Hogyan készül a sokszorosított grafika?

2017. június 24-én 16:00 órától a Múzeumok éjszakája alkalmából ismét üzembe helyeztük a hordozható rézkarc-prést és meghívtuk galériánk művészeit, hogy avassák be a látogatókat a mesterség rejtelmeibe.

(fotó: Sáfár Tibor)

Kéri Imre (Munkácsy-díjas, Érdemes művész), Decsi Ilona luca (Derkovits-díjas) és Pató Károly, három grafikus művész mutatja be, hogyan készült a sokszorosított grafika: rézkarc, rézmetszet, mezzotinto, linometszet, fametszet, akvatinta…

A Budai Várnegyedben az Országház utca 8. szám alatti ház az 1700-as években épült. Szomszédságát a II. világháborúban bombatalálat érte és elpusztúlt. A nyolc túlélte és a copf stílus féltett remekeként szigorúan védett műemlék, a „foghíj” hatos ház helyett (talán a hetvenes években) „svéd stílus” egyik kiváló példájaként számon tartott homlokzatú épülete épült, amit ma már a Budai vár egyik védendő épületének minősített a hatóság(?) Szintén foghíjon épült az Országház utca 15., ahol három éven keresztül töltöttük napjainkat. Ha lesz időm és merszem, akkor közzé teszem az „ő” régi és új történetét.

Nagyon szerettünk az „alvégen“, de ennek a háznak olyan vonzó adottságai vannak, amikor a népművészeti bolt megszűnt, úgy döntöttünk, próbát teszünk, megpályáztuk és megnyertük. Beleszerettünk a boltíves tér hangulatába. A felújítás teljes egyetértésben az műemlékvédelemmel, jó tervezőkkel, jó mesterekkel, ment, mint a karikacsapás. Nyolc építész egybehangzó véleménye alapján a vizesedés okai jól meghatározhatók, ezért nem kellett felszedni a padlózatot, meg ásni, meg fúrni, szigetelni. Így is volt elég dolog, meg lesz is, de a műtárgyak biztonságban vannak.

A legtöbb támogatást és segítséget váriaktól kaptuk. A legnagyobb hálával azonban Kéri Imre Munkácsy-díjas művésznek tartozunk, aki még betegen is jött, mázolt és festett és csak nehezen tudtam lebeszélni, hogy a „legkockázatosabb” boltív alá megfessen egy török időket idéző freskót, mielőtt ezt tisztázom a műemlékesekkel!

Eljött az idő: a telefont és internetet átköttettük. Nyomást gyakoroltunk magunkon, így nem volt maradásunk. Senki nem sürgetett, csak a belsőnk! Kaptunk Kingától (vári-szomszéd/barát) egy bicikliből összevarázsolt kordét, és december elsején, zuhogó esőben elkezdtem -a Szerző sk- áthordani a tárgyakat. A költözés simán ment. Az eső csak esett és esett, számos irodalmi-, és filmélmény (leginkább Bunuel) jutott eszembe a le-feljárkálás közben. Ha kaland, akkor legyen benne valami váratlan. Senki nem ismert rám az utcán. Nettó 26 órát tartott a 15-ből a 8-ba költözés. A két pont között 200 méter kb., a felénél emelkedik.

Az utolsó percekben elállt a fránya eső! Ez szombat délelőtt történt, az utolsó fordulók egyikén. Judit, a tervező építész, aki az engedélyeztetés egész folyamát végigvitte, megjelent és megörökített. Sértetlenül került át minden: több száz üveg és kép! Nem törött el semmi, egy esőcsepp sem ért egyetlen képhez sem.

Még alakul, de jönnek a régi kuncsaftok és az új látogatók. Innen folytatjuk…

„Korán kezdtem fényképezni. Főként részleteket, minimális felületeket kerestem. Nem érdekeltek a nagy terek, sem az emberek. Nagyszüleim vegyészek, mérnökök, innen örökölhettem a vonzalmat a geometria és a formák iránt. Még az „őskorban“ kaptam tőlük egy zakatoló számítógépet ajándékba.

