„Jártam a világot, több helyen éltem, Írországban, Marokkóban, Egyiptomban. Te merre jártál? Mindig messze laktunk az egyetemtől is, a műteremtől is. Órákat ülök a villamoson. Ettől meg lehet őrülni. Neked is sokat kellett ingázni? Nagyon kemény életem volt. Nappal festettem, éjszaka pedig kávéházakban dolgoztam. Neked is sokat kellett dolgozni? De olyan nagyon beteg ugye nem voltál, mint én?” Úgy beszélgetünk, mint közeli bizalmas barátok, akik rég nem látták egymást. Ő mesél, aztán kérdez. Türelmesen vár és tágra nyitott szemmel figyel. Nem jegyzetelek.

„Amikor agyvérzést kaptam, meghaltam.” Ha ez 15 évvel ezelőtt történik, akkor nem tudták volna megmenteni. A művész világ összefogott, a MissionArt Galéria szervezésében közel ötven művész felajánlott egy-egy képet, és a bevételből fedezték a rehabilitációt. Senki nem érti, hogyan nem kényszerült kerekes székbe. Két évig alig tudott beszélni, csak rajzolt. Fél évvel ezelőtt pedig vett egy porcelán balett táncos babát. „Élek” mondta. Újra beszél és ismét fest.

Sok barátja van, akiket lefestettet. Már az egyetemen is, ha volt egy pár szabad óra, pózoltak neki a barátnők, festők, szinészek, a mestere. „Most is nagyon jók hozzám és sokat segítettek abban, hogy felgyógyuljak.”

„Betegség, halál, félelem” a címe egy évekkel a betegsége előtt készült képnek. Akkor készült a Kórház dobozinstalláció sorozata azokkal az eseményekkel, amik később bekövetkeztek. Élmények, önbeteljesítő jóslatok, pusztán látomások vagy egymástól független véletlenek egybeesése? Aki ebben él, annak egyértelmű.

Egy hónappal a betegsége előtt „Transcendens angyalok” címen volt egy kiállítása. Huszonhárom angyalfestmény. És már abban is biztos, hogy felgyógyulását az angyaloknak köszönheti. De abban is biztos, soha többet nem akarja, hogy csak angyalok legyenek a kiállításán.

A nagymama rokokkó nippjei népesítik be a kisszobát. Célt és értelmet adnak az új élethez, amíg nem lesz végre egy rendes műterme újra. Balatonszemesen érzi magát a legjobban. A betegsége előtt a vizet festette, most a házukat, mert az biztonságot ad.

A család úgy tudta orvos lesz belőle. Ő pedig engedelmes volt. Olyan jól szerepelt az iskolai fizika versenyen, hogy felvételi nélkül bekerült a Radnóti Gimnáziumba fizika-biológia szakra. Amikor egy borzalmas szemet kellett felboncolni, rosszul lett. Szerencsére a rajz tanára felfigyelt a rajz tehetségére.

.Kissrác koromban tűzzománcot csináltam. Lapozgattam otthon a Művészetet, azon gondolkodtam, mikortól válok majd művésszé. Nívós volt a lap, kiegyensúlyozott, szocreál keveredett a poparttal. A benne szereplő művek egyben mégis egyeztek: volt bennük dráma, Dózsa feláldozása, tűz, vér, háború. Apám járatta a folyóiratot. Három műszakban dolgozott, mikor hazajött az uránbányából fát faragott. Az ördögfejet ő faragta.

Mire feleszméltem rájöttem, minden bennem van. Önmagamat kell kutatni, triviális kérdésekkel kell foglalkozzak. Miért akarok mindent pici dolgokból összerakni és túlbonyolítani? Visszanézve lakótelepi gyermekkoromra már értem: nekem nem volt legom, csak fakockáim. Talán a keserű hiányérzet miatt, ma is saját fajátékaimat gyártom.

Félek a színektől, a színes üveg túl szép. Féltem, hol leszek én? Ezért keresem a szélsőséges színeket: tomboljon a piros, idegesítsen fel, legyen nagyon szörnyű, hozzon ki a sodromból! Ahogy a színvilágban, úgy keresem a keménységet a formavilágban, a technológiában. Egy folyamat szakadásának elrejtése számomra olyan, mint egy kapcsolótábla.

Azt mondják a mai alkotásokban nincs funkcionalitás. Ez nem igaz. Az egyetemen a Bauhausra épülő konstruktív gondolkodást tanultuk. Fontos a cím, hogy elindítson, mint regénynél a bevezetés. Kontrasztokat építek, mozgasson a szobor, körül kelljen járni, kidolgozom és belerejtem a gondolatot.

Vulkánok földjén, mammut erdő közepében, a zord északon, a jeges tenger partján kezdődött, negyven éve. Néhány kísérletező üvegművész csatlakozott a “Studio Glass” mozgalomhoz. E varázslatos helyen, indián sátrakban megalapították a Pilchuck Glass School-t.

(A képen feleségével Kóródi Zsuzsanna üvegművésszel)

Azóta felépült egy hatalmas Campus. Az üvegművészetben betöltött szerepe nemzetközi mércével is hangsúlyos. Felfoghatatlanok a méretek. Jól érzékelteti az éves gála. Az estélyre 650 prominens vendég vett belépőt, 350 műtárgy elárverezéséból közel másfél millió dollárt gyűlt össze.

