Több verziója is ismeretes, hogy mikor és miért kezdtem el kutyákat fotózni. Mivel a bőbeszédűség hibájába szoktam esni, nem vállalkozom a teljes tény feltárására, de annyit mondhatok összetettebb a dolog annál, hogy egyszer csak megörökítek egy ebet, aztán még vagy százat. Hobbinak sem tekinthetem és ez a szokás nem régi keletű. A saját kutyámról 13 év alatt talán, ha 10-15 képet lőttem. Igaz, akkor még analóg gépem volt.
Egy szép őszi reggelen korán érkeztem fel a várba és elhatároztam, hogy teszek egy sétát, készítek pár felvételt a facebookra, mások örömére is. A szépséget nehéz leírni, de bizony az ősz itt egészen különös. Az állandó észak-déli széltől mindig tiszta a levegő. A sokszáz évből megmentett maradványok elegye érdekes kontrasztja a középkornak és a mának, pórias, elegáns, stílusos és néhol taszítóan egyszerű. Minden zugban történelem lecke, kikandikáló terméskődarab, emléktáblák és szobrok.
A Polgárvárosról van szó, a vár lakónegyedéről. Ahol ember él, ott kutya is. A Tóth Árpád sétányon egy kovácsoltvas keretben gondosan megfogalmazott szöveg olvasható: „a kutyatartás szabályai”. Eszerint kizárólag sötétedés után sétáltathatnak póráz nélkül a „látogatók”. Nem kellett sokat gyalogolnom, amikor egy újonnan felállított szobor, a Földanya talapzatán gyanus „körbelocsolás” nyomai látszottak. Mikor megjelentek a fotók a facebookon, azonnal vitát váltott ki a dolog. A vége az lett, hogy kineveztek a Vári Kutyások fb oldal egyik adminisztrátorává. Ez pedig kötelez. Kutyafotó, egyenlő közösségépítés.
A másik változat szerint, az első fotót Luciferről készítettem. Ugyanis, amikor végre elkészült egy járdadarab az utcában, meg kívántam azt örökíteni. Önmagában a kő nem látványos, hát kerestem egy motívumot. Hogy pont egy ilyen torzonborz keverék járt arra, nem tehetek róla. Azt hiszem látványban jól kiegészítik egymást.
A harmadik oka talán az lehet, hogy számos szomszédunk, mondhatjuk jóbarátunk kutyával jön a galériába. Szeretnek itt lenni, izgalmas illatok, idegen fülvakargatás, sok szeretet. És jól mutatnak a festmények között. Bár egy művészbarátom szerint nem kellene vegyíteni a két dolgot.
Úgy hatvan kutya kép gyűlt össze, amikor Rolfi gazdája javasolta, hogy az állatok világnapján csináljunk egy kutyafotó kiállítást. Meg is hirdettük és jöttek sorba a „cel-ebek”. A közös plakáton már nyolvanan pózólnak. A kiállításra meghívtuk dr. Mikessy Leventét az „illatos-úti-dokit”, akivel igazán hasznos társalgásba elegyedtek a részvevő gazdák. Számára is meglepetés volt, hogy ilyen sok kutya él, sétál a várban, annak is több, mint fele befogadott kutya. A fotókat végül megvették a gazdák, az összegyűlt pénzből pedig gyógytápot vásároltunk az Illatos úti gyeptelep jobb sorsra és gazdára váró beteg állatainak.
Ennyi fért bele 2014-be.