Nem volt rajta játék, de élveztem, ahogy rajzolhatok rajta. Hamar megtanultam programozni.“ A családi videózás lehet az oka, nem kötötte le ami statikus, annál inkább minden, ami mozog. „Az animáció izgatott, de úgy, hogy nincs előtte megszabott történetiség, hanem a mozgás külső tényezőtől függ. A videomorf installáció olyan illúziót kelt, mintha a közönség úszna a teremben. Bulikon kezdtem először vetíteni. Az animáció szakra nem, de a videora sikerült bejutnom.“

A MOME-n találkozunk, a Média Design Szak szobájában. Biztonságos sarokban a diploma munka. Az interaktív szobor érzékeny totem oszlop. A néző közeledésével az érzékelők elindítják a digitális motorokat, azok a papírlegyezőket sziromszerűen nyitják és zárják. A vesszőfonat a szobrász édesapa emléke előtti tisztelgés.

Harmadéven már oktatta is a számítógépes kísérleteit. „Új médiáról szokásos beszélni. Itt az anyag, maga a technológia. Tulajdondonságait ugyanúgy kell figyelembe venni, mint bármely más anyagnál, legyen kő vagy fa. Az anyag meglepetései, hibái, a véletlenek részei az alkotásnak. Aki fest különböző hangulatot érez, csak itt nem ecsetet adok a hallgatók kezébe, hanem digitális ceruzát, tablet-monitort.“

A főiskola művészeti szemlélet ad. Az önkifejezéshez meg kell keresni hol lehet dolgozni az alkalmazotti világban. A fogékony közeg alakul. A Pannonszékház art projektje három évre beprogramozva: az aula nagyvonalú terében futó optikai fríz képi változásait különféle fizikai paramétek generálják, például az időjárás változásai.

Telenor székház (Molnár Ágnes fotói)

Sanghaji Világkiállítás: a magyar pavilonról sokat cikkeztek. Arról nem nyilatkoztak, hogy a Gömböc sikeres bemutatkozása mellett, mit érzett a közönség a különös élményt nyújtó hangi és képi térben, mely a benti hangulat állapotának megfelelően változott.

Egy biztos: már kapisgálják a fiatalok mit akarnak. Nem elégíti ki az ember fiát, ha csak nézi és hallja, amit gyártanak neki. A multi-touch asztal, a beat-box már a jelen. Képzeljünk el egy zene asztalt, ami egy tablet-monitor, ahol az ujjunk érintésével pengethetjük a húros hangszereket és kedvünkre „verhetjük“ a dobokat.

Nincs határa a fantáziának! Összejössz a barátaiddal. A legújabb technológiai rafinesszel összerakott asztalhoz ültök. Csendben beszélgettek, inkább csak hallgattok. Nézitek a szép fehér kavicsokat. Leszáll a nyugalom, lassan sötét lesz, a kövek világítani kezdenek. Felszabadul a gondolat. Hirtelen megmozdul valami: azonnal világos lesz és minden kifehéredik, a kövek eltűnnek. Berobbannak a későn jövők. „Mindez az első bemutatón történt. Ne mozogjatok! –szólt egy hang. Olyan varázslatos volt!“

Budapest, 2011. augusztus 17.

Válogatás Takáts Márton grafikus és festőművész műveiből. A művész életpályájának egyes szakaszaiból összeállított kamarakiállítás Tóth Károly műgyűjtő ötlete alapján készült.

Megnyitó: 2017. március 22-én 18:00 órakor. A művésszel Tóth Károly műgyűjtő beszélget.

