Kopasz Tamás

„Nem azért alkotok, mert az kell valakinek. Valamikor szerettem rajzolni, de ma már el nem tudom képzelni, hogy leüljek és vonalakat húzzak, tónusozzak. Volt egy faktúrákra épülő korszakom, organikus anyagokat építettem bele a képeimbe.

“I create something not because somebody needs it. At one time I loved to draw, but now I cannot imagine sitting down and pulling lines, shaping tonalities. I had a period based on factures, that time I made pictures from organic matters.

Ezekhez nem is használtam festéket. Rézgálic, klórmész, aranycsillám, vasklorid…“ -mutatja -„…ráégettem technokolt, eperlekvárba hajszálakat nyomtam. Szokták kérdezni, miért pont eperlekvárt?“ Mert az volt itthon! – vágjuk rá kórusban. És miért hajszálakat? A hajvágásról úgy mondják, ősi jelképe az elszakadás ösztönnek, de azt akkor még nem tudta. Grafika  szakra jelentkezett a középiskolában, de szobrásznak vették fel. A főiskolán már festészetre iratkozott be.

I did not use even paints. Blue vitriol, chloride of lime, golden mica, ferric chloride…  - he shows- I burned glues on it, even pressed hair and strawberry jam. They often ask: why strawberry jam? “ “For you have had only this at home” – we answer in chorus. “And why the hair? General belief is that hair cutting is an ancient symbol of separation. But I did not know this that time.” At high school, he wanted to study graphics, but enrolled to be sculptor. At the College already his major was painting.

Händel zenéje szól. „Valószínű azért szeretem, mert a barokk zene is organikus, az ellentétekre épít, tekeredik a szólam, az ember néha elveszik, feloldódik a fúgákban, majd azután  minden hangszer egyszerre rázendít a témára.“ A CD lejár, rögtön rávesszük tegye fel nekünk az egyik saját szerzeményét. „Biztos Ti is használtok számítógépet. Csináltatok már zenét? Nem? Majd fogtok!“

Handel’s music is played. “I probably like it, because the Baroque music is organic as well, building on contradictions, parts are spiraling around, one is sometimes lost dissolving in the fugues, then, abruptly, all instruments tune up to the topic.” The music CD expires, but in no time we ask him to start one of his own composition. “Surely you use computer. Did you do music? No? Then you will do!”

Egy kortárs válogatáson láttam meg a festményét. Az volt a legizgalmasabb mű. Azt vettem észre magamon, hogy nem bírok tovább menni és siklik a szemem a színeken.

I saw his painting at an exhibition of contemporary artists. It was the most exciting object. I slowly observed that I was not able to pass by, my eye was sliding on the colours.

Soha nem határozza el előre mikor fest. Gyűlnek a vásznak, a festékek. Közben zajlik az élet: tanítás, kiállítások, zenélés. Majd elérkezik a nap… “Nyugtalan leszek, egész nap járkálok a lakásban, teszek-veszek, rakosgatok. Megfigyeltem már, úgy este tíz tájban kezdek hozzá. Akkor már nem zavar semmi.“

He never decides when to paint beforehand. Canvasses and paints are heaping. Meanwhile, the life as usual: teaching, exhibitions, music. Then the right day arrives… “I become unrestful, walking and fussing around all day. As I observed, I start to paint around 10 o’clock evening. That time nothing disturbs me.”

Extatikus állapotban, kézzel, gumikesztyűben, és ecsettel megy a vászonnak. „Az intenzív küzdelem után úgy kifáradok, mint a súlyemelők két perc alatt. Nem szoktam emlékezni rá, mire gondolok közben. Onnan tudom, kész a mű, hogy boldog leszek tőle és már nem tudok többet hozzátenni. Aztán leülök szemben a fotelba, és két-három órát nézegetem.“

He attacks the canvass in extasy, with hands in rubble gloves, with brushes. “Finishing the intensive fight, I get tired as weight-lifters after 2 minutes. Usually I do not remember what I had been thinking of. I know the work is done, because I am happy and I cannot add anything to the artwork. Then I sit down against it on the armchair, looking at it 2-3 hours.”

Egy alkalommal volt nálam egy csoport. Az egyik hölgy meglehetősen ingerülten reklamálta miért nem fejezem be a képeimet? A kihagyott részek emelik ki a kompozíciót, azok adnak levegőt a motívumoknak… kezdtünk el beszélgetni. A végén ő maradt legtovább, sokat vitatkoztunk, de ő volt a legérdeklődőbb.“

“Once a group visited me. One of the ladies complained, quite irritatedly, why I do not finish my paintings. We started to talk: the empty parts I leave highlight the composition, motifs can get air from these omittings. At the end, she stayed for the longest. While arguing a lot, she was the mostly interested.”

A legnagyobb dícséretek is váratlanul érkeznek. Egyik látogatója magával hozta egy nap tinédzser lányát. Akkoriban a márkás farmer ritka és drága volt, de a lány nagyon akart egyet. Az apa ajánlata úgy szólt, vagy a farmer vagy két kicsi kép. A lány a képeket választotta.

The greatest praise comes unexpectedly. One day a visitor was accompanied by his teenager daughter. That time the designer jeans were scarce and expensive, but she really wanted one. The father’s offer was one jeans or two small pictures. She chose the pictures.

A szobrok születése kapcsán megjegyzi: nagyon jó szomszédai vannak.

Talking about the creation of sculptures, he notes: “ I have very good neighbours”.

Szereti a fiatalokat. „Ezek a gyerekek már nagyon tudnak rajzolni, nekem az a feladatom, hogy tereljem őket, merre menjenek tovább és mi vezet zsákutcába. “ Nemrég részt vett Indonéziában egy csoportos kortárs kiállításon a Yogyakartai Művészeti Egyetemen. Ott minden művészeti ág megtalálható egyben, kezdve a zenétől a képzőművészeten át a temészetművészetig… Az meg micsoda? – kérdezzük. „Csak egy példa. A kampusz közepén egy hatalmas, csodálatos öreg fa áll. Azzal viccelődtünk, hogy biztosan a fa köré tervezték az egyetemet. Kiderült, hogy így is volt.“ A világ talán így kerek!

He likes young people. “These children know how to draw very well. My job is to shepherd them where to go further, and which way has a dead end. “ He recently patricipated in a group exhibition of contemporary artists at the Yogyakarta Art University in Indonesia. There is a symbiosis of every branch of arts, starting from music, fine arts, to the lanscape arts.” We asked: what is that? “ Just one example. In the centre of the campus there is a huge, beautiful old tree. We were joking, that they surely planned the university buildings around this tree. It turned out that this was the truth. “ Perhaps the world works in this way!

Bemutatkozás, zene és elérhetőség:

www.kopasztamas.hu