A magyar művészek közül Bohus Zoltán és Lugossy Mária után harmadikként oktathattam Pilchuck-ban. A meghívott oktatókat a világ nagymestereiből gyűjtik, közel fele külföldi művész. Az iskola innovative szellemiségére jellemző, nem lehet az a kívánság, amit ne teljesítenének. Azonnal megjavítják, ha kell a föld alól is előkerítik, vagy megépítik.

Nagy technikai tudással érkeznek az amerikai résztvevők. Fiatal lányok percek alatt megfújnak egy félasztalnyi üveg “hamburget” vagy egy óriás dínót. Ott abban segítenek, hogy tudják megcsinálni a legjobban. A mi szisztémánk más, először kérdéseket teszünk fel, miért éppen dínó?

A kurzusom Free Geometry címen futott. Napokig kerestük, honnan indulunk, hogyan írjuk át a kockát, hogy megjelenjen benne sex, halál, vagy bármi érzelem. Így jutottunk el odáig, hogy az egyik tanítványom, szanaszéjjel heverő bábocskák helyett egy kockában futó törésvonallal ábrázolta a földrengést. Drámai felismerés volt mindnyájuk számára.

A Line, az Alien, a Rocket, után befejezte az Uránium sorozatot. Ebből egy, a Hello Cern (a részecskegyorsítóra utalva) a svájci MUDAC múzeumban került, a másik Elton John gyűjteményét gazdagítja. A “Nyócker” pincéjéből eljutni idáig nagy teljesítmény. Álljuk körbe az Uranium 2-t. Testvéreihez képest testesebb, letisztultabb objektum. „Súlykímélés miatt csak egy kérget öntöttem ki opálüvegből. Macerásabb, de száz kiló helyett így csak negyven. Ma a “Világvége Napján” elárulom nektek belül nem teljesen üres: elrejtettem benne egy CD-t.”

Budapest, 2012. december 28.

Ferenczy Noémi-díj (2009)

www.gyorgygaspar.eu

“Gödöllőre jártam vesszőfonást és gyékényezést tanulni. Magával ragadó szellemisége volt a helynek. Nagy Mari és Vidák István a még hagyományosan dolgozó öreg mesterektől lesték el a fortélyokat és adták tovább. A városi élet, készen kapott gyári dolgok helyett: a kézművesség megőrzése volt a cél. Elnevezték később ezek a fiatalokat „nomád nemzedéknek“.

Mari bíztatott, hogy nemezeljek, de eleinte nem szerettem volna sík lapokat készíteni. Egy nemzetközi kiállításon láttam meg először, mi mindent készítenek nemezből. Hazarohantam és megcsináltam életem első medvéjét. Ma már közel sem vagyok rá olyan büszke.  A kedvenc macim Barnabás azóta született, az egyedüli mű, amit elneveztem.

Édesapám festőművész volt, sokat dogozott. Szerettem mellette lenni, figyelni őt, még az olajfesték szagát is kedveltem. Festő akartam lenni én is, eljártam Bálványos Huba rajziskolájába, akitől sok bíztatást kaptam, de nem tanultam tovább, autodidakta lettem.

Retusőrként dolgoztam nyomdában, mellette gyapjút fontam, szőttem és ebből varrtam a  kabátokat. Elvégeztem egy szakkörvezető tanfolyamot, tanítottam szövést és nemezezést óvodákban, iskolákban, művelődési házakban. A 90-es évek környékén egyszer csak abba hagytam a szövést és azóta csak nemezelek.

Három önálló kiállításom volt. Az egyiken felállítottam egy üveglapot. Felette „úsztak“ a kacsák, alatta a halak, akkor csináltam először hajnalmadarat. Csak ámultam , mikor megállt egy hölgy és sorolta: gyurgyalag, zöld küllő, küszvágó csér, hajnalmadár.

Tekintélyes könyvgyűjteményem van madarakról. Egyszer az összes itt élő és Magyarországon átrepülő vándormadarat el akartam készíteni. Akkor nem kellene a valódiakat mutogatni kitömve. Miért kedvesek nekem a madarak? Mert szépek, repülnek és szabadok. Ez az én keselyűm, mindig velem van, amikor vásárba megyek.

A bábokat meg lehet mozdítani. Sünmamával sokat kellett vesződnöm, de nagyon élveztem, ahogy alakult gyúrás közben. A vastag, testes bábokhoz nehezen fogok már hozzá, mert teljesen kiveszi az erőt az emberből.

A fehér kacsáról ismernek jobban. Jól látszik, hogy nem liba, mert rövid a nyaka. A gyapjú szálakat egyenletes és ügyesen kell elosztani, hogy tartása legyen.

A melegvízre összemegy a gyapjú, maszírozni kell, hogy összeálljanak a szálak. Nem mindeki érti miért szeretem a pancsolást, és a sok szappant? Egyszerű. Sok örömet okoznak, hogy kezeim között születnek a tárgyak, gyapjúcsomóból…madarak.

