Csáji Attila

„Kisiskolás koromban rajongtam az indián történetekért, szerveztem egy indián csapatot is. A tanító néni kitűnő pedagógiai érzékkel próbálta figyelmemet megzabolázni és egy nap megkérdezte: Tudod-e hol lakik a Sziklás hegyek varázslója? Izgalomba jöttem, délután felkerestem a megadott címet. Még ma is hallom a csengetés utáni csoszogást, amint közeledik, az ajtó kinyílik és ott áll Zajthi Ferenc a festő, hatalmas szakállal. Kit keresel? – kérdezte.

A Sziklás hegyek varázslóját – feleltem döbbenten. Mosolyogva bevitt a műtermébe. Én is festő vagyok – mondtam felbátorodva. Leültetett: akkor dolgozzon fiatalember…! Így kezdődött.” Túlzás nélkül állíthatjuk, mi is megtaláltuk a magunk sziklás hegyi varázslóját. Mítikus fénykörnyezetekben járhatunk, ősi barlangrajzok elevenednek meg a sötétben, gondolatban sétálhatunk egy fénnyel festett csillagködben, mint akár egy szférikus fénypompában tündöklő áhitatos térben átélhetjük a katarzis élményét a trinitáriusok templomában…

…majd a történet folytatódik – a tízméteres gyertya komótosan a földig ég és a sötétségből újra visszaépülve lobog tovább, hirdeti: az élet örök! Ez a folyamat három hónapon keresztül tartozott Koppenhága belvárosának minden napjaihoz. A gyertya lobogása szimbolikus: fény és értelem, hirdeti az emlékezést. 1 gyertya = 1 lux, oppá… máris a fizikánál tartunk!

A fényművészet a költői fantázia, a tudós elmélyedt gondolkodása, a mérnöki precizitás együttese. Ehhez kellett az optoelektronikai forradalom. Moholy-Nagy László, Gábor Dénes, Kepes György (MIT) neve mellett a nemzetközi szakirodalomban ott van vendéglátónk és Kroó Norbert (KFKI) neve is, ahol a lézer technológia és a holográfia üttörőit jegyzik a 70-es évektől. A szuperpozíciós módszer nemzetközi védelem alatt áll, közel 300 mű valósult meg eddig komoly lézer technikai támogatással.

A lézernek köszönhetően a művészek, fizikusok és az elektromérnökök együttműködése új vizuális kifejezési lehetőségekkel örvendeztet meg bennünket: fénybemutatók mellett itt vannak a hologrammok.

Újabb meglepetés: a ház lépcsőháza a Bazilika fel nem használt köveiből épült. Hivatalosan, akkoriban ez lehetséges volt. A műterem egyik része a jövőbe vezet, a másik a múltba.. Középen kaktuszok, jól bírják a tetőablakból sugárzó tűző napot. Ősi legendáknál maradva a képmustrát a rovárírás vizsgálatára épült művekkel kezdjük.

Színes műanyag lapocskák vagy a zománcfesték nyomán újabb nagyszerű dolgokat tudunk meg a fényről.

A ’Jelrácsok’, mint valami különös titkosírás vagy üzenet, talán a mából a jövőbe? A több komponensű anyag, rajta a sajátos lazúrokkal ikonikus, egyedül álló hatást váltanak ki és a belekevert festék, a fény-visszaverő ezüst fémszínek, a meghatározott szögben megtervezett súroló plasztikus fény új értelmet adnak a műélvezetnek.

Monda vagy valóság a barbár sziget, Aru-Adu létezése? Egyáltalán nem ez a fontos. A mese tanulsága lenyűgöző: a sziget a jó szándékú embereket befogadja, a rosszaknak ködössé, láthatatlanná válik.

A 20. század sajnos az újítást fetisizálta, miközben a profithajsza, a beszűkült érzelmek máig lélektelenítőleg hatnak. Nem az avangard irányzatokkal van baj, mert sok kérdést újra és újra fel kell vetni, a világot mindig újra kell értelmezni. A tudományos eredmények megvalósulása a művészetben, a csúcstechnológia segít újra értelmezni a legelementárisabb kifejezési lehetőséget a vonalat és a vonalas sziklarajzokkal eljuthatunk az idő kezdetéig és új látvány lehetőségekhez jutunk.

A fényfestés technikai művészet. Reméljük nincs messze az idő amikor otthonunk részévé fog válni a lézer, mellyel különleges világokat tudunk magunknak vetíteni és ismét meghitt viszonyba kerül belső transzcendentáló vágyunk, vissza abba az időbe, amikor természetes volt a hit, a mágia, ahova az ember mindig vágyik.

Budapest, 2011. június 7.