Berecz Vanda

Fogalmam sem volt mivel akarok foglalkozni. Japánt tanultam a gimnáziumban és az írás áll hozzám a legközelebb. Gondoltam író leszek. Ezért jelentkeztem az ELTÉ-re magyar-japán szakra. A japán végül nem indult. Két évig szenvedtem az egyetemen, amikor a családom javaslatára váltottam. Mindig szerettem varrni és beirakoztam egy tanfolyamra. Közben rajziskolában is képeztem magam.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                          .

Végül felvettek a MOME-ra. A bőrszakot választottam. Jó közösség, kiváló tanáraim voltak, nagyon szerettem oda járni. Sokat tanultunk a tervezésről, de a szakmáról sajnos keveset tudtam meg.

Egyszer azt a feladatot kaptuk, hogy válasszunk ki egy tárgyat az Iparművészeti Múzeumban kiállított tárgyak közül, és annak alapján készítsünk egy újraértelmezett tárgyat. Egy hatszögletű kis táskát választottam. Maga a forma ragadott meg. Szeretek origamizni, így hajtogatással oldottam meg a feladatot.

Amikor a „Gombolt újra” pályázaton indultam, akkor már a „Motiva” sorozaton dolgoztam. A virág formák hajtogatásához a hatszögletű táskánál szerzett tapasztalatokat használtam fel. Beválogattak a húsz döntős közé, ráadásul a táskám megjelenhetett a Magyar Formatervezési díj kiállításon is.

Az öt féle formában terveztem meg a kollekciót és két féle színválasztékban állítom össze. A polcképre mindig ügyelve vagy pasztel árnyalatokból válogatok, vagy élénk színű bőrből szabom őket.

Az idei „Gombolj újra” pályázathoz a budapesti metro állomásainak a hetvenes években használt, letisztult dizájn elemeivel kísérleteztem. A „magyaros” motívumok helyett hozzám közelebb állnak az urbánus témák. A színes műanyag padok adtak ihletet a „Metro” cipőkhöz. Idén megint döntős lettem, mint „new comer”. Éles a verseny, hiszen ott lesznek az „old hands” képviselői is.

Az Üllői úti száz éves házban egykor a Heinrich vaskereskedés működött. Később irodaháznak használták az épületet. Az új tulajdonos tervei megtorpantak a válsággal. Fiatal művészek vették ki az egyik emeletet és létrejött a Heinrich Alkotói Szint. „Örülök, hogy megtaláltam a helyet és bérelhetem ezt a szobát. Különösen jó, amikor kinézek az ablakon velem szemben az egyetemet látom.

Műhely már van, a tehetséget a szakma is visszaigazolja, a szorgalomhoz türelem is párosul, a piac élénken érdeklődik, elszántság tehát van. De nem elég a lelkesedés, amikor nem lehet mesterségbeli információkhoz jutni és lehetetlen kapcsolatokat találni, ha a fiatalok csak matuzsálem korú, leselejtezett gépeket tudnak venni. „Az összes peches gépvásárlásomat elfelejteti velem a varrógépem, ami még mindig kiváló. Van olyan évfolyamtársam, akinek a negyedik megvásárolt varrógépe végre már működött. Minden apró eredménynek örülni kell.”

Budapest, 2013. június 14.