A vásárokban azok a nők veszik a muszlinselyem sálakat, akik különlegesek szeretnek lenni, értékelik a természetes anyagot. Sok jó történetem van világsztárokkal is, de én nem szeretek ezzel dicsekedni. Rendben, elmondok egyet:

Egyik Karácsony előtt meghívtak a TV-be. Amíg vártam a süteményes és a keramikus interjúja végére, megérkezett Fischer Iván és meglátta a tűzmadaramat. „Nekem az kell“ –mondta, de nem adhattam, mert kellett az adásba. „A Vörösmarty téren a vásárba eljöhet érte, ha gondolja.“ –válaszoltam. Nagyon jól esett, amikor a kisfiával megjelent. Csak annyit kérdezett tőle: Jó lesz? A kislegény bólintott: Jó!

A Magyar Üvegművészeti Társasággal és a Budapesti Tavaszi Fesztivállal együttműködésben 2019. április 6-május 10. között kortárs magyar üvegkiállítást rendeztünk a Tér-Kép Galériában 44 művész részvételével. Cím: 1016, Budapest Krisztina krt. 83-85.

M.Tóth Margit „Aranykor”

Smetana Ágnes „Bioritmus”

GlasSpring címmel köszöntik a tavaszt a magyar üvegművészet jeles képviselői az áprilisi csoportos kiállítás keretében. A 44 kortárs alkotót felvonultató tárlat határtalan lehetőségét maga az üveg adja. E különleges anyag kimeríthetetlen alternatíváival, sokféleképpen megközelíthető, talán ezért is tud valójában egyetlen iskolához kötődő szoros közösség számos szerteágazó és sokszínű művészi életpályát felmutatni. A magyar üveg különlegességét a kezdetektől jelenlévő képzőművészeti kapcsolat, az elmélyült anyagismeret és technikai felkészültség mellett a művészi közeg adja.

Fűri Judit, James Carcass, Virágh Hajnalka, Pattantyús Gergely

Melcher Mihály, Sipos Balázs

Lukácsi László, Borkovics Péter

Bicsár Vendel, Balogh Eleonóra, Formanek Zsuzsa, Csala Zsuzsa, Vida Zsuzsa, L.Szabó Erzsébet

Dombi Lívia, Formanek Zsuzsa

Három generáció munkásságát ismerhetjük meg, az élen járó klasszikus mestereket, az érett művészi karaktereket, akik ma gerincét adják a műfajnak, és a szárnyaikat bontogató fiatal generációt, szinte valamennyien a Magyar Művészeti Társaság tagjai. Vannak, akik szobrászati anyagként tekintenek az üvegre, mások az alkalmazott művészet, illetve az építészeti üveg jeles képviselői. Egymás mellett szerepelnek az örökösen új témák és formák után kutató kísérletezők és akik következetesen egy technikát követve, stílusjegyeikkel összetéveszthetetlen szereplői az üvegművészetnek.

Varga Dóra, Bánó Rita, Lendvai Péter Gergely, Ábel Tamás, Darabos Anita

Soltész Melinda, Botos Péter, Joanidu Tomai

Kecskés Krisztina, Borkovics Péter, Kóródi Zsuzsanna, Gáspár György

Budai Zsolt János, Haba Erika, Köblitz Birgit, Grünfelder Judit

A nemzetközi vérkeringésbe történő bekapcsolódás a 70-es évektől az élvonalba emelte üvegművészeinket. A jövő izgalmas kérdés, mert a kortárs üvegművészetben az a fantasztikus, hogy nincsenek kötött irányzatok: az anyag, és eszközeinek (forma, szín, ornamentika) használata szabadabb, mint valaha. Erre bizonyíték ez az átfogó tárlat, amely ezúttal a németországi Glasmuseum Lette májusában nyíló csoportos kiállításának ízelítője is, ahol Európa egyik legjelentősebb kortárs üveggyűjteményében állítanak ki művészeink 30 év után ismét német nagyközönség előtt.

James Carcass, Hegyvári Bernadett, László Kyra

Buczkó György, Gonzales Gábor

Kohut-Görömbei Luca, Balogh Eleonóra

Borbás Dorka, Edőcs Márta, Jegenyés Jusztina

Homoki Anikó

A Covid járvány miatt őszre halasztott idei GlasSpring kiállítás 2020. augusztus 26.-án 18 órakor nyílik. Megnyitja dr. Bendzsel Miklós a Magyar Mérnökakadémia elnöke, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja. A kiállítás a Budavári Önkormányzat, a Tér-Kép galéria és a Kiskép Galéria együttműködésében jött létre. Az autonóm üvegművészetet méltón reprezentája a Magyar Üvegművészeti Társaság, mely 1996-ban azzal a céllal alakult, hogy a különböző üvegművészeti ágazatokat professzonális kontextusban tárja a nyilvánosság elé és a művészeti piac figyelmét az üveg felé terelje. Rendkívüli sokféleség jellemzi az alkotásokat, de egytől egyik minden műben megmutatkozik az extrém magasfokú megmunkálási és üvegtechnikai tudás és az egyéni vizuális kifejezés igénye, melynek köszönhetően a magyar üvegművészet iránt megnövekedett nemzetközi érdeklődés napról napra érzékelhető.

A kiállítás helyszíne: Tér-kép Galéria, 1016 Budapest, Krisztina krt. 83-85. Nyitvatartás: 2020. augusztus 27- szeptember 30. között kedd-szombaton 14-18 óráig.

A kiállítás alatt szerdánként 17 órától szakmai előadások lesznek.

