötősen vagy pántosan azaz spanglival. Hogy ne sértse meg a talpat a tarló, ebben mentek ki az asszonyok a gabona földre aratni. Különlegességnek számít a reneszánsz cipő is tipikus ‚U‘ alakú kivágással, nyakalt sarokkal, hegyes orral.

Egy keményszárú csizma 18 óra alatt készül el. Érdekes, hogy a múlt század elején egy Ford T-modell összeállításához 19,5 óra kellett. Kevesen engedhették meg maguknak mindkettőt. Hát ilyen mesterség a csizmadia mesterség.

Budapest, 2013. december 10.