„Meggyőződésem, hogy Rembrandt és Piranesi hagyományos grafikai nyelvén mindig lehet újat mondani. Tizenhat évig foglalkoztam klasszikus grafikával, amikor egy nap rádöbbentem, már hat órája dolgozom egy tenyérnyi darabon, közben magánfilozófiákat gyártok. Elfogott a vágy, olyat csináljak, ami nem szól didaktikusan semmiről, nincs intellektuális, átgondolt mondanivalója, a maga atmoszférájával hat a nézőre. El kezdtem festeni. A tíz éve alakuló magánnaplómnak a címe: ’Tűnő időm nyomában’. Bármi belekerülhet, ami velem megtörtént. Egy üres utca, szüleim műhelye, egy női portré. Mostanában ismét készítek grafikát. Kíváncsi voltam, mit változtam. Van-e különbség a festészet előtti és a mostani grafikák között? A régi munkákon egy 21 éves pökhendisége látszik: Nézzétek, hogy tudok rajzolni! A mai grafikák tónusosabbak, a vonalak sem erősek, szabadabban, könnyedebben használom a mesterség fogásait.”

A kiállítás látható: 2017. március 23-április 16. között.

Hochstein Lili és Beczner Barbara Telemanntól német szonátáiból játszanak.

Tóth Károly műtárgygyűjtő és Takáts Márton grafikusművész

Barbès Királynő /olaj, vászon 85 x 120 cm/ 2008
Dans le Café de la jeunesse perdue /repesztés, aquatinta, metszet 395 x 395 mm/ 2016
Baljós fellegek – Nestor Burma a Bir Hakeim hídon –
/repesztés, aquatinta, metszet 400 x 595 mm/ 2015-2016
A menthetetlen Thomas Bernhard nyomán –
repesztés, aquatinta, metszet 288 x 350 mm/ 2000 – 2001
Máté 10,38 /repesztés,aquatinta, rézkarc 312 x 425 mm/ 2002

ZAJ-ÁRAMLAT

VARGA DÓRA üvegművész kiállítása 2018. október 6-21. között

Varga Dóra üvegművész alkotásai 2014. óta láthatók a Kiskép Galériában. Durva szemcsékből összeolvasztott szobrok finom érintésre dallamos és különös hangokat bocsátanak ki. Nem kellett sokáig várni arra, hogy a kifejezetten kísérletező alkatú és más művészetek irányában nyitott művész a tárgyak megalkotásakor nem csak a mondani valóra és a szobrok belső tartalmára koncentrál, de tudatosan keresi a kapcsolatot a zenével és a filmmel. Alkotásai megállítanak és interaktivitásra ösztönöznek.

A Sound Spill – mely a kiállítás középpontjába állított tárgyegyüttes megnevezése is – a környezetünket szennyező és az embereket is károsító folyamatokra hívja fel a figyelmet. A közönség segítségével valódi életre kel a mű, a tengerek agóniáját megidéző hangokat és zörejeket Esteban de la Torre hangművész készítette.

A CAFé Budapest Kortárs Fesztivál alkalmából a Budapesti Fesztivál Központtal együttműködve

Önportré

andezit

Negyedóra

(207 x 32 x 22 cm)

fa, öntöttvas, vegyestechnika,

működő hagyományos rugós óraszerkezet

minden fél és egész órában hangjelzést ad, zenél

Kulyhó

plakett / fa

(20×20 cm)

Klodiré

plakett / fa

(20×20 cm)

Énekóra

(49,5 x 34 x 20 cm)

vas, működő óraszerkezet, vegyes technika

Tér-idő modulátor (26x22x9)                    Tér-idő detektor (22x20x15)

Idő van I-II.

Tűzvihar I   ELADVA                                           Tűzvihar II

Nem lehet tudni hány tök került kés alá, végül 23 tök nevezett be a legviccesebb, legijesztőbb és a legextrémebb versenybe… A zsűri képtelen volt eldönteni, kik kapják a díjakat (könyvutalványok), ezért a sorsolás tűnt a legigazságosabb módszernek. Köszönjük a nagy érdeklődést, a hatalmas lelkesedést, a sok munkát, a támogatóknak a tököket, a bíztatást, és a díjakat, a háziasszonyoknak a finom sütiket, a töklevest és a forralt bort. Tök jó faragni, tök jó együtt lenni, a végén tök jó elvinni a helyükre, Jövőre több tök, több idő, nagyobb hely…

2015. október 31-én a „legtökösebb” utca: az Országház utca.