Szeptember 2. Borkovics Péter DLA Ferenczy Noémi-díjas, Fort Wayne Művészeti Múzeum (Michigan) nemzetközi díjazottja, Kanazawa Nemzetközi üvegkiállításon Honorable Mention Awarddal kitüntetett üvegművész: „Teremtő erők a természetben” címmel a doktori vizsga előadása
https://www.facebook.com/lendvai.gergely/videos/10221248224569233
(felvételt Lendvai Péter Gergely készítette)

Szeptember 9. Fűri Judit Europa Nostra fődíjas üvegművész: Tárlatvezetése

Szeptember 16. Balogh Eleonóra Ferenczy Noémi-díjas, Csoportos Europa Nostra díjas üvegművész: „Az üvegművészet megújulása a kortárs építészetben” előadása

Szeptember 23. Szilágyi Csilla Jane Kaiser ösztöndíjas (Pilchuck Glass School): „Alkotói légkör Pilchuckban, a világ egyik legnagyobb üvegművészeti központjában – Bepillantás egy amerikai művésztelep rendszerének felépítésébe” előadása.

2020. szeptember 30-án üveg-aukció

Résztvevők: BALOGH Eleonóra, BÁNÓ Rita, BICSÁR Vendel, BIHARI Kristóf, BORBÁS Dorka, BORKOVICS Péter, BOTOS Péter, BUCZKÓ György, BUDAI Zsolt, János, CARCASS James, CSALA Zsuzsa, DARABOS Anita, DEÁK Zsuzsanna, DOMBI Lívia, EDŐCS Márta, FARKAS Diana, FARKAS Vajk, FORMANEK Zsuzsa, FŰRI Judit, GAÁL Endre, GONZÁLES Gábor, GRÜNFELDER Judit, HEGYVÁRI Bernadett, HABA Erika, HEFTER László, HOMOKI Anikó, JEGENYÉS Jusztina, KECSKÉS Krisztina, KOLESZÁR Stella, KOHUT-GÖRÖMBEI Luca, KÖBLITZ Birgit, L.SZABÓ Erzsébet LÁSZLÓ Kyra, LENDVAI Péter Gergely, MELCHER Mihály M.TÓTH Margit, NÉMET Hajnal Auróra, PATTANTYÚS Gergely, SIPOS Balázs, SMETANA Ágnes, SOLTÉSZ Melinda, SZILÁGYI Csilla, VARGA Gyöngyvér Amala, VICZÁN Zoltán, VIDA Zsuzsa, VIRÁG Hajnalka

Ágaskodott felém a délutáni hullám, selymes ragyogással sütött át rajta a nap. Ahogy lomhán átcsapott felettem, boltozata alatt szinte megállt az idő. Mire hazaértünk Görögországból már tudtam, hogyan fogom elkészíteni üvegből. „Szeretnék élni kék hullám alatt“ melegen olvasztott, hajlított üvegből van. Ha megsimogatják, akkor tudom, hogy más is szereti.

Nagybátyám üveggel foglalkozott, nagyon tetszett a mestersége, nem volt kérdés, mit választok: 15 évesen az üvegipari technikumba iratkoztam. Amikor létrejött az Iparművészeti Főiskolán az üvegműhely, szakoktatónak hívtak.

Kezdetben üvegtechnikai eljárással, gázlángon gyöngyöket és nyakékeket készítettem. Alig tudtam néhányat megőrizni. Aztán fémgőzölt tükrökből ragasztott eljárással csiszolt ékszerekkel, kitűzőkkel foglalkoztam. Akkoriban az Idea nevű vállalat vitte kiállításokra sokat eladott belőle több európai országban.

A kitűzőket „felnagyítva“, már plasztikákká írtam át. A fémgőzölt tükörüveget először én alkalmaztam az ékszereknél majd a plasztikáimnál.Összeragasztva és felcsiszolva olyanok lettek, mint egy nagy ékszer. Ahogy elkészült egy, már vitték német, holland, japán galériák, magángyűjtők.

Írtak a Neues Glas –ban egy cikket a tükörkockámról. Az egészen különleges, belső tükrőződések miatt akkor már az archivumom darabjaként tekintettem rá.

Egy francia házaspár is olvasta a cikket és eljöttek hozzám: Ők ezt a kockát képzelték el a fürdőszobájukba. Mondtam, hogy nem adhatom. Közölték addig nem mennek el, amíg nem lesz az övék a kocka. Nevezzek meg egy összeget és annak a dupláját adják. Többször elhatároztam, hogy pótolom egy újjal.

Hét éve melegen megmunkált darabokkal foglalkozom. A síküveget először vágom, kemencében összeolvasztom, majd csiszolom és kemencében formába hajlítom. Ezen a hajlított fémlemezen óvatosan, óránként 10-20 fokkal melegedik a mattra csiszolt síküveg. 640 fokon szépen beleül a formába a tárgy és a melegtől selyemfényt kap. Talán a gondolkodással áll összefüggésben ki szereti a tükröst, ki ezeket a lágy formákat. Eltérő a gyűjtő kör az biztos.

Egy időben nyáron levonultam a balatoni tanyámra, ahol madár csicsergés mellett csiszoltam. Az üveg készítés mestersége nem fáraszt, ellenkezőleg, nagyon élvezem.

A MOME üvegműhelyét 1985-óta vezeti. Kár, hogy évek óta nem működik már a huta, de van vadonatúj kemence.

