Az anyag szeretete, a „nem dobunk ki semmit, mindennek meg kell találni a helyét” belső indíttatásra támadt az a kreatív ötlete, hogy madarakat készítsen a gyárban keletkezett üvegtöredékekből. Először csak ő szedegetett össze érdekes darabokat, később már a munkások gyűjtötték neki az anyagot, amit a műszak után megcsiszolt és összeragasztott. A siker nem maradt el, a Szurek Ágnes vezette Üvegpiramis galéria egyik legtöbbet eladott sorozata volt.

A Salgótarjáni Öblösüveggyár tanulmányi ösztöndíjasaként formatervezői ambíciókkal kezdte meg tanulmányait az Iparművészeti Főiskolán. A gyár a hetvenes-nyolcvanas években a magyar szocialista üvegipar zászlóshajójaként működött. Formatervezőként kilenc aktív év nagy felelősséggel járt, mert az automata gépsoron műszakonként húszezer pohár, kehely készült. A gyár komoly megrendeléseket teljesített a kézi fúvó üzemben is, ahonnan a világ minden tájára exportálták a termékeket.

A Gyártmányfejlesztési Osztályon az éppen aktuális „nyugati” divathoz alkalmazkodva tervezték a gépi gyártásra kerülő termékeket. A műszaki rajzok szabványok és a technológia figyelembe véve alakultak. Ez kissé távol állt a csapongó, korlátokat nehezen viselő művészi habitustól. “Megbűvölve álltam az automata gépek mellett működés közben, és csodálkoztam, hogy életre kelnek az általam rajzolt formák, körzővel húzott ívek. Sok vendéglátóhelyre szállítottak belőlük, amire büszke voltam. Nagyon szerettem a munkámat, és remek munkatársaim voltak.”

Ritka pillanatnak számított, ha egy tervező kitüntetésképpen lehetőséget kapott saját, autonóm elképzeléseinek megvalósítására. A napi rutinból csak ritkán adódtak alkalmak a művészi ambíciók kibontakoztatására. A De Forma szimpóziumon, a Terített asztal pályázatra, a Szilikátipari Kutató Intézet üvegműhelyében készült tárgyakhoz most is nosztalgia fűzi.

„Még a Főiskolán tanárom, Bohus Zoltán mutatott nekem az Iparművészeti Múzeumban egy tárgyat a svéd Orrefors üveggyártól. Graál technikával készült, amit addig nem ismertem. A két réteg között halakat ábrázoló festés volt. Annyit festett üvegre, kezdjen vele valamit! – mondta. Sok kísérletezéssel és a tanárúrral együtt gondolkodva, saját kezűleg készült matricapapírjaimmal készültek a graál üvegeim. A diplomamunkám egy része is ez volt. Később is készítettem néha így tárgyakat.

A gyárat elhagyva Budapesten tanítással folytatódott az élet a Jaschik Álmos Szakgimnáziumban, ahol beindították az Üvegfestő és Ólomüvegező szakot. Az ötven éve nem tanított szakma felélesztése egy egészen más terület, megismerni és úgy átadni a diákoknak húsz éven keresztül, hogy azok nem is akarják, sokszor járt elkeseredéssel. Az emlékek persze megszépültek már, mert sokat tanultam“ 

Már gyerekkoromban is túl aktív voltam, mindennek meg akarom találni a helyét. Bármilyen anyagot találok, lehet belőle valami vicceset, szépet, feleslegeset, hasznosat készíteni. Ha festék, akkor azt ki kell festeni az utolsó cseppig. Fárasztó, de szórakoztató. “Az ember csak akkor játszik, amikor a szó teljes értelmében ember, s csak akkor egészen ember, ha játszik “ Schiller

