Kecskés Orsolya

kecskes_orsolya-1A menedékről mindenkinek más juthat az eszébe. Aki ékszert visel, valószínű szeretné felhívni magára a figyelmet, de lehet, hogy el szeretne rejtőzni dísze mögé. Négy ötvösművész állt össze, hogy tárgyaikon keresztül ki-ki megfogalmazza mit jelent e szó: a gondolat szabadságát, szavakat, ami mögé elbújhatunk, a múlt átmentett tárgyait, melyek biztonságot rejtenek, a természetet, ahova a város zaja elől elmenekülhet, egy fantázia világot, ahova visszavonulhat… „A közös budapesti kiállításunkhoz kiadtunk egy könyvet, melyben megszólalnak érdekes emberek.

kecskes_orsolya-2 kecskes_orsolya-3

Amikor a művekkel Münchenben is bemutatkoztunk, természetesen ott volt velünk a kiadvány, mellyel megkereste fotósunk a Schmuck Fesztiválon minden évben résztvevő könyvkereskedőt. ‚Michaelt elbűvölő férfi!‘ Ez a kijelentés meggyőző volt, nekünk is látnunk kellett. A nemzetközi ékszerkiállítás esti fogadásának közönsége zsúfolásig megtöltötte a termet, mi pedig kerestük Michaelt. Időbe telt, mire felhangzott: ott van! A kisportolt, kopaszra borotvált, vastag, fekete keretes szemüveges úr azonban közölte: Ő bizony nem Michael.

kecskes_orsolya-5kecskes_orsolya-4

A mi „ötös fogatunk“ szenvedélyesen folytatta a keresést. Kiderült hamarosan, hogy a férfiak előszeretettel szabadulnak meg gyérülő hajuktól és a társaságban sorra fedeztük fel a tarr koponyájú elegáns urakat, jó kis programot szolgáltatva nekünk az estélyre.“

kecskes_orsolya-6 kecskes_orsolya-7

A keresés a vérünkben van. Erre és Michaelra gondolt, amikor a tekla gyöngyök között elrejtett egy igazgyöngyöt, a vörösréz szirmok közepébe egy onyx lemezt és a galvanizált hematit szemek közé egy aranyat. „A hazai közönség az ékszertől elvárja, hogy nemesfémből és drágakőből legyen. A kortárs ékszer azonban a dizájnt részesíti előnybe.“

kecskes_orsolya-8 kecskes_orsolya-9

Az alumínium lemezek közé rejtett ezüst „levelek“ III. Napóleon idejében egész más értéket képviseltek volna. Akkor az alumínium drágább volt az ezüstnél. Volt is a császárnak egy alumínium étkészlete. Alumínium kanállal evett a császár. „Én is készítettem egy tábori evőeszköz készletet ezüstből és bakelitből. Amikor az évszázad szakácsa Eckart Witzigmann itt járt Budapesten, akkor egy ilyen készlettel ajándékozta meg őt a Magyar Gasztronómiai Egyesület.

kecskes_orsolya-10 kecskes_orsolya-11

Az ékszer akkor a legjobb, ha személyes. Feri, a brit kék kandúr lustán figyeli a beszélgetést. „Már két éves volt amikor befogadtam. Az elhullajtott bajuszából készítettem egy brosst a kedvesemnek“

kecskes_orsolya-12 kecskes_orsolya-13

Általában ezüstöt használok vörösrézzel. Ezt a hálómintát tudomásom szerint csak én csinálom. Kicsit hasonlít a mokuméhoz. Sok munkafázisból áll, de a mintázata különösen szépen mutat a gömbfelületen.“

kecskes_orsolya-14 kecskes_orsolya-15

Az ötvösművészet mindig erősen kötődött vallásokhoz és a kegytárgyak sokat elárulnak a korról amiben születtek. Az EightDays Design csoport elhatározta, hogy a modern dizájn segítségével közelebb hozza a fiatalokhoz a Holokauszt utáni évtizedekben háttérbe szorult Hanuka hagyományt. „Az első ötletem egy kocka volt. A talmud szerint azonban nyolc napig égett a csoda olaj. Így lett a szent gyertyatartó oktaéder. Sokáig bajlódtunk a gyártással, de sikerült megtalálni a megfelelő anyagot és kivitelezőt.

kecskes_orsolya-16 kecskes_orsolya-17

Nagy megtiszteltetés volt, hogy tavaly a Dohány utcai Zsidó Múzeumben Ilan Mor és André Goodfriend a mi menóránkon gyújtotta meg a hanuka gyertyát.

A ‚hanuka 21‘ forgalmazását a New York-i Zsidó Múzeum shopja kezdte meg. Azóta elkészült hozzá a modern felfogású gyerek játék is. A pörgettyűben a régi héber mondás: nagy csoda történt ott.“

kecskes_orsolya-18

 

 

ELŐZŐ:

KÖVETKEZŐ:

LÁTOGATÓK KOMMENTJEI ( 0 )

Kövesd a kommenteket RSS-en, vagy a saját weblapodról.