Szorgalmas gyakorlás után fog kiderülni, hogy a tehetséghez párosul-e az akarat a diákokban. Kevesen maradnak a pályán. 42 év után is úgy gondolom, ha már elég ismertté váltam egy műfajban, lépnem kell egyet. Az üveg rideg és hálátlan tud lenni, de a maga nemében szép anyag. Nagyon szeretem.

Budapest, 2012. április 28.

Ferenczy Noémi díj (2001.

Europa Nostra Díj (Európai Únió műemlékvédelmi díja) 2005

A mutermek.com 50. bejegyzése:

Édeskéim! Jöjjenek be! Barátságos ölelés után, fürgén, a selyemfényűre járódott, keskeny falépcsőhöz vezet, fent aztán a gépkolosszusnak álcázott gardrób előtt lerugjuk a cipőnket.

Julcsi az unoka, újjongva érkezik utánunk: „Jön a csontfogam Édeske!“ A stúdió egyben a „study“, érintőképenyőkkel, irigylésre méltó kütyükkel, íróasztallal, iratokkal… de miféle iratokkal. A fontosabbak kollázsba rendezve: a lakatos szakmunkás bizonyítvány, megsárgult újságcikkek között igazolás, miszerint az 56-os forradalomban nem lőtt az ellenforradalmárokra, kiváló társadalmi munkás, majd a karikákkal jelölt sávtól a rendszerváltást követő ereklyék. „A Kossuth díjnál befejeztem a táblát.“

„A kártyalapot az utcán találtam, amikor DAAD ösztöndíjjal Berlinben dolgoztam. Attól kezdve nem hagyott el a szerencse. Aznap megjelent egy házaspár. Megvették két képemet. Az egyiket ingyen akartam odaadni, nem értették. A Storck csokigyár tulajdonosa volt nemesi származású feleségével. Berlinben mindent képemet eladtam. Hazaérve végre házbővítésekbe kezdhettünk Évával.

Szűkösen, de sok munkával jutott egy tetőtérre. Az ideálisnál jóval alacsonyabbra futotta. Hétrét görnyedve járkáltunk. Mikor Demszky és Magyar Bálint látogatóba jöttek, zsörtölődtek is: Biztosan azért csináltad, hogy hajlongjunk előtted. „Ezen a lukon másztam át ide. Befért egy ágy és a végébe az íróasztal. Egy nap az egész ház mienk lett és a tetőt is magasabbra ácsoltuk!“

A Magyar Festészet Napja ünnep számunkra, itt megtoldódot egy nem várt programmal. Ekkora gyűjteményt még sehol nem láttunk. A ház minden rejtekében a legnagyszerűbb kortársak alkotásai. Minden milliméter felületet kihasználva: legalább kétszáz festmény. De a lélegzetünk eláll a sok kisplasztikától is. „Nem fér több! Csak ezért nem tudom a többi sok száz művész barátom munkáját begyűjteni.

Kaptam, vettem, cseréltem. Ifj. Szlávics László barátom születésnapomra meglepett a mobil-érméim kicsinyített másaival. Ezekben azonban az is fantasztikus, hogy áram nélkül működnek.“ (Jobb oldalon az eredeti mű.)

A sűrűségben a saját alkotásokat mégis gyorsan kiszúrja a szem: a plasztikába beépített finoman kidolgozott fémtárgy vagy tárgyi sorozatok miatt…

vagy, mert várhatóan mindjárt megmozdul. A művek mellé úgy kerül a cím, mint i-re a pont: „Kettősjáték“ vagy a „Csúsztatás mutató gép“.

A műhelyben pedáns rend. „Százezer dolog van itt, mindenről tudom, hova tettem. Nincs az a barkácsáruház, ahol ekkora választék lenne.

Tudtátok, hogy a fényképezőgépbe 6-os csavarral kell az állvány felerősíteni? De boltban ilyen hatost nem kapsz. Van 1 mm-es csavarom is, alig lehet megfogni.

Annyi anyagom van, akár ötven évig is dolgozhatok belőle.

Nagy szerencse ért nemrég. Szemben megvettünk egy házat és ott be tudom mutatni a legújabb műveimet: „Újra kezdés, Megittasulva, Csirkefogó, Izzoláció, Elszabadult luftbarmok…“ Mit is mondtak a Dési Huber képzőművészkörben, amikor megmutatta a festményét: ‚Ez egy halandzsa, a művészetben azt festjük, amit látunk.‘ Ő ezt látja!

Budapest, 2011. október 19.

Elérhetőség:
www.edeske.hu

Cornwallban olyan erős a tengerparti szél, hogy megdönti a legerősebb fákat is. Erről is beszélgettek a zsűrivel, amikor a hanyatt hajló „Fiú” szoborért ítélték oda a díjat. A Worshipful Company of Glass Sellers London az 1500-as években alapított céh az egyik legtöbb tradícióval bíró, komoly elismerést élvező szakmai szervezet Angliában. Minden évben meghirdetik a díjat azoknak a fiatal feltörekvő művészeknek, akik Angliában élnek és dolgoznak. „Meglepődtem, hogy behívtak interjúra és beszélnem kellett a szoborról. ’A fiuk mindig az égre néznek’ – szólt az én egyik érvem arra miért is döl hátra szobor. Tetszett nekik a szobor szögletessége is, meg hogy darabokból van. Náluk ez a gondolkodás ismeretlen, ránk pedig jellemzőek az erős konstruktivista hagyományok miatt.”

