Kneisz Eszter

„Kerek tükörlapra állítottam a másfél méter csővázas hengert. Akvárium?! – szaladtak oda a gyerekek sikítozva. Sikeresen megtévesztette a csarnokba lépőket a látvány. Mintha egy különös vízoszlop fúrta volna keresztül a teret és a kövezetet… benne kék fonalszálak hálójába szőtt halak ‚úszkálnak‘. Egyre jobban izgat a térben szövés: a levegőben bolyongó emberek szürke és jelentéktelen tömegéből kitűnik egy fehér pár: társat kereső férfi és nő.

A gobelinszövést művészetnek tartják, szerintem inkább mesterség. A koptok kezdték Egyiptomban. Európában a főúri kastélyokban terjedt el a praktikus és dekoratív anyag, melyet francia szövésnek is hívnak. A középkorban a leghíresebb festőket kérték fel a monumentális minták megtervezésére. Száz fős műhelyekben dolgoztak a szövőszékek mellett. Tagja vagyok a Magyar Kárpitművészek Egyesületének, több közös munkát készítettünk már műhelyünkben. A millennium alkalmára készült munkához, az öt méter széles szövőszék mellett egyszerre öten fértünk. Hatalmas szervezést és kitartást igényelt a munka. A kb. háromszor öt és fél méteres ’Szent István‘ kárpitot harmincnégyen két évig szőttük finom gyapjú és selyemszálakból. Az esztergomi Bazilikában látható. Utolsó nagyszabású munkánk az ‚Európa fényei‘ című kárpit.”

A Fasor egyik klasszikus villája előtt állunk. Berregünk, a kovácsoltvas kapu kattan. Menjünk a hátsó kertbe, sok erkélyes épületet keressünk. Saját kivitelezésű galéria kazettás mennyezete alatt, gobelinek és festmények körében beszélgetünk, a tegnapi szülinapi torta maradékát majszoljuk. A nagypapa szobrászkodta (aki tényleg szobrász) az ifjú ünnepelt és az ovis barátok kívánságára a csokis vakondot. Finom a krém, jó a kezdet.

Recseg alattunk a műterembe vezető öreg falépcső.

Most lustán, kocosan lógnak a vetőszálak a szövőszékről. A napokban készült el a tűzhányóval. A család kedvence lett, a lánya szeretné megtartani.

Színes gyapjú és selyemgombolyagok tarkállanak egy teljes falnyi üvegvitrinben. Gyűjtőszenvedély? „Nemrég még leadtam a mintát és pont olyan színt kaptam, amire szükségem volt. Kiváló fonalfestőink voltak. Nem kellett bespájzolni. Most megveszek mindent, ami éppen van. A molyok? Igen állandó veszélyt jelentenek.

A gobelin lassan készül. Egy hónap alatt egy négyzetméternél többet nem tudok leszőni. Nem a türelemmel van a baj, hanem jó derék kell hozzá.

Pihenésképpen muszály valamit alkotnom. Az akvarell festés megnyugtat. A virágok pedig szinte viszik a kezemet.”

Budapest, 2011. január 19.

Életrajz és elérhetőségek:

kneisz.hu