Mara Kinga Villő

mara_kinga_villo_01Már az egyetemen is a plein air festészet vonzott és kisméretű, ékszerszerű képeket szerettem készíteni. A táj és ember kapcsolatát kerestem, a tájban megjelenő szabályos formát. A szalmabálák például olyanok mint egy szép dekoráció. Pozitívan hatottak rám. Abban az időben vastagon használtam a festéket. De amint megpróbáltam nagyobb méretben, már nem volt jó. Másképp élt a fraktúra. A vastag festék ma már csupán formai kompozíciós elem. A kisfiam születése után szoktam le a vastag festésről. Amíg csecsemő volt, csak éjszaka tudtam festeni, amikor aludt és állandóan késznek kellett lennem arra, hogy bármikor oda tudjak menni hozzá és ezért vigyáztam, hogy ne legyen festékes a kezem.

mara_kinga_villo_02 mara_kinga_villo_03

Skóciát választottam, amikor megkaptam az Erasmus ösztöndíjat. Zárkózott természetemhez az a vidék illett a legjobban. A diákok legnagyobb csodálkozására egyedül barangoltam a kőkerítéssel körbevett legelőkön, ahol rejtett zugokban kis kápolnákra leltem. Maradhattam volna, de fél év után hazajöttem. Legbelül az volt az érzésem, hogy vendég vagyok a tájban. Erdélyben a gyimesi tájban találtam meg újra azt az élményt.

mara_kinga_villo_04 mara_kinga_villo_05

Azokban a  skóciai kápolnákban találtam rá egy absztrakt  motívum rendszerre, ami valami csoda folytán megjelent az erdélyi népi kultúrában is. Ráismertem egy közös nyelvre, ami mindenhol ugyanazt jelenti.

mara_kinga_villo_06 mara_kinga_villo_07

Általában sorozatokban dolgozom, ahol ezek a motívumok fogják össze a képeket. Amikor a textilszakra jártam a Kisképzőben megtanultuk hogyan kell a mintákat rétegekben lerajzolni. Valószínű innen vettem át ezt a sorozatokban gondolkodást. A vázlatok készítése során egymásra épülve követhetők a gondoltaim.

mara_kinga_villo_08 mara_kinga_villo_09

Azt mondják a képeimre, hogy szomorúak. Én nem tartom őket annak. Határozott vonalak fedezhetők fel benne, melyek vezetik a szemet köztük, négyzetek, kockák adnak biztonságot. A fekete kocka talapzat, mint a szobornál összeköti az eget a földdel, fények sziporkáznak benne.

mara_kinga_villo_10 mara_kinga_villo_11mara_kinga_villo_12

Szívesen járok művésztelepekre. Somogyfajszra mentem a legszívesebben, mert oda a kisfiam is szívesen jött velem. A hely tele volt olyan fiús dolgokkal, mint dzsipek, erdő és állatkoponyák. Ez utóbbiakat nem tudom hogyan találja. Gyűjti is. Már van vagy ötven darab. Augusztustól novemberig a legszebb a vidék, ködös, sejtelmes a hangulata, már sárga a fű, szemben a harsány májussal.

mara_kinga_villo_13 mara_kinga_villo_15 mara_kinga_villo_14

Az egyik rajztanárom tanított meg a színeket látni. Az ablakhoz küldött  bennünket és kérte, hogy figyeljük az aszfaltot és a szemben lévő ház falát. Ő nyitotta fel a szemünket, hogy amit szürkének látunk, az nem is egyszínű. Aztán elmagyarázta, hogy a színek hogyan hatnak egymásra. Ezt a jelenséget használom ki én is, meglepetésnek néha oda teszek egy váratlan színt, és az agy keveri ki amit láttatni akarok.

mara_kinga_villo_16 mara_kinga_villo_17

Minden festményemben benne van az anyaság, a kisfiam lénye, a gyűjtő szenvedélye. Egy időben mágnessel jártunk az utcán összetört tárgyak után kutatva. Öt éves volt, amikor megmutattam naki, hogy ha minden színt összekeverünk, szürkét kapunk. Készített is kettőnkről egy rajzot és amikor megmutatta, így szólt: „Anya azért szürke ez a zsinór, ami összeköt bennünket, mert ebben minden szín benne van”

mara_kinga_villo_18

PREVIOUS:

NEXT:

USER COMMENTS ( 0 )

Follow Comments via RSS feed. Trackback Comments from your website.