A díjat a Lord Mayor of London, London történelmi belvárosának polgármestere adta át egy vacsora keretében a nagyestélyiben és smokingban megjelent több száz fős sereglet előtt. Mindenki ott volt, aki számított. Amikor a „Loving cup”-ot körbe adják kell mondani mellé egy szöveget, szerencsére a hátam mögött álló szomszédom súgott végig. Egyszerre volt ijesztő és vicces az egész, az angolok rettenetesen hagyomány mániásak a szó jó értelmében és ennek súlya van.

Ez volt az első munkám, amit Max Jacquard üvegművész műtermében készítettem. Utána kerültem egy önálló stúdióba amit Londonban a régi vasúti hidak alatt alakítanak ki. Két szinten 14 művész dolgozott. A kiváló hangulatú társaságban volt kerámikus, festő, zenész, kárpitos, performance művész. Életem egyik legjobb szakasza volt ez.

Casting technikával dolgozom. Az öntészet tele van izgalommal, mindig van benne meglepetés. Szeretem a tárgyaimat sok-sok dirib-darabból összerakni, de a forma gonoszkodik az égetésnél, mert a zsugorodása kiszámíthatatlan. Sokat kellett kísérletezni. Amikor Angela Thwaites 2011-ben megjelentette a ’Formakészítés az üvegművészetben’ (Mould making for glass) című könyvét, modellezési szempontok alapján az én tárgyaimat is említi.”

„Először fejeket készítettem. Volt köztük persze zsákutca is. A zöld fej már három különböző üvegből készült. Középső részébe egy londoni buszmegálló kitört üvegét olvasztottam bele.” Az üveg elfedi és fel is fedi azt, ami belül van, ugyan úgy mint az ember.

Miután visszaköltözött Magyarországra érdeklődése a mindennapi élet felé fordult, megszületett a fia és a lánya. „Arra sem volt idő, hogy egy vacak teát megigyak. Belső kényszerem van az alkotásra. Nem tudok nélküle létezni. Azt mondtam magamnak: Nézz körül! Minden ami körülötted van inspirál. A mindennapok eszközeit, tárgyait kell szétcincálni és felmagasztosítani mert megérdemlik” Először születtek a kavicsok, amiket mindenhol megtalálunk, majd eljött a teáscsészék és egyéb tárgyak ideje.

„Szeretek szöszmötölni, szétvágni, összerakni, magamévá tenni a tárgyat. Egy olyan játék lesz, amellyel nem lehet játszani, mert eltörik. Megszűnik a tárgy eredeti funkciója a munka során és beemelődik a képzőművészetbe, ezzel felmagasztosul az egyszerű, a mindennapi.

A szimpla pohár és kancsó forma a víz egyszerűségét fejezi ki. Ez a tárgyegyüttes egy új alkotói korszak, a csendéletek korának kezdete. „A víz micsoda kincs sokak számára. Azzal, hogy több darabból rakom össze a tárgyat, kockáztatom, hogy a szétszedésnél sérül.” Életünk, ami függ a víztől, pont olyan törékeny, mint az üveg.

 A gyűrűről többnyire az ujjra húzott ékszer jut az eszünkbe. Még azon sincs mit csodálkozni, ha az ujj köré egy macska farka tekeredik. Az már kicsit furcsa, ha egy hegyi kecske ágaskodik a gyűrűs ujjról. Különlegességük annyira meggyőző: mindkettőről kiállítási plakát készült.

 ..

„Készítettem két ujjas gyűrűt, marokékszert. Aztán mindenféle lényeket találtam ki.”

Tetszett az embereknek. Az ilyen sikerekre felfigyel a szakma is. Az egyediség, lényecskék és herkenyűk világa megragadja a fantáziát. Különösen, ha ezüstből készülnek.

A nemesfémet minden kultúra tiszteletben tartja. Nincs ez nálunk se másképpen. Arra azonban senki nem gondolt, hogy a hivatalos fémjelzéstől megsérülnek a szoborszerű ékszerek, amiket ezért meg kell semmisíteni. „Egyedi tárgyakkal kezdtem és hirtelen egy számomra idegen helyen, a piacon találtam magam.”

„Elegem lett. Már korábban is készítettem ezüstből asztali ékszert. Arra gondoltam, miért nem csinálom nagyban ugyanezt a formavilágot. Azóta kerámiával dolgozom.”

Az Iparművészeti Főiskolán Fémműves tervező szakon végzett, szerencsére nem vett részt azokon a kerámia órákon, ahol az a dogmatikus szemlélet, hogy gipszet és mázat távol kell tartani egymástól. Így történhetett, hogy merő kíváncsiságból összekevert mázat és gipszet, a miből egy izgalmas, máig használatos felület lett.

„Mindenfélét mondanak mire hasonlítanak ezek a tárgyak. Emlegetnek ősi kultúrákat, pedig ezek nem mások, mint a fejemben megszületett állatok és figurák.

A samottos agyaggal dolgozni nagyon hálás, mert stabil, bátran használhatom a lehetetlent.”

