Tothems Toth Gyula

Taszárra kerültem katonának 1976-ban. Egy éve szenvedtem a laktanyában, de volt foci. Egyszer játék közben eltörött a lábam. Látta a századparancsnok a sor végén bicegek, áthelyeztetett a balatonkiliti reptérre rádiósnak..Hárman voltunk, repülők sehol. A másik kettő régésznek készült. Ástak egész nap. Az igazi régészek pukkadoztak, ők nem léphettek a szigorúan őrzött katonai övezetbe. Én meg csak rajzoltam és festettem. Kaptam egy szép évet.

Apám festő és szobrász volt. Mindent tőle lestem el. Én is festő akartam lenni, de nem tanultam elég jól, így nem vettek fel a Kisképzőbe, ráadásul a Ratkó korszakban születtem, tehát sokan voltunk.

Kokas Ignác festészetét, Dali, Max Ernst szürrealizmusát szerettem, utánoztam. Akartam valami nagyot. Megfestettem egy 5 méteres vásznat. Éreztem még ez sem elég nekem. Ki akartam lépni a térbe. Találtam egy elhagyott kőbányát a Balatonfelvidéken Diszel mellett 1984-ben. A betonsiló ívelt falát felállványoztam, a fák közé kifeszítettem az öt méteres vázlatot. Elkészült a ‚Látomások‘. Ezzel befejeződött a szürrealista korszakom. 1987-ben kimentem Franciaországba.

Párizsban száz féle variációban kinyílt a világ. Nem voltak különösebb ambícióim, festeni akartam… Sokat utaztam. Most is legszívesebben az óceán partján élnék Bretagne-ban. De meg kellett élni valamiből: virágos csendéleteket festettem holland stílusban egy tájkép-kereskedőnek. Valószínű talált Kínában egy olcsóbb beszerzési forrást, mert egyszer csak eltűnt.

Kint rájöttem, a franciák se mások, mint bárki. A magyarokat pedig az életerő különbözteti meg másoktól.

Franciaországban végre porfestékhez jutottam. Itthon csak Művészeti Alap tagjai kaptak. Magam készítem a temperámat, a régi nagy festők receptje után. Kellemesebb vele dolgozni, mint az olajjal. A temperával víztiszta szineket kapok, jól lehet dolgozni több réteggel, mert visszatörölhető.

Mit festek én? A Föld emlékezetéről készítek fiktiv lenyomatokat. Jeleket, rajzokat, miket az ember kézzel firkált a barlangokban. Mi marad meg utánunk? Az ásatások után már csak nyomok, csontok… A még képlékeny, durva, cementes felületbe karcolom az ábrákat. Lassan fejlődött ki a totem jel, amit képeken és szobrokon is használok. Ez az én saját jelem, a saját totem-em.

Amire festek: rétegelt falemez. Két méteresek, akkora ami kifér az ajtón. A szobraim betonból vannak, szétszedhetőek: szállithatóság „obligé“ Párizsban is a negyediken laktam, és most Budapesten is (!) lift nélkül.

2007-ben hazaköltöztem és elhoztam a képeimet, szobraimat. A B55 Galériában volt egy nagy kiállításom. Egy magyar ismerős által kapcsolatba kerültem egy franciával, aki megvett majdnem mindent. Igy visszavittünk sok tárgyat Franciaországba. Azok a műveim Franciaországban akartak lakni…ott ahol megszülettek. Érdekes. „Egy alkotásnak be kell utaznia a saját útját és a saját sorsát!“

Budapest, 2012. február 25.