[post_title] => Szilcz Mariann [post_excerpt] => [post_status] => publish [comment_status] => open [ping_status] => open [post_password] => [post_name] => szilcz-mariann [to_ping] => [pinged] => [post_modified] => 2024-03-23 13:59:39 [post_modified_gmt] => 2024-03-23 12:59:39 [post_content_filtered] => [post_parent] => 0 [guid] => http://mutermek.com/?p=12435 [menu_order] => 0 [post_type] => post [post_mime_type] => [comment_count] => 0 [filter] => raw ) ) [post_count] => 12 [current_post] => -1 [in_the_loop] => [post] => WP_Post Object ( [ID] => 8174 [post_author] => 2 [post_date] => 2014-09-03 16:37:48 [post_date_gmt] => 2014-09-03 14:37:48 [post_content] => DSC_6157„Meglátod szép lesz!” - mosolyog bíztatóan, mikor látja rajtam a tanácstalanságot. Már kétszer megforgatták a fúvócső végére felvett tüzes üveggömböcskét a mély kék színező üvegfrittben, aztán a világos kékben, de az üveg még mindig vörös. „Tapasztalatból tudom, hogy milyen színű lesz.” Ezután mártják bele a titánfehér frittbe. Ez legalább fehér, de csak egy ideig... A Bárdudvarnoki Üvegszimpóziumon ma ’Kavicsok’ készülnek. Úgy érzem magam, mint egy vegykonyhában. Kis zacskókban, tálkákban szines porok és üvegdarák. Többféle képpen készülhet a színes üveg, itt most a hutaüveg felszínére olvasztják a fémoxidokat és zománcokat, amit szépen egyenletesen rádolgoznak. DSC_6101DSC_6106 Furcsa anyag az üveg. A szabályos kristályokból álló kvarc (szilicium-dioxid), mely különböző adalékok hozzáadásával megolvasztható és alakítható, azonban megszilárdulása során az így keletkezett üvegnek hívott anyag mégsem vesz fel szabályos kristályos szerkezetet. Miután lehűl, bizonyos tulajdonságai a folyadékra jellemzőek. „Amorf vagy krisztallin formában megszilárduló anyagszerkezetű anyag” lesz belőle . Az üveget fém-oxidokkal színezhetjük, melyek ebbe az amorf szerkezetbe ionos kötéssel épülnek be. DSC_6146DSC_6149 Még izgalmasabb szín érhető el az irizálással, amikor speciális fémoxidokat gőzölnek az üvegfelületre. A 6-7. században a szírek használták először kerámiára és üvegre. A lengyel születésű, de Magyarországon orvosi tanulmányokat folytató Pantocsek Valentin Leó fedezte fel újra. A Párizsi Világkiállításon aranyérmet nyert híresség Zahn György zlatnoi üveggyárában kísérletezte ki a magyar szecesszióra jellemző eljárást, mely hatalmas sikert hozott. Egy osztrák üveggyáros, Lobmeyr szemet vetett a tudományra és cselhez folyamodva megszerezte az irizálás titkát. A hetvenes években az Iparművészeti Főiskola tanára Horváth Márton élesztette fel újra a technológiát. DSC_6117_2 DSC_6137 „Ő volt az egyik mesterem. Azért jelentkeztem az Egyetemre, mert többet akartam tudni a fúvottüvegről, az építészeti- és a szakrális üvegekről. Addigra már sokat dolgoztam üveggel, díjakat, dísztárgyakat készítettem olvasztással, csiszolással. Eredetileg ötvösként végeztem és úgy is dolgoztam. Megtanultam a tűzzománcot, szakköröket, művésztelepet vezettem, a Magyar Tűzzománc Társaság tagja lettem.” DSC_6199 DSC_6205 A melegalakítás tele van meglepetéssel. Azt hinnénk, hogy a formába fújás egyszerű. Kivéve, ha pontos méretre kell készíteni, mint a Visegrádi Négyek most felállításra kerülő emlékművéhez azt az egyetlen kisméretű búrát, amiből legalább 5-6 darabot kell megcsinálni ahhoz, hogy méretre, formára, vastagságra megfeleljen a követelményeknek. DSC_6190DSC_6088 Az üveg szépségének megmutatása minden művész vágya. „Az anyag alakíthatósága, a formagazdagság és az optikai hatás érdekel. Ezért kezdtem el a Kavics és a „Free blowing” (Amőba) sorozatokat. Végtelen lehetőség van benne, ha hagyjuk az üveget dolgozni...” DSC_6177DSC_6208 Különös anyag az üveg. Vörösen és tűzforrón hajladozva tűri, hogy formázzák. Ha túl gyorsan hűl le, tele lesz feszültséggel és darabokra robban. Az első „Amőba” nem is sikerül, a tört üvegek közt végzi. A következő már ígéretesebb. (A felvételek a bárdudvarnoki Nemzetközi Üveg Alkotótelepen készültek) DSC_6194 [post_title] => Soltész Melinda [post_excerpt] => [post_status] => publish [comment_status] => open [ping_status] => open [post_password] => [post_name] => soltesz_melinda [to_ping] => [pinged] => [post_modified] => 2021-08-24 13:41:40 [post_modified_gmt] => 2021-08-24 11:41:40 [post_content_filtered] => [post_parent] => 0 [guid] => http://mutermek.com/?p=8174 [menu_order] => 0 [post_type] => post [post_mime_type] => [comment_count] => 0 [filter] => raw ) [comment_count] => 0 [current_comment] => -1 [found_posts] => 164 [max_num_pages] => 14 [max_num_comment_pages] => 0 [is_single] => [is_preview] => [is_page] => [is_archive] => 1 [is_date] => [is_year] => [is_month] => [is_day] => [is_time] => [is_author] => [is_category] => 1 [is_tag] => [is_tax] => [is_search] => [is_feed] => [is_comment_feed] => [is_trackback] => [is_home] => [is_privacy_policy] => [is_404] => [is_embed] => [is_paged] => 1 [is_admin] => [is_attachment] => [is_singular] => [is_robots] => [is_favicon] => [is_posts_page] => [is_post_type_archive] => [query_vars_hash:WP_Query:private] => 572e969f94fb75bb1fc4449c179287cb [query_vars_changed:WP_Query:private] => [thumbnails_cached] => [allow_query_attachment_by_filename:protected] => [stopwords:WP_Query:private] => [compat_fields:WP_Query:private] => Array ( [0] => query_vars_hash [1] => query_vars_changed ) [compat_methods:WP_Query:private] => Array ( [0] => init_query_flags [1] => parse_tax_query ) ) -->