Beke Györgyi

2013-12-02 • Fazekasság, kerámia, Magyar kortárs művészet, Művész kategóriában • 0 komment

„Az első friss, tavaszi-napsütéses vasárnap történt. Jókedvűen hozzáláttam ebédet főzni. Megfogtam az újhagymát a salátához…levágtam a bajuszát. Már dobtam volna a szemétbe, néztem a buja gyökérzetét, aztán megsajnáltam. Lerohantam a műhelybe. Korongoztam egy nagy tálat és belenyomtam a kusza gyökeret: Vasárnapi ebédmaradék – ez lett a címe.

A Tál nem akármilyen edény. Üzenetet lehet vele közölni. Esküvőre kértek tőlem egy sámán-tálat! Kettőt is csináltam, de elvitték mindegyiket. Jó kis fejtörést okozott. Összeszedtem minden jelképet. Holdat és napot, mely összeköti eget a földdel, vogul mintás kígyók tekeregnek, békák ugrándoznak, emberkék táncolnak vadul. Legyen nagy a vidámság, gondoltam. Lett is

Egyáltalán nem zavar, ha különleges kéréssel találkozom. Volt néhány nehéz megrendelőm. A magyar grófnő például! Egy Loire menti kastély úrnője. Birtokán az egyik épület a magyar-francia kapcsolatok házaként működött. Rég volt. Felkért az egyik vakablak beépítésére. Valami magyarost rendelt. XIX. századi mézeskalács életképeket, szántóvetőt, huszárt, hintót, lovat… – javasoltam. Tetszett neki a gondolat, de ragaszkodott az eredeti harsány színekhez. Én a téglafalhoz árnyaltam volna. Végül elkészült ez is, az is. Neki aprólékosan kifestettem a mentét pirosra, csizmát feketére, nadrágot kékre. Becsület szóra -nem adhatom oda senkinek- nálam hagyott egy ódon mázast. Végül megtarthattam a gipsz formát is.“

A műhelyben

„mama szag van!“ – mondja Réka lánya, mikor belép a kemencéből áradó égő agyag és ásványok kénes levegőjére. Ő ebben a finom-meleg, szagos világban nőtt fel. Sokáig működött az Akadémia utcában házuk padlásán egy hatalmas kemencével a műhely. Ült a korongozó padján, mint egy trónon. Keze közt pörgött a porcelán-vékony gömböc váza: „Játsszatok az agyaggal!“ – buzdított.

Tanítaná most is ötlete százait. Mire jó a nyújtófa, a damil, vagy bármi, ami a kezünkügyébe kerül. Ami mégis örök talány…. az a máz! A mesteri mázazáshoz alapos ásványismeret, érzék, ügyes kéz kell.

„Kecskeméten még lehet sómázas kerámiát égetni. Veszélyes eljárás. Zsolnay is ismerte a technikát. Saját receptem szerint különböző ásványokkal aládolgozom a kerámiát, ezer fokra hevítem. Lasssúú visszahűlés mellett konyhasó oldatot spriccelek rá. Az eredmény egyszeri és megismételhetetlen. Olyan, mint a márvány.

Nehéz időpontot kapni. Egyik áhított alkalommal nagyméretű reliefen dolgoztam. Hajnali két óra volt már, sürgetett az idő. Csak raktam és raktam a rétegeket. Nem bírta a súlyát az agyag…összerogyott. Dühösen begyúrtam az egészet. Kábultan kivettem egy maréknyit. Ebből lett az Indulat-szobor.“ Ez lett új műhelye védőangyala. A sok angyal közül az egyik…