Kontur András

„22 évesen ismerkedtem meg a kővel. Besétáltam egy kőfaragó műhelybe. Fájdalmas pillanat volt, mert egy öklömnyi kő zuhant a lábamra. Eltartottt egy darabig, amíg tovább tudtam lépni. Pár hét múlva heti öt nap, napi nyolc órát, három éven keresztül csak kőfaragást tanultam. Már egy év után tudtam, hogy ezt akarom egész életemben csinálni.” Hosszú kanyargós tanuló és munkás évek következtek, mesterfokon sikerült elsajátítani a szakma minden fortélyát, majd megszerezte a szobrászdiplomát a Képzőművészeti Egyetemen.

 

Nincsenek szomszédok, az Új köztemető mellett a kőfaragó műhelyben visíthat a szabad ég alatt a flex, télen-nyáron, éjjel-nappal kopoghat a véső, senkit nem zavar. Több fiatal szobrásszal bérelik a helyet. Nagyobb megbízásoknál itt többen is tudnak dolgozni.

„Gyönyörű izgalmas kövekkel van dolgom a legegyszerűbb mészkőtől a legbecsesebbb márványig. Mindent meg tudok faragni bármilyen kőből. A megrendelések elsősorban emberábrázolások.” Kiállításain azonban nem látunk figurákat. A hídak még az egyetemi évekre utalnak. Már akkor is izgatta, hogyan lehet az idő múlását megfogni.

Miről ismerhetünk fel azonnal egy Kontur szobrot? Tiszta geometriai formákkal találkozunk, benne megjelenik a történelem. Az ablak, a kapu nyílás felületét finom átmenettel roncsolja, így a látványt nem zárja le szigorú vonalakkal, hanem tekintetünk akadály nélkül közvetlenül csatlakozik a végtelenhez, míg a másik oldalról csak egy szűk lőrést látunk.

A savval maratás nem új dolog, de ahogy ő csinálja, úgy valószínű itthon senki. Sósavval förcsköli a felületet, amit irányított roncsolásnak nevez.

Higított sósavval teli vödörben meríti a mészkő korongot, majd alaposan átmossa. Szemünk előtt zajlik le a fizikai jelenség. A penge éles vékony mészkő korong felülete nem csak visszanyeri természetes élénk színét és rusztikus felületét, de megmutatja a különböző összevetők kristályszerkezetét is. Így keletkeznek a „Roncsolt holdak”.

 

USER COMMENTS ( 0 )

Follow Comments via RSS feed. Trackback Comments from your website.