Néha visszatér az eredeti műhelybe és érmészként dolgozik. Nevéhez fűződik a Millennium alkalmából a Nemzeti Bank által kibocsátott 3000 és 20000 ft-os pénzérmék.

Lesznek-e még valaha ezüst ékszerek? Most is készít, de kerámiából. Igaz csak ritkán, mert kevesen értik és értékelik az aprólékos precíz munkát és különleges mázazást

Telki, 2013. január 31.

Rejtett kincset találtak a Budai Várnegyedben a Dísz tér 15. számú épület emeletén 1962-ben. A II. világháború alatt hajlékukat vesztett családok kaptak menedéket az első emeleti, öt egymásba nyíló szobában, miután az erősen sérült északi falat és tetőt rendbe hozták. A sok beázás miatt kértek tisztasági festést a lakók. Mielőtt erre sor került, a műemlékvédelmi előírásoknak megfelelően feltárásokat végeztek és végül 15 réteg alól előkerültek az itt látható freskók. Ennek köszönhetjük, hogy megismerkedhetünk Beer József Kajetán cseh származású patikárius életével és lakókörnyezetével, egy olyan korral, amikor az Oszmán Birodalom 150 éves uralkodása után Mária Terézia császárnő Budát ismét korábbi fénykora dicsőségére építette újjá.  A De la Motte-Beer-palota a Várkapitányság Nonprofit Zrt. által kezelt intézmény, a magyarság számára kiemelten fontos tárgyi és szellemi értékek megőrzésén tevékenykedik, ennek támogatására befogadta az ENSZ által életre hívott Nemzetközi Üveg Éve és még számos aktualitás kapcsán a „Hommage á Glass – Hódolat az üvegnek” című magyar üvegművészeti kiállítást.

oihoih

A kiállítás 2022. augusztus 25-ig látogatható naponta 10:00-18:00 között. Tárlatvezetések regisztráció mellett.

„Annának reményül“ -ezt írta nekem a katalógusába Fajó János, amikor a műcsarnoki kiállításán először találkoztunk. Nyolc éves voltam. Pár évvel később a Szerencsi Művésztáborban lettem tanítványa és váltam festővé. Gyakran mondta, higgyem el olyat tudok, amit más nem. Akkor nem értettem, mire gondol. Könnyen ment a geometria és azóta is sajátom és ma már tudom, azt csinálom, ami belülről tisztán jön.                                                                                                                         .

A szabad-iskolai műhely alapelvei szerint ollóval dolgozunk. Vagdossuk, hajtogatjuk, tologatjuk a formákat. Mindent kicsiben lemodellezünk. A geometria nyelvtani elemei közül főleg az áthatások érdekelnek, ahogy a színek rétegekben hatnak egymásra. Egész nyarat töltöttem csak a színek keverésével, kísérletezéssel. Bátran használom a színeket.

Festményeim neves kortárs gyűjteményekben szerepelnek, 15 éve veszek részt nemzetközi kiállításokon. Önálló színes szitamappámat -természetesen az áthatásokra fókuszálva- 2008-ban nyomtattam. Amikor gyakornokként dolgoztam Londonban egy híres divattervezőnél, adtam neki egy példányt születésnapjára. Gondoltam elteszi majd a fiók mélyére. Meglepetésemre bekeretezve kitette az összeset a stúdiója falára. Imádja őket!

Gyakorlatias szakmát akartam, olyat melynek minden lépését én magam is meg tudom csinálni. A festészet a részem, de divattervezésből diplomáztam. Elejétől végig mindent megtanultam: szabás-varrást, digitális textiltervezést, szereztem textil technikusi szakmát.

24 éves voltam, amikor Angliában jelentkeztem a London College of Fashion-re. Kiderült, szakmai és festészeti előképzettségem miatt felmentés kapok az előkészítő alól. Divattervezést, szabászatot és film elméletet tanultam. A tanáraimmal mester-tanítvány viszonyunk volt. Ők mint szakmabeliek, aktív tervezők, nagy tudású szabászok örömmel alkottak építő kritikát munkáinkról és hagyták, hogy tervezői egyéniségünk megmutatkozzon.

Támogató légkörben dolgoztunk. Természetessé vált társaink körében, hogy nem szóljuk le más munkáját! Nem volt rivalizálás. Ott segítettük egymást ahol tudtuk. Keményen kellett dolgoznunk. Kaptunk néha olyan feladatot, melyet beadás után soha nem nyitott ki senki. Elsősorban önmagunkért kellett elsajátítani a tudást!

A diákok fele angol, másik fele ázsiai, amerikai és európai volt. Érdekes ebben a nemzetközi környezetben látni, az ázsiaiak mennyire kitartóan dolgoznak, sokuk abban a tudatban, hogy otthon várja őket egy saját gyár. Céllal voltak ott és ez nekem nagyon tetszett. Én is céllal érkeztem haza, hogy megvalósítsam gyerekkori álmom, a saját márkámat, az ANNCHI-t.

Mint tervező a festészet szemléletmódját ültetem át az öltözködés nyelvezetébe. Egy festmény önmagában teljes, míg egy ruha csak viselőjével együtt válik azzá. Amikor egyénre tervezek, először a kliensem egyéniségére vagyok kíváncsi. Megállapítom mi a legszebb az alakban, és mit kell elbújtatni, hogy viselője jól érezze magát. Fontos számomra, hogy ruháimban a nő törékeny legyen, de nem gyenge.

