Búcsúzunk

Kakas Kristóf László 1943-2018.08.19.

A Kiskép Galéria alapító tagjaként 2011 óta odaadó szeretettel és lendülettel segített abban, amit egy késő őszi délutánon kiötlöttem: nyitok egy kicsi kortárs galériát, hogy így támogassam a magyar képzőművészetet. Azzal a feltétellel egyezett bele, hogy péntekenként nagy kalappal a fején ő ülhet majd benne. Hét év telt el azóta. Igazi társ volt a munkában is. Bíztatása és türelme átsegített minden komoly megpróbáltatáson. Kialakult közöttünk egy irigylésre méltó munkamegosztás. Nagytudású, művelt emberként élvezte, hogy a látogatók, akiket vendégeknek tekintett mindig tudott valami érdekeset és újat mondani, mutatni. Büszke volt minden egyes eladott műtárgyra, melyből több száz az ő segítségével került el a világ minden tájára sokszor magángyűjteményekbe. Közvetlen természete miatt gyorsan barátaivá váltak a művészek is. Életformájává vált a galériázás és a Budai vár közössége befogadta őt, ő pedig otthon érezte magát.

Sokunknak fog hiányozni.

LÁTOGATÓK KOMMENTJEI ( 0 )

Kövesd a kommenteket RSS-en, vagy a saját weblapodról.