A komp lassan elhagyja a New York-i Staten Island-et és ahogy közeledik a hűvös hajnali szélben a Szabadság szobor felé, kezd oldódni benne a feszültség. Hiába a nehézség, és a gátlás, meg kell próbálni: „Get closer”- ez a feladat. Kerülj közelebb, szólíts le idegeneket az utcán: „Lefotózhatom?” Akkor eszébe jutott a komp. Zárt hely, hajnali órák, nem futamodhat meg. És tényleg megszűntek a bénító gátlások. Persze senki nem anyázott, senki nem volt kellemetlen. Az emberi kapcsolatokat, gesztusokat kereste: a párok megölelték egymást,  a munkába indulók kávét kortyolgattak. Ettől kezdve működni látszott a dolog.

Egy évig tanult az ICP-n New Yorkban. Baráti biztatásra jelentkezett a Cornell Capa alapította az intézménybe. A híres fotóművész kétségekkel teli, türelmetlen Robert Capa bátyja nemcsak jó testvér volt, de igaz barát és menedzser.

Meg kellett szokni, hogy az embert először bolondnak nézik, amikor egy fadobozzal kiáll az utcára. Egy régi épület előtt eltűnődhetünk azon, hogy építése idején mit csinálhattak, hogy élhettek az emberek abban a korban, ebben a házban. Mit akartak üzenni az utókornak Róma oszlopaival, vagy jelenlegi épületeinkkel mit akarunk magunkról mondani.

A manuálisan készülő fotók ma ritkaságnak számítanak. Tudni kell, hogy lehet üvegre exponálni, ismerni kell a mit bír el a rézlemez, mit tud az alulemez és még sok egyéb mást. Nehéz alapanyaghoz és vegyszerekhez jutni.

Főiskola előtt a HVG-nél is tanult. Annyira hatott rá a boszniai háború, hogy elhatározta elmegy haditudósítónak. A család nehezen tudta lebeszélni. Így került a filmgyárba. Hordhatta a büféből a kávét, ahogy a főnöke fogalmazott: az „illatos modell lányoknak”. Eljutott  Ciprusra, ahol beleláthatott egy dokumentum film forgatásba. Ott fogalmazódott meg benne, hogy mit nem szabad csinálni egy dokumentarista művésznek.

Amikor a romák ellen elkövetett gyilkosságok túlélőiről és családtagjairól készített fotósorozatot távol állt tőle, hogy hatásvadász képeket csináljon. A felelősség és az együttérzés mellett neutrális igyekezett maradni annak ellenére, hogy 2. világháború óta nem volt ilyen brutális atrocitás Magyarországon. A művésznek dolga, hogy ne csak érzékenyebb legyen a társadalmi kérdésekre, hanem reagáljon. A FUGA Budapesti Építészeti Központban 2012. márciusában mutatták be a képeket, amelyek egy része azóta egy csoportos kiállítás kapcsán az ICP-be is „visszajutottak”.

Az Ars Sacra Fesztivál alkalmából láthatók Bátai Sándor grafikus művészkönyvei, melyek a közép-kelet-európai emberi sorsot idézik meg kiszolgáltatottságunk írott nyomaival. Születési- és halotti anyakönyvi kivonatok, házasságlevelek, igazolványok, bizonyítványok, igazolványképek, családi fotók, hátoldalukon kézjegyek, dátumok, személyes üzenetek, nemzedékek évtizedein át őrzött, papíron rögzült emlékek, személyes ereklyék, melyet az emlékezet kerekít történetté. A tárgyakon arctalanná válva groteszk módon jelenik meg mindnyájunk életének általános érvényű sorsváza.

A megnyitón Jász Attila költővel beszélget a művész.

Műtárgyak

Kék viziló

formába olvasztott üveg

(72 x 90 x 165)

ELADVA

Zöld béka ELADVA!

Vidám tárgy

Ragasztott csiszolt üveg

ELADVA!