Az ANNCHI kollekciók egymásra épülnek. Rendszer van bennük. Közös jellemzőjük a geometria, a letisztultság, variálhatóság és rétegződés. Nem elkülönülő ruhadarabokról van szó, hanem a meglévő ruhatárba egyszerűen beleilleszthető elemekről. Például ilyenek az ingek. Egyszerűek és mégis tele vannak izgalmas részletekkel, könnyen kombinálhatóak. Minden nőnek kellene legyen legalább egy tökéletes fehér inge.

Budapest, 2013. október 20.

A magyar üvegművészet kapcsán nem beszélni róla olyan, mintha egy regényből kitépnénk azokat a lapokat, ahol az író az egyik főhőst mutatja be. 2014-ben jártam Bárdudvarnokon a Nemzetközi Üvegművészeti Alkotótelepen és találkoztam először az ott készült tárgyaival. A személyes találkozást lekéstem, mert előző évben vesztette el a 20. századi magyar üvegművészet egyik legmeghatározóbb alakját, a mestert és egyetemi tanárt, aki az ősi hagyományos fúvástechnikát akadémiai szintre emelte Magyarországon. (portréfotó: Huschit János)

A tök forma egy véletlen mozdulat adta formából kipattant ötletből majd számtalan szójátékból fejlődött, alakult. Minden darabja önálló karakter, melyből egy egész gyűjteményre való készült.

Az Üveg Nemzetközi Éve 2022 alkalmából szervezett „Hódolat az üvegnek” című kiállítás miatt kerestem fel özvegyét Vaszil Gabriellát. Néhány jellegzetes tárgyat kértem tőle. A történelmi környezetben megrendezett, a magyar üveg ötszázéves múltjának bemutatásából, a „melegüveg” magyarországi hagyományainak kutatásában és feltámasztásában kiemelkedő szerepe miatt kihagyhatatlan.

A látogatáson cserben hagyott a kamerám, ezért lassan két éve halasztom az írást, de a napokban olyan hír érkezett, miszerint a „kézműves üvegkészítés tudása, mesterségbeli technikája és képességei” című örökségelem felkerült az Unesco emberiség szellemi kultúrális örökségének listájára, ezért úgy döntöttem összeszedem amit tudok és közre adom.

Kezdetben üvegtechnikai eljárással magraforgatott, különböző felületkezeléssel színezett, ezüsttel redulákált és mintázott üveggyöngyökkel kápráztatta el környezetét. Az ősi kultúrákat megidéző gyöngysorok még ma is eleganciát és kiváltságot sugallnak.

Balogh Eleonóra üvegművész tárlatvezetést tart a GlasSpring kortárs üvegművészeti kiállításon (2019)

Az Iparművészeti Főiskolán mestere Z.Gács György, aki elindította az üvegszakot, megfogadtatta vele, hogy tanárként kijárja, hogy az Iparművészeti Múzeum Kinizsi utcai részlegében állítsanak fel egy hutát és az üvegfúvás mestersége kerüljön be a tananyagba. Ezzel lehetővé vált a hallgatók számára az ősi technológiák felelevenítése, újak kiművelése, az anyagösszetételek kutatása. Maga is tanítva tanult. „Médiumként kimeríthetetlenül sokoldalú, elvont, „transcendens” közlések hordozására alkalmas. Melegen, mint a szappanbuborék fújható. Szenvedés és szenvedély az üveg.” Akinek nincsenek problémái az üvegben, az ne akarjon diplomázni – emlékeznek vissza a dörgedelemre hallgatói. Nem elégedett meg a szaktárgyak ismeretével. Nagy műveltséggel rendelkezett, az olvasottságot megkövetelte. Szigorúan és kérlelhetetlenül.

Levélnehezék – tárgyhaiku Hull a hó, fű közé csend szorul.

Kulturális örökségként szinte kötelező érvényűnek tekintette feledésbe merült üvegkészítési technológiák előhívását, Pantocsek Leo Valentin nyomdokain járva tudós barátainak bevonásával elkötelezetten kutatta az irizált üveg fortélyát, mellyel képes volt megragadni és rögzíteni a pillanatnyi szappanbuborék színpompáját és az égbolton megjelenő szivárvány csodáját az üveg felületén. Később saját maga készítette vegyületkeverékekkel lüszterezte, szinezte az üveget ezüstös, aranyló, rezes árnyalatokban.

A fúvások szünetében a mestereknél szokás volt ügyességüket bizonyítandó szenteltvíztartókat készíteni saját célra, melyeket később ajándékba adtak, amit féltett kincsként becsültek. Aki figyelmes ilyenkor, sok fogást ellesve inspriálódhatott.

Kék lámpa címe: Valamennyi erőszakos remény emlékére (1996)

A „Lázulások” –Válogatott üvegeim-szövegeim (2004) címmel megjelent könyvéből számos gondolatot átvettem ebbe a bejegyzésbe. Az ott megjelent mottó: „Csak a rossz üveg törik el, a jóra vigyáznak.” reményt ad arra, hogy e sokoldalú művész, akinek munkássága átívelt korokon, de karakteresen tükrözi saját egyéniségét is, örökké tárgykultúránk nem elfeledett(!) meghatározó része lesz.